Már nyúltam volna a kis pohár ért mikor támadt egy ötletem. Felálltam az asztaltól és elindultam.

- Gyertek srácok. Ez hülyeség. Ez a teszt nem bizonyít semmit. - mikor barátaim beértek az ajtó felé vettük az irányt.

- Ne higgyétek, hogy ezzel vége. - kiáltott utánunk Kameko. De nem volt időm vele foglalkozni ugyan is Sasaki össze görnyedt mellettem. Tudtam mi történik már nem bírta vissza tartani a vérszomját. Matsukival egyszerre reagálunk meg fogtuk két oldalt és elkezdtük kifele ráncigálni.

- Mi történt vele? - szólt utánunk Kisa.
- Kicsit rosszul lett. Ne aggódjatok. Levisszük az orvosiba. - pillantottam rájuk majd az egyetlen "menekülési" útvonal felé mentünk az az ajtó felé.

- Nem mentek sehova. - állta el a kijáratott két srác. Nem ismertem őket nyilván valamelyik másik osztályból lehetek.

- Francba. - motyogtam.

- Úgy látom Sasaki már nem bírja. Ebben az esetbe. - a kibontott vér tasak maradékával indult meg felénk Kameko

- Sasaki. - tartotta elé. El akartam venni tőle, hogy Sasaki ne tudja. De nem voltam elég gyors szerelmem a földön ülve kortyolgatta a tasak tartalmát.

- Ennek nagyon rossz vége lesz. - kapta a szája elé a kezét Matsuki.

- T-ti... - kerekedett el a kis tömeg szeme.

- Srácok nekünk most lépnünk kéne. - meg fogtam Sasaki karját és a nyitott ablakon át távoztunk Matsukival a nyomukban.

Nagyon rossz vége lesz, ha ezt másnak is elmondják. Remélhetőleg, ha el is mondják nem fognak hinni nekik. Ki hinné el a vámpírok létezését? Minél hamarabb beszélnünk kell a többekkel. Lehet veszélyben vagyunk lehet nem. De mindenképp figyelmeztetnem kell őket.

Hasonló gondolatokkal a fejembe sietünk Sasakihoz. Jelenleg ott a legbiztonságosabb az anya nincs otthon mivel dolgozik. Ott meg húzzuk magunkat estig.

Őszintén én félek, sőt rettegek. Mint mondtam már az emberek a legnagyobb ellenségünk már évtizedek óta. A 100 éve kötött béke meg szűnik, ha elhiszik nekik a dolgokat.