Do you ever wanna run away?

Az arcomat izzadság cseppek szántják végig. A szemem vörös, mint a vér. Nem pislogok. Minek? Szaporán veszem a levegőt. Miért? Nem tudom.

Fekeszem az ágyamon, és a pafont bámulom. Szombat van. Ilyenkor a többi fiatal a haverjaival lóg. Én nem. De most könyvet kell vennem. Felálltam kényelmes ágyamról. Lebattyogtam a konyhába, fogtam egy almát és beleharaptam. Mobilomat a zsebembe csúsztattam a pénzemmel együtt. Belebújtam a cipőmbe, és elindultam. Annak ellenére, hogy meleg volt, én hosszúba voltam. Felnéztem a földről, mert elérkeztem egy zebrához. Zölden villogott a lámpa, ezért átsiettem a másik oldalra, csakhogy egy autó közeledett felém. Egyátalán nem akart lassítani. Láttam az arcát. Tudom ki volt Ő. Az "apám" volt. Hirtelen derekamnak csapódott az autó eleje. Felrepültem a levegőbe, majd fordultam egyet, kettőt s végül hármat. Leérkeztem a talajra. Utolsó emlékem a szirénák hangja volt.

☆☆☆☆☆

Gépek csipogását érzékeltem a fülemmel. Klór szag van. Ezek szerint a kórházban vagyok? Próbáltam a szemem kinyitni, de mintha egy tonna valami nehezedett volna rá. Újra megpróbáltam. Óvatosan kinyitottam, de rögtöm vissza is csuktam, mivel erős fény bántotta a szemem. Apránként nyitottam a szemem, majd mikor kinyitottam, hallottam, hogy valaki kiszalad az ajtón. "Doktor úr. Felébred." Hallottam e szavakat. Ebben a pillanatban kinyílott az ajtó. Ágyam mellé lépett az orvos.

-Azt hittem már nem fog Ön felébredni. -mondta ezek szerint nekem. Próbáltam volna megszólalni, de egy hang sem jött ki torkomon.

-Ne ijedjen meg. Pár percig még nem tud majd megszólalni. Fél évig volt kómában. Kisebb amnéziája is van, de csak a múltat "felejtette" el. -nyeltem egy nagyot. -Kint a váróban ül egy kék szemű fiú. Beengedhetem? -Amennyire tudtam bólintottam. Az doktor csak fogta magát, s az ajtóhoz lépett.

-Fél óra múlva jövök vizsgálni. -mondta az orvos,majd kilépett az ajtón, de helyette belépett Ő. Vagyis Nash. Leült az ágyam mellett lévő székre, és hatalmas ujjaival letörölte a sápadt arcomról lefolyó könnyeket.

-Szia. -suttogta rekedtes hangon.

-Szia. -végre megtudtam szólalni, de hangom nem is emberére hasonlított.

-Hogy vagy? -fúrta tekintetét az enyémbe.

-J-jól vagyok. -mosolyogtam rá. Ujjait az enyémekre kulcsolta, majd elmosolyodott.

-Mondanom kell valamit. -emelte fel fejét. Én csak bólintottam.

-Mikor első nap beléptem a terembe, és megláttalak, azonnal beléd szerettem. És mikor 1 nap ismertség után kiöntötted a szíved, tudtam, hogy megbízol bennem, és én is megbízhatok benned. Megtudtam, hogy élsz otthon ideges lettem. Nem tudom, hogy hogy lehet egy ilyen csodás lánnyal mint te úgy bánni. Szeretlek Kim. -fejezte be.

-Na-Nash. -dadogtam.

-Shh. -tette ujját a számram.

-Megengeded ezt? -kérdezte.

-Micsodát? -nem válaszolt kérdésemre, hanem ajkait az enyémre nyomta. Először nem nyitottam ki a számat, de mikor nyelve a csókomra vágyott, teljesítettem kívánságát.
Levegő hiányában elváltunk.

-Kimberly Daylight. Megtisztelnél azzal, hogy a barátnőm leszel? -kérdezte csillogó szemekkel Nashy. Tudom, hogy ez nem helyes. Alig ismerjük egymást, de teljesen elvarázsolt. A gyönyörű kék szemei. A hangja, amivel lágyan ejti ki a nevem. A magassága, hogy hozzá lehet bújni, mint egy macihoz. A haja. A kedvessége. A figyelmessége. A törődése. Egyszerűen bele szerettem a híres nevezetes Nash Grierbe. És Ő is belém. Ami a leghihetetlenebb dolog.

-Boldogan. -mosolyodtam el. Magához húzott és megölelt.

-Gyere ide mellém. -ütöttem meg kétszer a mellettem lévő helyet. Kérdés nélkül felfeküdt mellém. Hirtelen eszembe jutott Adam.

-Hé Nash. Adam? -kíváncsiskodtam. Nash pupillái kitágultak.

-Hát izé...-vakargatta tarkóját.

-Mond már.! -förmedtem rá.

-Jó. Van barátnője. Hanyagolt téged. -szemeim könnybe lábadtak. Hozzá bújtam Nashy macihoz. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó. Adam lépett be.

-Kim. -lépett közelebb.

-Ad. -suttogtam.

-Jól vagy? -szomorodott el.

-Igen. De most jönnek vizsgálni. -igen. Most léptek be az orvosok.

-Elnézést. Vizsgálni szeretnénk a högyet. Uraim megtennék, hogy kifáradnak? -nézett unottan az orvos.

☆☆☆☆☆

-Cameron hogy van? -kérdeztem a mellettem fekvő Nashtől.

-Jól. Szeretnél beszélni vele? -hajtotta le fejét, hogy szemembe tudjon nézni.

-Igen. -ejtettem egy halvány mosolyt. Nashy előkapta telefonját, majd tárcsázta Cam számát.

-Igen? -Szólt a telefonba a barátom.

-Valaki beszélni szeretne veled. -vetette oda Nash, és odaadta a telefonját.

-Camy.-szóltam bele.

-Istenem Kimy. Jól vagy? -aggódott..

-Persze. -mosolyodtam el, habár ő ezt nem látja.

-Holnap bemegyek hozzád jó?

-Okés. Köszönöm. -néztem Nashre.

-Leteszlek.-nevetett. -Szia Hercegnőm. -soha nem hívott így. Vissza adtam a telefonját, majd mellkasára dőltem, majd elnyomott az álom.

Nevetve szaladok el Cameron elől.

-Hé. -emelt fel hercegnő pózban.

-Na mi az? -húzogatta szemöldökét.

-Cameron Alexander Dallas. Most azonnal tegyél le. -"fenyegettem'' meg.

-Te mondtad. -röhögött, majd beledobott egyenesen a medencébe.

-Kabbe' Dallas. -mutattam be neki.

-Jóvanna' gyere.-húzott volna ki, de én behúztam magam mellé.

-Annyira jó, hogy itt vagy nekem. -öletem meg.

-Örülök, hogy itt vagy velem. -húzta pimasz mosolyra ajkait.

-Amúgy Nash? -kérdte tőlem.

-Skyra vigyáz. -sóhajtottam. Úgy hiányzik.

-Aranyosak vagytok együtt. -ölelt meg.

_____________
2016

продолжи