Kookkal gyorsan összedobtuk a reggelinket, és az összes cuccunkat össze szedve, plusz átöltözve indultunk meg az autójához.

Kook gyorsan bedobta a bőröndjét a csomagtartóba, majd beültünk a kocsiba és a házunkhoz vettük az irányt.

-Tényleg nem fáj már a... feneked? -kérdezte bizonytalanul, az útra koncentrálva a fekete hajú.

-Már nem. Csak olyan hirtelen jött az az egész, és kicsit meg is ijedtem. De semmi baj. Majd bepótoljuk máskor. -simítottam combjára, majd hagytam hogy a vezetésre figyeljen jobban, ne rám.

-Akkor jó. -könnyebbült meg.

-Amúgy most akkor tényleg bepótoljuk a szülinapomat valamikor? -kérdeztem, mikor már közel jártunk a lakásunkhoz.

-Biztosan meg lesz tartva majd, mert eddig még csak én adtam oda az ajadekot, plusz nem is volt semmi ünnepi dolog, nem is ettünk tortát, és még a meglepetés helyre sem mentünk el. -magyarázta.

-De milyen meglepetés hely? Anya is ezt mondogatta és eléggé kíváncsivá tett ez a dolog. -lettem izgatott egy szempillantás alatt.

-Majd meglátod. Hidd el nagyon jó lesz, és... igazából én is kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz ott. -parkolt le a házunk előtt.

-Annyira várom már. De most jobban érdekel inkább a mi kis első közös útunk. -pattantam ki az autóból, majd megvártam, míg Kook is kiszállt az autójából.
Csak egy baj volt... még pedig az, hogy már egy fél perce vártam rá, de ő még mindig nem szállt ki.

Gyorsan odasiettem az autó ajtajához, majd kinyitottam neki.

-Mi van? Nem szállsz ki? -kuncogtam, mire ő is elnevette magát kínosan.

-Kiszállnék én, ha megtudnék mozdulni. -mosolygott rám aranyosan.

-Mi az hogy..? Hogy hogy nem tudsz megmozdulni? -ráncoltam össze a szemöldökömet.

-Nem mozdul a derekam. Nem fáj, meg semmi, csak egyszerűen nem megy. Segíts kérlek. -nyúlt a kezemért szenvedve, mire én azonnal kapcsoltam.

Lehajoltam hozzá, és a lábait megfogva emeltem ki azokat a pedálok elől, majd a karjait megragadva próbáltam ki szenvedni őt a kocsiból, ami külső szemmel elég hülyén nézhetett ki.

-Elnézést, uraim! Ne segítsek? -szólított le minket egy utcán sétáló idegen.

-Ne, nem kell. Köszönjük! Megoldom. -mosolyogtam rá kínosan, majd folytattam is hadműveletet. -Basszus, Kook... miért vagy ilyen nehéz? -rántottam kifelé egyet rajra, majd sikeresen ki szedtem őt az autóból.

-Huh, köszönöm Jiminie. -csapta be maga mögött a kocsi ajtót.

-Nincs mit. De minden oké? -kérdeztem aggódva.

-Persze, csak most valamiért beakadt megint a derekam. -sétált velem együtt a kapunkhoz, aminek a kódját beütve már mentünk is a lakásunkhoz.

-Nem fáj?

-Nem, már mondtam. Nem kell aggódni értem, Jiminie. Jól vagyok. -fordított magával szembe, és adott egy apró csókot az ajkamra, ami egy kis mosolyt csalt az arcomra.

-Rendben. De bármi van, szólj nyugodtan. Nem gáz, hidd el. Te is ember vagy. -simítottam arcára, majd a kulcsomat előszedve nyitottam be az otthonomba, és egyből megláttam anyát, akinek a kezében épp egy bőrönd volt.

-Oh, hát ilyen korán itt vagytok? Még csak nyolc óra lesz. -lepődött meg anya.

-Kidobott az ágy minket, meg különben is Busanba az út elég hosszú. A szállást pedig már 10 órától el lehet foglalni. -magyarázta neki Kook, miközben a kabátját és a cipőjét vette le magáról, úgy ahogyan én is tettem.

-Hát redben. Mindenesékre már én is elég régóta fent vagyok, és sütöttem nektek sütit az útra plusz Jiminnek előszedtem egy bőröndöt amibe majd pakolhat. És utaltam át Jimin kártyájára egy kis pénzt, hogy ne a te pénzedet költsétek folyton. -pörgött be anya.

-Ezt igazán nem kellett volna, de köszönjük. -mosolyodott el a fekete hajú.

-Köszönöm, anya. Te vagy a megmentőnk. -öleltem magamhoz a világ legjobb emberét a földön.

-Ugyan, ezt már ösztönből teszem. Hiszen te vagy az én egyetlen kis fiam. Várod már a wellnessezést? -tolt el magától mosolyogva.

-Hogyne.

-Biztos meglesztek ketten? -nézett Jungkookra.

-Persze, minden rendben lesz. -nyugatta meg őt Kook.

-Jól van, akkor gyorsan pakoljatok össze. -sóhajtott boldogan anya, mire én már karon is ragadtam a fekete hajút, majd a bőröndömmel együtt behúztam őt a szobámba.

-Nos... kellenek ruhák. -nyitottam ki a bőröndömet, és a ruhás szekrényhez sétáltam.

-Igen, nem ártana.

Miután bedobáltam néhány ruhát a bőröndbe, elraktam még fogkefét, töltőt, telefont, igazolványt meg az ehhez hasonló dolgokat, és bő fél óra alatt készen is voltunk mindennel.

-Hah, Kook... én már most elfáradtam. -dőltem le az ágyamra.

-Majd alszol a kocsiban. -húzott fel a fekvő pozíciómból.

-Hány órás az út?

-3 és fél elvileg. Szóval lesz időd aludni. -húzott magához derekamnál fogva.

-Oké. Amúgy... mégegyszer köszönöm ezt az egész ajándékodat. -simítottam mellkasára.

-Majd este hálálkodj nekem, ne most. -döntötte össze homlokunkat, mire én csak elkuncogtam magamat.

Lassan besimítottam pólója alá és felsőtestét kezdtem el simogatni.

-Annyira imádom az izmaidat. -suttogtam a fülébe.

Ő csak a vállamra hajtotta a fejét és úgy élvezte a lágy érintéseimet.

Pár percig még tapogattam kidolgozott felső testét, majd ezután magam felé fordítottam a fejét és egy forró csókba hívtam őt.

Rögtön átvette felettem az irányítást és a nyelvemet táncba hívva kezdett el hevesen csókolni.

A derekamra szorítva fordított meg, és a hátamat a falnak nyomta, majd teljesen hozzám préselte magát, ami miatt rendesen lázba jöttem.

Karjaimat nyakába fontam, de úgy, hogy már egy papír lap sem fért volna közénk.

Egymásba akaszkodva kezdtünk el lassan az ágyam felé imbolyogni miközben nem szakítottuk meg a csókunkat.

Egyszerre dőltünk le az ágyra, mire a fogunk egy kissé össze koccant de ezzel most egyáltalán nem törődtünk, mert Jungkook a teljes testével rám nehezedve falta tovább az ajkaimat.

Egyszerűen imádtam ezt az érzést.

Annyi intim és forró érzés kerített hatalmába, és annyira boldog és büszke voltam a tudattól, hogy én ilyen bomba férfit tudhatok magam mellett, hogy egyszerűen madarat lehett volna velem fogatni.

Lassan, apró csókokkal és cuppogós hangokkal váltunk el egymástól, miközben majd kiköptük a tüdőnket.

Jungkook fordított a helyzetünkön, így most már én voltam felül, és a mellkasára dőlve hunytam le a szemeimet, és próbáltam lenyugtatni magamat.

-Amint a hotelszobába érünk én tuti meg... -kezdte halkan Jungkook.

-Kook, nyugi már. Mondtam, hogy majd este megkaphatsz. -ültem csípőjére.

-De már mióta nem feküdtünk le. Nekem kell az az érzés. Férfi vagyok, vannak bennem is hormonok, amik egészségesen működnek. -magyarázta édesen.

-Tudom, Kook. Akkot ez esetben induljunk, hogy minél előbb odaérjünk. -másztam le róla.

-Egyetértek. -kelt fel ő is, már amennyire tudott, majd kifelé vettük az irányt.

Még elmentünk mindketten a mosdóba, anyát újra lenyugtattuk, hogy nem lesz semmi bajunk, leellenőriztünk minden, hogy megvan-e, és elraktuk az anya által készített sütit is.

Anya már szinte könnyes búcsút vett tőlünk, amit nem is értettem, mert pénteken már jövünk is vissza, na mindegy.
Mindenesetre aranyos volt tőle.

Miután elvégeztünk mindent, Kookkal lementünk a kocsihoz, majd az én bőröndömet is beraktuk Jungkooké mellé, és beültünk a kocsiba.

Anyának integetve indultunk el véglegesen is a saját útunkra.

A saját első közös kiruccanásunkra.
Kettesben.
Az ország másik felén.
Annyira jó lesz, istenem...

-Jungkook... -simítottam combjára elérzékenyülve.

-Igen, Jiminie?

-Úgyérzem... mintha tényleg... egy család lennénk. Csak mi ketten. -kezdtem el pityeregni.

-Na, és most ezért miért sírsz, Jiminie? -kuncogott aranyosan.

-Csak boldog vagyok... -temettem arcomat a tenyereimbe. -Még sohasem volt kapcsolatom. Nekem annyira új ez az egész. Annyira büszke vagyok, hogy már idáig eljutottunk, csak mi ketten. Én... annyira szeretlek téged. Nem akarom, hogy valami bajod essen... -kezdtem el szabályosan zokogni, mire Jungkook egyből lehúzódott egy mellék utcába.

-Hé, Jimin. Ezt fejezd be, jó? Együtt mindent meg fogunk oldani, és én is pont ugyanúgy érzek, ahogyan te, hidd el nekem. Nincs semmi bajom, és nem is lesz, oké? -ölelte magához a rázkódó testemet.

-De ez nem normális Jungkook. Hiszen még mindig remeg a kezed és alig bírsz mozogni. Én csak féltelek, mert nagyon fontos vagy nekem és őszintén szeretlek. -szipogtam.

-Inkább koncentráljunk a jelenre. Majd elmúlik ez a mizériám. -tolt vissza az ülésbe, majd elővett egy energia italt, amit megis bontott és úgy kezdett tovább vezetni.

-A..az meg minek kell? -kérdeztem tőle.

-Több mint 3 és fél órát fogok vezetni, nem akarok figyelmetlen lenni. -vont vállat.

-Oh, értem. Öhm... megkóstolhatom? -kérdeztem félénken.

-Persze. -nyújtotta át nekem, amiből egyből kortyoltam is egyet, de azon nyomban vissza is adtam neki. -Nekem nem jön be. -grimaszoltam.

-Legalább több jut nekem. -válaszolta szórakozottan. -De nem egészséges.

-Rájöttem.

-Indítok egy kis zenét, és próbálj meg pihenni. Engem még ne félts, légyszi. -pillantott rám egy pillanatra.

-Jól van. -sóhajtottam fel.

Kook be is kapcsolt valami halk zenét, én pedig hátra hajtottam a fejemet és úgy próbáltam meg elaludni, sok száz gondolattal a fejemben.

Hiába tagadja Jungkook, hogy ő egészséges. Valami baja csak van, mert eddig nem voltak ilyen problémái.

Az viszont érthető dolog, hogy én így aggódok érte, mert szerintem mindenki ezt tenné az én helyemben, nem?

Csak jót akarok neki, mert tegnap is láthatóan szenvedett, amit egy ép ember nem csinálna.
Még szép, hogy féltem őt, és úgy elfogom küldeni őt egy orvoshoz, mint a huzat.

Nekem aztán ne játsza meg a "minden rendben"-t ha igazából kurvára látszik, hogy valami nem oké vele.

De ezt egyenlőre nem most fogom megtenni, mert ezzel csak tönkre tenném a jól eltervezett útunkat.

Ez a pár nap most számomra arról fog szólni, hogy még ennél is jobban megismerjem őt, és természetesen megpróbálom majd rábeszélni arra is, hogy vigyen el a szüleihez, vagy legalább had találkozhassak a Jungkook2-vel aki a testvére, csak elfelejtettem a nevét.
Szóval az én Jungkookom a Jungkook1 és az öccse pedig a Jungkook2, mert elvileg ugyanúgy néznek ki.

Szóval lesz mit csinálnunk ebben az 5 napban.
Csak most ki kell zárnom az anyumtól örökölt folytonos aggódást...

__________

Mi lehet Jungkook problémája...?

Ha tetszett ➡ vote (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33