[3 hónappal később]

-Jiminie... most már engedd el ezt az egészet. Hiába hívtad fel az összes kórházat Koreában... mi akkor sem voltunk a családja, sőt nem is ismertük a családját, ezért nem adnak ki nekünk infót róla. Van élet Jungkookon kívül is, hidd el. Hiszen már 3 hónapja annak, hogy nincs velünk. Most már tedd túl magad ezen. -simogatta anya a hátamat a nappaliban, miközben a kanapén ültünk.

-Jó, de... mi lesz akkor, amikor el fogunk innen költözni? Mi van ha meggyógyul és ide fog majd jönni keresni minket? Üzenetet nem tudunk neki írni, mert ki sem csöng a telefonja. A szüleit meg nem tudjuk felkeresni, mert azt sem tudjuk, hogy kik ők. -akadtam ki.

-Nyugi, Jimin. Megoldjuk. Úgyis csak nyáron fogunk költözni és amúgy is nem leszünk távol ettől a háztól sem. Én csak egy kis családi házat vettem a város szélén, ahol talán egy kicsit nyugodtabb minden. Mind a kettőnket nagyon megviselt ez az időszak, ami végül negatívan záródott, ezért gondoltam új életet kezdhetnénk mi is, ha még nem késő. Neked pedig különösen nehéz időszakod volt. Azt szeretném, hogy lépj túl Kookon, ezért határoztam el, hogy elköltözünk innen, mivel itt sok emlék köt Jungkookhoz. Na meg amúgy is vágytam már egy olyan házra, aki csak a miénk. Na... mit szólsz hozzá? -mosolyodott el anya.

-Jó, de mi lesz, ha Kook majd felszeretne minket keresni?

-Hát... majd aki meg fogja venni ezt a házat, annak majd megmondjuk, hogy ha felkeresi őt egy Jeon Jungkook nevű férfi, akkor mondja meg a mi pontos címünket neki. -vont vállat.

-És szerinted megfogja tenni az, aki majd megveszi ezt a lakást? -vontam fel a szemöldökömet.

-Szerintem biztosan. Itt az emberek nem bunkók ám, Jiminie. -fürkészett engem anya. -Na, ne legyél már ennyire szomorú. -lökött meg játékosan. -Új életet fogunk kezdeni.

-Jungkook nélkül elég nehéz lesz. -motyogtam.

-Jaj, ne már Jimin. Menj el valami buliba és szedj össze valaki vagy nem tudom, de Kook már nincs itt, értsd meg. Lehet, hogy örökre, lehet hogy nem örökre, de már nem lesz itt velünk. Elég volt három hónap depressziózás. Jungkook is biztosan jó kezekben van és kezelik őt. Biztosan fel fog épülni, mert a koreai egészségügy nagyon jó. De ez gondolom még nem most lesz, hogy újra egészséges lesz, hanem valamikor... máskor. Nekem is iszonyatosan rossz látni, ahogy az egyetlen kisfiam szenved, ezért kérlek... engedd el őt, oké? Bármit megteszek neked, csak legyél boldog. -könyörgött nekem anya.

-Hah... jól van, megpróbálom. Csak még hozzá kell ehhez szoknom. Nem így terveztem a második félévemet... -sóhajtottam egy nagyot.

-Értem én és tudom, kincsem, de... tanulnod is kéne már, mert már a nyakunkon van a vizsgaidőszak. Az utóbbi időben eléggé elhanyagoltad az iskolát. -nézett rám aggódva.

-Tudom, anya... tudom. Majd tanulok rá, és hidd el, megpróbálok túllépni Jungkookon csak most kérlek... hagyj egy kicsit nyugton. -keltem fel, majd a telefonommal együtt bezárkóztam a szobámba, ahogyan az az elmúlt hónapokban a szokásommá vált...

[2 hónappal később]

-Anya, anya... lehet világosbarna a szobám? -kérdeztem tőle, immár az új lakásunkban állva.

A vizsgáimat sikeresen letettem, bár épphogy átmentem rajtuk. De megvannak és az a lényeg.

Most már nyár eleje van és eladtuk a régi házunkat, amihez sok emlék kötött, bár nem sajnáltam, hogy már nem a miénk.

Egy idős házaspár lakik most már benne, akiknek a lelkükre kötöttük, hogy ha keresi őket egy bizonyos Jeon Jungkook nevű ember, akkor mondják meg neki a mi mostani lakcímünket. Ezt ők meg is értettek és megígérték nekünk, hogy ha találkoznak vele, akkor megmondják neki ezt. Már csak abban bízhatunk, hogy nem fognak elfelejteni szólni neki..

-Hát persze, kincsem. Amilyet csak szeretnél. Nézd, itt a színpaletta, nyugodtan válogass a színek közül, és amelyik majd megtetszik, azt megrendelem a délután. -adta nekem oda a kis hosszúkás lapokat, amin mindenféle színárnyalat volt, alatta kódjaikkal.

-Köszönöm. -mosolyogtam rá.

Anya kérésére megpróbáltam pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, ami az elején elég nehéznek bizonyult, de egyetlen szülőm nem hagyott ám békén egy percre sem, és sok programot szervezett, amivel kitudott rángatni engem a négy fal közül.
Eszembe jutott az a beszélgetésünk Kookkal, mikor azt magyaráztam neki, hogy ha egy traumát él át az ember, akkor a legjobb megoldás az az, ha egy számára bizalmas személynek kitálal a benne tomboló érzelmekről.
Ígyhát megfogadtam a tanácsomat és ebben a pár hónapban rengeteget papoltam anyának arról, hogy mit érzek és mit nem látok igazságosnak.
Ez azért is volt jó ötlet, mert így anyával sokkal közelebb kerültünk egymáshoz és rájöttem, hogy vele nagyon jól el lehet beszélgetni, így szépen lassan, anya segítségével már majdnem teljesen túlléptem Kookon, bár azért még így is szokott lenni néhány olyan éjszakám, amit végig bőgök férfi létemre.
De már ezerszer jobb a helyzet, mint amilyen tavasz elején volt.

Anya is sokkal odafigyelőbb és kedvesebb lett velem, bár eddig is az volt.
Volt olyan is, amikor éjszakákat beszélgettünk át és kezdett megnyílni nekem az apámmal kapcsolatos témában is. De azért még nem mondott róla olyan sok mindent, csak annyit, hogy az egyetemen találkoztak először és, hogy egy bálon történt az első csókjuk. Ez mondjuk pont nem a lényegesebbik dolog, de azért ezt is jó, ha tudom.

-Amúgy azon gondolkoztam, hogy milyen legyen ez a kis kertünk. Japán stílusú vagy csak ilyen sima átlagos vagy mediterrán jellegű? Van valami ötleted? -jött be anya újra a leendő szobámba.

-Hogyne lenne. Legyen benne jó sok pálmafa, dísznövényekkel és virágokkal együtt. -vágtam rá azonnal.

-Szóval mediterrán jellegű legyen? -mosolyodott el.

-Mhm. -viszonoztam a gesztusát.

-Jaj, Jiminie... annyira jó látni azt, hogy újra mosolyogsz. -lépett oda hozzám, majd szorosan magához szorított, amit én csak kuncogva fogadtam.

-Hát... igyekszem. -motyogtam.

[nyár vége]

Hogy őszinte legyek, az egész nyarunk elment a költözéssel.
Ki festettük az összes szobát, áthoztuk a bútorainkat is az előző házból, plusz még vettünk ide pár fontosabb dolgot.
A kerttel is elment jó sok időnk, mire kész lett, mivel növényeket is kellett venni, virágokat is ültetni kellett, és még vettünk egy kültéri világító füzért, amit felerősítettünk a kis teraszunkra.

Igazából ebben a házban milliószor jobb laki, mint a régiben, mert az előző otthonom az csak egy panel lakás volt, ami iszonyat zsúfolt volt, de a mostani házunk az maga a tökéletesség.

Egy szintes kis vajszínű takaros családi házat kell elképzelni, aminek a kertjében van egy kis kikövezett rész az autónknak és rengeteg növény ékesíti a házunk előtti részt. Sokkal nyugodtabb a környék és itt már nincsenek is hatalmas felhőkarcolók.

Megmondom őszintén, hogy annyi mindent kellett csinálni ezen a nyáron, hogy már alig gondoltam Jungkookra, ami egy plusz pont volt, mert így nem voltam annyira depis.

Nagyon feldobta a kedvemet ez az egész költözködéses dolog és tényleg kicsit olyan volt, mintha egy teljesen másik fejezetbe leptünk volna az életükben.

[Jimin születésnapja]

Egy újabb tanév kezdődött el..
Szeptember elején eszembe jutott, hogy akkor volt egy éve már, hogy Kookot megismertem, de különösebben most már nem lettem annyira szomorú attól, hogy rágondoltam.

Sokszor mondják azt, hogy az idő a legjobb gyógymód a lelki problémákra, amiben talán van némi igazság.
Már nagyjából elfogadtam és beismertem magamnak, hogy Jungkooknak tényleg jobb most ott, ahol van, mert így legalább foglalkoznak vele és az egészségével és talán ki is fog gyógyulni a betegségéből.

Már csak a kérdés az az, hogy ha már egészséges lesz, akkor felfog minket keresni?

Jó, mindegy is... Majd lesz, ami lesz.

A szülinapom csodásan telt el Jennie és Lisa családjának a társaságában.
A mi házunkban ünnepeltük, ami baromira tetszett nekik.
Rengeteget beszélgettünk, játszottunk, ittunk, ettünk.
Úgy éreztem, hogy szinte teljesen felengedtem. Régen volt már ilyen érzésem és most iszonyat jó volt már újra érezni ezt.

Sok szép ajándékot kaptam tőlük, de a legmeglepőbb az az volt, amivel anya készült.
Azt adta nekem ajándékba, hogy kifizeti nekem a jogsimat, így a következő héten már el is fogom kezdeni az elméleti részét.
Nagyon izgulok miatta, és végtelenül hálás vagyok anyának emiatt.
Még mindig azt mondom, hogy nála jobb embert nem ismertem a Földön.

[szilveszter után]

Egy újabb év telt el.
Szilveszter napján számtalan gondolat cikázott a fejemben.
Először is az, hogy gyakorlatilag magányos vagyok, de valamiért mégsem érzem úgy, hogy kellene mellém valaki.
Mi tökéletesen megvagyunk anyával a már nem is annyira új házunkban.
Eszembe jutott az is, hogy mostanában lesz egy éve már annak, hogy utoljára láttam Kookot, ami miatt újra elkaptak a negatív érzések, mikor visszagondoltam arra, hogy milyen volt akkor, amikor kiderült számomra, hogy nem tudom sehogy sem felkeresni a páromat. Vagy már csak a volt párom, nem tudom...

Sosem idéztem vissza a mosolyát, a hangját, nevetését, a szerelmes érintéseit, a bókoló szavait, az éjfekete haja tapintását, mert... azzal csak magamnak ártottam volna és újra a padlón hevernék lelkileg, mert tudom, hogy ő már nincs velünk.
De rengeteget küzdöttem azért, hogy ne legyek depressziós és hogy olyan legyek, mint amilyen most vagyok, ezért Kookot már próbáltam a lehető legjobban kizárni a gondolataimból.

Egyébként... letettem a jogsit végül.
Igaz, hogy az elsősegély vizsgán csak másodikra sikerült átmennem, meg egyszer meghúztak azon a vizsgán is, amin már az utakon kellett vezetnem, de végül meglett.
Anya és én is nagyon büszkék vagyunk magamra és ettől is csak mégboldogabb lettem.
Az ilyen kis élmények gyógyítgatják a romokban heverő szívemet, ami már nem is hever annyira romokban.
Az utóbbi időben annyi jó dolog ért engem, hogy már felfogni sem bírom.
Párszor azért azt kívántam, hogy bárcsak akkor jöttek volna ezek a pozitív dolgok, amikor még Kook is velünk volt, de... hamar el is hessegettem ezeket a gondolatokat, mert már nem akartam Jungkookra gondolni.

Szilveszter napján újra találkoztam Seannal. A délelőttömet a kávézóban töltöttem, ahol ő is még mindig dolgozik.
Eddig nem látogattam meg őt, mivel a lelkiállapotom miatt nem kívántam a vele való beszélgetést, de most újra megjött a kedvem hozzá.

Kíváncsi voltam, hogy neki hogyan alakult az élete.
Nagy meglepetés volt számomra, hogy újra lett neki barátnője.
Azt mondta, hogy megtanult az utóbbi időben szeretni és a mostani párjával már teljes életet tud élni. Elmondása szerint a párja sokat segített neki abban, hogy jó emberré váljon, de mégis nekem köszönhet a legtöbbet, mert én kezdtem el őt a jó út felé terelgetni.

Őszintén örültem annak, hogy tudtam segíteni egy embernek abban, hogy szép életet tudjon élni. Még ha ez az ember engem bántott is a gimiben, akkor is jó érzéssel töltött el. Tetszett ez az új oldala.

Én is kitálaltam neki nagy vonalakban az elmúlt hónapjaimról, hogy milyen rossz is volt nekem, de nem beszéltem róla túl sokat, mert nem szerettem volna felhánytorgatni a jól eltemetett múlt évemet.

Aztán még ugyanezen a napon felkeresett engem Yoongi is, akivel már jóval több, mint egy éve nem is beszéltem.

Kiderült, hogy csak Taehyung miatt akart velem beszélni, mivel ugye ők jóban vannak, de aztán olyan jól el tudtunk beszélgetni, hogy újra ápolni kezdtük a kapcsolatot egymással.

Elvileg Tae már hiányol engem és beszélni akar velem valamikor, de én kedvesen vissza utasítottam ezt, mert tudtam, hogy a 19. szülinapomkor történt incidens lenne a téma, amiről a legkevésbé sem szeretnék beszélni, mert a Jungkookos időszakomat már lezártnak nyilvánítottam. Nincs miről beszélnem Taehyunggal. Nem volt ott, amikor a legnagyobb szükségem volt egy barát támogatására, akkor most már ne is futkosson utánam. Láttam ám hónapokon keresztül, hogy milyen jól el van ő nélkülem is...

Végül a szilveszterem úgy telt, hogy anyával vettünk pár üveg Sojut, aztán felmásztunk egy szöuli kilátóba, ahonnan megnéztük a gyönyörű újévi tűzijátékokat, miközben ittunk.
A végére egy kicsit be is rúgtunk, de persze nem olyan nagyon, csak épp hogy.

Arra emlékszem már csak, hogy még a semmin is elröhögtük magunkat, és hogy iszonyat jól éreztem magamat, mert a hangulat is valami fantasztikus volt.
Busszal mentünk haza, mivel busszal is jöttünk, majd valamikor hajnali négykor beestünk az ágyunkba aludni. Másnap délutánig fel sem keltünk.

Felejthetetlen volt, az biztos.
Talán tényleg van valami igazság abban, amit anya mondott még a nehéz időszakom elején.
Van élet Jungkookon kívül is.
Igaz, hogy Kookkal jobb lenne, de nélküle is meg lehet találni az élet szépségeit.
Azt hiszem, hogy én meg is találtam.
Ebben a segítségemre volt Lisa, Jennie és a családjaik, Yoongi, akivel újra tartani kezdtem a kapcsolatot és rengeteget hülyéskedtünk már, Sean, aki motivációs beszédet tartott nekem és végre nem nekem kellett neki, de a boldogságom legmeghatározóbb személye az anya volt. Neki köszönhetem a legtöbbet.

Miatta kezdtem új életet, miatta nem lettem depressziós, elfogadtam a történtekett, jobb kedvre tudott deríteni. Neki köszönhetem a jogsimat is, meg ő fogja megvenni nekem az új autómat is, amit a régi autónk eladásból szerzett pénzből fogunk finanszírozni, mivel anyának már nem kell az az autó, mert ez a házunk közel van a munkahelyéhez, ezért fölösleges lenne autókáznia odáig.

Szóval Jungkook... a tiéd akartam lenni, de... nem sikerült.
Viszont az életem még így sem ment tönkre.
Talán... majd egyszer még fogunk találkozni.
Én várok rád... hiába zártam már le azt a fejezetet, amiben még volt olyan, hogy 'mi'... legbelül én akkor is, mindig várni fogok rád.

__________

Egy kis Jungkook mentés fejezet...
A vége még mindig boldogan fog zárulni!!
Csak ez a rész volt ilyen.

Ha tetszett ➡ vote ;)

Köszönöm, hogy elolvastad! <33