.. hogy bántod magad/öngyilkosságot kíséreltél meg.

* ezt anno még egy lány kérte tőlem, és nem is vélem úgy, hogy ez egy rossz véglet lenne, mármint ez a téma. sosem ítéltem el az olyan embereket, akik próbálkoztak már ezzel, de azt nem tudom letagadni, hogy én nem gondolta már erre, de sosem tettem lépéseket az ügyben. mindenesetre amúgy is kicsit érzelmi hullámban vagyok, pont ide fog illeni ez a rész. lehet, hogy nyálas lesz, különböző szituációk lesznek, de tudnotok kell, hogy mindenkinek van egy puttonya amit cipelni fog élete végéig, mindenkinek van valami ami fáj belül. a lényeg, hogy felül kerekedjetek rajta. sokan azt gondoljátok más nem érthet meg, mert hogy nem élt át ilyeneket.. dehogynem, attól még, hogy nincs az orrodra kötve, nagyon sok ember élt már át olyan rosszat, mint te. nem vagy egyedül ezzel és mindig van kiút, mindig van más megoldás, szóval soha, de soha ne tegyétek ezt magatokkal. ne bántsátok magatokat, ne gondoljatok arra, hogy milyen jó lenne meghalni, mert nem. mert még a felét sem láttad annak, ami ebben a világban van. mert nem csak rossz és szar létezik. vedd le a szar szemüveged, mert igen is érsz annyit mint bárki más és igen is fontos vagy. :) btw irhatsz nekem, meghallgatlak, ha valami fáj *

* okay, ismertek, lesz majd vicces rész is a köviben, na *

┍━━━━ ⋆⋅☆⋅⋆ ━━━━┑

Karakterek: Kacchan, Kirishima, Oikawa, Akaashi, Izaya

┕━━━━ ⋆⋅☆⋅⋆ ━━━━┙

Kacchan

Kacchan fejvesztve rohant át hozzád, miután meghallotta a hírt, hogy mit is tettél magaddal. Teljesen ki volt bukva, nem is értette, hogyan történhetett ez. El sem tudta volna rólad képzelni, hogy képes lennél véget vetni az életednek némi gyógyszer segítségével. Megkönnyebbült, amikor közölték vele, hogy kimosták a gyomrod és már minden rendben van.

Vagy is nagyjából.

Kacchan csak úgy berontott a szobádba. Te háttal feküdtél neki az ágyadban és próbáltad elkerülni a vitát. 

"(T/N), magyarázkodj!" utasított higgadtabb hangnemben, de érezhető volt, hogy mennyire ideges is.

"Nincs mit mondjak" felelted halkan, mire felrúgta az íróasztalodat.

"Nekem te ne gyere ezzel, értve van? Mi történt? Rohadtul a barátod vagyok, kurvára kezdj el beszélni!" kiáltott rád kikelve magából.

Felültél az ágyon könnyes szemekkel és rá néztél kérőn. Kinyújtottad mindkét kezed, ezzel jelezve neki, hogy vegyen fel. Kacchan puffogva ugyan, de az ölébe emelt, te pedig nyaka köré kulcsoltad kezed, fejed pedig vállára hajtottad.

"A sz-szüleim el akarnak válni" motyogtad halkan. 

"És ez ok arra, hogy itt hagyj engem, hm?" firtatta immáron lágyabb hangján.

"Úgy éreztem miattam van, mert annyit veszekedtek.. é-és egyszerűen csak félek, hogy ha ez megtörténik, akkor majd apámnak lesz egy új cs-családja és már nem fog velem annyit törődni, vagy mi van ha mindkettejüknek?" fakadtál ki újra, tested minden egyes porcikája megremegett.

"Megértem. Azt gondolod, hogy ezt velem nem beszélhetted volna meg? Hogy teljesen magadra hagylak a problémáiddal?"

"É-én csak nem akartalak fárasztani ezzel."

Ekkor durván az ágyra tessékelt és föléd kerekedett.

"Ezt soha többé ne mondd!" parancsolt rád dühösen. "Szerinted miért járunk? Nem vagyok akkora géniusz, de velem bármit megoszthatsz, érted? Nehogy már arról ne tudjak, mi a bajod! Milyen barát lennék akkor?"

"Sajnálom."

"Sajnálhatod is. Tudd, hogy mit tettél. Kihat mindenkire akit szeretsz, érted? A szüleid pedig hoztak egy döntést, talán úgy jobb lenne, ha a kedvedért együtt maradnának és a vita sose maradna abba? Ha nem boldogok, nem állhatsz az útjukba és kész. El kell fogadnod, hogy külön jobban érzik magukat."

"Nehéz még ezt megemésztenem."

"Tudom, de itt vagyok és ketten megoldjuk. Értettél? Soha nem teheted ezt velem."

"Sajnálom, Kacchan, nem fogom, ígérem."

Oikawa

"(T/N) chan, minden rendben?" firtatta Oikawa kissé aggódva randitokon.

Épp egy tó melletti parkban piknikeztetek.

"Aha" vágtad rá egyből.

Oikawa megragadta a bekötözött kezed és meglátta rajta a friss vágás nyomait.

"Ez meg mi?" szörnyülködött el, amikor meglátta.

Elkaptad a kezed és szégyenedben elfordítottad a fejed.

"Mindegy. Semmiség. Tedd túl magad rajta!"

Oikawa kezébe fogta arcod és maga felé fordította.

"Miért csináltad, hm?"

Ellökted kezét.

"Miattad!" 

"Miattam?" döbbent le Oikawa.

"Vagyis.. nem.." javítottad ki magad. "É-én.. gyűlölöm azt a sok csinos l-lányt akik körbe vesznek és rajonganak érted, m-mert sokkal szebbek, mint én!"

Oikawa szája tátva maradt, nem tudta felfogni, hogy mit is mondtál.

"De hát.. veled vagyok. Ami azt jelenti, hogy te vagy a leggyönyörűbb!"

"Dehogy vagyok! Láttál te már smink nélkül? Vagy láttad már a hegeimet? Egyáltalán nem vagyok az! Nem is értem, mit akarsz tőlem egyáltalán. Utálok a tükörbe nézni, érted?" fakadtál ki neki keservesen, mire magához ölelt.

"Kit érdekel? Nekem is vannak hegeim és hibáim, de azzal együtt szeretsz engem, ahogyan én is téged. Mindennel együtt. Ha kell mindennap elmondom neked, hogy te vagy a leggyönyörűbb. Minden reggel ilyen üzeneteket fogok neked írni, tudom jól, hogy nézel ki smink nélkül és túlzol. Úgy is nagyon szép vagy. Csak te érdekelsz, hidd el. Csak többet ezt ne csináld. Soha, de soha többet."

"Tooru..."

"Csshh. Ígérd meg és fogadd el, hogy így is úgy is szeretlek. Sosem fogsz előlem menekülni. Hiszen ki lenne képes elviselni engem, hm? Mindegyik csaj menekülne tőlem a rajongó táboromból!"

"Megígérem. Amúgy ez igaz, lehet én is menekülőre fogom lassan..." vicceltél a végén, mire Oikawa puszilgatni kezdett mindenhol.

"Ez az én (T/N) chanom!"

Izaya

Izaya mérhetetlenül dühös lett, amikor rád nyitott. Talán sosem fogja elfelejteni azt a horrorisztikus képet, ahogyan a kezedről folyik a vér. Legbelül pánik kapta el, de még is, legszívesebben felpofozott volna. Helyette jobb ötlete támadt. Ahogy lekezelte a sebed felvitt a háztömb tetejére, ahol laktál. A peremén kezdett lépkedni.

"Sajnálom, jó? Ne csináld már, rosszul leszek, ha csak látom!" fakadtál ki.

"Ohh, igen?" vészjósló hangjától kissé megijedtél.

Leugrott a peremről és eléd állt. Elő vett egy kést és a nyakához szorította.

"Csináljuk együtt akkor, hm? Kezdjem én?" hívott ki, mire elkapott a pánik.

"Hagyd abba, jó?"

"Miért? Az előbb te is erre készültél. Fájt is, hogy nem hívtál meg. Na, gyerünk! Vagy csinálod te előbb?"

"Nem, hagyd abba, kérlek.." nyöszörögted.

Izaya bőrébe mélyesztette a kést, így a kis karcolásból kibuggyant vére.

"Csak akkor, ha kimondod, amit mindketten tudunk. Gyorsan, (T/N), nem szeretek habozni."

"NEM AKAROK MEGHALNI!" kiáltottad el magad, mire Izaya azonnal félre dobta a kését és magához húzott.

"Akkor miért csinálsz úgy?" suttogta ajkaidra, mire mellkasába fúrtad a fejed.

"Csak.. annyira kiakadtam, már megint" remegett meg a hangod. "Apa megint lemondta a találkozót és úgy érzem, mintha már nem is akarna az életem része lenni. Boldog a hülye új családjával a régi pedig olyan neki, mintha megszűnt volna létezni é-és... annyira, de annyira fájt ez az egész és.."

"És ez ok arra, hogy bántsd magad, amikor inkább neki kéne?"

"Nem gondolkoztam, é-én csak.."

"Milyen érzés volt az előbb látni, hogy mire készülök?"

"Borzasztó. Szörnyű."

"Nekem is ilyen lenne az életem nélküled. Tudom, hogy rossz ez neked, de ha bármi bánt, ne maradj vele egyedül. Tudod jól, hogy képes vagyok felvidítani, hogy beszélhetsz velem!"

"B-biztos?"

"Bizonyítanom kéne talán? Mert ha igen, megteszem. Bármit, hogy jobb legyen neked."

Kirishima

Kirishima és te néma csöndben ültetek egymással szemben a szobádban. Próbált belőled kicsikarni némi magyarázatot arra, hogy miért is akartál véget vetetni mindennek.

"Nem mennél haza?" kérdezted megtört hangodon.

"Biztos, hogy nem. Mostantól én leszek a testőröd. Reggeltől estig. Meg kell óvjalak a hülye tetteidtől, tudod?"

"Gyűlöllek."

"Gyűlölj akkor."

"Miért?" kiáltottál rá. "Miért velem vagy? Miért számít, hogy mi lesz velem? Hiszen mindenki szerint egy tehén vagyok, nem is, egy koca. Sonka és a többi, amilyen gúnyneveket aggattak rám!"

"Hát, mindenkinek kell egy olyan ember az életében, aki rá mutat a jó pontjaira. Te bármelyik vékonyabb lánynál is szebb és csinosabb vagy sokszor. Egyedül irigyek voltak arra, hogy te felmerted vállalni azt aki vagy, ellenben velük. Nem igaz?"

"Nem, nem igaz!" dacoskodtál továbbra is.

"De, igaz" javított ki Kirishima. "Attól még, hogy neked nem számít.. vagyis hogy bemeséled magadnak.. másnak bizony számít, hogy mi lesz veled. Nem lehetsz ennyire önző, hogy nem gondolsz azokra, akik szeretnek. Még ha szerinted nem is."

"Tudod milyen nehéz volt így élni? Hogy folyton cseszegettek? Hogy nem mertél mellettük elmenni, mert féltél, hogy megjegyzést tesznek rád?" fakadtál ki neki, mire magához ölelt.

"Ez már a múlt. Ne ragadj le benne. A suliban elkezdtek kedvelni. Tudom, hogy az általánosban sokat bántottak és hogy felszakadt ez a seb és hogy félsz, de hé, én itt vagyok. Minden rendben lesz és elég ha csak magadat adod mindenkinek. Még a végén úgy fognak szeretni, mint én és vakarhatom le rólad a sok kanos srácot!" viccelte el a végét, mire haloványan mosolyodtál el. "Még egyszer nem akarom hallani, hogy így beszélsz magadról. Mondd utánam: gyönyörű vagyok!"

"Tch, nem én!" ellenkeztél. "Hisz nincs így."

"Tch, úgy látom kelhetek korán és plakátolhatom ki vagy graffitizhetem a suli minden egyes pontjára, hogy (T/N) a leggyönyörűbb."

"Úgy se mernéd" incselkedtél vele grimasszal arcodon.

"Ohh, dehogynem."

Kirishima másnapra teljesítette is ígéretét. Tudtad jól, hogy butaságot csináltál és hogy csak a múlt sérelmei törtek fel benned. Még is, úgy vélted a sok szenvedés után végre kaptál egy örző védő angyalt, aki nem más, mint együgyű barátod, Kirishima.

Akaashi

Akaashi kezeibe temetve arcát ült ágyad mellett, annyira kiborult. Amikor felkeltél, megláttad könnyes arcát. Beharaptad alsó ajkad, hogy ne sírd el magad.

"Miért, (T/N)? Miért sanyargattad magad? Miért lett ennek ez a vége?" firtatta Akaashi keserves hangján, amitől megszakadt a szíved.

"Az orvos a-azt mondta, hogy nem megfelelő a súlyom a magasságomhoz képest.. hogy eltér egy-két kilóval, a-ami a rögeszmémmé vált és.. és utáltam a tükörbe nézni, mert kövérnek gondoltam magam!" vallottál színt neki.

"Ez az én hibám, ugye? Nem figyeltem oda rád és nem is éreztettem veled, hogy.."

"Nem a tiéd, Keiji.. nem számít már, kié.."

"(T/N).."

"Igen?"

"Szeretsz te engem?"

"Igen."

"Akkor maradj velem és oldjuk meg együtt jó? Megtanulok főzni és mindig fogok figyelni arra, hogy rendesen egyél!" jelentette ki és akkor esett le neked igazán, hogy tényleg fontos vagy számára.

Érezted eddig is, de még is, tudtad jól, mennyi a dolga, nem akartad terhelni a problémáiddal. Kissé bűntudatot éreztél, így elfogadtad az ajánlatát.

"A kedvencemet is megtanulod?"

"Akármit. Bármit!"

"Rendben" mosolyodtál el, mire szorosan magához ölelt.