Alkaromat megragadva húzott be a nagy épületbe, ahol megláttuk anyáékat abban az aula szerűségben.

Jungkook rögtön feléjük vette az irányt, de én még időben kirántottam a keze erős szorításából a saját karomat.

-Mit csinálsz? -villantott rám egyből.

-Ha így odaállítottunk volna, az feltűnő lenne. Csak egy kicsit bírd még ki, oké? -tördeltem az ujjaimat idegességemben.

Csak egy kérdés motoszkált a fejemben...: Talán félnem kéne?

-Anya! -szóltam utána, mire az említett rögtön megfordult.

-Igen Kincsem?

-Öhm... Jungkookkal... szóval megkeressük a mosdót. -böktem ki végül nagy nehezen.

-Persze, menjetek csak nyugodtan. A termünk az a jobb oldalon van, úgy is odataláltok majd. -mosolygott anya.

-Rendben... -motyogtam.

-Ott a mosdó. -mutatott hirtelen Jungkook egyenesen előre, ahol meg is pillantottam a folyosó végen lévő mosdó jelet.

-Aha... -sóhajtottam frusztráltan.

Még hallottam, hogy anya pár embernek kiosztotta a feladatot, hogy hozzák be az ajándékokat az autókból, majd már csak azt éreztem, hogy Kook újra rászorított a csuklómra, és húzni kezdett a vécék felé.

Sebes léptekkel szelte az utat velem együtt, mígnem sajnos vagy nem sajnos, de odaértünk a célunkhoz. Vagy is inkább csak az ő céljához, mert én most a legkevésbé sem akartam ilyen helyzetbe kerülni.

Kitudja miket akar majd tenni velem a dühös Jungkook..?

Szó szerint belökött a fülkékkel teli helységbe, és a legutolsó fülkébe beráncigálva magunkra zárta az ajtót, ami miatt a pulzusom az egekbe szökkent és a szám is remegni kezdett.

De ez most kivételesen nem az izgatottság miatt volt, hanem sokkal inkább a félelem okozta ezt.

Rászólhattam volna...
Kiabálhattam volna vele...
Elmenekülhettem volna előle...
Sőt, még meg is pofozhattam volna...

De nem tettem...
Nem is mertem volna megtenni.
Ugyanakkor nem is akartam.

Mert még ilyenkor is őt helyeztem magam elé.

Fontosnak tartottam, hogy jobban érezze magát, és ne eméssze fel őt az a harag, ami most benne égett.

Így hát hagytam is hang nélkül, enyhén könnyes szemekkel, hogy azt csináljon velem, amit csak akar...

És ő élt is a lehetőséggel.
Egy csepp megbánást nem láttam a szemében.
Csak arra törekedett, hogy csillapítsa a benne tomboló mérgező tüzet.

És én eközben kicsit azt éreztem, mintha... ő nem is Jungkook lenne.
Hanem egy erőszakos, ideges valaki, aki csak tárgyként használt engem, hogy lenyugodhasson végre, miután valaki jól felbaszta őt...

Eddig mindig csak szeretettel ért hozzám. Ám ez most nem így volt.
A mozdulatai csak dühöt, és feldúltságot sugalltak.

-Jungkook, kérlek ne tedd ezt velem... -suttogtam remegő hanggal, miközben az övemet oldotta éppen ki.

-Sajnálom, Jimin... -válaszolta érzelem mentes hanggal, majd miután kész volt az övem kicsatolásával, a sajátját is kioldotta, majd pont annyira tolta le nadrágjainkat, hogy férfiasságát belém tudja majd nyomni, majd valahonnan a zsebéből előkapott egy óvszert és egyből fel is görgette magára.

-Kook, kérlek... ne csináld ezt velem megint... -próbáltam eltolni mellkasánál fogva, de ő hirtelen megragadta csuklóimat és egy kézzel a fejem fölött összefogta azokat. -Hiszen a szülinapom van ma. -folyt le egy könnycsepp az arcomon.

-Boldog szülinapot... -morogta, majd rögtön utána, nulla tágítással belém nyomta teljes méretét, ami miatt fenn akadtak a szemeim, annyira feszített.

-Kérlekh Jungkook... hagyd abbah... -kezdtem el halkan sírdogálni, de ő meg sem hallotta, azt amit mondtam neki.

Elkezdett mozogni bennem, majd rögtön durvára és erőszakosra vette a formát.

Az elkövetkezendő pár percet szerintem már részleteznem sem kellene.

Próbáltam elfojtani a hangos, fájdalommal teli nyögéseimet, miközben folyamat csak bőgtem a szenvedéstől.

Szeretem a durva együttléteket, de ez nekem már sok volt..
Semmi szeretetet nem éreztem a mozdulataiban és ez nem hogy csak elszomorított, de meg is ijesztett egyben.

Tudtam, hogy ez csak egy átmeneti időszak neki, mivel ha lenyugszik, utána már minden a régi lesz, de most mégis úgy éreztem, mintha elveszíteném őt.
Persze én is ilyen vagyok, mikor ideges vagyok, annyi különbséggel, hogy én nem úgy csillapít a dühömet, hogy megbaszok mást.
Csak, ha egyszer dühös leszek, akkor tényleg dühös leszek.

Jungkook újra a magáévá tett, de ez most közel sem volt olyan élvezetes, mint amilyen az eddigiek voltak.
Ez most kifejezetten kellemetlen volt.

Annyi szerencsém viszont volt, hogy gumival csináltuk most kivételesen. Bár, hogy miért tartott magánál ilyesmit, azt nem tudom..

Miután végre valahára beleélvezett abba a gumiba, kihúzódott belőle, majd ki is dobta azt a mellettünk lévő kukába.

Visszahúzta rám a nadrágomat, majd be is csatolta az övemet, aztán magával is megtette ugyanezt.

Az izzadság csak úgy folyt rólam lefelé, úgy, ahogy Jungkookról is.
Eléggé fájt a hátsóm, viszont a sírásom már alább hagyott.
Aztán egyszer csak átkarolta a derekamat Jungkook.

-Köszönöm, Jimin. -suttogta, mire én csak nyakába vetettem magamat és nyakába fúrva a fejemet tört ki belőlem a keserves zokogás.

-Utállak... Utállak téged Jeon Jungkook...! -kiabáltam, bár elég tompán hallatszódhatott a hangom, elvégre még mindig Kook nyakhajlatában volt az arcom.

-Tudom Édes... Én is utálom magamat. Sajnálom, Jimin.. -motyogta.

-Elrontottad a szülinapomat... -sírtam hangosan.

-Sajnálom...

-Fájdalmat okoztál megint nekem... -szorítottam magamhoz erősebben.

-Úgy sajnálom Jiminie...

-Sajnálhatod is... Pedig annyira vártam már ezt a napot. -zokogtam tovább.

-Kérlek... ne haragudj rám Jiminie.. -remegett meg a hangja, majd karjait szorosabban fonta körém.

-Annyira vártam már ezt a napot... -bőgtem szomorúan nyakába.

-Tudom, Jimin... Ideges voltam... nem tudtam gondolkodni... hibát vétettem. És én úgy sajnálom... -rázkódott meg a teste, majd fejét vállamra hajtotta, és belőle is kitört a zokogás.

-Nem akartam fájdalmat okozni... kérlek bocsáss meg. Csak ne haragudj rám, kérlek szépen Jimin. -bőgött halkabban fejem mellett.

Istenem... még soha életemben nem láttam őt sírni.
Iszonyat szívszorító érzés volt az, ahogyan öleltem a rázkódó testét, és hallgattam, ahogy a fülem mellett sírt, mert újra hibát követett el velem.

Tudtam, hogy ha lenyugszik, akkor úgy is megbánta volna azt, amit tett. De azt viszont nem gondoltam volna, hogy el is fogja bőgni magát emiatt.

Így hát most már azért is sírtam, mert ő is sírt.
Ő meg azért sírt, mert én sírtam miatta.

Meghitt pillanatok egyike lett volna ez, ha épp nem egy ilyen elcseszett nap miatt bőgtünk volna egy wc fülkében.

-Kérlek, ne legyél mérges Jimin... Hiszen én szeretlek. Tudod, hogy szeretlek. -szipogta engem ölelgetve.

Nem válaszoltam rá semmit, hanem inkább én is azon voltam, hogy abba hagyjam a zokogást.

Egy bő 10 perc múlva sikerült is ez a művelet, így már csak sűrűn szipogva bontakoztunk ki egymás szoros öleléséből.

Kook kinyitotta a fülke ajtaját, majd egyből a tükrök elé léptünk, hogy szembenézzünk szétesett valónkkal.

A fekete hajú rá támaszkodott a mosdó széleire, majd lehajtotta a fejét.

Hát, szóval szépen fogalmazva is rohadtul szarul néztünk ki.
Fal fehér arc, felduzzadt, vörös szemek, taknyos orr jellemzett most minket.

Odaléptem Jungkook mellé, majd magammal szembe fordítottam őt, és hozzábújtam, miközben a tükrön keresztül figyeltem az elveszett arcát.

-Tényleg utálsz? -kérdezte remegő hangon, miközben lassan körém fonta karjait.

-Nem... csak szomorú vagyok. -suttogtam.

-Kérlek, Jimin. Bocsáss meg nekem. Annyi rosszat tettem már veled, miközben te soha nem csináltál semmi rosszat ok nélkül. -kérlelt.

-Neked is volt okod... -vontam vállat.

-Az nem volt rendes ok. -csóválta fejét.

-Megbocsátok, Jungkook. De csak mert tudom, hogy szeretsz és tényleg megbántad, amit tettél. -néztem fel szemeibe.

-Nagyon köszönöm, Jimin. Hálás vagyok neked. -puszilt homlokon.

Ezután elkezdtük hideg vízzel mosni az arcunkat, hogy egy kissé eltűnjenek a bőgés nyomai rólunk, majd egy jó 10 perc alatt készen is lettünk.

Igaz, hogy a smink is lejött rólunk, de az nem is látszott annyira. Viszont legalább, már nagyjából úgy néztünk ki, mint eredetileg.

-Tényleg nem haragszol rám? -kérdezte a fekete hajú.

-Csak egy kicsit. -mosolyodtam el, mire ő is megengedett egy ajakgörbületet felfelé.

-Mindegy... gyere, menjünk. -terelgetett ki a mosdóból.

Megindultunk abba az irányba, amit anya mondott, majd nem is sokkal később, meg is találtuk a helyünket.

-Nem nézek ki úgy, mint aki pár percel ezelőtt adta ki a vilagfájdalmait magából? -kérdezte Jungkook, mielőtt beléptünk volna a termünkbe.

-Már nem. És én? -kérdeztem.

-Nyugi, te sem. -mosolyodott el halványan.

-Oké. -azzal egy nagy sóhaj után, beléptünk abba a hatalmas szobába.

-Na, csak hogy itt vagytok. -tapsikolt Jennie.

-Mi tartott ennyi ideig? -kérdezte Taehyung.

-Csak.... nem találtuk meg a wc-t. -mondtam lázán.

-Aha... Miért hol van? Nekem is el kell mennem pipilni. -suttogta.

-A folyosón lefordulsz jobbra és elmész egyenesen előre. -magyaráztam, mire ő egyből rohanni kezdett a megadott irányba, amit én csak egy fej csóválással néztem végig.

-Jimin, nézd! Itt van étel, ital. -hívott anya egy hosszúkás asztalhoz, amin aztán tényleg volt minden is.

Oda is léptem ahoz az asztalhoz, majd a vendégekkel együtt én is zabálni kezdtem.

Közben folyton Jungkook jutott az eszembe, ahogy az előbb még a vállamon sírt.

Egyszerűen még a sírás is jól állt neki.

Olyan gyönyörű volt utána, ahogyan betekintést nyerhettem a valódi Jungkookba, aki most nem tűnt tökéletesnek a nap huszonnégy órájában.
Inkább hasonlított egy bűnös kisfiúra, aki félt attól, hogy megharagszik rá az anyukája.
Természetesen én is mérges voltam rá most, de tudtam, hogy ez nem fog sokáig tartani nálam, mert utálok haragudni másokra.

Viszont ez még csak a szülinapom kezdete volt. Kíváncsi vagyok, hogy lesznek-e itt még meglepetések az este folyamán...

__________

Jungkook új oldala...

Ha tetszett ➡ vote (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33