🎄🎄🎄

❄️színpad

❄️eper

❄️ékszer

❄️stúdió

❄️bor

🎄🎄🎄

Mindig is a színpad jelentette számodra a legnagyobb boldogságot. Már egészen kislány korod óta vágytál arra, hogy megmutathasd a tehetséged az embereknek. Nagyon régóta vonz a zene. Hamarabb tanultál meg kottát olvasni, mint betűket. Nagyon hamar kezdtél dalszövegeket írogatni, a gimi végére pedig megtanultál zenét szerezni is. Az évek során nem egy hangszeren tanultál meg játszani és gyakorlatilag az életed minden területét alárendelted a zenének. Leérettségiztél, ahogy illik, majd az irányt Szöul felé vetted. A világ egyik legjobb Zeneakadémiájára nyertél felvételt, amitől az sem tartott vissza, hogy egy árva szót sem tudtál akkor még koreaiul.

Mára ez megváltozott. Befejezted az egyetemet, folyékonyan beszéled a nyelvet és nagyon úgy tűnik, hogy szép lassan minden álmod valóra válik és révbe érsz... ami a karriert illeti...

A magánélet már egy egészen más téma.

Nem sokkal azután találkoztál először Hyunwoongnal, hogy Szöulba költöztél. Ő volt az első ember szinte, akit megismertél és aki rengeteget segített neked abban, hogy elboldogulj egy teljesen idegen országban, a tiedtől igencsak eltérő kultúrában. Nem mellesleg sok olyan embernek is bemutatott, akiknek hála ma ott állhatsz a közönség előtt.

Csak hát egy idő után ez az egész a részedről átcsapott valami egészen másba, amit a jelenlegi helyzet marhára nem könnyít meg.

Az elmúlt hónapok nagy részét a stúdió négy fala között töltöttétek – jobbára kettesben, hogy befejezzétek azt az albumot, amivel alig egy hete megkezdtétek Hyunwoong amerikai turnéját. Amikor meginvitált, nemet akartál mondani. Addigra sikerült magad beleforgatni a dolgokba és eléggé kivitelezhetetlennek tűnt, hogy hosszú hetekre összezárd vele magad anélkül, hogy lebukj.

Vallani pedig a legkevésbé sem szeretnél neki, hiszen pontosan tudod, hogy ő sosem tekintett úgy rád, mint igazi, nagybetűs nőre. Sokkal inkább voltál mindig a hugicája, akit óvni, védeni kell, mintsem olyan valaki, akivel együtt akarna lenni.

Végül mégis igent mondtál, amiről hazugság volna azt mondani, hogy párszor már nem bántad meg.

Hiányzik a családod és ilyenkor karácsony környékén ez az érzés csak felerősödik, amitől rettentő depressziós és szeretethiányos tudsz lenni. És ezek közül egyik sem tesz jót a jelenlegi Hyunwoonggal kapcsolatos vívódásodnak és vica versa.

Most is épp – miközben mindenki a mai fergeteges koncert utáni after partyn van – te csak a szállodai szobád erkélyén ücsörögve bort kortyolgatsz és a hófedte new york-i utcákat bámulva azon gondolkozol, hogy ez az egész hogyan is jutott idáig.

Nem sokáig hagynak elmélkedni, ugyanis valakinek elkezdtél nagyon hiányozni és ez a valaki rettentő kitartóan püföli épp az ajtód.

- Jövök már – dünnyögöd. – Ne legyél már ilyen türelmetlen – tárod ki az ajtót, aminek a túloldaláról Hyunwoong vigyorog rád Maxot szorongatva a kezében – Hát ti? – kérdezed meglepetten és talán kicsit elvörösödve. Főleg, mert az ő egyik pulcsija van rajtad.

- Mióta keresem ezt a pulóvert – jegyzi meg szemtelenül, miközben belép melletted a szobába és a fekete szőrmókot útjára engedve zárja be az ajtót maguk mögött. – De mivel ilyen édesen nézel ki benne, neked adom – fűzi hozzá, mire a plafonig szalad a szemöldököd.

Oké, nagyon jóba vagytok, de édesnek még sosem nevezett...

- Hyunwoong, te mit szívtál? – kérdezed tőle, mire felnevet.

- Friss levegőn kívül, esküszöm, hogy semmit – emeli fel védekezően a karjait. – Bár nem tudom, hogy mihez ért hozzá az az eper, amit Jongmin adott és amit idefelé jövet ettem – mondja elgondolkodva, mire te nevetsz fel.

- Édesen nevetsz – jegyzi meg, mire egy pillanat alatt fagy le az arcodról a mosoly.

- Miért vagy itt, Hyunwoong? – kérdezed tőle, miközben megkerülve őt lépsz az erkély ajtajához, hogy bezárd, miután egy utolsó pillantást vetsz a városra. – Nem a bulin kellene lenned? – érdeklődsz.

- Hiányoztál – lép eléd gyakorlatilag az ajtó és maga közé zárva. Kiismerhetetlen tekintettel fürkészitek egymás arcát hosszú-hosszú percekig, miközben te végig azon gondolkozol, hogy mennyire is szereted az előtted álló embert. Az anyajegyet az arcán, a szépen ívelt macskaszemeit és az ajkában csillogó apró ékszert. Sokszor, amikor lelkesen mesél valamiről, kedved támad megkóstolni az ajkait és megtapasztalni a hideg fém érzését... De ez csak álom marad... –Tudod, sokat gondolkodtam az elmúlt napokban – öleli át a derekad hirtelen, mire egy pillanatra lefagysz.

- Miről? – kérdezed halkan, de nem mersz ránézni. Hosszasan szemezel a nyakán lévő tetoválással, amit egy ideig hagy, de aztán az állad alá nyúlva emeli fel a fejed.

- Rólunk – mosolyodik el. Imádod a mosolyát és most is – mint mindig – nem bírod ki, hogy el ne vörösödj, amit csak egy halk kuncogással reagál le.

- Van olyan? – motyogod.

- Te is tudod, hogy igen – simít finoman az arcodra. – Talán nem voltam elég egyértelmű, de évek óta szerelmes vagyok beléd, T/N – vallja be, de hozzád szinte csak a vallomás első fele jut el igazán.

- Talán nem voltál elég egyértelmű?! – háborodsz fel, amin először meglepődik, végül csak nevetve várja a folyatást. – Daniel Kim! Te baromi sok minden voltál az elmúlt években, csak egyértelmű nem – vágod csípőre a kezed, ő pedig csak hangosan nevetve ölel magához. – Ne nevess ki! – csapkodod meg kissé.

- Annyira szeretlek – veszi kezei közé az arcod, miközben te folyamatosan mondod a magadét, de ez a vallomás egy pillanat alatt hallgattat el. – Régóta keresem a megfelelő pillanatot, hogy elmondjam ezt neked – dönti a homlokát a tiednek. – Azért is hívtalak magammal, mert nem bírtam volna ki két hónapot nélküled – mosolyodik el.

- Véletlenül sem a tehetségem miatt – fújod fel az arcod. – Na, szép – teszed hozzá duzzogva, de a játékos élt nem tudod – és nem is akarod – eltüntetni a hangodból és szerencsére ő is hamar veszi a lapot.

- T/N – sóhajtja drámaian –, egy szerelmi vallomásra nem éppen ilyen választ vár az ember – dünnyögi és ezúttal rajtad a nevetés sora. Nyakát átölelve húzod magadhoz még közelebb, ami azért elfeledteti vele a pillanatnyi sértődöttségét.

- Hát milyen választ vár, kedves Mr. Kim? – érdeklődsz évődve, majd lassan a kanapé felé kezded tolni. Mikor pedig lehuppan a puha bútorra csak az ölébe mászva várod a választ, amit ő csak egy széles vigyorral díjaz.

- Talán valami olyasmit – öleli körbe a csípőd –, hogy én is szeretlek Daniel. Vagy, hogy te vagy a legfantasztikusabb, legszexibb, legtökéletesebb pasi ezen a világon.

- A szerényt kihagytad – szúrod közbe nevetve, mire egyetlen mozdulattal fordít maga alá.

- Komolyan egy ilyen szemtelen nőnek adtam a szívem? – dramatizál.

- Eléggé úgy fest – túrsz a hajába egy széles vigyorral a fejeden, ami őt is nevetésre készteti.

- Egyszerűen hihetetlen vagy – hajol közelebb hozzád.

- Hihetetlenül szeretlek – mondod neki mosolyogva, mire csak egy pár puha ajak a válasz, amik el sem válnak a tiedtől hosszú-hosszú perceken át.