Day8: Ma az egyik legritkábban emlegetett biaskámmal jöttem, pedig imáádom :3

Remélem tetszeni fog!

Túl vagyunk a kalendár harmadán, hurrá! :D

Ölelések:

D.

❄️❄️❄️

Hot Chocolate With a Sprinkle of Warmth  

❄️❄️❄️

Van valami diszkrét bája annak, ahogy alapvetően az emberek a karácsony közeledtével gyakorlatilag kifordulnak önmagukból. Ki a jó, ki a rossz értelemben.

A te családod esetében abszolút a rosszabb út áll fenn minden egyes évben. Nem is igazán érted, hogy egyáltalán miért is erőltetik ezt a családosdit, mikor az év maradék háromszázhatvanhárom napján nem is érdeklik egymást... téged most sem.

És ezt a mai napon a szüleid tudtára is adtad... talán nem éppen abban a stílusban, amiben illet volna, de finoman szólva is eleged lett.

Alapvetően szereted a karácsonyt, de az elmúlt években a rokonság elérte azt, hogy rettegj a decembertől, az ünneptől és magától a gondolattól, hogy akár egyetlen percet is velük együtt kell eltöltened. Ez is csak azért van, mert másról sem szólnak ezek az alkalmak, mint a te vegzálásodról. Miért nem tanulsz ügyvédnek? A tánccal éhen fogsz halni. Miért nem keresel magadnak egy pasit, vénkisasszony leszel. Ha rövid volt a hajad, az volt a gond – úgy néztél ki, mint egy meleg fiú –, ha hosszú, akkor meg miért takartad el az arcod. Mindig volt valami, amibe beleköthettek. És egy téma ezek közül ebben az évben különösen mélyen érint... annyira mélyen, hogy nem biztos, hogy meg tudnád őrizni a jólneveltséged, ha szóba kerülne az ünnepi asztalnál... így inkább az esélyt sem akarod megadni arra, hogy reagálnod kelljen bármire is ezzel kapcsolatban.

Pasik.

Szép reményekkel indultál neki párkapcsolat tekintetében ennek az évnek, de csakhamar kudarc lett a vége. Olyan kudarc, amit az elmúlt lassan tíz hónapban nem tudtál kiheverni és ami az önbecsülésedre mért olyan csapást, amitől képtelen vagy ismerkedni.

De ebbe a rokonaidat eszed ágában sincs beavatni...

A séta jó ideglevezetőnek bizonyul, ám ahogy lassan párolog el a dühöd rájössz, hogy nem igazán tudod, hogy a nagy lázadásban hova is keveredtél, másrészt a hideg a csontjaidig hatolva ösztönöz, hogy keress valami meleg helyet, ahol eltölthetsz egy kis időt.

Némi kóricálás után rájössz, hogy merre is vagy és célba veszed a környéken lévő kedvenc kávézódat, ami nem okozva csalódást nyitva van. Ráadásul épp Jooheon vigyorog rád a pult mögül.

Jooheon, aki az ominózus gyengepont másik pillére... az összekuszálós fajtából.

- Szia, T/N – mosolyog rád, mire hatalmasat dobban a szíved.

Jooheon egy különleges fiú számodra. Égővörös hajával szó szerint kivilágít mindenhonnan, de a te érdeklődésedet mégsem ezzel keltette fel.

Teljesen véletlenszerűen találtál rá erre a kávézóra néhány hónapja. Valójában eléggé távol esik az otthonodtól, de az itt kapható forrócsoki kedvéért még a Holdat megkerülve is hajlandó lennél erre jönni, nemhogy néhány utcát. Már a legelső alkalommal felfigyeltél a mosolygós, jó humorú srácra, de hamar sikerült meggyőznöd magad, hogy édes mosoly ide vagy oda, ő is pontosan olyan, mint az összes pasi. Minden lánnyal flörtölt, aki csak belépett a kávézóba, így nem volt olyan nehéz lebeszélned magad róla. Még úgyis, hogy a lelked mélyén tudtad, hogy máshogy viszonyul hozzád.

- Szia – mosolyodsz el kissé fancsali képpel.

- Uh, minden rendben? – dönti oldalra a fejét kérdően.

- Persze – sóhajtod, majd vágyakozva tekintesz a leghátsó sarki boxra.

- Menj csak – kapja el a pillantásod. – Viszem a szokásost – kacsint rád, mire csak hálásan – és ezúttal őszintén – rámosolyogsz.

- Köszönöm – súgod halkan és célba is veszed az asztalt.

Gondolataidba merülve bámulsz ki az ablakon gyönyörködve a hófedte városban. Rég volt ekkora hó, így érthető, hogy az emberek nagy részét a szabadba csábította. Boldogan andalgó párocskák, önfeledten játszó gyerekek lepték el az utcákat és az ő látványuk facsarja most a te szíved.

Annyira vágysz arra, hogy valaki szeressen, hogy valakit szerethess. De ő is megmondta, hogy téged lehetetlen szeretni...

Megrázva a fejed igyekszel elhessegetni magadtól a múlt nyomasztó emlékeit, miközben egy láthatatlan mozdulattal törlöd le a könnyeid.

Illetve szerinted láthatatlan mozdulattal.

- Nem szeretem, amikor szomorú vagy – hallod meg magad mellett Jooheon mély hangját, mire kissé megugrasz. Szétnézve a kávézóban látod, hogy csupán ketten vagytok, ami kissé meglep, hiszen mikor beléptél alig volt szabad hely.

- Hol van mindenki? – kérdezed meglepetten.

- Bezártam – válaszolja, miközben eléd tesz egy bögrényit a kedvenc forrócsokidból, majd nem zavartatva magát melléd telepszik.

- De hát este hét óra – értetlenkedsz. – Még van két óra a nyitvatartási időből.

- Tudom, de veled akarok lenni – mosolyodik el szelíden.

- Jooheon...

- Nem, ezúttal nem hagyom magam lerázni – rázza meg a fejét makacsul, mire magad sem tudod, hogy miért, de egyszerre tör elő belőled a sírás és a nevetés. Nevetsz, mert édes. Sírsz, mert soha senki nem tett érted olyasmit, hogy bármiről lemondjon csak azért, mert veled akart lenni. – Hé, na, ennyire azért nem vagyok szörnyű társaság – ölel magához és próbálja kissé oldani a hangulatot. Hálásan bújsz az erős karok közé, miközben az arcod a mellkasába fúrod. – Elmeséled? – kérdezi halkan pár perccel később. Ujjai a hajaddal játszanak és olykor-olykor egy apró puszit nyom a fejedre.

- Egyszerűen csak minden sok – dünnyögöd.

- Én segíthetnék neked – támasztja a fejét a tiédre, miközben a kezei kissé elkalandozva cirógatja hol a hátad, hol a karjaid.

- Félek – vallod be csendesen, de nem nézel rá.

- Tőlem? – döbben meg kissé.

- A veled járó helyzettől – pontosítasz.

- Úgy érzem van itt valami, amit még nem akarsz velem megosztani – mosolyodik el szelíden, miközben a fejedet felemelve néz a szemeidbe. Szavaira csak elpirulva sütöd le a tekinteted. Nem akarod megbántani. – Nincs ezzel semmi gond – cirógatja meg az arcod. – Elmeséled, ha majd készen állsz rá. Én csak azt szeretném, hogy tudd, hogy itt vagyok, ha mesélni szeretnél valakinek. Esetleg csókolózni valakivel, randizni, néha egy jót szexelni – a mondat végét még ő is elröhögi és te sem bírod ki nevetés nélkül.

- Micsoda romantika – forgatod meg a szemeid.

- Bármi lehet, amit szeretnél – komolyodik el. – Szerintem nem kell magyaráznom a szándékaim – költözik egy szemtelen mosoly az ajkaira. – És nem, nem csak az utolsó eshetőség a lényeg, bár bevallom ínyemre lenne – kacsint, mire újra csak felnevetsz, de pillanatokkal később csak komoran nézel rá.

- Én... nem tudom, Jooheon – suttogod. – Szeretném, szeretnélek, de... – nem akarsz sírni, nem akarod, hogy egy hülye miatt elszenvedett sérelem kettőtök közé álljon, de hülyíteni sem akarod. Nem állsz készen... még nem.

- Én ráérek – hajol közelebb hozzád. – Nekem az is elég, ha nem taszítasz el magadtól – lop egy aprócska forrócsoki ízű csókot az ajkaidról, amit te egy pillanatig sem bánsz.

- Legyen ez egy ígéret – sóhajtod kettőtök közé és ellopod a csók párját, mire Jooheon csak elvigyorodik.

- Ismered a mondást? – kérdezi, mire csak egy felvont szemöldök a válasz. – A lopott csókot nem illik megtartani – vigyorodik el szélesen, mire te csak elvörösödsz. – Nos, megvárom, amíg visszaadod.