A lift helyett, most inkább a lépcsőket választottuk, így azon baktattunk lefelé.

Hihetetlenül boldognak érzem magamat most jelen pillanatban.

Ez az első alkalom, hogy Jungkooknak nem kell a nyilvánosság előtt maszkot vagy baseballt és napszemüveget hordania, sőt most még a kezemet is megfogta.

A mosolyom szinte a fülemig ért.

Miközben sétáltunk még mindig lefelé, én a másik kezemmel is belekapaszkodtam Kook felém eső karjába, és a fejemet a vállára döntöttem, és úgy néztem fel rá, amíg szeltük a lépcsőfokokat.

-Mi van Jiminie? -kuncogott és ő is rám emelte a tekintetét.

-Semmi. -néztem el róla mosolyogva.

-Hát... te tudod. -mondta aranyos hangján. -A bácsi azt mondta, hogy a recepció másik oldalán van a wellness cucc, nem?

-Igen, azt mondta, szóval elvileg ott kell lennie. Ki is van írva. Jó felé megyünk, Kookie. -mosolyogtam rá.

-Igen is, kapitány.

Azzal átsiettünk a recepciós pultok előtt, és végig mentünk a kis folyosón, aminek a végén egy nagy ajtó volt.

Kook illedelmesen beengedett maga elé, mint mindig, és szembe is tálaltuk magunkat a hatalmas medencékkel.

Oldalt voltak az öltözök és a másik oldalon meg a gyerekmedence, de mi nyilván a felnőttbe mentünk.
A medencék mentén meg számtalan napozó ágy foglalt helyet és ami a legijesztőbb volt az egészben az az volt. hogy szinte csak mi voltunk ebban a hatalmas medencés csarnokban.
Rajtunk kívül még volt egy család a gyerekmedencénél, meg egy idős házaspár úszott az egyik úszó medencében, de sehol senki.

-Ennyien vannak itt? -hűltem el.

-Tudod, Jimin, ilyenkor az emberek dolgoznak, nekik nincsen szüntetjük úgy, mint nekünk. Azt ajánlom, hogy élvezzük ki. -dobta le az egyik napozó ágyra a törölközőjét és mellé pedig lerúgta a papucsát is.
Én is hasonlóan cselekedtem, majd a szívroham kerülgetett, amikor Kook a felsőjét szedte le magáról egy igencsak szexire sikeredett mozdulattal.

-Azért még maradjon nyál a szádban is. -nevetett rajtam Kook, amitől úgy elpirultam, mint a... nem is tudom mi.

-Bocsi..

-Ugyan, Jiminie. Szeretem ha így nézel rám. -vont vállat, majd hirtelen egy ugrással beleugrott a mélyebb vízbe, amin eléggé meglepődtem.

-Na, mi van. Nem jössz? -kérdezte tőlem szórakozottan.

-D..dehogynem. -ébredtem fel a bambulásból, majd én is levettem a pólómat, de én inkább a lépcsőt használtam arra, hogy bemenjek a vízbe.

Egyébként nagyon kellemes hőmérsékletű a víz. Nem is meleg, de egyáltalán nem hideg. A legjobb szó rá, Junkook, mivel annyira tökéletes a hőmérséklete, mint maga Jungkook. Eltekintve attól, hogy Kook meleg, mert nem arra gondoltam most..

-Azt hittem, hogy ugrani fogsz. -mondta a fekete hajú szomorkásan.

-Azt hittem, hogy nem lesz ennyire mély a víz... Nem tudok annyira úszni. -ugrándoztam Kookhoz, mert az államig ért itt a víz szintje.

-Csak te vagy alacsony. De nem baj, mert így csak még cukibb vagy. Na gyere. -kapott az ölébe, én pedig egyből a teste köré tekertem a végtagjaimat.
Az én testemet kellemes bizsergés járta át, amint megéreztem a fekete hajú bőrét az enyémhez simulni. -Keresünk egy olyan helyet, ahol neked is kényelmesen leér a lábad. -kezdett el sétálni a csarnok vége felé, már amennyire a víz engedte.

A fejemet Kook nyakhajlatába temettem, és úgy élveztem a közelséget.

Titokban abban reménykedtem, hogy minnél tovább tartson ez a pillanat. Hogy Kook ne találjon olyan gyorsan nem mély vizű helyet.

Olyan régen voltunk már úgy együtt. Már hiányzik az az érzés. Hiányzik az a fajta törődés, amit csakis Kook tud megadni nekem. Mindene hiányzik.
Az utóbbi időben ezt elhanyagoltuk az aggodalmam miatt, amit jogosan éreztem.
De azt mondta, hogy már nem remeg a keze, és én sem érzem vagy látom már hogy remegne.

Legalább így aggodalom vagy bűntudat nélkül tudom majd újra átadni magamat neki ma este.
És azt is mondta, hogy elakar engem vinni ma még valahova.
Istenem ez az ember... ő kell nekem.
A legtökéletesebb férfit küldte nekem valaki az életembe. Akárki is volt az, az örök hálám az övé.

-Jungkook... -suttogtam a névét, miközben még mindig sétálgatott velem a mély vízben.

-Mi az, Jiminie? Kimenjünk? -nézett bele a szemeimbe eléggé közelről.

-Csak annyi, hogy... szeretlek. -mosolyodtam el.

Ő csak mosolyogva megrázta a fejét.

-Én is téged, nagyon. -hintett egy rövidke csókot az ajkaimra.

Ah, a csókja. Hiányzik mindene. Nekem több kellett volna, de végül nem tettem semmit, csak egyszerűen visszahajtottam a vállára a fejemet.

-Nézd, az lesz a mi helyünk, ott nem mély. -mutatott elénk.

Egy nagyobb vízzel teli tér volt előttünk és egy nagyobb beugró volt a szélén, ahol el lehetett volna bújni valaki elől.

-Oda menjünk. Ott nem látna meg minket senki. -mutattam én is a beugró részre.

-Miért akarod, hogy ne lássanak minket? -kérdezte, de ezzel egy időben a célom felé vettük az irányt.

-Csak. Mert te az enyém vagy, és így csak én láthatlak téged. -kuncogtam.

-Jogos. -bólogatott, majd mikor oda értünk az általunk kinézett helyre, lerakott az öléből.

-Így már sokkal jobb.

Most már csak a mellkasomig ért a víz, ami hát valljuk be... biztonságosabb volt rám nézve.

-Gyere ide, Jiminie. -hívott oda magához Kook, miközben a hátát a barna csempének támasztotta.

Lassan oda evickéltem hozzá, majd kíváncsian rá emeltem a tekintetemet.

-Igen? -kérdeztem tőle, mikor már legalább egy perce csak bámult engem a zavarbaejtő, sötét szemeivel.

-Semmi. Csak gyönyörködöm benned. -tűrte el a szemembe lógó tincseimet.

-Ahj, ne már Jungkook. -nevettem fel zavartan, majd hátat fordítva mentem el előle, miközben a fejem megint felvette a paradicsom színét.

-Olyan aranyos vagy. -ölelt át hátulról hirtelen a karjaival a fekete hajú, majd apró puszikat kezdett el adni a nyakamra, mire én halkan kuncogva összébb húztam magamat. -Hogyan lehetsz ennyire cuki, hah? Miért vagy ilyen imádnivaló? -duruzsolta a fülembe, aminek a hatására a belsőmben a legjobb fajta melegség áradt szét.

Lassan fordultam meg karjai közt, majd felsimítottam hibátlan arcára.

-Én pedig menthetetlenül beléd zúgtam... -tapadtam hevesen ajkaira, és egyből falni kezdtem azokat.

A hirtelen jött erőtől elkezdtem őt tolni a medence fala felé, és nem is kellett sokat mennünk, mert Jungkookot máris odapaszíroztam a csempéhez.

Türelmetlenül vezettem fel egyik kezemet az arcára, majd a másikkal a hajába túrtam.

Ő a hátamat ölelte és simogatta, ezekután pedig a lábaimat dereka köré fontam.

Nem tétlenkedtem, azonnal befurakodtam a nyelvemmel az ő szájüregébe, ezzel én vettem át az irányítás egy részét, amit ő csak egy elfúló nyögéssel díjazott, ami engem mégjobban feltüzelt.

Annyira hiányzott már ez.
Olyan régen csókolóztunk már így.
Végre újraélhetem ezt a földöntúli érzést.

Csak ő volt most.
Csak őt éreztem jelen pillanatban.
Senki mást, még a medence vízét sem.
Teljesen megbolondított ez az érzés.

Kisebb levegővétel szünetekkel folytattuk ezt a vad csókcsatát.

Kook már valósággal karmolta a hátamat. Vagy legalábbis elég erősen simogatott, úgy éreztem.
De én sem volt rest beletúrni párszor egy kicsit durvábban a vizes hajába.

Olyan volt, mintha az összes gondom elszállt volna egy pillanat alatt. Most nem aggódtam Kook miatt. Nem aggódtam a jövőnk miatt. Nem fenyegetett a lebukás veszélye.
Annyira felszabadult érzés fogott el.
Mintha bármit megtehetnék és bármire képes lenne.
Persze tudom, hogy ez nem így van.

Örökre így szeretnék maradni.
Jungkook lenne a családom.
Távol a világtól, békében.
Egy nagy kertes házban élnénk egy erdő középen.
Pont úgy, ahogy Kook is eltervezte azt velem, ha őt kirúgnák a mi kis titkunk miatt.

Jungkook lenne a családom...

Milyen távolinak tűnik ez most még.
Hiszen nem is tudnám elképzelni az életemet nélküle.
Mit csinálnék, ha ő már nem lenne velem.
Fogalmam sincs, de semmi jót az biztos.
Én már megtaláltam a másik felemet. Nekem már nem kell más.
Én már vele terveztem a jövőmet, és az elhangozottak alapján ő is.

Bízok benne, de abban is bíznom kell, hogy a sors is úgy szeretné majd, hogy együtt éljük le az életünket.
Mert még semmi sem biztos.

Gondolataimból az ébresztett fel, hogy már tényleg kifogytunk a levegőből, így a homlokunkat egymásénak döntöttük és úgy kapkodtunk a levegőt.

Mikor a hátamhoz csapódott egy kis hullám, akkor bizonyosodtam meg arról, hogy Kook valóban szét karmolta a hátamat, mert csípett, mint az állat, de nem mutattam ki.

Jól fognak állni nekem azok a sebhelyek, főleg úgy hogy tudom, hogy azt Kookie ejtette rajtam.

Eléggé élvezhette a csókot, az biztos.
Nem mintha én nem élveztem volna.

-Ah... Jiminie. -sóhajtott fel elégedetten, lehunyt pillákkal, miközben még mindig a karjai közt tartott.

-Jungkookie... -mondtam ki én is az ő nevét.

-Ne itt buzuljatok! Mocskos hímringyók... Más is szeretne fürdeni. -hallottunk meg egy ismeretlen férfi hangot, majd rögtön a hang tulajdonosa felé kaptuk a fejünket.

Egy negyvenes éveiben járó férfi állt egy törölközővel a kezében a medence szélénés épp az egyik napozó ágyra akart lepakolni, mellette pedig egy fiatalnak tűnő szép nő állt. Gondolom a felesége vagy a barátnője, nem tudom.

Jungkookra néztem, hátha megszólal, ő úgyis jó az ilyenekben, de ehelyett ő csak teljesen lefagyva bámulta azt a férfit, sőt még a szája is résnyire nyitva volt.

Nen értettem, hogy mi baja lett így hirtelen. Lehet ismeri ezt az embert, de akkor miért nem szólal meg..?

Úgylátszik, hogy nekem kell beszélnem helyette is.

-Elnézést uram, máris elmegyünk innen...
-hebegtem, és már karon is ragadtam Kookot, hogy minél előbb elhúzhassuk a csíkot.

-Nem azt mondtam, hogy menjetek el. Csak, hogy ne itt... szerelmeskedjetek. -vett vissza a hangerejéből a férfi.

-Rendben... -válaszoltam halkan, majd húzni kezdtem Kookot egy csendesebb helyre, jó távol ettől a kettő embertől.

Mikor már halló távolságon kívül értünk, akkor ébredt fel a kezdeti sokkból is a fekete hajú.

-Te nem vetted észre, Jimin? -nézett rám és a hátunk mögé mutatott.

-Mit? -ráncoltam össze a szemöldökömet.

-Ez a pasas az előbb, úgy nézett ki, mint te. -fejtette ki.

-Ugyan már Kook. Ezt te sem gondolhattad komolyan. -nevettem fel hitetlenül.

-De, esküszöm. Nagyon, de tényleg eléggé hasonlított rád, csak a haja volt más színű. Nem lehet, hogy ő volt a te... -kezdett bele, de én szinte azonnal félbe is szakítottam őt.

-Nem! Nem, Kook. Koreában több millió olyan ember vagy férfi él, aki nagyon hasonlít rám. Szinte lehetetlen, hogy pont ő lett volna az apám. Hiszen azt sem tudom, hogy ki volt az igazi apukám. A nevét sem tudom. Anya soha sem mondott nekem róla semmit, mert azt mondta, hogy így könnyebb lesz az életem. És igaza volt. Egyszer sem jutott eszembe olyan ötlet, hogy felkeressem őt vagy hogy megtudjak róla egyet s mást. Nem izgatott ez az ember, mert ő törte össze anyum egyetlen szívét. Te is láttad, hogy anya hogyan sírt, mikor szóba jött az apukám. Pedig a kapcsolatuknak már vagy 18 éve vége szakadt. Mégis... ő ezt nem bírja feldolgozni. Az a seb még most is ott van a szívén. -meséltem neki halkan, miközben sétálgattunk a vízben.

-És tényleg... egyáltalán nem vagy kíváncsi az... apukádra?

-Nem. Miért lennék? Nem volt ott, amikor kicsi voltam. Cserben hagyta anyát, amikor születtem. De basszus... anya akkor még csak 20 éves volt. Akkor lett volna a legnagyobb szüksége az apámra. Az ilyen szemét, álnok emberekre nem vagyok kíváncsi. Az apám nem érdemelné meg, hogy felkeressem. Pedig ha nagyon akarnám, akkor megtenném. Egyébként meg szerintem az egykori apám azt sem tudja, hogy létezem. -vontam vállat.

-Hát ez durva... Sosem gondoltam volna. Anyukád egyáltalán nem beszélt nekem erről. -hűlt el Kook.

-Jogosan nem beszélt neked erről. A helyében én sem tettem volna. De így bármit elmondok neked magamról. -mosolyodtam el halványan.

-Aranyos vagy. -jegyezte meg. -És még képet sem láttál róla?

-Nem. Azt mondta múltkor, hogy úgy nézett ki, mint én. De semmi többet nem tudok róla. A róla készült képeket egy gondosan elzárt ládában őrzi, ami fogalmam sincs, hogy hol lehet.

-Mondanám, ho... -kezdett bele, de hirtelen megakadt a mondandójában és sokkosan bámult a hátam mögé, mire én is egyből oda kaptam a tekintetemet...

Amit ott láttam... rosszabb volt minden rémálmomnál...

A pulzusom az egekbe szökött és vagy 5-ször leizzadtam a vízben.
A testem remegni kezdett, mert nem tudtam, hogy akkor most mi lesz..

-Bassza meg... -csúszott ki a számon, az előzőleg 'megismert' pasast nézve.

Ott állt tőlünk pár méterre. Gondolom éppen úszni indult, de a mi beszélgetésünk Kookkal biztosan érdekesebbnek tűnt számára.

-Mennyit hallott? -tette fel Kook halkan a kérdést.

-Épp eleget... De...

-Ne merjen hozzánk szólni többet! Nem akarom tudni, hogy ki maga. Még ha nem is igaz az, amit feltételezel önről, még akkor is, ha ön csak egy ártatlan ember. Ne jöjjön az itt töltött idejük alatt a közelünkbe. Inkább élvezze ki ezt az időt a feleségével. Nem hallott ön semmit sem... -hadartam el neki ijedt hangon.

Minél előbb elakartam tűnni innen, mert ez a férfi ijesztő, nagyon rémisztő.

-Gyere Jimin, menjünk.

-J..Jimin? -hallottam meg a férfi döbbent hangját, de válaszolni már nem tudtam rá, mivel Kook ölbe kapott, és a cuccaink felé kezdett vinni a vízben.

Görcsösen kapaszkodtam Kook vállába és nyakába, miközben a férfi arcát néztem, ami egyre csak távolodott tőlem.

-Ez nem lehet igaz... -suttogtam magam elé, és mégjobban remegni kezdtem a felemtől, mint ahogyan a felelések előtt szoktam.

-Nyugodj meg, Jiminie. Én itt vagyok, nem lesz semmi baj. -duruzsolta a fülembe nyugtatásképpen.

Amint kiértünk a vízből, úgy ahogy voltunk, felkaptuk magunkra a pólót és a papucsunkat, majd a törölközőinkkel a kezünkben siettünk ki a wellness részlegről, végig a recepció előtt, fel a lépcsőkön, egészen a hotel szobánkig.

Ott már nem bírtam tovább...
Berobbantam a kis lakásunkba, majd egyből bevetettem magamat az ágyba és nyakig betakaróztam.

-Hé, Jimin. Jimin! -feküdt be elém Kook, mire belőlem kitört a zokogás.

-Úgy nézett... kih mint énh... -mondtam neki a sírástól nehézkesen.

-Tudom, Jiminie. De ne sírj. Hiába adott több okot is arra, hogy gyanakodjunk rá. Attól még ő is csak egy a sok közül, aki hasonlít rád. Lehet, hogy csak félre értelmeztük az egészet. Na meg miért jött volna pont ide, pont ugyanabban az időpontban, mint mi? Ez nem az apukád, jó? Ez nem ő volt. Ő biztosan máshol van. Nem kell vele találkoznod. -ölelt magához szorosan, és folyamatosan próbált nyugtatni, de én csak megállás nélkül sírtam..

Félek...
Miért van olyan érzésem, hogy Jungkook szavai üresek, mivel ő is tudja, hogy mi az igazság...
Természetesen ez még egyáltalán nem biztos. Ez csupán csak egy nagy erős feltételezés...

De én akkor is megijedtem.
Kikapcsolódni jöttünk ide, de ehelyett csak a bennem lévő érzelmeket borítottuk fel..

A megoldás erre az, hogy a lehető legkevesebbszer kell a hotel épületen belül mászkálni. Így nagy valószínűséggel el tudjuk majd kerülni azt a fura alakot...

__________

Ki volt az az ismeretlen férfi...?

Ha tetszett      ➡     vote   (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33