Nyár van.

Busan tengerpartján virágok nõttek ki ugyanúgy, mint a mi kis aranyos kertünkben is.

Az ég türkizkék, a madarak csiripelnek és forróan süt le ránk a nap. A tenger hangja nyugtató hatású és ahogyan csillognak a sós víz hullámai a napfényben, az valami földöntúli érzést kelt bennem és szerintem Kookban is.

De én most mégis bõgve borulok le a konyhaasztalra, amit már egy pár napja mindig eljátszok.

-Jimin, Drágám... Ne sírj már folyton, kérlek. -ült le mellém párom is, majd a hátamat kezdte el simogatni.

-Én csak... annyira izgulok és annyira, de annyira boldog vagyok. -sírtam el magamat újra.

-Én is. Én is nagyon boldog vagyok, de vigasztaljon az, hogy holnap lesz a nagy nap és már mindennel elkészültünk, hogy biztosan egy felejthetetlen esküvõnk legyen. Hiába sírsz a boldogságtól, én most akkor is meg szeretnélek kérni arra, hogy hagyd abba, mert bennem ez negatív érzéseket idéz elõ, még akkor is, ha tudom hogy te csak az örömtõl csinálod ezt. -puszilta meg az arcomat, mire én egybõl megpróbáltam visszafojtani a könnyeimet.

-Sajnálom. De már annyira várom. Nem tudok többet várni. Én már a tiéd szeretnék lenni minden értelemben. -másztam az ölébe.

-Holnap már a szó összes értelmében az enyém leszel és én a tiéd. -kuncogott. -Tessék, itt egy zsepi. Fújd ki az orrodat. -nyújtotta felém az említett tárgyat, mire én azonnal nagy trombitálásokba kezdtem.

-Köszi.

Percekig csak néztük egymást és nem szólaltunk meg. Itt van már az orrom elõtt az esküvõnk napja, de még mindig annyira távolinak és elérhetetlennek tûnik.

Vajon kik lesznek majd ott a meghívott vendégeken kívül? Hányan fognak sírni? Rajtam kívül, persze. Milyen érzés lesz az, mikor már tényleg "hivatalosan" is egymásé leszünk? Mit tartogathat majd a közös jövõ számunkra...?

Sok kérded kavarog a fejemben, amire szerintem talán nincs is válasz. Majd akkor fog kiderülni, amikor elérkezünk ahhoz a ponthoz.

Most még csak egy dologban vagyok igazán biztos és az nem más, mint a szerelem. A Jungkook iránt érzett szerelmem, ami talán a legerõsebb dolog ebben a világban.

Ez az érzelem, ami persze kölcsönös volt, ez tartott minket egyben. A külön töltött évek után is egymásra találtunk, hiszen a mi sorsunk úgy lett megírva, hogy együtt töltsük el az életünk hátra lévõ részeit.

Nem hittem eddig a sorsban, viszont amiken keresztül mentünk Jungkookkal, az ráébresztett arra, hogy talán mégiscsak létezik a sors.

Egyébként anya és Junghyun még mindig együtt vannak. Junghyun rengeteget segített nekünk az esküvõ szervezésében, de tényleg. Annyira jó ízlése és tanácsai vannak. Például õ segített nekem az esküvõi öltöny kiválasztásában. Anya pedig Kookienak segített ebben, így még egyikünk sem láthatta a másik ruháját, de van egy olyan sejtésem, hogy hasonló lesz, mert gondolom Junghyun és anya összebeszéltek.

Anyára visszatérve, egy kicsit feszülten viselkedik mostanában és amikor vendégségbe mentünk Jungkookkal anyáékhoz, akkor folyton a telefonját bújta, amit meg is jegyeztem elõtte, de õ csak letudta annyival, hogy egy fontos üzenetet várt.

Lehet, hogy igaz volt, amit mondott és lehet, hogy csak emiatt a nagy nap miatt van ennyire begörcsölve, nem tudom, de... ez akkor is szokatlan egy kicsit.

Kook családjával amúgy már egész jó a kapcsolatunk. Jungkook egyszer kiosztotta a szüleit eléggé rendesen, és azóta már nem szólogatnak be olyan sûrûn mindenféle hülyeséget.

És ott van még Yoongi... hát igen... õ a legfõbb támogatóm, Kook mellett. Naponta telefonálgattunk egymással órákon át, amikor Jungkooknak épp valami fontos dolga akadt vagy a cégnél kellett maradnia még valami megbeszélésen.

Apropó, hát a cég... Megkaptam Jungkookiet a modellemnek, szóval én vagyok már hivatalosan is fotósa. Természetesen nem csak modellkedik, én pedig nem csak fotózgatok. Esténként, amikor már csak a takarítók vannak az épületben, én és Kook az öltözõben eléggé szaftos dolgokat szoktunk csinálni. Azért az öltözõben, mert oda nem szereltek kamerákat a személyi jogok miatt.

Szóval igen... Nagyjából ezek történtek velünk. Az életünk happy. Minden reggel a párommal kelek fel és fekszek le, minden értelemben. A hétköznapjaim kiegyensúlyozottak és úgy érzem, hogy már nekem is lett egy saját családom, ami eddig még csak a kis Kookiemból áll, de beterveztünk egy aranyos kis kutyát majd a jövõbe.

...

-Jimin, figyelj rám. Hé... nagy levegõ, vegyél nagy levegõt... ez az... és be, ki, be, ki. -nyugtatgatott engem Yoongi az esküvõnk elõtt fél órával, a Kookkal közös szobámban.

-Nem akarok most sírni, mert lejön a kis sminkem. -nevettem fel elcsuklott hanggal.

-Én sem, Jiminie. -remegett meg neki is a hangja.

-Ne már... te most komolyan sírsz? -döbbentem le. -Életemben nem láttalak még bõgni. -kuncogtam.

-Az esküvõ... na ez az egy dolog az, ami megtudja törni még az én kemény külsõmet is. Fõleg akkor, ha legjobb haveromról van szó. -bólogatott a könnyeit törölgetve.

-Ez aranyos... Tudod nagyon hálás lehetek neked azokért, amiket tettél értem... -kezdtem bele, de õ félbeszakított.

-Ne kezdd, Jimin, mert komolyan bõgni fogok. -figyelmeztetett engem.

-Jól van, oké... Csak annyit szerettem volna mondani, hogy köszönöm. -öleltem meg õt szorosan egy pillanatra. -Hányan lehetnek ott kint? Minden készen van már? A díszek, lufik a helyén, étel és ital van? -aggodalmaskodtam.

-Persze. Ameddig segítettem neked felöltözni, addig a többiek mindent elkészítettek, és a székeket is kirakták már a vendégeknek. És szerintem már az összes vendég itt van. Jiminie, már csak 10 percünk van hátra és ki kell lépnünk ebbõl a gyönyörû házból. -sóhajtott egy nagyot.

-Rendben. Szerinted Jungkook is elkészült, és jól van?

-Egy fél órája megnéztem õt is. Hát... akkor éppen Jisoo karjai közt bõgött az idegességtõl és a boldogságtól, de szerintem már õ is össze szedte magát és készen van.

-Jimin, itt vagy? -nyitott be hozzánk Junghyun.

-Igen. -válaszoltam.

-Nagyon jól nézel ki. Jó választás volt ez az öltöny. Egyébként már minden kész van és a vendégek már a helyükön ülnek, a fotós is megérkezett... 5 perc és kezdünk. Minden oké?

-Persze. Már nagyon várom. -bólogattam hevesen.

-Na gyere ide... egy kis bíztató ölelés. -fonta körém a karjait, majd mosolyogva elengedett.

-Köszönöm. Mindent köszönök. -suttogtam.

-Ez csak természetes. Te egy remek ember vagy, Jimin. Találkozunk pár perc múlva. -válaszolta, majd kilépett az ajtón.

-Jól nézek ki. Megvan még a sminkem? -nézetm legjobb barátomra.

-Hát hogyne, te tökéletesen nézel ki. -mért végig engem.

-Akkor jó. -sóhajtottam egy hatalmasat.

Óráknál tûnõ lassúsággal haladt az óramutató a faliórán. Ez a maradék pár perc szinte olyan volt, mintha évek teltek volna el.

De mivel egyszer mindennek vége lesz... a várakozásnak is vége lett, mert eljött az idõ arra, amikor el kellett hagynom ezt a házat egy kis idõre.

Remegve indultam meg Yoongival kifelé, a házzal szemben lévõ tengerpartra, ahol megannyira virág díszítette azt a helyet, ahol perceken belül egybe fogunk kelni a szerelmemmel.

A székek közt egy folyosó volt, amire egy szép szõnyeget terítettek le, hogy ne legyünk csupa koszosak.

Jungkook már ott volt, az apjával az "oltár" elõtt.

Anya várt engem a székek elõtt, akinek már javában folytak a könnyei.

Mosolyogva belékaroltam és ekkor felcsendült egy lassú, érzelmes zene.

Elindultunk anyával lassan, Kook felé.

Jungkook tökéletesen nézett kis egy kis smink volt neki is az arcán. Éjfekete haja tökéletesen be volt állítva és neki is hasonlóan fehér volt az öltönye, mint az enyém. A szemiben könnyek csillogtak és az ajkai remegtek.

Mikor oda értem a páromhoz, a szüleink helyet foglaltak, mi pedig leültünk a nekünk szánt elsõ kettõ székre és kezdetét vehette, a szertartás...

...

-Felteszem tehát Önöknek a kérdést, melyre kérem határozott igennel válaszoljanak! -mondta a pap. -Kijelenti-e Ön, Jeon JungGuk, hogy az itt jelenlévõ Park Jiminnel házasságot köt?

-Igen. -válaszolta elszántan a párom, a szemeimbe nézve, miközben az ujjamra húzta az esküvõi gyûrût.

-Kijelenti-e Ön, Park Jimin, hogy az itt jelenlévõ Jeon JungGukkal házasságot köt?

-Igen. -válaszoltam én is, majd én is Kook remegõ ujjára húztam a kis ékszert.

-Ezennel a kijelentésük alapján megállapítom, hogy Jeon JungGuk és Park Jimin házastársakká váltak. Kérem egy csókkal pecsételjék meg örökké együttmaradásuk ígéretét. -fejezte be a pap a szertartást.

Most már a férjem, a derekamnál fogva húzott magához és egy forró, szerelmes csókott váltottunk mindenki szeme elõtt, amit egy tapsviharral díjaztak.

-A szertartást ezennel befejezem. A házban lehet majd gratulálni az ifjú párnak. A lakodalom elkezdődött.

Mindenki elkezdett befelé szállingózni, míg én és Kook a papnak mondtunk egy köszönetet a mai délutánért és adtunk neki egy kis ajándékot is, aztán mi is bementünk a házba, ahol már javában volt hangulat.

A zene halkan szól és mindenki beszélgetett valakivel.

Jungkook és én sorra kaptuk a szebbnél szebb ajándékokat és egy pezsgõvel ünnepelzük meg ezt a jeles eseményt.

Teltek múltak a percek, órák. Kook nem is nagyon beszélgettem ezidõ alatt, mert egyszerûen a rokonság és a barátok letámadtak minket.

Aztán egyszercsak anya hívott félre és arra kért, hogy van kint az udvaron valaki, akit õ hívott meg, és már nagyon látni akar engem.

Mit ne mondjak, nagyon meglepõdtem, de aztán kiléptem a házból, az esti, hûvös levegõre, majd meg pillantottam a kapunál állni egy embert.

Lementem hozzá, de amikor realizáltam, hogy kis is õ valójában, rohadtul összefostam magamat.

Mit keres õ itt?

-A..Apa? -döbbentem le.

-Igen. Szia, Jimin. Nem maradok itt sokáig, mert tudom, hogy már nem tekintesz az életed részének. De tudod, anyukád felhívott pár hete és elmondta, hogy az egyetlen gyermekemnek esküvõje lesz. Ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjek erre az eseményre, és én szívesen meg is tettem. Drága fiam... tudom, hogy idegenek vagyunk egymásnak, de én téged akkor is a fiamnak foglak tekinteni, ha a világvége is eljön. Tudom, hogy nem voltam melletted és az anyukád mellett sohasem, de õszintén... jobb is így. Ez a sors lett nekünk megírva. Különben a pároddal sem találkoztál volna ebben az életben. Csak annyit szeretnék mondani, hogy... gratulálok és hogy.... szeretlek. -mosolyodott el.

-Igen, apa... sosem voltál mellettünk. Cserben hagytad anyát a legnehezebb idõszakában és nem volt kit apának hívnom. Viszont most megfogott az, amit az elõbb a sorsról mondtál. Talán tényleg így volt nekünk a legjobb. Talán tényleg ez is közrejátszott abban, hogy a férjemet megismertem. De azt tudnod kell, hogy sohasem fogom megbocsátani azt, amit tettél anyával és velem. De emellett... köszönöm, hogy eljöttél. Sokat jelentett ez most nekem. Viszont kérlek ezentúl ne gyere a közelembe. Szeretlek, apa. Viszont most menj el, kérlek. Ég veled. -suttogtam.

-Persze, megértelek. Sok sikert az élethez, Jimin. És sok boldogságot. Ég veled is. -mosolyodott el szomorúan, majd hátat fordított és el kezdett sétálni a kihalt utcán, a sötétben, míg én addig bámultam a távolodó alakját, amíg teljesen elnyelte sziluettjét a sötétség.

-Jimin! Már mindenhol kerestelek. Ki volt az az ember az elõbb? -sietett le hozzám Jungkook.

-Az apám. -töröltem le a könnyeimet.

-Mi? -lepõdött meg.

-Hagyjuk, Jungkook. Most nincs kedvem visszamenni a házba. Nem megyünk inkább egy kicsit sétálgatni? -kérdeztem tõle.

-De, oda megyünk, ahova csak akarsz. -kulcsolta össze az ujjainkat, majd az apámmal ellentétes irányba kezdtünk el sétálni, a hold fényében.

Hosszú ideig csak mentünk elõre és nem szóltunk egymáshoz, ami egy kellemes csendet vont maga után.

Éreztem, hogy Kook egyfolytában csak mosolygott, de ezzel én sem voltam másképp.

Mikor már nagyon távol voltunk a házunktól, megálltunk a tengerparton, és csak néztük az elõttünk elterülõ óceánt.

-Hogy érzed magad, Jiminie? -ölelt át hátulról a férjem.

-Súlytalannak érzem magam. Mintha az eddig érzett összes teher és más dolog egyszerûen csak levált volna rólam. Nagyon jó érzés. És te, hogyan érzed magad? -kérdeztem halkan.

-Szavakba önteni nem tudom, Édesem. Olyan eufórikus állapotban vagyok most. -kuncogott.

Ezután még jó pár percig csak egymásba gabalyodva bámultuk a hold fényében megcsillanó hullámokat, míg újra meg nem szólalt szerelmem.

-És ezután most hogyan tovább? Nem vagy bizonytalan? -kérdezte mély hangján.

-De, egy kicsit az vagyok, ezt bevallom. Viszont 2 dologban nagyon is biztos vagyok. -fordultam felé.

-És... mi az a két dolog?

-Az egyik az a szerelem, amit irántad érzek. -pusziltam az arcára.

-Mi a másik? -kíváncsiskodott.

-Az pedig az, hogy... én csak a tiéd akartam lenni.

-Hát... ebben a kettõben én is biztos vagyok. -csókolt meg az idilli estében, a tengerparton állva.

Vége

Köszönöm, hogy velem tartottatok. Remélem, hogy mindenkinek tetszett ez a könyv és ez a befejezés.
Valójában ennek a könyvnek nagyon sok mondanivalója van, de azért nem szeretném őket felsorolni, mert szeretném, ha mindenki saját maga jönne rá ezekre.
Nagyon köszönöm a támogatást és a kedves, biztató kommenteket.
Akinek kérdése van a történettel kapcsolatban, ő nyugodtan írja meg.
Találkozunk nemsokára egy másik könyvemnél!! (remélhetőleg)

KeyJKeyMinxx

Új könyv: Eternal Flames (Jikook ff.) ⬇