Zárás előtt még bementem a raktárba, szerencsétlenségemre Michael követett.

-Mizu hercegnő?

-Mi lenne ha nem szólnál hozzám?

-Hú, de harapós valaki - mondta s egyszer csak bezáródott az ajtó.

Pánikba estem, és dörömböltem az ajtón. Michael mit sem törődve az egésszel leült a földre s a falnak támaszkodott.

-Úgy látszik kettesben maradtunk, reggelig - sóhajtott egy nagyot.

-Inkább a halál!

-Mi bajod van velem?

-Még kérdezed?

-Igen?!

-Utállak, csak annyi - vágtam rá.

Leültem én is a földre egy sarokba, nem messze tőle. Levettem a kötényem, felhúztam a térdem s ráhajtottam a fejem.

Csöndben ültünk.

Egy szót se szóltunk egymáshoz.

Kis idő múlva viszont, megtörte a csöndet.

-Hiányoztál - mondta, mire felkaptam a fejem s ránéztem.

-Képzelem.

-Tényleg. Nem tehetek arról, hogy ránk nyitottál. Nem jelentett nekem semmit. Csak próbálom feldolgozni a hiányodat - mondta s lesütötte a szemeit.

-Ja érdekes, most én is feküdjek le minden jött ment állattal? Tudod mit? Ne válaszolj. Csak hagyjál békén.

-Bevagyunk zárva egy helyre. Azthiszed könnyű lesz?

-Nem érdekelsz - vágtam rá.

Közelebb ült, közvetlen mellém mire arrébb mentem, csak hogy nem szállt le rólam. Hirtelen felpattantam.

-Elegem van belőled! Nem lehet hogy megvárjuk a reggelt csöndben?

Elmosolyodott, felállt és közelebb jött. Hátrálni kezdtem mire már a falnak ütköztem. Derekamra tette kezeit s hozzámsimult. Szivem a torkomban dobogott szinte.

-Szeretlek - súgta a fülembe, s derekamtól a fenekemre csúsztatta kezeit amibe erőteljesen belemarkolt. Egyre nehezebben vettem a levegőt, de nem adtam meg magam neki.

-Hagyjál - mondtam s próbáltam magamtól ellökni de nem sikerült.

-Nem akarod te, hogy hagyjalak. Belepirultál ebbe az egészbe, ráadásul látom azt is, hogy kirázott a hideg. Csak a gyönyörű kis szádon jönnek ki a hazugságok, de valójában elég csak hozzádérnem és látom mennyire akarsz. Hogy milyen hatással vagyok rád még mindíg - magyarázta vigyorogva.

Azthittem felpofozom. Önelégült fráter! Mégis mit gondol?!

-Nem érdekelsz! Csak ne szólj hozzám! - jelentettem ki, mire újra közelebb lépett és megcsókolt.

Elakartam tolni magamtól, viszont nem ment. Átadtam magam neki, átadtam magam az akaratának. Oxigén hiány miatt levált az ajkaimról. Az ölébe vett, s leült velem a földre. Zokogásban törtem ki.

-Sssshh! Shh babygirl. Szeretlek - simogatta a hátam nyugtatásképp, majd a szemébe néztem.

-Miért hagytál el? Vártam volna rád! Bármennyit! Bármennyi időt, Michael!

-Szerettem volna, hogy olyan emberrel légy aki megis érdemel. Akkoriban ezt gondoltam, de mostmár tudom, hogy megérdemellek. Megérdemelnélek. Ha adnál nekem egy esélyt. Én teljesen más ember lettem.

-Igen és én ettől félek!

-Ariana, attól még hogy más lettem az érzéseim nem változtak irántad.

-Na persze.

-Hidd el. Amint megláttalak ledobtam magamról azt a lányt, nem érdekelt. Foggalmam sem volt, hogy itt látlak újra. Vagy hogy, láthatlak-e újra. De itt vagy. Ez nem véletlen.

-Nem tudom..

-Kérlek. Csak egy esélyt szeretnék. Annyira hiányoztál, és szeretlek. Szeretlek - mondta s szorosan magához húzott.

Mit tegyek?

Bocsássak meg?

De mi mást tehetnék?

Nem tudok az eszemre hallgatni.

A szívem ragaszkodik hozzá.

Egyszer már elveszítettem.

-Michael. Én csak..

-Te?

-Félek!

-Mitől?

-Hogy elveszítelek újra - motyogtam s újra megindultak a könnyeim.

-Ez nem fog megtörténni. Sajnálom azt az estét. Nem kellett volna ezt tennem veled. Szégyellem magam emiatt. El sem tudom képzelni azt a fajta fájdalmat amit átélhettél abban a pillanatban.

-Már elmúlt.

-Calum elmesélt mindent, hogy mivan veled. Tényleg otthagytad a szüleid?

Bólintottam.

-De miért?

-Azután az este után elküldtek. Ahogy leérettségiztem eldöntöttem hogy nem irányithatják többet az életemet - mondtam s kerültem a tekintetét.

-Ugye nem haraggal váltál el tőlük?

-Ami azt illeti de igen - sóhajtottam egy nagyot - nem is keresnek és én sem őket.

-Biztosan hiányoznak neked.

-Egy kicsit.

-Talán beszélned kellene velük.

-Majd fogok. De hagyjuk ezt.

Abban a pillanatban rá pillantottam s neki estem az ajkainak. Mozgatni kezdtem a csípőm is előre hátra, mivel az ölében ültem. A fenekembe markolt újra. Csókunkba nyögtem s elharapta az alsó ajkam.

-Akarlak - suttogta vággyal teli hangon.

Nem szóltam semmit csak ledobtam magamról a pólóm mire ő is. Egyből kicsatolta a melltartóm és a fejét melleim közé dugta. Harapdálni és szivogatni kezdte őket. Majd a nyakamba csókolt, mire beletúrtam vörös hajába. Én eközben folytattam csípőmmel a mozgást, mire éreztem magam alatt egyre dudorodó férfiasságát.

Hirtelen felálltam s letoltam magamról a nadrágom na meg a bugyim. Tátott szájjal bámult.

-Na mivan nagyfiú? Nem vetkőzöl? - incselkedtem vele, mire észbe kapott, felállt ledobta magáról a nadrágját meg a bokszerét.

Közelebb jött, s hozzám simult. A hátamra tette a kezét és szép lassan simított rajta végig a fenekemig amibe újra belemarkolt.

Beleborzongtam.

-Ugorj! - súgta a fülembe mire engedelmeskedtem s a dereka köré fontam lábaim.

Erősen nekinyomott a falnak, a fenekemnél fogva tartott s hirtelen belém hatolt. Lassan mozgott bennem, direkt hogy megőrjítsen.

-Michael! - nyögtem fel mire elmosolyodott.

-Hm? - kérdezte vigyorogva.

-Azt aka..

-Hogy?

-Gyorsabban! - csúszott ki a számon.

-Ez azthiszem megoldható, babygirl - kacsintott rám, mire egyre gyorsabban kezdett mozogni bennem. Szivem hevesen vert, s közben a hátát karmolásztam. A kis helységet beterítették az én nyögdécseléseim. Michael néha csak felmordult. Látta hogy közel a vég, így ajkait az enyémekre tapasztotta. Tarkójára tettem a kezem, miközben ajkaink összeforrtak és nyelvünk érzéki táncot járt. Egyszerre élveztünk el, s mindketten felnyögtünk csókunk közben.

-Ohh istenem, mennyire szeretlek - mondta s a homlokát az enyémre tapasztotta.

-Én is szeretlek - ziháltam, mert még mindíg nem tértem magamhoz a sokkból, amit okozott.

Hirtelen elengedett, s kihúzódott belőlem. Gyorsan felöltöztem, és ő is. Visszaült a földre én pedig az ölébe feküdtem oldalt, így a nyakába fúrtam a fejem. Kezével a hátam támasztotta a másik pedig a combomon pihent.

-Örökké? - nézett szemeimbe.

-Örökké.

Nem hazudhatok magamnak többet. Szeretem őt.
Nem tudok.
Nem akarok.
Nélküle élni.
Az érintése nélkül.
A csókjai nélkül.
Igaza volt.
Nem véletlen, hogy újra együtt vagyunk.
Ennek így kellett lennie.