Jia pov:

Nem csinált semmit, ami dühített, egyben fájt. Nagyon fájt látni, hogy valaki más ajkai érnek hozzá, azokhoz a piros, puha párnácskákhoz. A szívem facsarta ki magából a reményt, amit őhozzá kötöttem. Vártam mikor löki el azt a másik lányt, mivel eloldozta a kezeit, simán eltolhatná magától, vagy hátrébb léphetne. Mi oka van arra, hogy nekem ezt most látnom, átélnem kell? Mi rosszat tettem? Talán elmondta neki, hogy a gyerekek halottak, és most azért viselkedik így, mert engem hibáztat, amiért nem tudtam őket megvédeni? Miért nem beszélhetnénk meg? Nekem is rettenetesen hasogatja a szívemet, nem csak neki.

Tulajdonképpen meg nekem lenne rá okom, hogy levágjak egy orbitális hisztit, amiért míg engem elraboltak ő csőrözött azzal a mihasznával. Pont nagyon jó időpontban szeretne ő is sebet okozni nekem. Mit hisznek? Mi az én lelkem? A kínai Nagy fal, mindent kibír? Minho pontosan tudja milyen könnyen sebezhető vagyok, hogy érzelmileg könnyű megbántani engem, és ezt most ki is használja?

Haneul óvatosan vált el attól az embertől, akit a legjobban szeretek. A testem remegni kezdett a kitörni készülő dühtől, csalódottságtól. Sokat tett értem Minho, és most szeretne feladni? Igaz, vonzom a bajt, egy púp vagyok a hátán, de... Lehet már kiszeretett belőlem amiért mindig történik valami életveszélyes dolog velem, ami hatással van rá, és a fiúkra?

- vér íze van a szádnak. Ha vámpír lennék, nem bírnék betelni vele.- mosolygott rá ravaszul. Hol ajkait nézte, hol szemeit. Puszit adott a szájára, aztán kilépett a szobából. Az ajtót bezárta. Micsoda meglepetés..

Ott állt az ajtóban az, akiről azt hittem szeret, akinek fontos vagyok. Aki megmutatta nekem milyen az, ha igazán szeretnek. És most? A szemem láttára csókolózott egy másik lánnyal. Egy könnycsepp csordult le az arcomon. Égette a bőrömet. Azt az egyet követte a többi. Eleinte szép lassan folytak le, majd zuhatagokat megszégyenítő sebességgel folytak tovább.

Esküdni mernék, hogy amikor a másik szobában szemeztünk, a szemében égett egyfajta tűz, ami azt tükrözte örül annak, hogy végre láthat, hogy úgy ahogy, de jól vagyok. Ez a tűz eltűnt. Jéghegy van szemeiben, hideg tekintetével vizslat. Ez az a fajta nézés, amikor azt kívánod, hogy haljon meg az illető, aki veled szemben áll. Minho esetében én voltam az az illető.

- mi a franc volt ez, Minho?- végül én tettem meg azt a lépést, amit neki kellett volna. Magyarázatot vártam, miért kaptam ezt a kis "műsort".

- megcsókolt. - vont vállat. A szoba másik végébe ment, s leült az egyik sarokba. Azt a..ha nem mondja, nem jövök rá, hogy lesmacizta.

- nyílván láttam, de nem erre vagyok kíváncsi! Miért hagytad?- emeltem feljebb egy picit a hangom. Le kell nyugodnom, de nem megy. Pedig muszáj lesz, mert, ha dühösen el kezdek neki beszélni csak hablatyolni fogok. Egy értelmes mondatom sem lesz.

- már nincs egymáshoz közünk, akkor nem mindegy? - erősen húztam össze szemöldökömet kifejezve, mennyire nem értem ezt a stílusát.

- mi az hogy nincs? Befejeznéd kérlek a hisztidet? Nem most kéne levágnod egy cirkuszt! - frusztrált sóhaj hagyta el az ajkait. Még ő van felháborodva? Na nehogy már! - inkább mondd el, hogy mi a baj! Komolyan, huszonhárom vagy, lassan huszonnégy, de egy öt éves szintjén vagy!

- csendben maradnál végre?? Nem akarom hallani az idegesítő hangodat! Remélem boldog vagy, hogy sikerült ránk uszítani a Choi családot! Gratulálok, hogy tönkre tetted az életünket! - egy új oldala mutatkozott meg előttem. Sosem emelte fel ennyire velem szemben a hangját. Lassan két éve ismerem, és vagyok vele, de még egyszer sem kiabált így velem. Ezekhez hasonlóakat sem mondott. Valamivel tele beszélhette a fejét. De miért neki hisz?

- így gondolod? Szerinted jó kedvemből vagyok itt? Igen, úgy voltam vele, "unatkozom, mérgeljük fel a Choi-kat, legyen egy kis izgalom az életünkben". Tényleg ennyire hülye vagy? Mivel tömte tele azt a nagy üres dolgot a nyakadon?? - a szoba végre nem csendes volt. Sokkal inkább hangos, talán még odakint is hallották a vitánkat.

- vigyázz a szádra!- állt fel. - tényeket közölt! Hogy milyen nőbe szerettem bele! - mutatott felém. Most ez sértés akart lenni? A hangja gúnyosan hangzott, szóval biztos igen.

- milyen nő? Huh? Milyen nő?! Ez a nő próbált neked megfelelni, hogy ne hagyd el!

- senki nem kért meg arra, hogy felelj meg nekem! Annyi lett volna a dolgod, hogy hűséges maradsz! Komolyan, hogy volt neked gerinced a szemembe nézni azután?!- megindult felém. Annyira gyors volt, hogy köntöse lobogott a levegőben. Féltem tőle. Lábaimat nehézkesen felhúztam magamhoz, s mögéjük bújtam. Haragja erejéből el tudtam képzelni azt, miszerint meg is fog ütni, de nem tette. Már megint nem értem miről beszél. Nem csaltam meg sosem. Aki a kapcsolatunk alatt mással enyelgett az ő maga volt.

- neked hogy van?! Te csókolóztál vele! Ráadásul kétszer! - arca nem mutatott ki semmilyen érzelmet, és ez nála nagyon ijesztő. Rezzenéstelen arccal állt előttem, tekintete élesen táncolt rajtam. Az a tánc nagyon ideges lehetett. A keze ökölbe szorult, ahogy engem nézett.

- az a legkisebb probléma! Szerintem egy házasság sokkal komolyabb!- guggolt le elém, s megragadta a csuklómat. - nem gondolod?? Hozzámész valakihez a hátam mögött??! Legalább mondtál volna róla valamit! - szemeimet összeszorítva türten végig kiabálását.

Keze olyannyira szorosan tartotta a csuklómat, hogy az már fájt. Mintha össze akarná roppantani. Felhúzott a földről, ami a lábamnak nem tetszett, erőből tolt neki a falnak. Fájdalmas szisszenés szaladt ki ajkaim közül.

Házasság? Amit San-nal kötöttem? Ugyan!  Az csak papíron létezik, plusz az akaratomon kívül volt! Fogadni merek Haneul az okát már nem mondta el neki, mint ahogy azt sem, nem volt más választásom.

- persze, mert ha téged fenyegetnének valamelyik fiú halálával egy pisztollyal a fejed mellett, a túlélés feltétele meg egy házasság, nemet mondasz ugye?? - vaskos kezében a csuklóm, mint egy pálcika, ami könnyen törik. Szorosabban fogta, mint egy satu.

- de legalább elmondanám neked! Még a gyűrűt is megtartottad, amit kaptál tőle! Az enyémet pedig hagytad elveszni! Meg is dugott, nemde?? - feltételezése fellőtte bennem a pumpát. Szabad kezem lendült, és az arcán csattant. Minden erőmet beleadtam, hátha ennek hála végre észhez tér. Feje oldalra bicsaklott, arca bőre pirosra színeződött. A csattanást követően csípő érzés keletkezett tenyeremben.

- vedd észre, miket hordasz össze!- lassan pillantott rám. Nem mondott semmit, viszont a szorítása még jobban erősödött. Most azt várja, hogy könyörögjek, hogy engedjen el? Vagy mi? Fáj, de nem fogok megtörni. Túl sokszor tettem már azt. Azonban kezdtem azt érezni, hogy a vér már nem kering kezembe. Bizseregni kezdett, ami az egyik jele a zsibbadásnak.

- vége!- már nem kiabált. Halkan beszélt, de nyomatékosította ezt az egy szót, ami az összes kínzásom ellenére is jobban fájt. A kezemet is elengedte. Amíg fogta a csuklómat nem vettem észre, hogy nem a lábamon állok, hanem ő tart. Ahogy elengedett azzal a lendülettel zuhantam a földre.

Vége..komolyan ennyit jelentettem neki? Hogy az első vitánál csak így felad? Nem is próbál meg küzdeni? Oké oké, tudom, sokat tett értem, de nem mint egy vőlegény, hanem mint egy nyomozó. Most nem a nyomozó szerepet kéne játszania, hanem azt a férfit, aki nem hagyja, hogy bántsák a szerelmét. Ha egyáltalán szeretett is valaha.

Itt az első megpróbáltatás, és feladja. Nem hisz nekem, hanem annak a szipirtyónak, aki örömét leli a kínokban.

Ott állt előttem az, akiért bármilyen bántalmazást elviseltem volna. Akit elsőnek szerettem ezen a világon. Aki most hagyott el, akiről azt hittem szeret. Talán szeretett is, de hagyott a porba hullani.