Lopva néha hátra pillantottam. Eltelt pár óra következő szünet ebédszünet. Asszem el kéne hívjam, hogy kajáljon velünk. Ki téptem egy papír fecnit a füzetemből rá írtam egy üzit. "Kövi szünetbe nem jössz velünk kajálni?" össze hajtottam és hátra adtam neki. Yukio nagyon kuncogott mellettem.

- Ne neves mert kibelezlek vagy élve eltemetlek. - suttogtam. Küldtem felé egy gyilkos vigyort. Aztán visszakaptam a papírt elolvastam a válaszát "De örömmel." el mosolyodtam rajta. Miután meg szólalt a csengő hármasba indultunk az ebédlőbe.
- Haver hallottál azokról a gyilkoságokról? - fordult felém séta közbe Yukio.
- Nem. - vágtam rá egyből.
- Lecsapolták őket nem maradt bennük egy csepp vér se a nyakukon pedig két fog nyomott találtak. Tisztára mintha vámpírok tették volna. - mondta egyszuszra. Imádom a vámpírokat, de nem léteznek sajnos pedig milyen jó lenne már.
- Francba. - sziszegte Sasaki.
- Valami baj van? - fordultam felé.
- Nem. Semmi. Csak fel kell hívnom valakit. - meg álltunk Sasaki egy kicsit távolabb ment. Elővette a telefonját tárcsázta a számot majd várt. Nem akartam hallgatódzni, de mégis meg tettem. Lehet történt valami. Bár mondjuk akkor se illene hallgatódzni, de nem tudtam megálljt parancsolni a kíváncsiságomnak.
- Szia. - köszönt bele a készülékbe.
- Na ne szórakozz velem. Minek kellet ide gyere? - ki lehet az, akivel beszél? Biztos valami barátja. Akaratlanul is elszomorodtam mi van, ha akivel beszél az a szerelme. Várjunk, várjunk nem kéne bele gondolnom többet, mint ami a valóság.
- Ahol te megfordulsz emberek halnak meg. Megbeszéltük, hogy nem csapolsz le senkit teljesen. Le akarsz buktatni engem? - mi? Ezt most nem értem. Lebuktatni őt? Mivel?
- Ahj. Jól van. Sakura utcai suli kapujánál találkozunk délután fél kettőkor. Ne kés. - lerakta a készüléket majd visszajött hozzánk.
- Bocsi egyik haverom volt. - bementünk ez ebédlőbe ki kértük a kajánkat majd leültünk. Yukio szembe ült velem Sasaki meg mellém ült. Még most sem értem azt a beszélgetést. Lehet rá kéne kérdezek? Áh nem akkor rá jön, hogy hallottam az egészet. Egy pillanat, ahol meg fordul a haverja ott emberek halnak meg? Mi folyik itt?

*Sasaki szemszögéből*

Kazumi egy szót se szólt mióta telefonáltam. Vajon hallotta, amit mondtam? Remélem nem abból csak bajom lenne. Francba Matsukinak mért pont most kellet jönnie. Nagyon bejön ez a srác nekem asszem bele szeretem. De még ha ő is meleg lenne jóbbat érdemel, mint egy ilyen szörnyet, mint én vagyok. Felé pillantottam csak nézte a kaját, de nem evett semmit. Szemeimmel a nyakára pillantottam. Hirtelen erős késztetést éreztem, hogy szemfogaim bele mélyeszem puha bőrébe és ki szívja a vérét. Éles szemfogaim ki türemkedtek kezem a szám elé kaptam szemeim izzotok. Felpattantam a székből és futottam. Hallottam Kazumit hogy jön utánam, de én csak futottam. Ki szaladtam az épületből valahol a suli háttánál ahol nem volt senki. Meg álltam neki dőltem a falnak majd lecsúsztam a földre. Szemfogaimmal felsértettem ajkaim, hogy saját véremmel enyhítsem éhségem. Végre eltűntek az agyaraim fejem a lábamra hajtottam. Mért történik ez? Valaki letérdelt mellém felnéztem Kazumi gyönyörű kék íriszével találtam szembe magam.
- Jól vagy? - hangja aggódó volt, de mégis gyengéd.
- Aha. De most azt hiszem haza megyek. - felálltunk.
- Redben. Kisérjelek haza? - még mindig aggódott, de láttam a szemébe, hogy valamin nagyon gondolkozik és sejltetem min.
- Nem szükséges. Felhívom a haverom, hogy jöjjön értem. - mosolyogtam rá. Elővetem a készüléket tárcsáztam a számot aztán vártam.
- Szia. Mond. - hallottam a vonal másik végén Matsukit.
- Szia. Gyere értem. - tértem a lényegre.
- Rád tőrt az éhség vérre van szükséged igaz? - kérdezte. Esküszöm néha olyan mintha figyelne engem.
- Igen. Csak siess.
- 5 perc és ott vagyok. - letettem a telefon.
- 5 perc és itt van. - mondtam Kazuminak.
- Redben. Menyünk a kapuhoz addig. - elsétáltunk a kijáratig nem szóltunk egy szót se. Pár perc múlva meg érkezet Matsuki persze a kocsijával jött.
- Hali. Most akkor tényleg? - kérdezte egyből.
- Igen. - válaszoltam gyorsan.
- Hogy hogy most így hirtelen? Ez nem vall rád. - oldalra pillantottam Kazumira jelezve éhségem okát.
- Jah ééértem akkor... - nem hagytam, hogy be fejeze.
- Abba hagynád végre. Inkább mennyünk. - förmedtem rá.
- Huh milyen sürgős. - kuncogta. Szemfogaim ismét nőni kezdtek szemem fel izottak. Szerencse, hogy Kazomi mögöttem ál így nem látja. Matsuki oda lépet hozzám.
- Gyorsan ülj be a kocsiba mielőtt meg látt valaki. - súgta a fülembe. Tettem, amit mond.
- Biztos minden rendben? - kérdezte Kazumi. Matsuki be ült a kormány mögé
- Aha. Holnap találkozunk. Szia. - barátom egyből a gázra lépett. Egy sötét sikátor előtt álltunk meg.
- Várj meg itt. - amint ezt ki mondta el is tűnt. Nem kellet sokat várjak és visszajött. Két elkábult emberel az oldalán.

-Ugye ezt most nem gondolod komolyan? Tudod, hogy nem iszok ember vért.

-Igen tudom. De most erre van szükséged. Ezen a helyzeten nem segít, ha meg iszol pár tasak előre lecsapolt vért. Frissen a meleg emberi testből kell innod. - a két eszméletlenre néztem majd megint barátomra. Igaza van. Oda mentem az egyikhez nyakához hajoltam és bele mélyesztettem fogaim a nyakába. Meleg émelyitő vér folyt végig a torkomon. Barátom örömmel nézte mielőtt végeztem volna ő is neki látott a sajátjának. Mikor áldozatomból egy csepp vér se marat el engedtem a testet. Vámpír gyorsasággal ellöktem barátom a sajátjától és rá vettetem magam. Az ő vérét is ki szívtam majd elengedtem. Mikor magamhoz tértem rá néztem véres remegő kezemre. Majd az áldozataimra teljesen szét téptem őket.
- Nem semmi. - veregette meg a vállam Matsuki.

*Kazumi szemszögéből*

Mégis mi történt Sasakival? Remélem jól van. Felléptem facebook-ra rá kerestem nem volt se profilképe se bejegyzései. Bejelőltem pár perc múlva jött az értesítés, hogy vissza igazolt egyből írtam neki.

Én: Szia. Figyi minden rendben?

Sasaki: Szia. Aha minden rendben.

Én: Akkor jó.

*másnap*

Már a suliba tartok, de úgy érzem valami nincs rendben. Nem tudom mért, de úgy érzem farkasszemet nézek a halállal.