🎄🎄🎄

❄️eső

❄️szakítás

❄️legjobb barát

❄️zene

❄️csók

🎄🎄🎄

- Idejössz? – sírod a telefonba teljesen kiborulva, ahogy meghallod, hogy fogadták a hívásod.

- Tíz perc és ott vagyok – érkezik a döbbent válasz, te pedig csak bontod a vonalat és vársz. Az ablakon kibámulva figyeled a percek alatt elázó várost. Nem megszokott az eső ebben az időszakban... mintha még az időjárás is veled együtt sírna.

Annyira vártad már a decembert. A barátod - vagyis most már csak exbarátod - tavasz közepén az Államokba repült munkaügyben. Sajnos az eltelt hónapokban bármennyire is szerettetek volna találkozni, nem sikerült. Bár így utólag ő talán nem is akarta annyira, hiszen volt más.

Hiába volt köztetek több tízezer kilométer, vártál rá. Szeptembertől már számoltad a napokat. Eszedbe se jutott, hogy december elején a Szerelmed helyett egy fájdalmas üzenet érkezik csupán.

Több hónapnyi várakozás után néhány rövid sorban közölte veled, hogy nem tér vissza Szöulba. Talált magának egy másik lányt és miatta szeretné befejezni a kettőtök kapcsolatát.

A szakítás a legfinomabban fogalmazva is ledöbbentett, hiszen napokkal ezelőtt még boldogan videochatelt veled és hosszasan részletezte, hogy mi mindent fogtok majd csinálni, ha hazaért, hogy bepótoljátok az elmúlt hónapokat.

Mi változott? Vajon milyen lányt talált? Az volt a baj, hogy nem mentél? De hisz ő sem jött egyszer sem.

Képtelen vagy kiűzni a fejedből önmarcangoló gondolatokat egészen addig, amíg két erős kar a derekad köré fonódva ölel egy forró testhez.

- Brian – zokogsz fel és sírva bújsz a téged ölelő fiú karjaiba.

A kapcsolatotok még a középiskolában kezdődött és tulajdonképpen vele érkeztél Szöulba az érettségi után. Aztán a körülmények úgy hozták, hogy maradtál is. Időközben Younghyun gyakornoknak állt, majd debütált, de a kettőtök barátságán ez semmit sem változtatott. Ma is te vagy a legnagyobb rajongója épp úgy, mint a gimis évek alatt. Ő a legjobb barátod.

- Elmeséled? – kérdezi lágy hangon, amikor kissé már megnyugodva pihegsz a mellkasán.

- Megcsalt – közlöd röviden és érzed, hogy a teste megmerevedik. – Küldött ma reggel egy üzenetet, hogy ne várjam, talált mást, nem jön vissza Szöulba – meglepően egyszerűen mondod ki ezeket a mondatokat.

- T/N – húz magához és egy apró csókot nyom a hajadba.

- Mondd ki nyugodtan – sóhajtod arcod a pulcsijába fúrva.

- Nem akarlak bántani – cirógat meg finoman. – Úgyis tudod, hogy mire gondolok – fűzi hozzá, te pedig csak bólintasz.

Ő már a kezdetek kezdetén nem tartotta jó ötletnek nemhogy a táv-, de semmilyen kapcsolatot Minsuval és ennek hangot is adott már akkor is. Nem akartál neki hinni, hisz Minsu annyira tökéletesnek tűnt. Jófej volt, helyes, okos. Nem tűnt annak a fajta pasinak, aki pár mondattal szakítana bárkivel is.

Mégis neki lett igaza.

- Velem van a baj? – teszed fel a kérdést jó pár csendes perc után.

- Ilyen eszedbe se jusson – ül fel hirtelen és egyetlen mozdulattal támaszkodik feléd. – Ez egy seggfej, aki egyetlen pillanatig sem érdemelte meg, hogy mellette legyél – mondja határozottan és meglepően komolyan, miközben mélyen a szemeidbe néz.

Valami most annyira más, mégsem tudsz rájönni, hogy mi változott. Rengeteg időt töltöttetek együtt, mióta Minsu elment. Előtte sem hanyagoltad, de Minsu egyáltalán nem szerette, amikor vele voltál. Rögeszmésen ragaszkodott ahhoz, hogy Younghyun el akar venni téged tőle és rendesen jeleneteket rendezett, amikor találkoztál vele. Az elmúlt hónapok azonban csak rólatok szóltak és csak elmélyítette a kapcsolatotokat...

És valójában egy egészen más irányba is terelte, csak valamiért könnyebb volt ezt nem észrevenni...

- Brian? – szólítod meg halkan a továbbra is téged különös tekintettel figyelő fiút. Te vagy az egyetlen, akitől szereti, hogy így hívod.

- Hmm? – mosolyodik el halványan és elfekve melléd újra magára húz.

- Jó, hogy itt vagy – motyogod, majd a sok sírástól kimerülten egyszer csak elalszol.

Fogalmad sincs, hogy mennyi idő telik el, mire felébredsz. Egyedül abban vagy biztos, hogy egyedül vagy. Ez a felismerés pedig a csalódás keserűségét hozza magával. Egészen addig, amíg meg nem hallod a konyhából kiszűrődő halk zeneszót és Youngyhun hangját. A falnak támaszkodva hallgatod, ahogy énekel és pillanatról pillanatra lesz egyre könnyebb a szíved.

- Felébredtél? – fordul feléd mosolyogva, majd eléd lépve ölel magához. – Jobban vagy? – kérdezi aranyosan, miközben eltotyog veled a tűzhelyig.

- Ühüm – dünnyögöd, de egyetlen pillanatra sem engeded el. – Te főzöl? – lepődsz meg. Younghyun meglepően jó szakács, ám csak nagyon ritka alkalmakkor hajlandó fakanalat ragadni.

- Ennünk kell – mosolyog rád és további szavak nélkül összeölelkezve dülöngéltek a telefonból szóló zenére.

Nem sokkal később kész is lesz a vacsora, így továbbra is halk zeneszó mellett fogyasztjátok el, bár neked túl sok étvágyad nincs. Ám Kang Younghyun nem az a fajta, akit le lehet könnyen zárni. Végül kisebb csata után – amit persze ő nyert meg – elpakoltok és bekuckóztok a nappali kanapéjára egy-egy bögre forró kakaóval.

- Itt maradsz? – öleled át a derekát.

- Itt maradjak? – kérdez vissza egy lágy mosollyal, miközben ujjai a derekad cirógatják.

- Igen – bólogatsz és még szorosabban bújsz hozzá.

Végül egy teljesen semleges film mellett döntötök, de valójában egyikőtök sem figyel arra, ami a képernyőn történik. Te leginkább a jelenlegi helyzet abszurditásán agyalsz. Épp ma dobtak, te pedig a legjobb barátod karjaiban vigasztalódva épp azon gondolkozol, hogy mikor lett ennyire természetes számodra a Younghyun karjaiban lenni.

- T/N – szólít meg egyszer csak gondolataid főszereplője, aki – valószínűleg – hosszú percek óta téged figyel.

- Tessék? – emeled fel a fejed és meglep, hogy hirtelen mennyire közel is van hozzád. Újra hosszú percekre áll be a csend közétek, miközben egyetlen pillanatra sem szakadtok el egymás tekintetétől.

Válasz helyett azonban puha ajkak tapadnak a tieidre. Egy pillanatra megdermedsz, amit érzékel ő is, de mielőtt elhúzódhatna a tarkójára simítva nem hagyod eltávolodni. Ezen csak elvigyorodik és az ölébe emelve mélyíti el a csókot.

Hihetetlen, szédítő és minden képzeleted felül múlja az érzés, amit a csókja vált ki belőled. Egyszerűen varázslatos. Egészen addig egy milliméterre sem távolodtok el egymástól, amíg bírjátok szusszal.

- T/N – pihegi az ajkaidra, miközben ujjai az arcodat cirógatják.

- Csak ne mondj semmit – súgod elpirulva egy boldog mosollyal. – Még ne – bújsz a nyakába, mire csak halkan felnevet és még szorosabban ölel.

Nem tudod, hogy mi történik épp köztetek. Talán nem is akarod tudni, hogy mi történik épp köztetek. Csak annyit akarsz, hogy történjen. Most és még hosszú-hosszú éveken át, mert úgy tűnik, hogy valóban igaz a mondás;

Akkor vagyunk a leghajlamosabbak nem észrevenni a boldogságunk kulcsát, amikor épp az orrunk előtt van.