Day5... azt hiszem, ez eddig a kedvencem :D

Ideje elismernem, hogy már-már gáz módon rajongom ezért az emberért xD De, na, kinek nincs ilyen az életében? 

Nektek ki az az idol, akiért annyira rajongotok, hogy az már-már ciki? :D

Ehhez jó olvasást, én imádtam írni^^ A véleményeknek csak örülök <3

Hatalmasnagy ölelés:

D.

❄️❄️❄️

Kiss Under the Mistletoe

❄️❄️❄️

Mindig is vallottad, hogy ritka szerencsés ember vagy, ami a középiskolai éveidet illeti. Nem csak, hogy bekerültél abba a gimibe, amibe akartál, de még csak csalódnod sem kellett benne. Persze téged is utolért anno a tipikus kamaszkori kínszenvedés és voltak bőven nehéz napok, mégis még most is hálásan gondolsz vissza azokra az évekre. Valódi, életen át tartó barátságokat kötöttél és rengeteg olyan boldog emlékkel gazdagodtál az évek alatt, amikre még így pár évvel az érettségi vizsga után is szívesen gondolsz vissza.

Nagy múltú iskoláról lévén szó, rengeteg hagyománya van, amelyek tudatosan ápolják a köteléket és igyekeznek megóvni – sőt még szorosabbá és szélesebbé tenni – a kialakult közösségeket. Ezek közül az egyik a minden évben leginkább várt Snow Ball, ami – ahogy a neve is mutatja – egy téli időszakban megrendezett bál.

Az elmúlt három évben sajnos nem volt lehetőséget részt venni, amit szörnyen bántál, de idén végre olyan időben van, ami neked is megfelel, így egyetlen percig sem gondolkoztál azon, hogy ott-e a helyed. Hiányoznak már a többiek – hiába vagy egy részükkel szinte napi kapcsolatban –, az iskola légköre meg az egész hangulat amit ez a társaság és maga az épület vissza tud idézni.

Egyetlen egy dolog van, amitől tartasz. Nem is igazán dolog, hanem valaki.

Lee Heeseung.

Heeseung mindig is az elérhetetlen álom kategóriája volt számodra a gimiben. Meglepő módon nálatok nem volt jellemző a klikkesedés és tulajdonképpen kifejezetten jó kapcsolatban voltál mindig is a fiúval, mégis valami mindig elválasztott titeket attól, hogy komolyabb szerepet is betöltsetek egymás életében. Hiába vágytatok erre már évekkel ezelőtt is mindketten. Valahogy mindig elhaladtatok egymás mellett. Te leginkább a tanulmányaidra koncentráltál a középiskolai évek alatt, a fiú pedig gyakornoknak állt, így egy komolyan kapcsolat nem igazán fért bele a mindennapjaiba. Persze voltak futókalandocskái, de nem akartál csak egy strigula lenni számára. Mindenestül akartad őt, nem érted be pár édes éjszakával, inkább bele se kezdtél.

Az utolsó vizsga után egy évre Európába mentél, mire pedig visszatértél Heeseung a debütálás küszöbén állt. Nem kellett nagy fantázia ahhoz, hogy rájöjj, hogy mi volt számára az első akkoriban. Így aztán végül azt sem adtad a tudtára, hogy visszatértél Szöulba.

Ennek ellenére természetesen figyelemmel kíséred a karrierjét a kezdetek óta. Még pár lemezüket is megvetted. Örülsz a sikereinek és olykor azon veszed észre magad, hogy a tanulás helyett a képernyőre ragadva bámulod, ahogy táncol, énekel vagy épp csak beszél.

Azonban hosszú évek után ma lesz az első alkalom, hogy találkoztok.

Hazugság lenne azt állítani, hogy nem él benned még a mai napig élénken minden érzelem iránta. Bár voltak kapcsolataid az elmúlt években, egyiktől sem kaptad meg azt, amire vágysz.

Egyikük sem Heeseung volt.

Elmondhatatlanul várod, hogy végre lásd. Épp ezért teszel ki magadért igencsak ezen az estén.

Nincsenek illúzióid, Heeseung napról napra szebbnél szebb lányokkal van körülvéve, de már csak magad miatt is akarsz tökéletesen kinézni.

A rövid, fekete flitteres ruha kellő csillogást ad, mégis a teljesen nyitott háta ellenére kellően visszafogott mégis extravagáns. Tökéletesen passzol hozzád. Egy egyszerű fekete magassarkú, ízléses smink és egy hajfonat teszi teljessé a megjelenésed. Miközben a tükörben forgolódsz, megállapítod, hogy akkor is elégedett vagy ma magaddal, ha Heeseung észre sem vesz.

A bál helyszíne minden évben az iskola tornaterme, ami ezúttal sem okoz csalódást. Széles vigyorral, az emlékektől megrohanva lépsz be a hatalmas csarnokba, amiről nehezen lehet megmondani, hogy egyébként gimis tornaóráknak ad otthont minden áldott nap.

A dekorációban a fehér szín dominál, minden csillog-szikrázik, mintha valódi hó lenne és képtelen vagy nem elmosolyodni az itt-ott megbújó fagyöngyök láttán.

Boldog sikítással veted magad a barátnőid nyakába, ahogy meglátod őket az egyik számotokra fenntartott asztal körül álldogálni. Mindenki mesésen néz ki és látszólag épp annyira várták ezt az estét, mint te. Mióta mindannyian más-más egyetemeken, városokban tanultok, ritka az olyan este, amikor mind egyszerre értek rá.

- Nahát, nahát, Kisasszony – vigyorognak rád. – De kitettél magadért.

- Ezzel azt akarjátok mondani, hogy máskor nem nézek ki jól? – vonod fel a szemöldököd, mire egyszerre nevettek fel.

Az este fantasztikusan alakul. Rengeteget beszélgettek, nevettek, táncoltok és bár örülsz, hogy végre láthatod a többieket, a szemeid szinte egész este egy konkrét személy után kutat a tömegben.

- Csak nem engem keresel? – csendül fel egyszer csak mögötted egy jól ismert mély hang. Olyan közel áll hozzád, hogy forró lehelete a bőrödre csapódik, mire libabőr önti el a tested.

- Heeseung? – fordulsz felé lassan és az állad leesik, amikor meglátod a szélesen mosolygó fiút. Elképesztően helyes. Ez az első dolog, ami eszedbe jut. Már a gimi alatt is figyelemreméltó volt a kinézete, de határozottan jót tett neki az elmúlt pár év. A vonásai markánsabbak, izmos és talán magasabb is, mint amire emlékeztél.

- Nem is tudtam, hogy visszajöttél – érzel némi szemrehányást a hangjában annak ellenére is, hogy finoman a kezedre fogva húz a táncparkettre, ahol magához ölelve kezd ringatni a zene ütemére és gyakorlatilag minden ott folytatódik köztetek, ahol abbamaradt. Mintha nem teltek volna el évek az utolsó találkozótok óta.

- Elfoglalt voltál – öleled át a nyakát és egy pillanatig nehéz elhinni, hogy valóban ő ölel épp. Habár kissé félénk volt, mindig is tudta, hogy mit akar és azért határozottan tett is. Személyiségének ez a furcsa egyensúlya volt rád mindig is varázslatos hatással. Ám ennek is jót tettek az évek; határozottan mégis gyengéden, cseppet sem tolakodóan közeledik feléd. Tudod jól, hogy van lehetőséged nemet mondani... nem mintha akarnál.

- Biztosan akadt volna pár szabad estém – kúszik egy kissé szemtelen mosoly az ajkaira... talán túlságosan is sok magabiztosságot szedett magára az elmúlt években.

- Tudod, hogy sosem akartam csak néhány szabad este lenni – nézel mélyen a szemeibe, mire egy újabb – ezúttal elégedett – mosoly a válasz.

- Úgy tűnik, van, ami nem változik – forgat meg óvatosan, hogy aztán újra a derekad köré fonja a karjait.

- Mind változunk, Hee – túrsz finoman az ében tincsek közé. – Te például elszemtelenedtél.

- Te pedig csak még gyönyörűbb lettél – hajol közel hozzád, mire a tüdődben reked a levegő és szép lassan vörösre gyullad az arcod, ami kifejezetten tetszik neki. – Sok dolgot kell bepótolnunk – dönti félre a fejét édesen. – Ha már eddig titkoltad, hogy újra itt vagy.

- Még mindig elfoglalt vagy – mutatsz rá a tényre kissé csalódottan. – Továbbra sem szeretnék néhány szabad este lenni az életedben.

- Nem is kell annak lenned – simít végig az arcodon. – Sosem csak annyi lettél volna.

- És a karriered? A koncertek? A turnék? Az idol lányok? – csak nem bírod ki, a végén megemlíted a legnagyobb félelmed.

- Nincs randitilalom. Oké, elismerem, lesz pár este, amikor elfoglalt leszek. A hosszabb időket is túléljük, hiszen hosszú évek óta várok rád. Imádom, hogy féltékeny vagy – súgja a nyakad bőrébe vigyorogva egyesével válaszolva meg a kérdéseid.

- Nem vagyok féltékeny – duzzogod.

- Pedig imádnám – pillant rád, majd hirtelen szélesen elvigyorodik, miközben a fejed fölé néz. – Látod ezt? – nyúl finoman az állad alá, majd felemeli a fejed, hogy lásd a felettetek lógó fagyöngyöt. A látványra csak hitetlenkedve felnevetsz.

- Micsoda klisé, Mr. Lee – nézel rá nevetve.

- Nem az én hibám – emeli fel a kezeit védekezően, majd a következő pillanatban újra magához húz. Ezúttal olyan közel, hogy az ajkaidon érzed a levegővételeit. – De nem mondom, hogy nem vagyok elégedett a helyzettel. Bár, terveztem pár randit előtte, de a szabály az szabály – játssza a csüggedtet, miközben úgy vigyorog, hogy a feje majd' szétreped.

- Randit? Először el kellene hívnod, nem? – vigyorogsz.

- Az bőven ráér azután, hogy teljesítettük a feladatot – súgja az ajkaidra. – Nagyon szeretnélek már elrabolni, de tudod jól, hogy mindig is szabálytisztelő, jófiú voltam – a végét már szinte a szádba dünnyögi és gondolkodás nélkül állja útját a nevetésednek egy csókkal. Karjai szorosan ölelnek, miközben puha, édes ajkaival lassan birtokba veszi mindened. Nyelve mámorító táncba hívja a tiéd és az egész éppen olyan, mint egy valóra vált álom.

Sok mindent kaptál az iskolától, amikért örökké hálás leszel, de a legnagyobb ajándéka Lee Heeseung, aki immár a tiéd... mindenestül.