Visszaemlékezés

Nem tudom, hol vagyok. Kinyitottam a szemem és egy fehér helyiségben találtam magam. Nem emlékszem, mi történt velem. Csak arra, hogy a biciklivel épp mentem egy kört, amikor beakadt a cipőfűzőm és lezuhantam. Most itt fekszem egyedül egy szobában és próbálom visszaidézni a történteket.
A gondolatmenetem egy ismerős hang zavarta meg.
- Hwasa, felébredtél?
A..Apa?
- Jó sokáig voltál kómában. Figyelj. Valamit el kell mondanom.
Emlékszel még Eunhyuk képviselő úrra?
Csak bólintottam, nem volt energiám megszólalni.
- Ő lesz az egyedüli, aki tudni fog a létezésedről. A kórházban titoktartást fogadtak.
- Apa, térj a lényegre. - csak nagy nehezen préseltem ki a szavakat magamból.
- Az északiak újból zavarognak. Kell nekik a 008-as. Viszont.. ezt ne adhatjuk meg nekik, hogy megszerezzék, mert az Dél-Korea végét jelentené. Ezért egy 22 számjegyű kóddal zártam be az alagsorban lévő terembe. Szeretném, ha.. ezt a kódot te jegyeznéd meg.
- Apa..
- Kérlek. A Te kezedben van mindenki jövője. Lee Seunghwa.

Azon a napon nem is tudtam, mire vállalkoztam. Csak rábólintottam. Szerettem volna, ha lenne valaki mellettem, ugyanis anyám nem ismertem, mert otthagyott minket, amikor egész kicsi voltam. Most, 9 évesen még jobban szükségem lenne rá. Barátaim sincsenek, mert magántanuló vagyok. Talán ezért is vállaltam el ezt a dolgot.

————————

Na sziasztok embik új fanfic a láthatáron 😉
Az eleje így még nagyon értelmetlen, de majd az elkövetkező részekben jobban megértitek.
Fanna💕