Reggel simogatásra keltem, és mivel úgy sem tudtam volna tovább aludni, így nyitogatni kezdtem szemeimet.

Amit először megláttam, egy álmos tekintetű, aranyos Jungkook volt.

-Jó regget! Gyere... indulni kellene lassan. -ültetett fel az ágyban.

-Neked is jó reggelt. -motyogtam kómásan.

-Tudtál aludni? -kérdezte.

-Igen, valamennyire. -bólogattam, majd felálltunk és gyorsan átöltöztünk. Mondjuk én félálomban, de mindegy.

Elugrottam a mosdóba, ahol 5 perc alatt egy ember kinézetű valamit csináltam magamból. Na így már elvonszolhatom magamat a suliba.

Eszembe jutott, hogy az a kis kártya, amit még tegnap kaptam volt tesi tanáromtól, az még a tegnapi gatyám zsebében maradt. Így gyorsan kiszedtem a szennyesből a nadrágomat, onnan meg a kis papír darabot, és beleraktam a mostani nadrágom zsebébe.

Jungkook is készen volt már, és megvárt a fürdőszoba előtt. Még a szobámba vissza menve felkaptuk a cuccainkat és a nappalin áthaladva leraktuk őket az előszobába. Majd visszamentünk együtt a konyhába.

A konyhába beérve anyát láttam meg, aki sürgött forgott, mint a konyhatündérek szoktak.

-Szia anya.

-Jó reggelt!

Köszöntünk neki, mire ő is üdvözölt, és engem szokásához híven egy csontropogtató ölelésben részesített.

-Üljetek le, Jimin neked itt a teád. -rakta le elém a gőzölgő italt. -Jungkook neked meg kávét adok, ami mindjárt kész lesz. -ült le elém a fekete hajú.

-Rendben. Köszönöm.

Kómásan kezdtem inni a forró löttyöt, de úgy éreztem, hogy valami nem stimmelt velem.

Minden olyan... furcsa. Lehet, hogy még a rémálmom hatása alatt vagyok, ami ugyebár érthető is. Nem szoktak nekem álmaim lenni. Most meg... nem is akarmilyen volt. Régebben is ha álmodtam valamit, utána egy napig ilyen szokatlan érzésem szokott lenni, de aztán elmúlik, mintha misem történt volna.

Szóval gondolom most is ez van..

-Egyébként jól esett a tegnapi kis kiruccanásod önmagaddal? -ült mellénk anya mosolyogva.

-Öhm... igen. -zökkentem ki gondolataim közül. -Találkoztam Seannal, de nyugi! Nem történt semmi. Normális ember lett, mert azt mondta rájött a hibáira. Már egy kávézóban dolgozik és táncot oktat. És bocsánatot is kért tőlem, meg azt kérte, hogy csatlakozzak a táncos tanfolyamához, mert elmondása szerint van bennem tehetség. -magyaráztam, mint egy gép.

Mire a rajtam kívüli két személy kikerekedett szemekkel néztek rám.

Jó, mondjuk, az lehet, hogy tegnap nem említettem Kooknak a táncos dolgot..

-Most mi az? -kérdeztem értetlenül, mert kezdett kínos lenni, hogy konkrétan úgy bámultak engem, mintha még nem láttak volna embert.

-Te.. te kibékültél Seannal.. Azzal pedofillal? -hitetlenkedett anya.

-Azt nem mondanám, de... azon vagyok, igen. Ő nem rossz ember. Én tudom, mert velem "foglalkozott" szinte a legtöbbet. Volt időm megismerni valamennyire így 4 év alatt. -lettem idegesebb.

-De Jimin, ez akkor sem így megy..! 4 évig csak kínzott..

-Tudom anya! Nem kell emlékeztetned rá.. De tegnap sokat beszélgettünk, és semmi oka nem lett volna hazudni. Én sem hittem neki először. De, ő tényleg változott. Meg amúgy sem találkozunk már napi szinten, szóval... igazából tökmindegy...

-És azzal a tanfolyamos cuccal mi lesz? -kérdezte Jungkook, engem méregetve.

-Majd még gondolkozom rajta. De felkeltette az érdeklődésemet. -húztam elő a zsebemből a hirdető kártyát, majd leraktam az asztalra, amit anya kíváncsian a kezébe vett, és nézegetni kezdte.

-Ugye, nem akarsz jelentkezni rá? Nem akarom, hogy megint úgy bánjon veled az a köcsög. -nézett rám anya rosszallóan.

-De mit nem értesz azon, hogy megváltozott?! -emeltem fel hirtelen a hangomat és felálltam az asztaltól.

-Jimin, Jisoo... kérlek, nyugodjatok le. -kért meg mindket Jungkook.

-Én nem engedem, hogy ezzel az emberrel egy légtérben legyél! -jelentette ki anya dühösen. -Az emberek nem változnak ilyen könnyen, ezt jól jegyezd meg! -állt fel ő is az asztaltól.

-Pedig igen is járni fogok hozzá táncra, ha tetszik, ha nem. Felnőtt vagyok már, tudom mit csinálok. Nem kell hozzá a te engedélyed. Egyébként is... ő egész életében magányos volt, és a magány néha a legrosszabbat hozza ki az emberből. Ezt én tudom a legjobban! -köptem felé idegesen a szavakat.

Kitéptem a kezéből a papír cetlit és villámokat szóró szemekkel néztem rá, majd a kis megszeppent Jungkookra, majd faképnél hagytam őket.

Idegesen trappoltam az előszobába, ahol a kezembe vettem a kabátomat, meg a sapkámat.
Magamra húztam a cipőt, és a táskát felkapva rohantam ki a lakásból, le a lépcsőn, egészen az utcáig.

Kiérve a friss reggeli levegőre, magamra húztam a kabátot, meg a sapkát és a táskát a vállamra kapva, zsebre dugott kézzel kezdtem sétálni az egyetem felé.

Mit ne mondjak ideges vagyok. Baszottul ideges...

Úgy érzem magam, mint egy tinédzser lány, aki azt hiszi, hogy az egész világ ellene fordult.

Anya nem mindig ért meg engem. Mivel hiába fiatalos... mégis csak közelít a 40-hez. Persze mindig jól kijöttünk egymással, de néha nem azon az állásponton van, mint én, és ez rohadtul az idegeimre tud menni, mivel ő az egyetlen családtagom, akivel tartom is a kapcsolatot.

Útközben elhaladtam a dohánybolt mellett, de... meg is torpantam és elgondolkoztam egy kissé.

Mi lenne ha..

Azzal benyitottam az üzletbe, és rögtön kértem az eladótól egy csomag cigit.

-Nem vagy te ehez túl fiatal? -méregetett engem a pult mögött álló.

-19 éves leszek, szóval nem. -mutattam felé az igazolványom, amit mindig kéznél tartottam. Most jól is jött..

-Hm... rendben. Más valamit?

-Egy öngyújtót. Köszönöm.

Kifizettem a két dolgot, és egy köszönés után, már mentem is tovább az egyetem felé.

Kivettem egy szál bűzrudat a dobozból és az ajkaim közé helyeztem. Tudom, hogyan kell csinálni, mert Taejal már kipróbáltuk egyszer, de azóta nem szívtam ilyet. Meg semmi mást sem..

Rágyújtottam és már ment is a tüdőmbe a füst.

Ez talán segít lenyugodni..

Esküszöm, most jól is esik.

Így sétáltam el a suliig, majd oda belépve...

-Mi a fasz... Te cigizel? -hallottam meg Tae hangját.

-Mint látod... -nyomtam el a füst rudat, és beléptünk az iskolába.

-Mi, de... Mi történt? -kérdezte aggódva.

-Anya felcseszett reggel... -mondtam rá sem nézve.

-Hogyan? -kíváncsiskodott.

-Taehyung... ne most, jó? -szóltam rá fáradtan.

-Oké.

-Van rágod? -kérdeztem beérve a terembe.

Ledobtuk a hátsó sorba a cuccainkat, és levágódtunk a padba. Törzs helyünk..

-Van, tessék. -adta a kezembe.

-Köszi. -motyogtam, majd bevettem a szájamba, és rágni kezdtem, magam elé meredve.

-Jimin... -szólalt meg halkan, mire ráemelem tekintetem és megláttam boci szemeit. -Ne cigizz.

-Miért? -vontam fel szemöldököm.

-Mert... nem egészséges. -mondta.

-Ugyan, mit tudsz te az egészséges életmódról? -vetettem oda neki.

Oké... ez lehet nem volt túl kedves.

-Ahj... ne legyél már ilyen. Inkább... nem jössz át ma hozzám? -próbált jobb kedvre deríteni.

De mind hiába..

-Nincs kedvem, bocs. -csúsztam lejebb a széken és kényelembe helyeztem magamat.

-Na, ne legyél már ilyen. -karolt át fél kézzel, viszont én meg sem mozdultam.

-Milyen?

-Ilyen búval baszott.

-Akkor menjünk el délután a kávézónkba. -sóhajtottam.

-Okés. -hallottam meg mosolygós hangját.

És már itt is volt a tanárnak álcázott vén banya aki a fotózás elméletét tanította elvileg, mivel fényképész szakon vagyok, de nagyon nem érdekel ez az egész, szóval nem is értem miért járok ide...

...

A tanítás természetellenesen hosszúnak tűnt, de szerintem csak az elcseszett kedvem miatt éreztem ez.

Értem én, hogy anya az én érdekeimet nézte reggel, és azért volt olyan dühös, de akkor is... Miért nem hiszi el, hogy Sean változott?

Kurvára fel tud baszni, ha valaki nem ért meg engem, amivel szerintem mindenki így van, nem csak én.

Egész tanítási órákon ezen kattogtam. Taehyung ezt észre is vehette, mert próbált poénkodni, de aztán egy idő után már nem szólalt meg, mivel észre vette, hogy nem hatnak rám a viccei.

Mikor megszólalt az utolsó órai kicsengő, menekültem is a suliból. Pont gyakorlat volt az utolsó óra, így nem kellett a tanszereimmel is szarakodni.

Az egyetem kapuja előtt újra rágyújtottam és a fejembe húztam a kapucnimat. Reggel lenyugtatott ez a bűzrúd, akkor most is biztosan lefog..

-Úgy nézel ki, mint egy drogos, alkoholista bűnöző... -lépett mellém legjobb barátom.

-Kösz..

-Na, nem azért mondtam. -karolt át.

-Mindegy.. igazad van. -bámultam a földet, nagyokat szippantva a cigiből.

Olyan menő és jó érzés, ahogy látom a számat elhagyó füstöt. Szokatlan látvány, de vonzó..

-Jiminnek mi baja? -lépett mellénk a mindig csendes Yoongi.

-Kiborult, de semmi komolyabb.. -nyugtatta Tae, helyettem is.

-Hát jó.. Minden esetre nem akarok zavarni. És bocs Jimin, hogy a beígért kosarazás végül nem történt meg. -veregetett vállon, majd intett, és lassú léptekkel ott is hagyott minket.

-Kosarazás? -kérdezte a mellettem álló, majd terelgetni kezdett a kávézónk felé.

-Igen. Mikor beteg voltam, ugye ő hozta a házikat és jóba lettünk. Megbeszéltük, hogy elmegyünk kosarazni, de közbe jött neki egy edzés, így elhalasztottuk, és azóta se mentünk. De ezt mondtam már amúgy.. -adtam tudatára, majd egy gyors mozdulattal elnyomtam a cigit.

-Yoongi edzeni jár?! -lepődött meg.

-Aha. Kosarazik, ugye. -mondtam egyhangúan.

-Az szép... Mondjuk illik hozzá. -gondolkodott el kissé.

Közben megérkeztünk a célunkhoz, és belépve egy köszönés után le is ültünk az ablak mellé, a törzs helyünkre, ahol most sem volt senki. Levettem a kapucnit a fejemről és csak bámultam ki az ablakon, mint egy rossz depressziós...

Kikértük a kávéinkat, és csendben megvártuk, míg megérkezik a kért italunk. Közben Tae aggódó tekintettel méregetett, ami nem volt épp kellemes.

Mikor megérkezett a barna löttyünk, legjobb barátomra emeltem kifejezéstelen tekintetem, mire ő kissé megszeppent ábrázattal nezett vissza rám.

-Ne nézz így... megijesztesz.. -szorongatta a poharat.

-Ígérd meg, hogy nem fogsz kiborulni. -kezdtem bele.

-Oké... megígérem.

-De tényleg!

-Tényleg nem fogok kiborulni. -mondta határozottan.

-Jó. Szóval... hétfőn találkoztam Seannal. Park Seannal. Tegnap újra találkoztam vele és bocsánatot kért tőlem mindenért. -avattam bele a dolgaimba.

Pár percig csak nagy szemekkel bámult engem az előttem ülő, azt várva, hogy hátha csak viccelek. De humornak itt semmi nyoma. Komolyan beszéltem.

-És, mi történt? -kérdezte halkan.

-Adtam neki mégegy esélyt. Felmondott a régi sulinkba, és most az egyetem mögötti kávézóban dolgozik, meg táncot oktat, amire terveim szerint járni fogok. -mondtam neki komolyan.

-Tényleg? -kérdezte bizonytalanul, mire csak bólintottam. -Figyelj Jimin... én hiszek neked. De azért, ne felejtsd el, hogy 4 éven keresztül a padlón voltál miatta. Nem szólok bele a dolgaiba, mert ez a te magán életed, amit én tiszteletben tartok. Felnőtt vagy, tudod mit csinálsz csak... féltelek, tudod? -fogta meg az asztalon pihenő kezemet, mire tekintetem meglágyult egy kicsit.

-Iszonyat hálás vagyok, hogy te így megértesz engem. -szorítottam kezére. -Köszönöm.

-Nincs mit, Jimin. -mosolygott rám, amit én viszonoztam is.

-Na de... ezért voltál ma ilyen letört? -kérdezte elengedve a kezemet.

-Nem éppen... mint említettem, anya ma rendesen felidegelt.

-Ja tényleg... miért, mi volt?

-Ma reggel neki is elmondtam azt, amit most neked, de nem fogadta valami jól. Tudod, nekem tegnap éjjel rémálmom volt és ezért alapból bal lábbal keltem. Amikor meg a konyhában beszámoltam anyának Seanról, dühös lett, és úgy kezelt, mint ha még 15 éves lettem volna. Nem hitt nekem, hogy Sean igen is más ember lett... Emiatt meg méginkább ideges lettem, így egy kis veszekedés után otthagytam őt... meg Jungkookot, akit tegnap anya hívott át hozzánk és nálunk aludt, majd végig hallgatta a kirohanásunkat. Ezért ugrottam be a dohányboltba is... Te is tudod, hogy ha egyszer ideges leszek...

-Akkor tényleg ideges leszel, tudom. -fejezte be helyettem is Tae. -Anyukád tudod milyen... nagyon félt és aggódik érted, hiába vagy már felnőtt. Te vagy az egyetlen gyermeke.

-Tudom. De akkor sem tudok mit kezdeni az érzéseimmel.. -vontam meg a vállam.

-Elhiszem. Egyébként visszatérve a táncra... felcsigázott.

-Tényleg? -lepődtem meg.

-Ahj Jimin... mindketten szeretünk táncolni. Nem emlékszel arra, mikor kisebbek voltunk folyton Skz dalokra roptuk a dancet? -göngyölítette fel az emlékeket nevetve, mire nekem is sokkal jobb kedvem lett.

-De... hogy is felejthetném el. -meredtem vissza az emlékekbe mosolyogva.

-Az összes tagba szerelmes voltál, és nem merted anyudnak elárulni. Áh... szóval már akkor is saját kapura játszottál? -méregetett engem Tae.

-Ne már... ez olyan kínos... -vörösödtem el.

-Tudhattam volna... De még most is szereted a bandát, nem?

-Imádom őket. Bár... egy poszter sincs kint a falamon róluk. De azért a zenéik jók.

-Csak a zenéik? -húzogatta szemöldökét a barna hajú.

-Most már csak az, igen.. -jelentettem ki.

-Hát ez szomorú... pedig a többi részük is jó. -nézett rám perverzen.

-Te hülye... nem kéne neked valami jó pasit szerezni? -kérdeztem, mire megvonta a vállait.

-Elvagyok én nélkülük is..

-Hm... te tudod. -hagytam rá.

-Na jó, visszatérve a táncra... szívesen eljárnék veled. Legalább MrFaszTanárÚr új oldalát is láthatnám, ami... hát nem mindennapi az elhangzottak alapján. De majd még megkérdezem a szüleimet.

-Úristen... az nagyon jó lenne! -lettem izgatottabb.

Majd kikértünk sütiket magunknak, és zabálni kezdtünk.

Mi lenne velem Taehyung nélkül..

__________

(Tudom, hogy a valóságban teljességgel lehetetlen lett volna, hogy Tae és Jimin Skz dalokra táncoltak kiskorukban. De ez csak egy történet, nem a valóság.)

Ha tetszett ➡ vote (;

Köszönöm, hogy elolvastad! <33