Az ablakon keresztül, egy alakot láttam. Pontosan tudtam, hogy kinek az alakja. Megállt az ablak elött, és elhúzta a függönyt. Kicsit hátráltam, hogy nehogy meglásson, vagy akár a szememet is. Ha a testemmel nem is lenne baj, hisz éj fekete, de a szemem, az aranylik. Nem tudtam, hogy észre vett e. Egy ideig, az erdőt nézte, a párkányra támaszkodva, és kinyitotta az ablakot. Hallgatta ahogyan az ágon, ami felettem volt elkezdett egy bagoly huhogni. Egy pillanatra emeltem csak el a tekintetemet, a madárra, majd vissza néztam a lányra. Nyugodt volt, és éber. Ahányszor valami reccsenést hallot, felemelte a tekintetét jobban, és elkezdte keresni a hang forrását. Egy ideig csinálta csak ezt, és elhúzta az függönyt, becsukta az ablakot, és lekapcsolta a villanyt. Fájt a szívemnek, hogy ilyen hamar elment. De hát, holnap újra látom, meg azután is,és mindig jönni fogok, hogy lássam. A recsegő hang, hangosabb lett, és már ott is termett mellettem egy ismerős.

-Meddig jársz ki még ide?-kérdezte tőlem Logan, és immár együtt néztük a házat, ami teljesen sötétségbe borult.
-Addig, ameddig nem változik ő is át. Magam akarom elkísérni a házhoz.-jelentettem ki, és rá sandítottam, a szemem sarkából.
-Honnan tudod, hogy ő is az mint mi?-morogta azzal a nyers modorával, és rám tekintett azzal a hihetetlenül kék szemeivel, amikkel néha ölni tudott, mint én a sajátjaimmal. Csak a különbség, hogy általában sikerrel jártam.
-Érzem. És látok. Ahogy közeledtél, úgy tekintett fel mindig, mintha valami hangos lett volna, pedig halkan közlekedtél. Hihetetlen hallása van már most.-dicsértem meg egy kicsikét majd megint felkapcsolták a villanyt, és egy idő után nyitódott az ajtó. Biccentettem Logannek, hogy kicsit menjünk beljebb az erdőbe. Egy farönk mögé léptük, és kicsit lelapultunk.
-Bryan nem fog örülni, hogy ilyen közel mászkálsz az emberekhez.-annyira nem érdekelt Bry véleménye erről a történetről. Nem hiszem, hogy akkor probléma az, hogy kicsikét kíváncsiskodok. Jó lehet nem tigrisként kellene, de szerintem nem sok köze van addig hozzá, ameddig nem történik belőle semmi baj.
-Mióta foglalkozol te a szabályokkal?-mutattam ki kicsit a fogam fehérjét. Nem tudtam ezen a srácon sose eligazodni. Néha talpnyaló volt, de legtöbbször mindig lázadó. Persze én is mindig az utóbbi oldalra álltam. Emlékszem, hogy amikor friss volt a csapat, Logannel együtt kerestük a bajt, mint például amikor együtt vadásztunk le kettő vadászt az erdőben. Nem ettük meg, se semmi. Nem is tudjuk mai napig miért tettük, de jól esett. Kaptunk utána akkor dorgálást, hogy az erdő vissza verte a kiabálást, bár mi már akkor sem foglalkoztunk ezzel. Megvontuk a vállunkat és vigyorogva bementünk a házba, Bryant ott hagyva, a saját túlságosan felelőség teljes baromságával.

A lány eközben kijött, és leült a lépcsőre. Egy szál pólóban, és bugyiban. Elkezdtem aggódni, hogy megfog fázni de valaki belezavart a törődő énembe.

-Hm azért egy körre elvinném.-hegyezte a füleit a gaz csábító. Nem tetszett. Én már lestoppoltam.
-Ha hozzá érsz, én viszlek el téged egy körre. De az más féle lesz.-mormogtam, majd megfordultam és vissza indultam halk léptekkel.
-UUU. Király! Sose voltam még sráccal. Veled biztos más lesz.-vigyorgott, de ez engem meg csak bosszantott. Eleve elítélem az ilyesmit. Ezzel most viszont kihúzta a gyufát.
-Még egyszer egy ilyesmi megjegyzést teszel, azzal a lendülettel vágom le a micsodádat.-néztem hátra rá, de megálltam hogy bevárjam, mert valamiért ő meg nehézkesen indult el. Biztos a látvány miatt.
-Nyugi van haver. Tudod az eskü köt. Nem érek hozzá. De nincs megmondva, hogy nem mondhatok rá ilyeneket.-igaza volt. A legjobb barát eskünkben elég sok minden van. Ebbe a legjobb barátba, Bry is beletartozik de mostanában eléggé fontos dolgai akadtak. Nem lehetünk mindig olyanok mint a kölykök. Fel kell nőni. De azért bólintással jeleztem neki, hogy értettem és, hogy köszönöm, hogy megérti. Hang nélkül kezdtünk el ügetni haza fele, és már nem váltottunk több szót egymással. Miről beszéltünk volna? Nincs több téma. Vagy ha van, azt késő éjszakára szoktuk hagyni.

Az ablakon néztem tovább. Teljesen magamba fordulva a saját gondolataimmal. Egy ajtó csapódás kellett ahhoz, hogy a valóság újra valóság legyen.

-Van valami baj?-kérdezte kicsit komoran Hope, aki egy tálcát tett az író asztalára ami tele volt melegszendvicsekkel. Nem kell mindenről tudni . Semmi köze miről gondolkodok. De miért vonz még mindig engem? Lezártam magamban teljesen ezt a történetet. És ő is. Haragszik még mindig rám. Ott van a szemében. Látom. Nem tette túl magát azon amit tettem vele, és amiket a fejéhez vágtam. Lehet nem most van ennek itt az ideje hogy megbeszéljük.
-Nincs, csak gondolkodtam.-zártam le rövidre. Már szemeztem a meleg szendviccsel ami a tányéron volt, meg ahogy láttam volt mellette kettő bögre, és igen finom illatok jöttek belőle. Lehet forrócsoki, vagy fahéjas tea. Kicsikét már epekedtem azután a finomság után, melyet a lány aki kontyba fogta haját észre vette, és oda nyújtotta nekem az egyik tányért, amin volt három melegszendvics, meg az egyik bögrét amiből gőzölgött az ital.
-Elég nagy dolgon gondolkodhattál, hogy ha ennyire magadba voltál fordulva. Arról nem is beszélve, hogy megdermedve álltál az ablakom előtt.-emelte fel az egyik szemöldökét.
-Jahh . Elég gyakran szoktam. Persze csak otthon csináltam mindig ezt.. vagy az irodámban.-akadt meg egy pillanatra a szavam, de csak azért, mert jóízűen bele haraptam az egyik szendvicsbe, és leöntöttem a fahéjas teával.-Ugye nem tettél bele mérget?-kérdeztem meg a biztonság kedvéért. Tele volt a szám, és így olyan lehettem volna mint egy hörcsög, vagy egy tengeri malac. Csak én utálom a rágcsálókat.
-Nem.-morogta, de szerintem megbánta, hogy nem tett bele. Tettem neki egy kisgyerekes mosolyt, és az egészet benyomtam a számba.-Nem veszi el tőled senki. Ugye tudod?-ült le a székébe, és az egyik lábát a másikra helyezte.
-Viky azt mondta, hogy Bryan kényszerített arra, hogy vele legyél együtt.-dobtam fel a témát. Nem tetszhetett neki, mert, eléggé húzta a száját majd a földet bámulta, kicsikét lebiggyesztett szájjal.-Ez elég válasz, hogy tudjam az igazat. Mesélte, hogy nagy balhé volt.-próbáltam a kettejük közti verekedésre hozni a témát. Aki megver egy nőt, az nem férfi. Mondom ezt én..
-Ejthetnénk a témát?-csattant fel, és kicsit idegesen a homlokát kezdte el simogatni.-Emiatt az egész miatt kezdek olyan lenni mint Sarah.
-Távol vagy te még attól.-mondtam neki. Jó azzal, hogy megcsókolta Bryant nyilván tőle vette de, most nem dughatom az orra alá.
-Hagyjuk. Játszunk egy játékot. Adja mindenki önmagát.-mondta komolyan. Egyszer csak úgy is választ kell adnia nekem mindegyik kérdésemre. Ha tetszik neki, ha nem.
-Ahogyan kívánod.-nyammogtam magam elé, és letettem a tálcára a csetrest, majd fogtam magamat, és lefeküdtem az ágyba, ami nekem jelenleg a padló volt. Hiszen kényelmes. Volt egy párnám, meg egy takaróm, de még a gerincnek is jót tesz. Kell ennél több?

Amikor betakartam magamat, sikerült megfigyelnem ahogy Hope, kicsit lassan magát ölelve, titokzatosan megy az ablakhoz, hogy elhúzza a függönyt, és nem boldognak látszott, hanem mintha belülről emésztené valami. Amit nem ad ki magából senkinek. Azt hiszem, ha Brigitte itt lenne, ő vele kitrécselné a helyzetét. Abban meg nem reménykedek, hogy pont én leszek az a pótlék, akivel kitudja beszélni bármilyen ügyeit is. Vagy ha igen, akkor egy varázsló vagyok. Nem érdemlem meg. Csendben maradtam. Nem említettem semmit, had rágódjon magában. Lehunytam a szemem, és elég hosszú idő után sikerült csak elaludnom.

Az álmomra nem emlékszek. Sötétség. Ez ugrana be róla először, de valószínűleg nem én vagyok az egyetlen ember, aki nem emlékszik az álmára, vagy pedig csak sötétséget álmodott. Nincs igazam?

Felülve reggel, olyan hét, vagy hat órának éreztem az időt. A hajam kócos volt, a pólóm és a nadrágom pedig gyűrött. Öröm lesz repülőre szállni így. Nem mintha érdekelne, hogy mit gondolnak rólam, de akkor is. Aki jól néz ki, az nézzen ki mindig is jól. Az ágyra nézve, csak a gyűrött lepedőt láttam, meg a rendezetlen ágyat. Valószínűleg valaki hamarabb felkelt, hogy reggelit csináljon, vagy bepakoljon magának az útra. De legalább volt időm körbe nézni a szobában. Minden fehéres, vagy szürke színű volt, az asztalnál a parafa táblára rajzok voltak kitűzve. Nem azok az össze csapom rajzok, hanem azok amikkel tényleg sokat dolgoztak, és így megadták a szoba feelingjét. Kicsit feljebb húztam a lábaimat, és azokra támaszkodva figyeltem tovább. Volt egy kis babzsák a könyves polc mellett, melyen az a rengeteg könyv sorakozott, de ha jól láttam még tankönyvek is voltak köztük. Mivel még könyvtárban nem jártam, se könyves boltban, ez volt az a pont amikor tényleg nagyon sok könyvet látok.

Hirtelen kicsapódott az ajtó, és Hope toppant be, a szájában egy pirítóssal, az utazó táskáját pedig, rádobta az ágyra. Már felöltözött és karba tette a kezét, gondolom azért, mert én még sehol sem állok, vagy pedig , hogy eddig képes voltam aludni. Ja de ez mind a kettő.

-Jó reggel Csipke Józsika. Tessék össze kapni magad. Indulunk.- jelentette ki komolyan , és egy kis hűtőtáskát tett a sajátja mellé. -Ebben vannak azok a varázs szerek, amivel mindenki olyan lesz mint mi.-mutatott rá. Nagyon még nem fogtam fel a történetet, de három pislogással, és azzal a bamba fejemmel sikerült valahogy megértetnem vele, hogy értek mindent.-Gyere már!-kiabált rám , amitől azonnal felébredtem. Nem csodálom. Én is így reagálnék arra aki nem ért elsőnek a szép szóból és fontos dolgunk van.
-Megyek én.-ráztam meg a fejemet, hogy felébredjek, majd felálltam, és kicsit kisimítottam a ruhámat. Nem úgy néztem ki mint aki épp Kaliforniába megy, de megteszi. Megigazítottam a hajamat, melyet saját hajzselémmel túrtam hátra. Igen itt a nyálamat értem. Megfogtam a lány cuccait, és megindultam lefele, de már lent vártak engem.
-Ohh köszi.-szólalt meg a lány kicsikét halkan. - Anya akkor indulnánk is....-szomorkodott, és megölelte anyját.-Apának is add át ezt az ölelést.-engedte el, és nézett rá.
-Persze. De biztos nem tudtok maradni még egy kicsit?-kérlelte lányát. Hol lehet az apa?-Biztos nem sokára fel kel. Örülne neked. Olyan nagyon régen láttunk.-könnyezett a lány. Hope megfogta a kezét és a szemébe nézett.
-Anya. Vissza fogok jönni, de most megy a repülőnk. Rendben van?-mosolyodott el lágyan a végén. Az a mosoly az a fajta mosoly volt, amivel reggelente engem keltett.
-Jó. De szavadon foglak. Óhh, pakoltam nektek egy kis ennivalót az útra! A barátod még nem is evett biztos, hogy éhes.-nyújtott felém egy becsomagolt tányért én meg felhúztam a szemöldökömet, mivel nem igen tetszett ez a kijelentés.

,,A barátod.."

-Nem a csajom.-jelentettem ki morogva, és feljebb dobtam a táskát a vállamon, majd elvettem tőle a tányért.-Gyere Hope! Indulunk. Messze van a repülőtér gyalog.-az anyuka meglepődhetett a hirtelen váltásomon. Ilyenkor úgy érzem szégyelnem kéne magam. De nem teszem. Az ajtó felé indultam, hogy leléphessek de utánam szóltak.
-James! Ne olyan sietősen!-szólt rám , én meg hatalmasat sóhajtva, kelletlenül fordultam vissza.-Elkérhetnénk a furgont? Vissza hozzuk ígérem.- arról a furgonról beszél, amit múltkor elloptunk?
-Persze!-mosolyodott el, és oda ment a falra akasztott kis dobozos kulcstartóhoz, ahonnan leemelte a jármű kulcsát. Igen ez az a kocsi amit elraboltunk. Biztos Hope vissza hozta amikor mindenki aludt, vagy Bryan, hogy ne keressék rajtunk, ha esetleg rendőrségi ügy lesz belőle. Útitársam, anyja nyakába ugrott, és mellém szökkent, elvéve a tányért. Elbírom, de nem baj.
-Szia!-köszönt el nagy mosollyal az arcán, és már előttem járt. Én csak egy intéssel köszöntem el, majd egy pillanatra vissza fordultam.
-Köszönöm a reggelit.-mosolyodtam el. Vegye ajándéknak. Mai első mosolyomat ő kapta meg. A nőnek jól esett, mert könnyes szemét törölgetve bólintott csak egyet.

Kiérve, lábbal csuktam be az ajtót, és oda gyalogoltam a furgonhoz, ami a garázsban parkolt. Hope épp azon ügyködött, hogy beindítsa. Nagyon rég nem volt már használva gondolom, de egy kis idő után sikerült neki valahogyan. Kinyitottam a hátsó elhúzhatós ajtót, és bedobtam a nagy táskát, a tányért pedig az anyós ülésre helyeztem el, majd a kormány felöli oldalhoz sasszéztam.

-Ülj át. Te biztos nem fogsz vezetni!-mutattam a hátam felé a hüvelykujjammal, hogy szálljon ki. Szerintem még kedves is voltam.
-Dehogy szállok.-jelentette ki, és összehúzta a szemeit. Nem volt kedvem vele veszekedni, megfogtam, kihúztam a kocsiból, mire ő elkezdett sikongatni, letettem a földre, és elfoglaltam a helyemet, mintha az valami trón lenne.- Most boldog vagy?-kérdezett meg engem karba tett kézzel, de közben megindult a másik oldalra, hogy beszálljon.
-Igen. Megmentettem magunkat, egy balesettől.-vigyorogtam rá, de nem igen figyelt rám mert éppen a biztonsági övét kötötte be. Igaza volt, fő a biztonság, így én is bekötöttem magamat, és kicsit rányomtam a gázpedálra, hogy meghallgassam milyen a hangja. Nem is rossz. Ránéztem Hopera, aki már épp egy piritósos szendvicset majszolt, oda nyújtottam a kezem, hogy adjon nekem is, de nem figyeltem rá, mivel közben kigurultam az útra, és elkezdtem vezetni a repülő tér felé. Ám miután a szendvicset, ami nekem járt megkaptam, boldog voltam. Élnék is egy mondással.

,,Az út minden férfi szívéhez, a hasán át vezet."