Kicsivel több, mint egy hét telt el az összejövetel óta. Ez alatt az idő alatt nem igazán találkozott a szerelmes pár egymással, ami eléggé frusztrálta Wei Wuxiant. Nem totális elhanyagoltságra kell gondolni, szimplán a személyes találkozás nem fért bele a mindennapjaikba. Lan Zhannak rengeteg dolga és elintézni valója akadt a cégnél, és mivel ő töltötte be az igazgató helyettesi posztot, így a feladatok hetven százaléka rá hárult. Ezt leszámítva, online meglehetősen sokat beszélgettek.

Teltek a napok a Lushban, tulajdonképpen semmi különös nem történt. Jött pár új darab szappan és arcpakolás, csupa kedves vendég látogatta a helyet, nem szakadt rájuk az ég. Minden feltűnően szuper volt. Egyedül Lan Shizui hiányzott a megszokott Lushos csapatból. Wei Wuxian nagyon aggódott a fiú miatt, mert az egyedüli ügy, ami amiatt ráírt, az a munkájával kapcsolatos e-mailek voltak. Egy darabig nem számíthatott a dolgos kezeire, amit mellőzni nyilván tudott, de a mentális állapota sokkal jobban érdekelte. Kérdezgette Lan Jingyit is, hogy ő nem tud-e többet nála, de a válasz minden alkalommal ugyan az volt. Nem. Neki se akart beszélni, pedig sülve-főve együtt voltak. Legjobb barátok.

A hét unalmasságát a várva várt péntek fűszerezte meg, amit a fiú nagyon várt. A műszak végeztével elköszönt barátaitól, majd sietve hazament. Otthon lepakolt, elintézett egy két dolgot, ami nem tűrt halasztást, majd azonnal elindult a lakásából. Izgatottan szedte lépteit a kora délutáni forgatagban, ami Lótusz Kikötőben amúgy sem volt újdonság. Eleinte gondtalanul indult neki az utazásának, ám amikor a második utcán fordult be, rájött, hogy nem lehet eléggé óvatos, hiszen bárhol tartózkodhat Wen Chao. Bárhonnan megfigyelheti. Néhány remegő lépés után megemberelte magát és visszazökkent rémisztő gondolataiból.

„Nem engedhetem, hogy kedve szerint irányíthasson! Ha majd ÉN félni akarok majd félni is fogok! De emiatt..." Elégedetten bólintott majd felszállt a tíz perc múlva induló vonatára. Tanzhouba az út körülbelül öt órába telt. Persze gondoskodott magáról és a kedves jövőbeli társáról is, az unalomról. Elővette az aktuális könyvét és ott folytatta, ahol múltkor abbahagyta. Imádta a könyvet, bár sajnálatára az elmúlt igen mozgalmas időben egy oldalt sem haladt vele.

Telt-múlt az idő. Lassan megérkezett a kívánt megállóba. Összecsukta a könyvét. Tian Guan Ci Fu. „Milyen irónikus." Gondolta magában és elmosolyodott. „Igazán szar lehetett ennyit várni a kedvesére. És még mennyit várhat. Ha hazaértem, megkérem Lan Zhant, hogy maratonozzuk le a sorozatot valamikor!" Erre a gondolatra igen beleélte magát és már látta maga előtt, ahogyan bevackolva magukat a kanapéra, a meleg kandalló bekapcsolva, forrócsokoládét iszogatnak. Összebújva.
Összerezzent.

Leszállt a vonatról, körülnézett, de nem látta még bácsikáját. Előkapta telefonját és egy gyors üzenetet küldött Wangjinak. Ám a következő pillanatban megrezzent kezében a kütyü.

- Halló?

- Szia. Nem zavarlak? – Meglepődött.

- Lan Zhan! Nem, nem, dehogy is! Csak meglepett, hogy hívtál. – Zavarában elkezdett összevissza hadoválni.

- Hallani akartam a hangod, még ameddig ráérsz és nem zavarlak.

Mint egy kamasz lány, akire felfigyelt a kiszemeltje, úgy pirult el hősszerelmesünk ezekre a szavakra.

- Ugyan! Írtam is, hogy csak egy napot maradok, mármint holnap délutánra már a tervezettek szerint otthon is leszek és ha gondolod... Ha szeretnél át is jöhetnél, vagy ha nem jó, szívesen átmegyek.

- Sajnos nem lesz jó. Ma is el vagyok árasztva munkával, ami holnapig nem lesz kész. Ne haragudj.

- Nem haragszom. – Legbelül ha nem is haragudott, de igen szomorúan érintette a fiút. Ajkai lekonyultak. – Máskor bepótoljuk.

- Igen. Arra gondoltam, hogy a következő hétvégén elhozlak hozzám.

- Lan Zhan! Az... Az nagyszerű lenne! Még nincs semmi programom arra a hévégére. – Két kezével megszorította a telefont és elárasztotta a boldogság. – Viszont mennem kell, mert megjöttek értem. Szia. Szeretlek! – Csúszott ki a jókedvű copfos száján. Na, de amikor realizálódott benne, hogy igen, hangosan kimondta azokat a szavakat, rögtön elöntötte a pánik. – Mármint...

- Én is szeretlek... – A vonal másik felén lévő személy hangján tisztán hangzott, hogy szája mosolyra ívelődik.

Letette. Teljesen lemerevedett. „Kimondtam! Azt mondtam Lan Zhannak, hogy ... Szeretem! És ő!"

- Wei! Hahó! – Kedves hang szakította vissza a valóságba, előtte bácsikája állt, tát karokkal.

- Xiao bátyám! – Borult a karok közé és szorította magához a rég látott igazi rokonját.

Az előttük álló úton rengeteget beszélgettek, majd mikor Xiao Xingchen házához értek, nem egy, hanem két kedves alak várt rá. Kiszállt a kocsiból, hogy üdvözölhesse őket. A magas, sötét hajú férfi Song Lan volt, aki már lassan két évtizede csatlakozott a családjához. Azt az esküvőt sose fogja elfelejteni Wei Wuxian. Alig volt hat éves, mégis őt kérték meg gyűrűhordozónak, és természetesen ő volt az is, aki az oltárhoz menet megbotlott, és ráesett az előtte haladó két férfira. Persze semmi gond nem volt ebből, felsegítették és folytatódott tovább a ceremónia. Szép emlékek.

Na de nehogy elmerüljünk holmi huszon pár éves emlékbe, térjünk át a másik személy ismertetésére. Song Lan lábánál állt A-Qing, a kedves, fiatal lány, akit csupán alig pár éve ismeri a fiú, ugyanis akkor sikerült kiharcolnia Xiaonak és férjének a kislány gyámságát. Pár hónapra a siker után találkoztak először. Bőven belépett már a kamasz korba, gyönyörűség hosszú, fekete hajzuhatagja a vállára esett, egy része felkötve a feje tetejére kontyba. Le merte fogadni, hogy bácsikája csinálta meg neki ennyire szépre.

Amíg Xingchen beállt a kocsival, odament üdvözölni a családtagokat. Megölelte pket, puszikkal elárasztotta a lányt, aki zavarában elpirult és eltakarta elbűvölő arcocskáját.

- Segítek Xiaonak becipekedni, ti nyugodtan menjetek be addig! – A többiek bólintottak, miután a Wei Wuxian szaladt is az éppen leparkolt kocsihoz és felnyitotta a csomagtartót.

- Hagyd csak, beviszem a csomagokat.

- Segíteni jöttem. Itt vagyok, most már nem megyek üres kézzel! – Fülig érő szájjal veregette meg drága báttyát vállát. – Különben is, amint látom, neked is van mit vinni!

- Te sose változol meg, drága unokaöcsém! – Nevetett fel a felettébb jóképű férfi.

Azzal besiettek a házba a garázsból. Elsőnek megmutatták Weinek a szobáját, ahol kipakolt és egy kisebb csomaggal a kezében lépett a nappaliba.

- A-Qing, ezt neked hoztam. – Lehuppant a lány mellé a kanapéra, kezébe adva az ajándékot.

- Az enyém? Át akarsz vágni? – Huncutul pillantott fel a mellette ülőre és gyanúsan kezdett neki a kicsomagoláshoz.

- Tudom, messze van még a szülinapod, nem is arra szántam. Nincs benne semmi rovar, sem kiugró bohóc. – Hátradőlt a kanapé támlájának.

- Köszönd meg A-Qing! Ha meg mégis valami átverés, nyugodtan megverheted.

- Nem szép ilyet tanácsolni egy hölgynek, Lang! Mire nevelitek ti?

- Mi csak felkészítjük rád. – Kacsintott Song Lan mellett helyezkedő Xingchen, aki felröhögött. – Tudod, hogy nagyon szeretünk!

- Igen igen, hát persze. – Nevetett vele együtt Wuxian. – Na de mindent félretéve nyisd ki! Kíváncsi vagyok mit szólsz hozzá. – Felhúzta lábait törökülésbe, hogy kényelmesebben üljön a kanapén és le sem vette tekintetét a lányról.

- Ugye nem valami perverz dolog? – Aggodalmaskodott Xiao.

- Nem kell félni, semmi olyan. Azzal még ráérek, nemigaz? – Kacsintott a pár fele.

A -Qing nekilátott eltávolítani a díszcsomagolást és egy nagyobbacska díszdobozt tartott a kezében. Lassan felemelte a tetejét és benne egy „Floating Flower" fürdőbomba, párosítva egy enyhén vöröses árnyalatú rúzzsal. Mikor ezt meglátta a lány, hirtelen azt se tudta merre, hogyan. Nagyon örült az ajándékoknak és azon nyomban a nagybácsikája nyakába ugrott.

- Köszönöm Ying! – Ordított örömében a copfos fülébe. – Imádom!

- Nem hagyhattam ott. Az a fürdőbomba érted kiáltott, így magammal kellett hoznom. – Ölelte vissza az izgágát és puszit nyomott a fejére.

- Milyen figyelmes vagy!

- Ez a dolga a nagybácsiknak! Igaz? – Bámult le, majd a férfiak felé nagy vigyorral az arcán. – Hát a kedvenc unokahugicámnak bármit.

Lassan elérkezett a vacsoraidő, Xingchenék lótusz levest készítettek, mivel tudták, hogy Yingnek az egyik kedvence. A levest követően másodiknak egyszerűen pizzát rendeltek. Mindezek után rendet teremtettek a konyhában, vele együtt az étkezőben is és visszatelepedtek a nappaliba, hogy folytathassák a beszélgetést. Idő közben előkerült a régi ősellensége a baráti társaságoknak, az UNO. Mit ne mondjak, igen nagy csaták zajlottak le az este folyamán, de ennek ellenére a hangulat egy cseppet sem csökkent, sőt, igen felpezsdült lett a légkör. Nevetgéltek, kibeszéltek sok dolgot. Az éjfél közeledtével Song Lan felkísérte A-Qinget és jó éjszakát kívánt neki, mialatt a másik két férfi lent maradt. Előszedtek három poharat, amit megtöltöttek finom borral és így maradtak az este hátralevő részére. Mindenki kényelembe helyezte magát, hangulatos zenét tettek be a háttérbe, de csak halkan, nehogy zavarják vele az alvó lánykát.

- És amúgy hogy vagy mostanság? Múltkor nagyon fel voltál zaklatva amikor beszéltünk. – Nyúlt poharáért Xingchen.

- Ja, akkor éppen nem voltam fényes hangulatban. – Nyelt egyet Wuxian a borból. – Előtte nap láttam újra azt a férget.

- Mármint AZT a nyomorék balfaszt? – Bólintásával helyeslett Langnak és tudta, hogy nincs menekvés, nekik ki kell tálalnia. Addig nem fogják békén hagyni. De őszintén, ők azok, akiknek legelőször ki meri önteni az összes fájdalmát, sérelmét. Pusztán az idő szabta meg most a kivételt.

- Hogy talált rád? Mármint elköltöztél a környékről, nem is beszélve arról, hogy egy hatalmas városba telepedtél le. Mennyi esély volt erre?

- Xingchen, majdnem másfél éven át szabad voltam. Legalább ezalatt minden jó volt.

- Biztos vagyok benne, hogy tudunk ellene tenni valamit. Ha mást nem, elkísérlek a rendőrségre és kérhetünk neked távoltartási kérvényt, nem?

Roppant mód hálás volt az életnek, hogy ennyire nagyszerű rokonokkal áldotta meg az ég, noha ilyen messze is laknak egymástól. Szereti a fogadott családját is, ám kicsit más. Xingchenék voltak a legelsők, akik támogatták volna az örökbefogadását, de ahhoz, hogy a megszokott környezetében nevelkedhessen fel, megmaradhasson miden addigi dolga, szerette a közelében, bácsikája rábólintott, hogy a Jiang család gondoskodhasson róla. Persze nem önkényesen cselekedtek, hanem hosszas átgondolás, és egyértelműen Wei Wuxiannak a szava volt a döntő. Nem bánta meg ezt utólag sem, csak szomorú volt tőlük távol lenni.

De nem kerek így a történet, hiszen akkor hogyan is ismerkedhetett meg Wen Chaoval Wei Wuxian. Igen bonyolult szituáció, mégis remélem könnyen megértitek. Wei, Fengmian és Yu örökbefogadott gyermeke, és velük élt Lótusz Kikötőben, miközben bácsikái Tanzhouban éltek. A középiskola után úgy gondolta egyetemre viszont Tanzhouban fog járni, bácsikáihoz költözik, hogy velük is tölthessen minőségi időt. Azok az évek igen ígéretesnek bizonyultak. Szerzett új barátokat, felfedezte a környéket és megismerkedett Wen Chaoval. Az utóbbi a későbbiekben teljesen a jó ellentétévé vált, de ezt akkoriban még csak nem is sejtette. A sulit könnyen elvégezte, huszonkét évesen már diplomával a kezében szerzett a környéken egy szuper munkahelyet, remek társakkal. Az indok, amiért ott ragadt a távoli városban, az az volt, hogy kellőképpen jól alakult a kapcsolata Wen Chaoval. Egyetem alatt ismerkedtek meg, kezdetekben csak barátok voltak, aztán ez csak mélyebbedett köztük. El kellett telnie pár évnek, mire bevallotta magának, hogy vonzódik a férfiak iránt és hogy kialakuljon Wen Chao és közte az a kapcsolat, ami eleinte fantasztikus volt. Akkor tudták meg bácsikái is, hogy ő sem közömbös a saját neme iránt, amin természetesen meg sem lepődtek, támogatták őt, milliónyi tanáccsal látták el az akkoriban keveset tudó fejét.

Az első évben madarat lehetett volna Wei Yinggel fogattatni, boldognak érezte magát, felszabadultnak. Párja mindent megtett érte, kényeztette, minden mozdulatát figyelmesen követte. Igazi férj materiálnak bizonyult. Csakhogy amint említettem, ez nem volt olyan tartós, mint amilyennek kellett volna lennie. Minden a féltékenységével kezdődött, majd a mentális fenyítések és végső soron a fizikai bántalmazások. Az utóbbinak számos, igen kreatív formája is megjelent kapcsolatukban. Nos, ezt lehet nem most fejteném ki, úgy is lesz még elég sok alkalom amikor megtudhattok részleteket szerencsétlen Wei szörnyű Wenes múltjáról.

Megrázta Ying a fejét és Song Lanra emelte tekintetét.

- Aranyos vagy, de szerintem ilyesmire még nincs szükségem. Nem bántott és szerintem nem is állt szándékában. Egyszerűen megállított, köszönt és random kérdezgetett.

- De akkor sem normális! – Csattant fel Xingchen, pár csepp bor meg a földre cseppent.

- Lótusz Kikötőben vannak barátaim, akik tudnak ez alkalommal segíteni. Nem titkolózok előttük. Bár erről még nem számoltam be neki... – Lekiismeret furdalás fogta el, ahogyan a kedves Lan Zhanra gondolt. Talán még egy picit el is pirult. Vagy csak a bor miatt. Ki tudja.

- Ő miatt? Na ez nekem még új!

- Ahogy nekem is. Nos, ki az a jó csajszi, vagy netalán pali, aki elcsavarta a drágánk szívét? – Ez a kis elszólás sikeresen feloldotta a feszült hangulatot, ami amiatt a micsoda miatt keletkezett.

- Eeeeh ~ Hát eléggé furcsa a helyzet. – Ha eddig csak pirulgatott a fiú, most már tutira biztos, hogy zavarba jött. Rák vörös fejjel nehéz takarni az ilyesmit.

- Kifejtenéd? Furcsa, mint fuuuurcsán furcsa, vagy furcsa, mint aaaaw~ ? – Titkon nagyon remélte Xingchen, hogy a második opció lesz a helyes megoldás, szint úgy Song Lan.

- A jó féle. Már ismerkedünk egy ideje, igen elegáns, jól öltözött, kedves, figyelmes és nagyon szigorú a jelleme. Nem is beszélve arról, hogy tiszteletben tartja a dolgaim.

- Azt hiszem ez egy nyert ügy, nemde? És... ha kérdezhetem, mennyire nyomulós?

- Nyugi Xiao, nem vagyok már olyan, mint anno. Vagyis sokszor volt már rá példa, hogy átjött, de nem történt semmi. Most sokkal több időt szeretnék szánni, hogy tényleg megismerhessem, mielőtt... – Nem fejezte be a mondatát, de így is értették a többiek, hogy mi ennek az oka.

- Senki nem siettet. Ha pedig ő igen, és nem ért meg, találsz majd másikat. – Song Lan közelebb húzódott a fiúhoz és megsimogatta bíztatásképpen a hátát. – Mi mindig szívesen fogadunk.

- És ellátunk mindennel, ha arra van szükséged. Addig még lehet le is teszek egy pszichológus képesítést. – Tört ki Xiaoból a nevetés.

- Köszönöm. Eskü, tisztára meg vagyok hatódva.

Még egy órán keresztül beszélgettek. A pár tovább faggatózott a titokzatos új fiúról, akiről persze a copfos nagyon szívesen beszélt szeretett családjának. Végezetül megitta a maradék kis löttyét poharából, elköszönt, gyors vett egy forró zuhanyt, hogy kicsit kimossa magából azt a nagy alkohol mennyiséget, amit magába gurított. Ágyba feküdt, de nem jött álom egyhamar a szemére, másra sem tudott gondolni, csak Lan Zhanra. Addig addig ábrándozott róla, amíg lecsukódtak szemei és álomba szenderült. „Szép álmokat Lan Wangji!" Gondolta magában.

Ui.: Xiao Xingchen itt hivatalosan is Wei Wuxian nagybátyja. Anyai ágról. 

 Ne aggódjatok, nem feledkeztem meg róla és ígérem, ezt az alkotásom be fogom fejezni!!! Viszont ebben az évben fogok diplomázni s már most előre parázok az egésztől... Iszonyú félelmetes és a kreativitásom sem tért vissza, de remélem, hogy valami maradandót fogok alkotni. Köszönöm, hogy olvassátok, és kitartotok mellettem. Elképesztőek vagytok.