🎧🎵 talk that talk- twice 🎵🎧

Összeszedve minden bátorságom szállok ki az ágyamból, és lépkedek el hyungom szobájához. A kiszűrődő fényeknek nem tudom, hogy örülnöm kéne-e vagy nem, minden esetre remegő lábakkal állok meg az ajtó előtt.

-Huhh, oké Felix menni fog, maximum megutál, és soha többé nem fogja megengedni, hogy megölelhesd, vagy beletúrj a puha hajába, vagy.. Elkalandoztál!-csapom meg az arcom, majd kifújom a levegőm. Menni fog..-Oké már csak le kéne nyomni a kilincset.. Miért nem tudok lenyomni egy rohadt kilincset?- végtére is sikerül, és még több bátorságot összegyűjtve lépek be Chanhoz. Leaderünk a laptopjára borulva hortyog, amin el kell mosolyodjak.

-Hyung.. Channie~..-simogatom meg hátát, hisz fel kell kelnie, ha csak egy kis időre is, hogy be vánszorogjon az ágyába, mert csak nem aludhat itt..-Kelj fel kérlek!-lassan nyitja ki pilláit, viszont mikor meglát szinte felpattan.

-Jaj Lixie mégis mit keresel itt? Én.. Elaludtam?-pislog nagyokat ásítás közben- Köszönöm, hogy felkeltettél, de mégis miért vagy fent ilyenkor?

-Én..-vallomást tettem volna neked, nem csodás?-Nem tudtam aludni..-fél igazság is igazság..nem?-És gondoltam te még nem alszol, de inkább feküdj le pihenni..

-Baj van Felix?

-Nem-nem, nyugi, csak unatkoztam! Na és most menj aludni!-nyöszörögve állt fel, majd mászott be az ágyába. Betakargattam,-majdnem jó éjt puszit is adtam, de aztán észbe kaptam, sírj velem- és már indultam kifelé amikor jó halkan nevemen szólított.

-Lixie~ alszol velem?-az összes vérem megfagyott, ami az ereimben száguldozott, és az is ami nem. Mivel az előbb említett, és elvileg összeszedett bátorságom rohadtul nem volt ott ahova összegyűjöttem, így vörös fejjel sétáltam vissza. Kezemnél fogva húzott le maga mellé, és ahogy lefeküdtem, ő jó szorosan átölelt. Szerettem volna élvezni a pillanatot, de az összes gondolatom abból állt, hogy 'ezt holnapra nagyon meg fogja bánni', vagy, hogy 'most csak álmos azért csinálja ezt.. amúgy nem aludna velem..' . Talán megérezhette, hogy a kiborulás szélén állok, ezért elkezdte simogatni a hátam, gondolom nyugtatás képpen, de ez nem segített, így fejemet kezeimbe temetve próbáltam halkan sírni.

-Lixie mi a baj..? Ssss, ne sírj...-lassan felült, utána engem is felültetett-első gondolatom az volt, hogy azért, hogy megcsókoljon, de tch, nem, csak azért, hogy ne fulladjak bele a könnyeimbe-, majd megint magához ölelve próbált nyugtatni.

-Chan..-szólalok meg, miután végre valahára lenyugodtam-Voltál már reménytelenül szerelmes valakibe úgy, hogy tudtad, hogy ő biztos nem szeret..?

-Remény hal meg utoljára Lixie..Legalábbis így tartja a mondás. Jobban vagy már?-Őszintén megrázom a fejem nemlegesen-hisz mit veszíthetek, Chan nem olyan aki kisajtolja az emberből a problémáját, ő vár-, mire letörli a könnyeim és gyengéden megfogja a kezeim. jaj Channie...

-Figyelj Lixie próbálj meg aludni, jó? Holnap újra gondolod, bármi is legyen az ami bánt, még én is segíthetek neked!-ma kéne letudni...-letudni? ez nem kötelező Felix.. Szakadozva sóhajtok egyet, majd bólintok és vissza fekszem az ágyba. Ő pedig -azzal a rohadt aranyos-mosolyával ölel át megint.

-Aludj jól Lixie~!

-Te is Chan..-motyogom bele a mellkasába, majd ténylegesen lehunyom a szemeimet, és megpróbálok elaludni.

Fogalmam sincs hány órát aludhattam, de amikor felkelek, úgy érzem magam mint egy rongy, amit kitekertek hármszor, majd beledugtak egy vizes vödörbe, és feltöröltek vele valamit. Vagyis jól, mert itt fekszem az édesen szuszogó Chan karjaiban. Nem tudom mikor, vagy hogy kerültünk ilyen helyzetbe, de vészesen közel került a szám az ő ajkaihoz. Szinte egymás szájából lopjuk a levegőt. Így már csak egy dolog miatt imádkozom, ami nem mást, mint, hogy a szívem az ne verje ki a mellkasomat nagy dobogásába. Meg, hogy a pillangók a hasamba, azok egyszer a rohadt életbe fáradjanak már el, mi az istenre tervezték őket?! Nem hiszem, hogy maraton futásra, de most már mindent el tudok képzelni... Kicsit távolabb csúszok Chantól, annak reményében, hogy amikor felkel elfelejti az estét, és én már a szobában tengethetem minden egyes percem a reggelig, csak, hogy az ágy az nem így tervezte. Nagyot koppanva esek a földre, mire Channie szemei kipattannak és meglepődötten néz rám. Majd mikor realizálja a helyzetet kuncogva nyújtja kezét, hogy felsegítsen.

-Hova menekülsz Felix?-nevet ábrázatomon, ami biztos nagyon vicces lehet, mert én még mindig a -formás- fenekem fájlalom.-Nagyon fáj?-válik rögtön aggódóvá a tekintete.

-Nyeh, nem annyira nyugi.-huppanok vissza a puha takaróra. Hyung mosolyogva bólint, de tekintetét nem akarja levenni rólam. De jó, pedig már lenyugodtak a pillangóim.. aish, de szép szemeid vannak Channie..Gondolatmenetemből ő ránt ki. Pontosabban a keze, ahogy az arcomra csúszik, és lassan simogatni kezd hüvelykujjával.

-Lixie..?-úristen Chan szája az enyémet érinti-Nagyon remélem, hogy ezt nem fogod megbánni..-suttogja ajkaimra, majd birtokba is veszi őket. Nem csókolóztam még soha életemben, így fogalmam sincs mit kéne csinálnom. Teljesen Chanra hagyatkozom, és nem bánom meg... Csukott szemmel, és enyhén elnyílt ajkakkal várom Hyung következő 'támadását', de helyette csak egy kuncogást kapok.

-Nagyon aranyosan nézel ki így Lixie~-teljesen elvörösödök kijelentésére.

-Hyuuung..-temetném arcom kezeimbe nagy zavaromban, csakhogy Chan megállít és kezeimre is egy egy puszit ad.

-Ne takard el arcodat Felix! Túl szép ahhoz!-nem tudod te mit csinálsz velem... Eldönt az ágyra, majd átölelve szemez felváltva az ajkaimmal és a szememmel.

-Megcsókolhatlak újra..?-gyorsan bólogatni kezdek. Bármennyi csókot elviselnék tőle. Mosolyogva hajol a csókért, amit -eddig felszedett tudásommal- viszonzok is. Utoljára megnyalja ajkaim, majd elhúzódik tőlem.

-Tisztázni szerettem volna, hogy szeretlek Felix. Nagyon rég óta.-elvigyorodom szavaira.

-Én is Channie! Igazából ezért jöttem be este. Csak amikor megláttalak már nem voltam olyan biztos a dolgomban...

-De miért sírtad el magad amikor átöleltelek? Azt hittem kényelmetlen neked és nem akarod, hogy ilyen közel legyek hozzád...

-Nem dehogyis! Imádom az ölelésed, egyik kedvenc dolgom a világon, csak... Azt hittem, hogy reggelre megbánod majd. Mert, hogy álmos vagy, és csak akarsz valakit a közeledbe meg ilyenek...-lebiggyesztett ajkakkal néztem Chanra. Adott egy gyors puszit, majd elmosolyodott.

-Akkor több ölelést kell adnom neked! És a csókjaimmal mi van?-csillogó szemekkel nézem ajkait.

-Hmmm sajnos még kell több, hogy pontosabban tudjak róla beszélni..

-Szóval kérsz még?-nevetett fel- És mennyit kérsz?

-Az összeset!

ez hullámzóbb lett, mint a napi hangulat ingadozásaim🤨
de azért remélem tetszett UwU