A reggeli ébresztő hidegzuhanyként érte. Nem azt mondom, hogy Wei Wuxian mindenre fel volt készülve, de lelkiekben már a boltban volt és egyfolytában pörgött az agya. A reggeli arcmosás, a reggeli, a kellemes hétfői forgatag valahol a szeme előtt forgó réteg mögé esett. Nem is fogta fel, mikor átlépte az üzlet küszöbét és kinyitott.

A réteg szép lassan leomlott előtte és visszatért a valóságba. Lassacskán mindenki megérkezett, hogy megkezdje a műszakját és a szállítónak is hamarosan meg kellett érkeznie. Még néhány óra. Wei Wuxian nem bírt megmaradni egy ültő helyében, folyamatosan fel-alá járkált a nyüzsgő boltban, segített a vásárlóknak és állandóan csak egy dolog járt az eszében. Milyen étterembe szólt a foglalás? Igazából azt sem tudta, mikor és hol találkoznak. Hevesen berohant irodájába és lehuppant a székébe.

- Nie, kérlek tartsd a frontot, el kell intéznem egy telefonhívást! Köszi! – Kiáltott ki munkatársának és becsukta maga mögött az ajtót.

Meg se nézte a híváslistát, automatikusan Lan Zhan képére nyomott és idegesen várta mikor veszi fel kedvese a telefont. Percek telek el így, és a fiú már a negyedik tárcsázásán volt túl, de mindig ugyan arra a végre jutott. A hangposta irritáló hangjáig. Persze ettől nem lett nyugodtabb, sőt. Valami nem hagyta nyugodni, és természetesen nem volt arról híres, hogy nyugodtan várjon valamire. Akármire.

Nie Huaisang benyitott hozzá.

- Megjöttek az áruval. Mit csináljunk vele?

- Megyek is. – Felkelt a helyéről és barátja felé vette az irányt. – Már el is felejtettem, hogy ma jönnek. – Nevetett fel és átkarolta barátja nyakát.

- Nem is te lennél. – Mosolyodott el Huaisang.

Lan Jingyi foglalkozott a vásárlókkal amíg a két férfi fel nem jegyezte a beérkezett árukat, katalogizálta őket és kerestek nekik megfelelő helyet. Szerencsére kettő és három között nem jött egy vendég sem és csak hárman maradtak az üzletben. Wei Wuxian kifejezetten imádta, mikor csak ők tartózkodtak a helyiségben, ilyenkor jöttek a pletykák és a megnyugvásig való kibeszélések. De ma valahogy nem volt olyan felhőtlen a hangulat.

- Még mindig semmi Lan Sizhuiról ugye? – Bátorkodott feltenni a kérdést a fiatal tanuló.

- Nem. Sajnálom. – És ez az az ügy, ami rettenetesen zavarta a copfos fiút. Az egyik legkedvesebb dolgozója szabadságot kér, majd nem ad magáról semmi életjelet. – Próbáltam többször is elérni de semmi. Halálig zaklatni meg nem akarom. Mármint én a főnöke vagyok és igenis illene írnia legalább egy rövid üzenetet, hogy mikor, meddig számíthat rá az ember, de én meg nem vagyok egy tuskó. Zaklatni sem akarom. Kirúgásról meg szó sincs róla!

- Ne aggódj, majd én is megpróbálom. Jingyi te mikor próbáltad utoljára? – Kérdezte Nie Huaisang, majd felemelte az egyik teli rakott ládát, amiben fürdőbombák voltak.

- Azt hiszem két napja. Egyszer visszaírt annyit, hogy 'Ne aggódjak, kezd rendbe jönni minden, de még nem áll készen'. Ennyi. Gondolhatjátok milyen érzés. Én vagyok a legjobb barátja és nekem se mondd semmit.

- Engedd el. Majd megtör és akkor elmondja. Na de! Nekem tényleg tudnom kell, hogy tud-e jönni dolgozni vagy ideiglenesen vegyek-e fel valakit a helyére. Nem jó így, hogy csak négyen maradtunk. Sizhui nélkül. – Homlokon csapta magát.

- Felhívod? – Vitte magával a második ládát is Huaisang.

- Aham. Nincs nagyon más választásom. Tudnom kell.

Megbeszélték Wei távozása előtt, hogy az újonnan érkezett fürdőbombákat és száraz samponokat hova tegyék és az után bement az irodájába. Hol máshol hagyta volna el a telefonját? Ha a feje nem lenne a nyakán, akár még azt is elhagyná. Feloldotta a képernyőt és arcába ugrott a tíz nem fogadott hívás. Lan Zhan neve terítette be telefonja képernyőjét, de most először Sizhuival kellett megejtenie azt a hívást. Magában elmondott egy sajnálomot és már hívta is a kis tanulót. A sokadik kicsengés után viszont szerencséje volt. Egy kedves hang szóltalt meg a vonal másik végén.

- Szia! Ne haragudj, láttam az összes értesítést, de még nem tudtam... Ne haragudj! Miért kerestél? Miben segíthetek?

- Először is nyugodj meg, azt szeretném. Oké? Nos szia, rég nem hallottam felőled és igazából érdeklődnék felőled. Egyszerre mindig egy kérdésre koncentráljunk, jó? Hogy vagy?

- Öhm... Rendben és már jobban.

- Örülök neki. Nem tudom mi történt, akarsz-e róla beszélni vagy nem, de én itt vagyok okés?

- Igen. Beszélni még nem szeretnék, de már úgy érzem, újra elkezdenék dolgozni, ha nem bánod. – Hangja nagyon gyenge volt még a fiúnak és olyan, mintha valami eltűnt volna belőle. Hiányzott az az életvidám hangja.

- Nos, pont emiatt kerestelek, hogy erről beszéljünk. Nagyon hiányzol mindenkinek, de ha több időre lenne szükséged, nyugodtan mondd meg.

Idegesen sétálta be a kis szobát Wei Wuxian. Tudta, hogy valami tényleg nem olyan, mint kellene lennie, de nyilván nem fogja fogóval kirángatni belőle a helyzetet. Ismerte annyira a fiút, hogy előbb vagy utóbb, de el fogja mondani. Viszont a helyzet súlyossága minden egyes nappal fokozódott. Itt tényleg valami hatalmas baj volt a háttérben. Nagyot sóhajtott Wei.

- Köszönöm, de nem. Menni szeretnék dolgozni.

- Mit szólsz a csütörtök vagy péntekhez? Dolgozol egy kicsit, visszarázódsz és a hétvégét megkapod.

- Fantasztikusan hangzik! – Végre visszatért az a Sizhui, akit már hiányolt.

- Akkor megbeszéltük! A többiek tuti ki fognak ugrani a bőrükből, ha ezt meghallják! – Nevette el magát és mosolya a füléig ért.

- Köszönöm! Most mennem kell ne haragudj!

- Rendben. Akkor Csütörtök.

Elköszöntek egymástól. Az üzletvezető csak úgy repdesett az örömtől, hogy legalább egy dolgot tisztázott és megoldott. Viszont most ott lebegett előtte a rengeteg nem fogadott hívás. Ezen a ponton már nem tudta eldönteni, hogy most intézze el ezt is, vagy várjon délutánig, amíg nem találkoznak. Megvonta a vállát és kisétált. Előtte el kell pakolnia minden árut, utána ráér.

Amint felbukkant a hátsó helyiségből, szemei előtt egy már majdnem tökéletesen elrendezett üzlet várta.

- Wow. – Lefékezett. Azért csak nem volt el órákig. – Wow.

- A Sex Bombokat hova? Márcsak ezek vannak.

- Oda légy...szi. LAN ZHAN!?!

És még egyszer wow. Sokk után sokk éri ma a fiút. Ugyanis az ajtón abban a minutumban, hogy Jingyi kiejtette száján a 'Sex Bomb' szót, megjelen a herceg. Szavak milliói jártak a fejében, de szája csak tátogott, igazi szó nem jött ki rajta. Gyorsan odament hozzá és kedvesen betessékelte.

- Lan Zhan, mit keresel itt? – Felnézett a gyönyörűen izzó aranyló szemekbe.

- Téged.

Mély, mézédes hangja a füle mellett nem eviláginak tűnt. A hangtól Wei Wuxian lábai megremegtek. Alig egy napja váltak el egymástól, de már ilyen hatással van rá a férfi. Melegség árasztotta el az arcát és érezte, hogy elpirul, füle is vörössé válik. Belülről csak úgy lángolt. Ennyi kellett a másiktól. Megrázta a fejét és az irodája felé mutatott, majd elkezdett afelé sétálni. Útközben Nie Huaisangra nézett, aki csak bólintott nagy mosollyal az arcán.

- Fáradj beljebb.

- Köszönöm.

Leültek az ablak melletti kanapéra. Abban a pillanatban, hogy a férfi helyet foglalt a puha bútoron, Wei Wuxian azonnal rávetette magát. Belülről fakadó forró vágyának nem tudott már gátat szabni. Egyik térdét a kanapéra támasztotta, míg a másikat a férfi másik oldala mellé tette. Óvatosan végigsimított a férfi arcán és ajkaival a füle alatti részét csókolgatta. Lan Zhan azonnal kedvese combján végig futtatta kezét, majd a derekánál szorosabban megmarkolta. A rajta lovagló fiú alig hallhatóan felnyögött. Lan Zhan a másik kezével közelebb húzta magához és ajkaik szenvedélyesen összeforrtak. Wei Wuxian alig bírt ellenállni a puha és nedves ajkaknak. Érezte, ahogy a másik próbál bejutni ajkai közé, aminek nem tudott nemet mondani. Résnyire kinyitotta száját, ahova partnere azonnal beférkőzött. Nyelveikkel kényeztették egymást. Egyből többet akart. Többet és többet. A forróság még inkább elviselhetetlennek tűnt és úgy érezte, ha ezt nem hagyják azonnal abba, akkor befejezni sem akarja.

- Lan Zhan! – Kéjesen felnyögött szerelme füle mellett.

- Ha nem akarod, hogy most azonnal letépjem rólad a ruhát és itt magamévá tegyelek, jobb lesz, ha abbahagyjuk. – Megcsókolta a fiatalabbik nyakát, pont ott, ahol a másik szereti. Fogai közé fogta a selymes és hófehér bőrt és szívni kezdte.

- Hah! Ah... Lan Zh.. Ah! Szerintem itt abba kéne hagynunk.

Mintha meg se hallotta volna a fiatal könyörgését, a férfi folyatta. Érintései egyre forróbbá váltak a fiú testén és egyre jobban felerősödött benne a vágy. Rettenetesen kívánta kedvesét. Mindennél jobban, de most éppen a munkahelyén volt.

- Kérlek! Folytassuk máskor!

Könyörgött. Ezúttal elérte a hatást, Lan Zhan visszább fogott magán. Szorosan magához ölelte Wei Wuxiant és milliónyi apró csókot hagyott nyakán és ajkain. Lassan átemelte lábát és leült a férfi mellé a kanapéra.

- Köszönöm. – Csakhogy a köszönöm nem rejti el mindkettőjük kőkemény merevedését. – Nagyon örülök, hogy itt vagy, de miért jöttél? Ennyire hiányoztam, hogy már egy napot sem bírsz ki nélkülem, hmm?

Cukkolta Wei Wuxian Wangjit, aki nyugodt arccal tűrte, mint aki valami ördögire készül mélyen legbelül.

- Őszintén bevallom, legszívesebben bezárnálak otthon, hogy mindig csak velem lehess. De sajnos nem tehetek ilyet. – Gyengéden a fiú ajkára hajolt és hosszasan csókolta. – Igazából aggódtam. Nemrég kerestél és utána meg nem válaszoltál a hívásaimra és azt hittem, hogy bajod esett.

- Aw! De várj egy kicsit. Akkor te most lógsz a melóból? Miattam?

- Mondhatjuk úgy is. – Szája széle felfele ívelődött.

- Amint látod nincs baj! Akár vissza is mehetsz dolgozni! Mert ha miattam leszel leszidva, majd jól agyon is verlek! Nem akarok rossz színben festeni a családod előtt. Van elég bajom anélkül is.

Wei Wuxian kifakadása megmelengette a férfi szívét és magához ölelte a másikat.

- Azonnal indulok is, de előtte mondd el miért kerestél. Hiszen eredetileg ezért jöttem.

- Nos, csak a részletekért kerestelek, hogy mikor és hol találkozzunk, pontosan mire gondolsz, mit vegyek fel meg ilyenek. – Izgalmában beleharapott alsó ajkába.

- Ezt hogy érted? – Na ebben a pillanatban vesztette el a fonalat a fiatal fiú.

- Én nem értem, hogy te mit nem értesz. Mára foglaltál asztalt egy étteremben nem?

- Minden vágyam veled tölteni az összes időm, de el kell hogy keserítselek, én ma nem foglaltam sehova semmit. Bár ha nagyon szeretnéd, pénteken elmehetünk valahova.

- Huh, ne haragudj. Tegnap biztos olyan fáradt voltam, hogy beképzeltem az egészet. Vagy csak álmodtam.

De valami akkor sem stimmel. Szokott tudatosan álmodni, de azok nem ilyenek voltak. Mélyen gondolataiba mered és már azon agyal, hogy aktuálisan tényleg álmodta. Lan Zhan rázta vissza a valóságba.

- Drágám, nekem most vissza kell mennem, de ha neked megfelel akkor még foglalhatok asztalt péntekre. Onnan meg tudunk is egyből hozzánk menni. Hm?

- Neked bármit. – Bólintott. – Megfelel.

Fülig érő mosollyal az arcán bújt Lan Zhan mellkasához. Szorosan magához ölelte a földre szállt istent. Egymás karjaiban töltöttek még pár percet. Sikerült lenyugtatni magukat és a hatalmas merevedésüket is. Felkeltek és az irodából úgy léptek ki, mintha az elmúlt húsz percben csak beszélgettek volna. Folytatták a kis beszélgetésüket, ami egészen normálisnak tűnt, noha ez akármelyik másodpercben átalakulhat dirty talkká. A kijárat fele Wangji megállt az egyik stand előtt és Wuxianra nézett.

- Ez mi?

Mutatott egy nagyon kedves színű golyóra. Wuxian mosolya instant átalakult döbbenetté, mikor a termékre nézett.

- Öhm.. Hát ez... Ez az egyik újdonságunk.

- Hm... És jó?

- Még nem próbálta itt senki, de biztosan. A közepén pedig aranyos szappan rózsa van.

- Viszek ebből kettőt.

- Tessék?

A magasabb férfi meg se várta szerelme reakcióját, már fél úton járt a kassza felé, kezében a két Sex Bombbal. Wei Wuxian köpni-nyelni nem tudott. A mellette elhaladó férfi rákacsintott.

- Akkor pénteken. Addig is keress bármikor.

Az ajtóig még elkísérte. Lan Zhan Wuxian füléhez hajolt.

- Szeretlek. – Csókot lehelt arcára.

Wei Wuxian bénultan állt a Lush bejáratánál.

A nap a férfi felbukkanása után pillanatok alatt eltelt. Mintha az időt valaki beállította volna háromszoros gyorsaságra és csak hagyta volna menni. Túl sok minden történ aznap, pont ezért is örül, amikor kiszabadult munkahelyéről és otthon ledobhatta magát a kényelmes kanapéjára. Torkában dobogott a szíve. Visszagondolt az irodájában történtekre és farka egyből reagált rá. Tökéletesen vissza tudta idézni Lan Zhan meleg érintéseit és azt a vágyat, amit akkor érzett. Ha folyatták volna, biztos volt benne, hogy hagyja, hogy ott helyben elmenjenek a végsőkig. Nem sokszor érzett ilyen vágyat. Végigsimított combjain, csípőjén és mellkasán. Farka már félig izgatott állapotba került, mikor megcsörrent a telefonja. Miért kell ilyenkor megzavarniuk? Most, mikor végre hangulatba került hozzá? Idegesen a mobilért nyúlt és elgondolkodott. Ismeretlen volt a szám. Megrázta a fejét és végül felvette.

- Haló?

- Szép estét! Készen vagy?

- Elnézést, biztos rossz számot-

- XianXian.

- Na erre a beszélgetésre van most a legkevesebb türelmem.

- Nem te egyeztél bele? Ma este, vacsora velem kettesben? Már a foglalás is megvan.

- Wen... Te mocskos... – Megmasszírozta lehunyt szemeit. Mégsem álom volt. De nem is Lan Zhan. Mindenre gondolt, csak éppen azt nem vette számításba, hogy ez az anyaszomorító világi nagy fasz ilyet tegyen. Komolyan az éjszaka közepén, ...

- Itt parkolok lent és várok rád.

Iszonyat hatalmasat sóhajtott Wei Wuxian. Hát ezt már az istenek sem gondolják komolyan, ugye? Ugye? Egy perc néma csend a beszélgetésben.

- Hát legyen. De két feltételem van. Egy, csak régi ismerősökként találkozunk, semmi romantika. Kettő, normálisan fogsz viselkedni és ha azt mondom elég, abbahagyod. Amint úgy érzem, hogy valamelyiket megszegted, otthagylak.

- Megegyeztünk. – Wuxian a telefonon keresztül is hallotta Wen Chao elégedett hümmögését és szabályosan a szemei előtt volt az a kaján vigyora.

- Ja és még valami.

- Mond csak édes.

- Ezután eltakarodsz az életemből!

// Jelentem még életben vagyok! Sajnos egész nyáron semmi időm nem volt az írásra, de meg is volt rá az okom 💕 Iszonyú sok helyet jártam be és rengeteg új baráttal lettem gazdagabb. Életem egyik legjobb nyara volt, sok mindent meg is néztem és tapasztaltam. 
Próbálok gyakrabban írni, feltenni fejezeteket, de addig, míg suliban vagyok, én is csak reménykedek magamban haha
Anyways, milliónyi köszönet nektek, akik mindvégig velem vagytok és szántok időt ezekre a fejezetekre. El se hiszem. Köszönök mindent nektek, drága olvasóimnak!💕 //