Reggel alig bírtam felkelni. Úgy éreztem magam mint a mosott szar.

Nagyon lassan nyitogatni kezdtem szemeimet, és amint szét néztem, egyből elkapott a rosszul lét.

A ruhák szanaszét voltak dobálva a szobába. Az ágyon összevissza van hányva az ágynemű, és néhol még ragadós az éjjel történtek miatt.
Ránéztem a mellettem békésen alvóra, és eszembe jutottak azok a dolgok, amit nem rég művelt velem.

Az utolsó pár menet már hihetetlenül fájt, és kellemetlen volt, de ezt őt egyáltalán nem érdekelte.
Nagyot csalódtam benne... nem így akartam elveszteni vele azt amit már valószínűleg nem kaphatok vissza.
Azt hittem majd elég lesz neki az az egy durva menet, de ez egyáltalán nem így volt.

Éreztem hogy könnyek kezdték mardosni a szemeimet. Lassan kikeltem mellőle, és ekkor egy éles fájdalom nyilalt bele hátsómba, de kibírható. Pedig azt hittem jobban fogom majd érezni. Legalább egy gonddal kevesebb.

Gyorsan kikaptam a tegnap ledobott táskámból egy alsót és nagy nehezen bevonszoltam magamat a fürdőbe, amit először nem tudtam, hogy hol van, de aztán végülis megtaláltam a folyosó végén.

Beálltam a zuhany alá és könnyeimmel küszködve mostam meg magamat jó alaposan. Próbáltam kizárni a külvilágot a fejemből, ami bevallom őszintén, nem nagyon ment.

Szomorú vagyok Jungkook miatt. Tényleg nagyot csalódtam benne. Azt hittem vigyázni fog rám. De ezek szerint tényleg nagyon elborult az agya.
Ezt még legmerészebb álmomban sem gondoltam volna.

Az igaz, hogy én akartam megtudni hogy milyen ez az oldala, de egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ennyire elfajulnak majd a dolgok köztünk..

Az elején nagyon élveztem de aztán fokozatosan váltotta fel ezt a szenvedés...

És a tudat, hogy igazából nem sok okom lenne rá haragudni, mivel én engedtem meg neki, hogy ezt tegye... egyszerűen megőrjít.

Mintha önszántamból vetettem volna a gonosz karmai közé magam.
Persze mindezt vakon, mivel én sem számítottam a következményekre.

Kilépve a fürdőből, roham tempóba megtörölköztem és magamra kaptam az alsómat.

Szigorúan lehajtott fejjel álltam a tükör előtt... Nem tudom, hogy fel vagyok-e készülve a látványra...

De hát most már mindegy... megtörtént, akkor megtörtént... nincs mit tenni... nem tudok visszamenni az időben, hogy máshogy csináljam a dolgokat... sajnos.

Lassan felemeltem a fejemet, de erre tényleg nem voltam felkészülve.
Amint megláttam magamat, kitör belőlem a zokogás.
Rögtön számra tapasztottam kezemet, és a földre rogytam, hogy halkítsam a bőgésem hangját, nehogy felébredjen a fekete hajú.

A nyakamtól a hasamig tele vagyok kék és lila foltokkal, nagyon sok helyen vannak erős harapás nyomok és néhol már a vér is kifolyt, mert alvadt vér nyomok maradtak testemen, amit nem is tudtam lemosni, annyira rám száradt. Szinte nem is volt már olyan hely, ami ne lenne színes.

Sírtam és sírtam... Sírtam mert nagyon fájt fizikailag, de legfőképp lelkileg. Nem is értem, hogyan tudott ilyen durván bánni velem, amikor az elején azt mondta, hogy nem akarja hogy azt higgyem, hogy direkt fájdalmat akar okozni nekem, de ezek után... kezdek kételkedni benne.

És ekkor felmerül bennem a kérdés, ami már éjjel is a gondolataim közé férkőzött...
Mi van ha félre ismertem őt? Mi van ha eddig csak egy álarc volt rajta amit azon az estén levett magáról?

Nem tudom... de szerintem, nem is akarom megtudni a választ.

Most minél előbb otthon akarok lenni, és bebújni az ágyamba, hogy mindent tisztázzak magamban.

Lehet nem kellett volna ilyen könnyen kaphatónak lennem...
Olyan hülye és meggondolatlan vagyok.
Még nem is ismerem őt... és egyből oda adtam magam neki.
Teljesen az ujjai köré csavart, és elérte, hogy megbízzak benne.
Rám ereszkedett a vastag rózsaszín köd, ami nem engedte látni a helyes utat, így lekanyarodtam egy másikra, ami nem feltétlenül volt biztonságos.

Olyan, mintha egy könyvet adott volna a kezembe. A borítója elvarázsolt és kíváncsivá tett, így olvasni kezdtem. Ám már az elején rájöttem, hogy ami levan írva benne, az egy kicsit visszataszító, így rögtön le is tettem a könyvet.

Mindenesetre egy barom vagy Jimin... Egy nagyon nagy fasz!

Rendesen rám hozta a frászt az éjjel történtekkel, így most már meg sem lepődöm hogy félek tőle, mint az állat.

Mégegyszer nem szeretnék ilyet átélni mert ez maga volt a pokol.

Senkinek sem esne jól ha egész éjszaka az sikítozná hogy álljon le a felette tornyosuló aki konkrétan épp megerőszakolja, ebben biztos vagyok.
De ha ez még nem lenne elég, akkor az én esetemben a szerelmemről volt szó, aki ezt művelte velem.

Így hát nagyon nehezen összeszedtem magam egy kicsit és kiléptem a fürdőből.

Jungkook még nem volt fent, mert hallottam, ahogy szuszogott.

Ez aranyos is lenne, ha éppen nem ilyen helyzetben lennénk.

Belopóztam a szobájába és felkaptam a cuccaimat, aztán átrobogtam újra a fürdőbe és felöltöztem a hozott váltó rahámba gyorsan.

Mivel Jungkook egy modell így rengeteg szépségápolási cucca van.

Rögtön kutatni kezdtem valami alapozó után, amit mivel gyakran használ, pont látható helyen van, így leolvasva a tubuson található nevet, megbizonyosodtam arról, hogy ez tényleg az.

Alaposan bekentem vele nyakam látható részét. Nem volt nehéz, mivel egyszer már Jungkook is megcsinálta szóval volt kitől lelesnem a technikát. De most ne beszéljünk róla, mert újra rosszul leszek.

Hála istennek nem is fáj olyan nagyon a fenekem. Pedig esküszöm rosszabbra számítottam.

Nem gondoltam volna ezt a fekete hajúról. Azt hittem csak viccel hogy, egész éjszaka csinálni akarta. Nagyon befostam most tőle...

És ezek után találkozni sem akarok vele, akár mennyire belé zúgtam. Ez nagyon megrémisztett. Sosem csináltam még ilyet. És nem is akarom, hogy ez megismétlődjön.

Miután felvettem a pólómat, megállapítottam, hogy távolról nem fognak látszani a lilás foltok.

Kiosontam az előszobába, ahol felkaptam a cipőmet és a kabátomat, és a táskámat is. Minnél előbb távozni akartam innen.

Úgy éreztem, hogy ha tovább maradnék itt, akkor megfojtanának a gondolataim..

Szerencsére a kulcs a zárban volt. Nem is tudom mi lett volna ha nem lenne ott...

És már léptem is volna ki...
De a szerencse úgy döntött, hogy inkább hagy a saját szaromban úszkálni.

-Mit csinálsz? -jött a kemény hang a hátam mögül.

Lassan megfordultam és megláttam a köntösbe bújt Jungkookot karba tett kézzel, kócos hajjal, nem túl álmos fejjel alig pár méterre tőlem.

A tekintete újra olyan, mint a kapcsolatunk legelején.
Arra kényszerített, hogy rettegjek tőle, hogy önként térdre hulljak előtte, hogy mindenemet feláldozzam érte.
De most erősnek kell lennem. Vagy legalább is azt kell mutatnom.

-Elmegyek. -válaszoltam határozottan.

És már nyitnám is ki az ajtót, mikor is hangosan becsapta előttem és be is zárta kulcsra, amit berakott utána a zsebébe.
Na jó...
Ebből elegem van.

-Jungkook, nyisd ki az ajtót! -szóltam rá.

-Miért akarsz csak úgy lelépni? -hagyta figyelmen kívül kérésem.

-Szerinted miért? Kibaszottul megerőszakoltál az éjjel. Ezek után még szép hogy látni sem akarom a képed! -vágtam indulatosan a fejéhez.

Ezt szebben akartam elmondani neki, de ez most így sikerült.
Minek kéne szépíteni.

-Nem élvezted? -csodálkozott el.

Erre csak hitetlenül felnevettem..

-Mit gondolsz miért akartalak utána leállítani vagy miért ordítoztam neked azt hogy hagyd már végre abba? De te le sem szartál engem, hanem folytattad! Tudod mennyire szenvedtem? Azt mondtad nem akarsz fájdalmat okozni... De megtetted, ráadásul nem is akárhogy. -magyaráztam ingerülten.

-Én... sajnálom. -motyogta hatalmas szemekkel, amik ártatlanságot sugároztak... de ez közel sem volt a valóság..

Csupán egy illúzió, amivel próbálta elhitetni velem, hogy ő semmiről sem tehet.

-Nem Jungkook, ne sajnáld! Már lehullt az álarcod. Már tudom milyen vagy, és kösz, de ennyi pont elég volt belőled. -köptem felé a szavakat, majd hirtelen kikaptam a kulcsot a zsebéből és roham tempóban kinyitottam vele az ajtót, aztán már ott sem voltam.

Hallottam, hogy Jungkook utánam kiáltott, de mit sem törődve vele rohantam le a lépcsőn, mivel a lift az lassú.

Egy közeli buszmegállóhoz siettem, és sikeresen le is késtem a buszomat, ezért nem akartam tovább várni, így futni kezdtem haza.

Vagy is először az iskoláig és utána haza, mert onnantól már tudom, hogy merre kell menni.

Az útelágazáshoz érkezve megtorpantam.

Nekem.... folynak a könnyeim? Észre sem vettem, hogy sírni kezdtem...

Basszus Jungkook... Miért pont velem kellett ezt tenned...?
És én miért hagytam, hogy ezt tedd?

Mérlegelni kezdtem a helyzetet. Ha most haza megyek, anya tuti kifaggatna, amit jelenleg nem bírnék ki, így... Taehyunghoz megyek. A fekete hajú úgy sem tudja hol lakik, ezért ha esetleg beteszi a lábát a lakásunkra, nem fogja tudni hogy hol vagyok. Vagy is de a kurva életbe... múltkor ő vitte haza Taet, még szép, hogy tudja hol lakik. Na jó, mindegy most.
Maximum nem engedjük be.

Taenak joga van tudni, hogy mi történt, és benne bízok meg talán a legjobban. Meg szerintem az jól is esne, ha kiönthetném a lelkem valakinek.

Érzem, ahogy beszúrt a mellkasom, de nem a futástól... hanem a savanyú érzelmek miatt.

Újfent könnyeimmel küszködve fordultam le az útelágazásnál, legjobbbarátomhoz vezető útra. És 5 perc futás után elértem azt a tömbházat, ahol ő lakik kutyájával.

Kikeresem a nevét a kapucsengőn és megnyomtam.

Rögtön fel is vette és be is engedett.

Konkrétan felrohantam a 3. emeletre és sírva berontottam hozzá.

Ő nem értett semmit, de én ennek ellenére a nyakába vetettem magam és hangosan zokogni kezdtem.

Úgy érzem, hogy jelenleg csak a sírással tudnám a legjobban kiengedni azt, ami most bennem tombol.

Ekkor tudatosul bennem... engem megerőszakolt az, akit eddig a legjobban szerettem.
Életem első szerelme...

__________

Ezután hogyan tovább? Jungkook nem viselkedett túl szépen Jiminnel. Jimin pedig csalódott szerelmében, ugyanakkor ő sem volt ártatlan.
Ki a hibás?

Ha tetszett     ➡     vote     (;

(A könyv borítója változni fog.)

Köszönöm, hogy elolvastad!  <33