DOMINIK

Két nap telt el, hogy visszajöttem Lipcsébe, mégis úgy vágyom vissza Magyarországra. Na jó, kit akarok áltatni? Carolina hiányzik, de mocskosul.

Igaz, ma még nem beszéltünk, de nem szerettem volna rámenős lenni, vagy túl sok lenni neki. Most nem akartam elszúrni semmit. Gondoltam megvárom, amíg ma ő ír, azonban tudtam, hogy sokáig van az egyetemen és biztos, hogy utána nagyon fáradt lesz, szóval csalódottan dobtam le magam a kanapéra. A közösségi média percekkel később sem kötött le, ezért inkább benyomtam a tévét és csak kapcsolgattam az unalmasabbnál unalmasabb adók között. Nem igaz, hogy ezeken a német adókon sosincs valami jó film. Telefonom csörgésére azonnal odakaptam tekintetem és már nyúltam is a készülékért, ami Carolina Rossi nevét írta ki. El sem hiszem. Ő hív engem.

-Szia! - szólok bele szinte azonnal, a tévét pedig kikapcsolom.

-Szia szépfiú! - hallom hangján, hogy mosolyog. - Nagyon gyorsan felvetted, csak nem egész nap a telefont figyelted? - kérdezi kuncogva, mire csak tehetetlenül elnevetem magam, mert telibe trafált.

-Tudod, ha valakinek olyan bomba nője van, mint te, akkor nem nagyon van más választása, mint hogy ugorjon a telefonért, mint egy kiskutya. - válaszolom viccesre véve a szitut, amin mindketten elnevetjük magunkat.

-Na jó, ezt fejezd be, mert kinyomlak - fenyeget meg Carolina még mindig nevetve.

-Milyen napod volt? - érdeklődöm kicsit komolyabbra fordítva a szót, hiszen tényleg kíváncsi voltam, mi történt vele ma.

-Szörnyen unalmas - sóhajtja - Nem értem, hogy tud valaki ennyire unalmasan magyarázni. Komolyan elgondolkodtam rajta, hogy skippelem az utána lévő órámat, mert annyira lehúzott agyilag. Neked volt ma edzésed?

-Igen, de nem volt semmi extra, szombaton szerintem csere leszek. Másnap reggel hazamegyek. - válaszolom kissé szomorkásan, hiszen a mai edzésen Jesse elmondta, hogy többet vár tőlem.

-Ez azt jelenti, hogy hozzám is eljössz? - kérdezi kíváncsian, mire akaratlanul is felfelé görbül a szám.

-Naná! - vágom rá határozottan.

-Csinálok majd neked valami finom kaját. Egyébként meg, ne szomorkodj amiatt, hogy nem leszel kezdő. Ennek is eljön az ideje biztos vagyok benne, hiszen rengeteg munkád van ebben.

-Jól esik, hogy bízol bennem. - mondom neki komolyan, aztán eszembe jut, hogy valami kaját említett. - De mit is főzöl nekem? - kérdezem meg, amin elneveti magát.

-Legyen meglepetés szépfiú. - intézi el ennyivel legnagyobb bánatomra. - De garantálom, hogy tetszeni fog. Ugye nem vagy allergiás semmire?

-Nem tudok róla. - rázom fejem, de ezt ő úgysem látja. - Olasz kaját csinálsz? - próbálkozom azért, de rá kell jönnöm, hogy ezt a nőt nem lehet megkerülni.

-Hiába minden erőfeszítésed, nem fogom elmondani. - közli szórakozottan.

-Neked mi a kedvenc kajád? - kérdezem hirtelen, mert ha egyszer én főzök neki, akkor illene tudnom, mi az, amit szeret.

-Te most így próbálsz tőrbe csalni? - kérdezi értetlenül.

-Dehogy - nevetem el magam. - Csak kíváncsi vagyok.

-Hmm... - gondolkodik el egy kicsit. - Nagyon sok mindent szeretek, de a raviolit és garnélás spagettit bármilyen mennyiségben elfogyasztom.

-Egyiket sem ettem még, de elég jól hangzik. - reagálok végül és érzem, ahogy összefut a nyál a számban. A beles mindenemet.

-Na és neked? - kérdez vissza szinte egyből.

-Nos, az utóbbi időben elég sushi bolond lettem, szóval most ezt mondanám kedvenc kajámnak. - gondolkodok el egy kicsit, majd eszembe jut valami vicces. - Legutóbb a szüleimmel meg a húgommal ettünk azt étteremben és Szofi még sosem kóstolta. Mindenki pálcikával evett, ahogy illik. Egyedül ő mancsolta össze kézzel és rakta át a tányéromra az algalapot és közölte, hogy ő nem eszik falevelet. - Carolina halkan elneveti magát a vonal túlvégén, és én is elmosolyodom, ahogy visszagondolok erre a történésre. Majd az is eszembe jut, hogy mennyire hiányzik Szofi...

-Aranyos kishúgod lehet - állapítja meg kedvesen.

-Valóban az. - bólintok egyből. - Nagyon kedvelne téged.

-Dominik... - szól közbe kelletlen nyögéssel és érzem, hogy picit előre szaladtam.

-Ne haragudj. Tudom, hogy ez korai lenne, csak... a szüleim mindig tudtak a lányos ügyeimről és most pedig kellemetlenül érzem magamat, amiért kihagyom ebből őket. Persze tudom, hogy megegyeztünk és nem is szeretnék most mártírkodni meg semmi. - szabadkozom gyorsan, mert érzem, hogy nem kellett volna ezt felhozni.

-Várjunk még ezzel pár hetet, rendben? - kérdezi végül abszolút nem mérgesen, és ettől megkönnyebbülök.

-Persze. - mosolyodom el. - Na és, mit csinálsz még ma?

-Szerintem csinálok magamnak egy gyors vacsit aztán veszek egy forró fürdőt és alszom.

-Hogy állsz a beadandóddal? - kérdezem kíváncsian, hiszen egész edzőtábor alatt azon ügyködött.

-Egész jól, már majdnem végeztem vele. Figyi, le kell tegyelek anyám videochat-en hív.

-Menj csak. Majd még írok. - mondom gyorsan és egy pillanatra úgy érzem, ez tényleg kétségbeesetten nyálasra sikeredett.

-Oké oké, na szia! - hadarja és már ki is nyom.

Ennek ellenére hosszú percekig széles mosollyal ülök a nappaliban még mindig és azon agyalok, hogyan érdemeltem ki ezt a nőt. Imádom.

Vasárnap délben kissé kettős érzéssel sétálok székesfehérvári házunk ajtaja felé. A tegnapi meccs nem úgy sikerült, ahogy terveztem és véleményem szerint kimondottan szarul játszottam. Fogadni merek, hogy apa megint a nő dologgal fog jönni. Ugyanakkor már nagyon hiányzott az egész család.

-Domi! - futott felém sikítozva a húgom, mire széles mosolyt villantva rá kaptam fel az előtérben. - Láttalak az ablakból! - mondja nekem boldogan.

-Azt is láttad ki jött még velem? - kérdezem felhúzva szemöldököm és kicsit bentebb sétálok a szüleim felé, akik mosolyogva üdvözölnek.

-Ki? - kérdezi húgom hatalmas szemekkel, én pedig leteszem őt a földre és a hátizsákomból előhúzom a plüss Redbull bikát, amiért Szofi már hónapok óta odáig van. Fülsüketítő sikítással veszi el tőlem, majd ugrik a nyakamba, én pedig majdnem eldőlök a szőnyegen guggolva.

-Tetszik? - kérdezem tőle nevetve.

-Igen. - bólogat hevesen magához húzva a mezzel és sállal ellátott játékot.

-Szofi, mit mondunk ilyenkor? - kérdezi anya a húgomtól, aki túlságosan el van foglalva a kapott plüssel.

-Köszönöm Domi - hajol oda hozzám édes mosollyal és egy puszit nyom az arcomra.

-Nagyon szívesen hercegnő. - állok fel mosolyogva, majd anya a konyhába terel minket, hiszen kész az ebéd.

Anya a legjobb vasárnapi ebédet csinálta, amit el tudtam képzelni. Húslevest rántott hússal és rizzsel és még francia salátát is csinált.

-Ahh anya, ez isteni volt. - dőlök hátra a székemen és lopva telefonomra pillantok, nem-e írt Carolina. - Imádok enni és imádom a főztjeidet. - nézek anyára, aki csak nevetve megcsóválja a fejét.

-Pedig evés helyett kicsit foglalkozhatnál mással is. - szól közbe apa, amiért kicsit megfagy a levegő. Tudom, hogy érti. Látta a tegnapi meccset és biztos, hogy nincs megelégedve.

-Apa... - fordítom tekintetemet a már üres tányérom felé - Nem lehetne erről később?

-Zsolt, szívem. - szól közbe anya is. - Szerintem most együnk. Ráértek Domival később is beszélgetni a fociról. - hálásan pillantok anyára, aki most is kimentett ebből a szituációból.

Ezután viszont feszült maradt a hangulat, hiába próbálta anya oldani. Még igazán Szofi ovis élményeire sem tudtam koncentrálni, mert azon görcsöltem, hogy mit fogok mondani apának. Tudja, mikor hazudok. Nem tagadhatom le Carolinát.

Ebéd után Szofival játszom kicsit a szobájában, majd miután elköszönt tőlem lefeküdt aludni. tudja, hogy ma nem alszok itthon, mert reggel vissza kell mennem Németországba. Ezzel szemben anya és apa erről nem tud, így kissé félve sétáltam le a lépcsőn hozzájuk a nappaliba. Anya éppen pakolászta Szofi játékait, míg apa a telefonját bújta. Remélem nem nője van, vagy ilyesmi. Még mindig nem mondták el nekem az okot, amiért nem jönnek ki egymással mostanában.

-Szofi alszik? - kérdezi tőlem anya mosolyogva, mire csak bólintok, majd eldőlök a kanapén. Túl sokat ettem. Előhúzom telefonomat, hogy visszaírjak Carolinának, aki arra kíváncsi, hogy milyen volt az ebéd a családommal és Szofi örült-e a játéknak.

-Khm... - apa torokköszörülésére kapom fel fejemet és zárom le telefonomat azonnal, mint valami riadt kisgyerek, akit csínytevésen kaptak.

-Igen? - nézek rá értetlenül, hiszen csak áthatóan méreget.

-Kivel levelezel? - kérdezi egyből és ezen tehetetlenül elnevetem magamat. Egyrészt amiért kertelés nélkül kér számon, másrészt amiért a levelezés szót használja.

-Csak egy barátommal. - rántok vállat és próbálok természetesen viselkedni. Anya kíváncsian pillant rám a babaruhákat hajtogatva, én pedig vissza emelem tekintetem apára.

-Na és ez a barát véletlenül nőnemű? És egészen biztosan van neki neve is. - mondja nekem tudálékosan.

-Én szingli vagyok, szóval azzal levelezek, akivel akarok. Veled ellentétben. - vágom rá kicsit pimaszul, amiért biztos vagyok benne, hogy legszívesebben lekeverne nekem egyet. Anya megsemmisülten néz apára, aki állja tekintetemet.

-Rólad van szó, nem rólam! - fenyeget meg mutatóujját rázva. - Neked fontos, hogy jól focizz és úgy veszem észre valami nagyon eltereli a figyelmedet.

-Akkor esetleg arra is gondolhatnál, hogy engem épp úgy megvisel a kettőtök problémája, mint titeket, de gondolom ez nem jutott még eszedbe. - állok fel indulatosan a kanapéról.

-Domi - néz rám anya szomorúan.

-Szeretném, ha minél hamarabb helyre hoznátok közöttetek a viszonyt, mert Szofinak nincs szüksége arra, hogy bárkit is elveszítsen. Jó lenne, ha erre is gondolnátok.

-Dominik, ebbe neked semmi beleszólásod nincsen, hogy anyád és én hogyan éljük az életünket! - áll fel apa is és közelebb sétál hozzám.

-Ti vagytok a szüleim, szóval igenis van beleszólásom. Menjetek el párterápiára, ha nem megy segítség nélkül, de kezdjetek valamit. - nézek mindkettőjükre, majd az előtérbe megyek és felhúzom cipőimet.

-Most hova mész fiam? - kérdezi apa értetlenül.

-A nőnemű barátomhoz, mert meguntam a levelezést és szeretném végre látni. - nézek rá kicsit gúnyosan, de egyáltalán nem akarom megbántani őket.

-Édesem... - leheli anya, mikor odalépek hozzá, hogy megöleljem.

-Nyugi, nincs baj. Majd hívlak titeket holnap, ha megérkeztem. - biztosítom, miután eltoltam magamtól.

-Ezek szerint nem alszol itthon? - kérdezi apa megrökönyödve.

-Remek meglátás. - bólintok, majd a kabátomat is magamra veszem. - Most pedig, ha nem bánjátok megyek - nyitom ki az ajtót. - Sziasztok!

-Óvatosan vezess! - szól utánam anya, apa pedig csak komoran méreget, ahogy beülök a reptéren bérelt Audiba.

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor elhagytam Székesfehérvárt és végre ráhajtottam az autópályára Budapest felé. Csak az lebegett előttem, hogy nemsokára láthatom Carolinát.

CAROLINA

Ráérősen vagdostam fel a cukkinit a sárgarépával és tettem félre a konyhapultra a befűszerezett halak mellé. Telefonom megrezzent, így gyorsan fel is oldottam. Szoboszlai üzenete láttán kicsit meghűlt bennem a vér.

szoboszlaidominik Elindultam Székesfehérvárról, kicsit előbb érkezem hozzád. Remélem nem gond. Alig várom, hogy lássalak. ❤️

Egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy a focista órákkal előbb érkezik hozzám, hiszen jóformán még neki sem kezdtem a főzésnek, csak a hozzávalókat készítettem elő.

carolinarossi Várlak 🤗

Teljesen bepánikoltam és még a csengő is ekkor szólalt meg. Kizárt, hogy Dominik ilyen gyorsan ideérjen. Kíváncsian indultam ajtót nyitni, majd meglátva apámat tényleg minden erőm elhagyott és azt hittem összeesek.

-Apa! - varázsolok az arcomra egy meglepődött mosolyt. - Szia.

-Szia édesem. - mosolyog rám, majd mivel odébb állok besétál a lakásomba. Jajj nekem csak menjen el, mire Szoboszlai ideér. - Vársz valakit? - kérdezi kíváncsian, mert gondolom meglátta a konyhában a sok alapanyagot egy vacsorához. Most legyél okos Carolina.

-Igen. - vágom rá mosolyogva. - Egy barátnőm nálam vacsorázik az egyetemről. Tudod, szakítottak a barátjával és eléggé ki van érzelmileg. - teszek még hozzá egy kis körítést, hogy hihető legyen a dolog.

-Milyen rendes tőled, hogy törődsz vele. - néz rám kedvesen. - De neked is kellene a támogatás, szóval hoztam neked egy kis sütit. - teszi a konyhapultomra az eddig kezében tartott kis csomagot, amit észre sem vettem.

-Ohh ez igazán nagyon jól néz ki - bontom ki a szürke csomagolásból, ami pár szelet csokitortát rejt. - Köszönöm apa.

-Ugyan, anyád ötlete volt. Estére színházba megyünk, gondoltam előtte beugrom hozzád. - ül fel a bárszékre és nem úgy néz ki, mint aki nagyon sietne anyámhoz, ezért kicsit idegesebb leszek.

-Na ez király, mit néztek? - csevegek vele egy kicsit, pedig már hozzá kellene kezdenem a főzéshez, így sem leszek kész, mire Szoboszlai ideér.

-Nem tudom, anyád nézte ki. Valami Shakespeare darab angolul. - von vállat nevetve.

-Jól hangzik - bólogatok és kicsit a tűzhely felé sandítok. - Ne haragudj apa, de el kell kezdenem főzni, a barátnőm nemsokára itt lesz.

-Ő is ugyanazon a szakon van, mint te? - érdeklődik kíváncsian, én viszont szeretnék elsüllyedni.

-Igen. Ő is sport pszichológiát tanul. - bólintok és nem tervezek többet mondani, így is elég nagy hazugságot rittyentettem ide.

-Hogy hívják? - vesz el egy répa darabot és szájába dobja. Teljesen lefagyok. Nem jut eszembe semmi név.

-Ehm... Dalma! - magam sem értem, miért ez a név és miért D betűvel kezdődőt.

-Szívesen megismerném egyszer. - néz rám apa átható mosollyal, és nagyon remélem, hogy nem szeretne rákérdezni semmi konkrétumra. Csak tétován bólintok. - Na, megyek, időben oda kell érnünk a színházba. Neked jó főzést és szép estét kincsem. - lép oda hozzám és egy puszit nyom arcomra. - Üdvözlöm a barátnődet.

-Átadom. - mosolygok rá és kikísérem apát.

Megkönnyebbülve zárom be magam mögött a bejárati ajtót és hunyom le szemhéjamat hosszú percekre, hogy megnyugodjak. Szívem ezerszeres tempóval döngette mellkasomat még mindig.

Fél óra múlva a hagyma, a répa és a cukkini megpirítva gőzölgött egy mély serpenyőben, és már a hal is szépen sült. Pár perc múlva el is zártam és ezzel egyidőben újra megszólalt a csengőm. Most már biztos voltam benne, hogy Dominik Szoboszlai állhat az ajtómban, így hatalmas mosollyal az arcomon nyitottam ki neki.

A focista szívdöglesztő mosollyal és egy csokor vörös rózsával a kezében nézett vissza rám, amitől hatalmasat dobbant a szívem.

-Szia - lehelem elhalóan és vissza kell fognom magam, hogy ne ugorjak nyakába.

-Szia - villantja meg fehér fogsorát, majd bentebb sétál.

Megvárom, amíg kilép cipőiből és hátitáskáját leteszi az előtérben lévő komódra, majd felém fordul. Lányos zavaromban éreztem, hogy fülig pirulok, amint szemeivel végigmér.

Ezután elvágva közöttünk a távolságot lép hozzám és von ölelésébe, és gyengéden megcsókol. Szemeim automatikusan csukódtak le és szinte azt sem tudtam, ebben a világban vagyok-e még. Halk cuppanással váltak el egymástól ajkaink, majd öleltük meg egymást újra. Annyira hiányzott.

-Ezt neked hoztam. - tol el magától finoman és a kezében szorongatott csokrot felém nyújtja, amin halkan elnevetem magam. Mint egy nyálas romantikus film. - Remélem nem tartod nagyon nyálasnak.

-Dehogy - kuncogom és inkább elveszem tőle, majd egy puszit nyomok telt ajkaira. - Nagyon szépek. Gyorsan vízbe teszem őket, gyere ülj le addig. - fogom meg kezét és húzom a konyhába. - Ne haragudj, de még nincs kész a vacsi. - nézek rá csalódottan, és folytatom is a kaja készítést, miután a virágokat beletettem egy fehér vázába. Dominik felül a bárszékre, amin apám nemrég ült. Kiráz a hideg.

-Semmi baj, addig is nézhetlek. - vigyorog rám pimaszul. - Egyébként is nekem kellene bocsánatot kérni, amiért előbb állítottam csak így be hozzád. De apával kicsit balhéztam, szóval jó volt inkább eljönni otthonról.

-Rosszat csináltál? - nevetem el magamat és egy mosolyt küldök a vállam felett neki.

-Mondhatjuk úgy is - gondterhelt sóhaj hagyja el ajkait, ezért gondolom azt, hogy kicsit komolyabb dologról van itt szó.

-Mi történt? - kérdezem komolyabban és felé is fordulok, miután egybe öntöttem a halat a zöldségekkel.

-Apa már korábban betalált azzal, hogy biztos azért szar a játékom, mert valami nő ügyem van. Ami igaz is - biccent felém, mire csak bólintok. - Ma ugyanezzel jött én meg hozzávágtam, hogy inkább a saját háza tájékán kellene körül néznie, ha már rosszban vannak anyával.

-Na látod nekem ilyen problémám sosem volt, mert a szüleim még mindig egymásra vannak kattanva és sokszor elég undik. - grimaszolok és őszintén elgondolkodom, én vajon miért nem örököltem ezt tőlük...

-Elég nehéz elképzelni a mestert romantikusnak - neveti el magát, majd nézi ahogy felteszem a rizst is főni.

- Most is színházba mentek kettesben. - forgatom szemeimet. - Apa nemrég beugrott hozzám. - árulom el, de nem folytatom. Ezért kapok egy kíváncsi pillantást a fiútól.

-Volt valami? - kérdezi érdeklődve.

-Hát megkérdezte, hogy ki jön hozzám én meg kamuztam valami random nevet és azt mondtam, hogy egy barátnőm jön, aki szakított a barátjával és társaság kell neki. Mire apa mondta, hogy egyszer szívesen megismerné. - ráncolom homlokomat és végül elnevetem magam, mert ezt így elmesélve elég gázul hangzott.

-Ügyesen kihúztad magad - mosolyog rám kedvesen. - Szerinted sejt valamit? - kérdezi kicsit komolyabban.

-Fogalmam sincs - rázom fejemet. - De ne is beszéljünk erről most. Szereted a halat? - kérdezem tőle témát váltva, mire csak mosolyogva bólint.

A vacsora végül elég jól sikerült, ezért gondolatban vállon is veregetem magamat párszor, majd hozzá látok én is a csokitortámhoz, amit a focista hümmögve falatoz. Olyan, mint egy nagy gyerek. Csak mosolyogva figyelem őt és egyszerűen nem tudok betelni azzal, hogy ő most tényleg itt van.

-Tudod, ha Jesse tudná most mit meg mennyit ettem, az elkövetkező két hétben kispadra sem kerülhetnék - neveti el magát, miután jóleső sóhajjal dől hátra a széken.

-Ízlett? - kérdezem kíváncsian.

-Nagyon. - hajol közelebb - Isteni volt. - nyúl állam alá és finom csókot lehel ajkaimra, amitől a gyomrom bukfencet vet. Imádom ezt csinálni vele.

-Figyelj csak szépfiú - állok mögé, miután elpakoltam az asztalról és a maradékot eltettem a hűtőbe. Ő érdeklődve nézett fel rám. - Emlékszel, hogy Telkiben mennyire át akartál jönni, amikor azt írtam, hogy egy pohár borral a kezemben fekszem a habok között? - lehelem nyakára a szavakat és egy óvatos csókot hagyok füle tövében, amitől látom, hogy libabőrös lesz.

-Emlékszem. - motyogja kicsit elhalóan, kezeim közben két oldalról mellkasára siklanak.

-Igaz a pohár bort megittuk - nézek szórakozottan az üres poharainkra - De mit szólnál, ha most velem jönnél a habok közé? - kérdezem játékosan és közben elé sétálok és már húzom is fel a székből a focistát, aki engedelmesen lép hozzám.

-Nagyon szeretném - hajol hozzám egy csókra, amibe akaratlanul is belemosolygok. Annyira izgatott lettem hirtelen, hogy sikítani tudnék.

Szoboszlai esetlenül nézegeti a sok-sok női kenceficét és arcmaszkokat a fürdőszobában, míg én várom, hogy elég vízzel töltődjön fel a kád. Örülök, hogy hallgattam anyára és a zuhanykabin mellé megvettük ezt a kicsit nagyobb kádat, ami most pont jól jön tekintve, hogy a focista elég magas.

-Szeretnél feltenni egy arcmaszkot? - kérdezem tőle visszatartva nevetésemet, ahogy a kezei között forgatja az egyiket és a használati útmutatót olvassa. Csak kínos nevetéssel rázza meg fejét és inkább visszateszi a többi közé.

-Talán majd máskor - kulcsolja össze ujjainkat, majd finoman átölel.

Percekkel később a focista megszabadul a pólójától, ami miatt szemeim kissé elkalandoznak rajta. Nincs kigyúrva túlságosan, de mégis szépen látszódnak izmai. Amíg Dominik teljesen meztelenre vetkőzik, én hajammal bíbelődöm, hogy úgy csatoljam fel, hogy ne legyen vizes. Végül sikerül egy szép kontyot kreálnom, majd a kád felé fordulok, ahol a focista már a habok közül vigyorog rám. Pirulva fordulok a villanykapcsolóhoz és kapcsolom fel a hangulatvilágítást, ami nem olyan túl erős, mint a másik. Azt pedig le is nyomom. Iszonyatosan zavarban voltam, mert Dominik minden pillantását magamon éreztem, amíg lehámoztam magamról ruháimat és végül anyaszült meztelenül néztem rá. Ő mosolyogva nyújtotta felém kezét, amit elfogadva ültem egyenesen az ölébe. Arra viszont nem számítottam, hogy férfiassága közvetlenül nőiességemhez ér majd, ettől kicsit összerándultak hasizmaim.

-Gyönyörű vagy. - mondja nekem édes mosollyal, amitől érzem, hogy orcáim lángra kapnak.

-Már megint nyálas vagy - hajolok mellkasára nevetve, mire csak megforgatja szemeit.

-Akkor mondjam azt, hogy csúnya vagy?! - kérdezi értetlen nevetéssel, közben kezeivel hátamat cirógatja és simogat a fehér habokkal.

-Inkább ne beszélj ennyit, az úgysem az erősséged. - kuncogom és most én kezdeményezek vele csókot, amiben készségesen asszisztál.

Kezeimet nyaka köré fonva húzom még közelebb magamhoz és végül vezetem vizes ujjaimat hajába, amit szerintem most egyáltalán nem bán. Ahogy érzem ő is épp úgy vágyik rám, mint én rá. Derekamnál fogva emel meg, hogy fentebb üljön, én pedig csípőjének két oldalára térdelek és kicsit határozottabban dörgölőzök hozzá odalent. Ez halk morgást vált ki belőle, majd egyik kezével egyenesen érzékeny pontomra simít, amitől lélegzetem is elakad, főleg mikor egy kis simogatás után felnyomja két ujját.

Ujjaimat köré fonva ingereltem, ő pedig sóhajtozva döntötte hátra fejét, ami magabiztosságot adott nekem. Nem sokkal később kicsit megemelkedve irányítottam kemény férfiasságát magamhoz és ültem rá óvatosan. Annyira hiányzott már. Nem a legkellemesebb dolog volt a behatolás, de próbáltam erre most nem figyelni. Azt hiszem sosem szokom meg ezt a méretet, amit ez a fiú nyújt és azt az érzést sem, amit kivált belőlem. Lassan mozdítottam meg csípőmet, ami belőlem is kiváltott egy önkéntelen nyögést, majd engedtem, hogy Dominik derekam köré fonva karjait irányítson. Ajkai hol enyémeket, hol kulcscsontomat és nyakamat kényeztette, amitől azt éreztem szétrobbanok. Lassan és érzelmesen ringatóztunk a habok között. Egyre inkább éreztem alhasamban azt a jóleső érzést erősödni és percekkel később magas hangú sóhajjal dőltem neki Szoboszlai mellkasának és éreztem, ahogy minden porcikám remeg az orgazmustól. A focista szorítása is erősödött derekamon, majd sűrű sóhajok közepette ment el ő is.

-Hogy értetted azt, hogy a beszéd nem az erősségem? - kérdezi Dominik elgondolkodva, mikor már egy ideje csendben feküdtem neki háttal az ölében és élveztem, ahogy cirógatja hasamat.

-Még mindig itt tartasz? - nevetem el magamat, kezeimet övéire simítom, amik fentebb csúszva melleimet simogatják. Imádom, ahogy hozzám ér. - Úgy látszik a gyorsaság sem az erősséged.

Csak nevetve megrázza fejét, majd végül követve példámat ő is kilép a kádból és elveszi a felé nyújtott törölközőt.

-Csak mondom, hogy tudok gyors lenni, de téged nem szeretnélek lerendezni tíz perc alatt. - mondja nekem kissé sértődötten, dereka köré tekerve a fehér anyagot. Én melleimnél összetákolom, majd karjaimat nyaka köré fonva csimpaszkodok fel hozzá.

-Nagyon helyes szépfiú - hintek gyors csókot telt ajkaira, majd magamhoz veszek tiszta fehérneműket.

Miután mindenhol lekapcsoltam a lakásban a villanyt és a focistám is behozta tiszta ruháit, éppen alvós ruháit vette magára a hálószobámban, ami elég furcsa és szokatlan látvány volt számomra. Amióta itt lakom Andres sosem járt a hálóban és most melegséggel tölt el, hogy ez a fiú viszont ma este az ágyamba is befekszik.

Fülig érő mosollyal feküdtem be a takaró alá hálóruhámban, majd néztem ahogy Szoboszlai önelégült vigyorral az arcán bújik be mellém.

-Örülök, hogy itt vagy. - suttogom neki, hiszen percek óta csak egymás tekintetét kémleljük.

-Na most akkor ki is a nyálas? - neveti el magát, amiért finoman vállon ütöm. Végül egy hosszú csókkal engesztel ki. 

Sziasztooook!

Nagyon sajnálom, hogy csak ma jutottam oda, hogy kitegyem ezt a részt. Tegnap akartam annak örömére, hogy kezdő lett D, de hát sajni neki a bemelegítés is elég, hogy lesérüljön :((( Nagyon el voltam havazva, szóóóóóval nézzétek el nekem. Remélem tetszett a rész, amiben végre MR is megint megjelenik, majdnem elrontva mindent hahahah

Millió puszi & ölelés! <3