se - három

𝟚𝟘𝟚𝟘. 𝕟𝕠𝕧. 𝟙𝟙.

Dong Sicheng Chicago-ban ült egy ötcsillagos hotelben az ágya szélén.

Egy nyálas romantikus film jelenete jutott eszébe, ahol a szerelmespár egy ilyen helyen bámulta az esti fényeket

Egy nyálas romantikus film jelenete jutott eszébe, ahol a szerelmespár egy ilyen helyen bámulta az esti fényeket. A fiú itt vallotta be a lánynak az érzéseit. Bárhányszor látta is a jelenetet, mindig hitte, hogy pozitívan fog végződni. De a lány minden alkalommal nekiesett a férfinek és mindennek elmondta. Sosem fogadta el az őszinte szeretetét.

Bár az ő kapcsolatukban Yuta volt az irányító fél - egyetlen egyszer szexeltek csak, a nászúton - a film eseményei szerint ő játszotta volna a pasit. Bárhányszor tett valami kedves, gondoskodó, szerető megmozdulást a férje felé, az minduntalan megalázta. Ami pedig legjobban fájt ebben Sicheng-nek, hogy sokszor még csak fel sem tűnt neki.

Csak, hogy párat említsek, mikor még friss házasok voltak Yuta-nak éjszakába nyúlón kellett dolgoznia. Úgy gondolta, meglepi a munkahelyén, bemegy hozzá és ha kell a fülénél fogva rángatja haza aludni. Elhitte, hogy Yuta hazajönne vele. De a fiú csak leordította a fejét és megígértette vele, hogy soha többé nem zavarja munka közben. Történjen bármi.

Vagy az egész balhé, amely átjárja életei napjait. A firkászok, akik pár sorért képesek beépülni a személyzetbe. Legyen szó étteremről vagy hotelről. Az összes azt akarja megtudni, hogy Sicheng tud-e a férje nem is annyira titkos szeretőjéről, Mark Lee-ről. A nap, mint nap átélt megalázás, amit ez a viszony von maga után maga a pokol a kínai számára, mégsem vette fel egyszer sem a telefont a másiknak, hogy az leállítsa az egészet.

Mert megtehetné. Van annyi hatalma Nakamoto Yuta-nak, hogy örökre még a megcsalás ötletének csíráját is elfojtsa. De ahhoz beszélnie kéne vele. Felvenni a telefont és köszönni neki.

A média úgy tudja, hogy Sicheng jelenleg egy különleges - a családja számára fontos - középkorból származó, kínai váza árverezésére érkezett. Igazából kapóra jött neki az ajánlat, hogy több, mint tizenöt óra eltérés legyen közte és szerelme között. Bujkál egy beszélgetés elől, ami előbb utóbb úgyis bekövetkezik. De amíg lehet, próbálja halasztgatni, úgy érzi a szíve nem lenne képes még túlélni a tényt, hogy akiért meg is halna mást szeret tiszta szívéből.

Sicheng nem tudott Mark-ról. Vagyis de tudott, csak épp nem sokkal többet, mint a sajtó. Csak annyit, hogy valami kormányzati partin találkoztak, ahova Yuta szokás szerint nem vitte magával őt. Azt is tudta, hogy minden csütörtökön együtt hálnak. Ebben biztos volt. Az első alkalmak egyikét végig hallgatta. Yuta felhozta hozzájuk Mark-ot és fel sem tűnt neki a fiatalabb jelenléte. Sicheng azóta nem bír a "közös" ágyukban aludni. Az egyik vendégszobát használja.

És már megint sír. Könnyek csorognak le az arcán, szétterülnek a drága szőnyegen.

Mit tudhat Mark, amit ő nem? Miért nem lehet ő az egyetlen Yuta számára? Hiszen elérte! Elérte, hogy az összes rokon úgy gondolja, őket össze kell adni a békesség érdekében. Azt hitte, ezzel eléri, hogy Yuta csak rá gondoljon. De a fegyver fordítva sült el.

Yuta gyűlöl. A boldogsága útjában állok.

Megforgatta ujján a kecses karikagyűrűt, mely végtelen szerelmük jelképe kellett volna legyen. De köztük inkább még egy falat jelentett.

Talán, ha...

Semmi sem változna. Yuta ugyanúgy nem szeretné.

Sicheng az ötcsillagos szálloda egyik kiemelt szobájában aznap este álomba sírta magát. Egyedül.

⪧○⪦

𝟚𝟘𝟚𝟘. 𝕟𝕠𝕧. 𝟙𝟚.

Kim Doyoung a pulttól figyelte, ahogy Taeyong még néhány kedves, biztató szót mond a távozó befektetőknek, majd nagyot sóhajtva közelíti meg a bejáratot. A száján egyáltalán nem látszott a két napja szerzett seb. Tényleg csodatévő a nővére krémje.

Ezeken gondolkodott, miközben visszafordult a másik oldalon ülő lányhoz és elkérte a délutáni napirendjüket

Ezeken gondolkodott, miközben visszafordult a másik oldalon ülő lányhoz és elkérte a délutáni napirendjüket.

Az elmúlt két napban nem aludt jól. Sőt alig aludt. Az agya folyton kattogott, újra és újra levetítette előtte, ahogy Taeyong derekát ölelve a földre esnek. Érezte az idősebb puha száját, még a fémes vér ízét is. Minden reggel felizgult állapotban kell fel, azzal álmodva, hogy kettesben esnek el és nem állnak meg egy véletlen érintésénél. A másik vörös arca, ahogy zavarba jön a szituáció miatt, hamis reménységgel töltötte el. Hiszen Taeyong még csak nem is meleg. És hiába támogatja Doyoung-ot, az nagyon nem ugyanaz.

Lassan öt perce várta az idősebb érkezését, aki még mindig nem tűnt fel mellette. A bejáratnál beszélgetett egy Doyoung számára ismeretlen férfivel. Szokatlan volt, jószerével minden Taeyong által ismert emberrel találkozott már. A pultra könyökölve nézte a vitatkozásukat. Mert vitatkoztak, méghozzá hevesen.

Már épp indult volna, hogy illedelmesen megkérdezze mi a probléma, mikor szeme szája tátva maradt. A férfi szenvedélyesen magához rántotta a főnökét. És megcsókolta.

⪧○⪦

Lee Jeno felordított. Belerúgott a székébe, mire az hátra gurulva beleakadt a szőnyegbe. Nem sok választotta el, hogy az üveget összetörve kiessen az ablakon. De Jeno felől ki is eshetett volna, nem volt olyan állapotban, hogy érdekelni tudja. Idegességében az asztalra csapta szorosan összezárt kézfejét és lihegve nézett szét a maga után hagyott káoszban.

A cég aktái a földön kötöttek ki, az asztalán felborult a reggeli hideg kávé, amit még Jaemin hozott be neki. A kanapéja a lábaival nyújtózkodott felé. Az állólámpája darabokban hevert a szoba padlóján.

Kiadta a dühét és ötlete sem volt, most hogyan tovább. Máskor mindig Jaemin mondta meg neki ilyenkor mi a teendő, de ő most... Jeno nem akart erre gondolni. Akkor megint felhúzta volna magát és akkor talán tényleg nem marad épp az üvegfal.

- Hyu-hyung? Minden rendben? - Jaemin kékes feje helyett Chenle szőke kobakja jelent meg az ajtórésben. - Remélem lenyugodtál egy kicsit, mert eddig féltem bejönni... - A fiatal arcán rettegés látszott, és erről árulkodott a tiszteletteljes megnevezés is, amit szokása volt figyelmen kívül hagyni.

Jeno bólintott a másik távozásának reményében, de Chenle inkább belépett és letelepedett az épp kanapé sarkára.

- Ne hazudj nekem, Jeno hyung. Ha minden rendben lenne, nem lenne darabokban a kedvenc dizájner lámpád. Szóval mesélj csak nekem egy picit. - Jeno megrázta a fejét. - Ne mond nekem azt, hogy fiatal vagyok még ehhez és nem érteném! - Chenle kiabálva pattant fel a helyéről és pár hosszú lépéssel az idősebb előtt termett. Az ujjával megbökdöste a másik mellkasát és céltudatosan a másik szemébe bámult. - Csak egy évvel vagy idősebb és amúgy is. Tudod jól, hogy nem volt mindig ilyen könnyű az életem. Ráadásul az ilyen kiborulásaid alatt én intézek mindent! Az egész cég engem keres meg, hogy beszélni akarnak veled és én senkit nem engedek be hozzád, hogy megvédjem a hírneved. Én válaszolgatok a kérdéseikre, én döntök helyetted, úgyhogy kibaszottul tartozol nekem annyival, hogy elmondod miért van ez az egész! A végén még kiderül, hogy én vagyok a megmentőd és ésszerűbben gondolkodom nálad. - Erre Jeno arcán végre megjelent egy kis mosoly, ami határozottan jó jel volt.

- Gyere üljünk le, mert ez... Chenle biztos vagy ebben?

- Soha semmiben ennyire ezelőtt! - A mosoly melegséggel ölelte őket körül.

- Emlékszel, hogy kedd este elmentünk abba a bárba? Hendery, Jaemin és én. Téged nem vittünk bármennyire próbálkoztál kikönyörögni. - Chenle egy lelkes kiskutyához hasonlítóan kezdett vad bólogatásba. - Elmentünk a WinShot Casino-ba.

- Quan Kun a tulaj, kínai. Befolyásos ember, jól mondom? - Jeno elismerően biccentett, még boldogabb görbületet varázsolva a fiatalabb arcára.

- Volt ott egy aranyos kis felszolgáló. Megjegyeztem a nevét, RenJun. Még a neve is tetszik. - A rózsaszín köd kezdte elfoglalni Jeno fejét. - Szóval nagyon kedves és tisztelettudó volt. Az ital finom volt, én pedig minél többet akartam őt látni ezért sorra ittuk az üvegetek. T-talán hét rövid volt bennem, mikor...

- Mikor megcsókoltad? - Jeno gyorsabban kapta fel a fejét, mint a Forma1-es start. Összezavarodva nézett Chenle-re, aki már az álomvilágában lebegett, RenJun-t és Jeno-t képzelve csókolózni.

- Dehogyis! Mégis minek nézel engem? - Az idősebb szinte hallotta az álomképek szétpukkadását.

- Hát akkor?

- Megjelent Dongyoung. - Jeno ritkán mutatta ki az érzelmeit, de ma fáradt volt felvenni a megszokott álarcát. Felállt a helyéről és a romokat kerülgetve kezdett fel-alá sétálni a szobában. Kezei éjfekete tincsei közé kalandoztak, erősen meghúzva azokat. Hadarása alig érthető volt. - Nem láttam már őt tizenhárom éves korom óta. Megváltozott. Olyan... Nem bírtam ki, a pia miatt esküszöm! - A másiktól egy mindentudó szemforgatás volt a reakció. - Odamentem, de csak ott vettem észre, hogy ki van vele. Lee Taeyong...

Csend. Jeno körül sokat volt némaság. Nem volt ő annyira beszédes típus, szerette inkább hallgatni az embereket. Ilyenkor rendszerint magára varázsolta híres, apró mosolyát és a másik mondandójára figyelt.

Chenle-t viszont zavarta, ha nem nyüzsgött körülötte minden és mindenki. Nem szeretett halk lenni, nyugton maradni, ami régen sok problémát okozott az idősebb kettőnek. Most sem bírta sokáig, nagy szemekkel követelte a folytatását Jeno történtének.

- Én... Hajj, Chenle behúztam neki. Doyoung-ot akartam megütni, de az a rohadt Lee megvédte, így őt találta el az ütésem. Ő meg visszavágott. Még mindig lila az oldalam és néha fáj is.

- És mi van RenJunie-val?

- Türelmetlen vagy! Megérdemelnéd, hogy ne mondjam el...

- Sajnálom, Jeno hyung. Sajnálom, sajnálom, nem leszek többé, csak mondd már!

- Jól van na, nyugodj le. Jaemin és RenJun engem fogtak le, míg Doyoung azt a patkányt. Kicsi vagy ehhez, de biztos vagyok benne, hogy baszótársak. - Chenle szemei egy kicsit még nagyobbra nyíltak, nem szokta meg, hogy hyung-jai ilyen nyíltan beszéljenek előtte. - Volt egy kis jelenete annak a kettőnek. Egymásra estek és utána nem bírtak egymásra nézni. Komikus volt, de aztán RenJun odahívott egy srácot, hogy kísérjen el minket a főnökhöz.

- Te találkoztál Quan Kibaszott Kun-nal és még élsz? - Kiáltott fel a fiatalabb, újra megszakítva az idősebb elmesélését. Az csak horkantott egyet.

- Nem volt olyan... Fenyegető. Olyan volt, mint, aki gyászol. Szomorú. Hatalma fosztott.

- Akkor meg?

- Kitiltott a bárból.

- És? - Chenle egyre jobban veszítette el a fonalat.

- Nem érted? Mondtam, hogy nem fogod!

- Akkor magyarázd el, Jeno! Miért törtél össze mindent?

- Mert csak engem tiltott ki. Jaemin-t nem. - Jeno sóhajtott egyet, ahogy észrevette a másik összezavarodott fejét. - Ma reggel mikor Jaemin bejött a kávémmal, közölte, hogy ma elmegy és megszerzi magának RenJun-t.

Chenle arca szabályosan megvilágosodott. Összeálltak a dolgok az agyában, hirtelen minden darabka a helyére került. Hiszen, Jeno tehetetlen és féltékeny!

Nevetett.

Gyöngyöző kacagása zavarba hozta Jeno-t. Mégis mit nevet neki a fiatalabb? Kineveti talán? Megérdemli, nevetséges és szánalmas a kirohanása. De RenJun...

- Jeno, nem kellett volna ennyike miatt tönkre tenned a lámpád. Hívok takarítókat, és rendelek egy újat. Aztán pedig megkérem Hendery-t, hogy szerezzen neked egy kevés információt, arról a személyről, aki így elrabolta a szíved.

- H-hogyan?

- Mondtam, hogy én fogom megoldani a problémád! - Chenle már az ajtóból szólt vissza a döbbenetében megdermedt Jeno-nak. Hogy ez neki miért nem jutott eszébe?

⪧○⪦

Jung Jaehyun élvezettel figyelte a másik arcát borító pírt. Néha megkavarta a kávéját, azt a látszatott keltve, hogy ott van fejben. Igazából millió mocskos dolgot tett éppen a szemben ülővel. Kezdve azzal, hogy addig bassza amíg állni sem tud.

- M-megtennéd, hogy nem vetkőztetsz le szemekkel? - Jaehyun csak elmosolyodott a másik dadogásán.

Egy kedves, de nagyon elegáns kávézóba ültek be, hogy "megbeszéljék" a dolgaikat. Taeyong nem kicsit akadt ki ugyanis, mikor Jaehyun a cége előtt köszönésképp megcsókolta. Bár az említettnek imponált a másik kirohanása, nem akarta elijeszteni.

- Miért nem tetszett a köszönésem, baby? - A fiatalabb előtt lévő csésze kihűlt. Sokáig ültek egymással szemben, csak bámulva a másikra. Kielemezték a másik arcvonásait, szemszínét, formás, meggy színű ajkait.

- Mégis mit gondoltál, hogy értékelni fogom, hogy te, aki tulajdonképp idegen vagy számomra, csak úgy a semmiből megcsókolsz?

- Az én csókomért sokan bármit odaadnának. Szóval nem értem mi bajod. - Jaehyun csak ugratásnak szánta mondatait, de az idősebb nem volt viccelődős hangulatában.

- Hát én viszont rohadtul nem vonzódom a férfiakhoz, úgyhogy nagyon-nagyon kellemetlen helyzetbe hoztál a kis akcióddal! És ezek után még megkérdezed, hogy mi bajom? Uramatya... - Taeyong tehetetlenül a hajába túrt. - Hogy mehettem hozzád! - Jaehyun-nál itt telt be a pohár, átnyúlt az asztalon és erőteljesen elkapta Taeyong állát.

- Baby, mit képzelsz kivel beszélsz? Figyelj a szádra vagy meg kell büntesselek, de azt hiszem egyelőre azt csak én élvezném. Taeyong hozzám jöttél, hozzám tartozol, enyém vagy a legutolsó porcikádig, ezért szépen kérlek viselkedj.

- Mi a franc?! - Ijedtséggel kevert magabiztossága arra késztette az ezüstöt, hogy kirántsa magát a másik szorításából és vadul kezdje szapulni a szemben ülőt. - Beteg vagy Jaehyun, beteg. Nem normális, ha azt hiszed, a tiéd mindenem csak mert belekényszerítettél egy házasságba. Szabad ember vagyok, akinek joga van azt csinálni, amit akar! De úgy gondoltam ezt már megbeszéltük. Vannak feltételeim, amiket köteles vagy betartani! Ha mégsem, akkor...

- Akkor? - Jaehyun-t kicsit dühítették az idősebb sértései, de jelen pillanatban inkább jót szórakozott dühtől felpuffad pofiján. - Ahj, nem tudlak komolyan venni, amíg ilyen aranyos vagy. - Erre persze Taeyong arcéle rögtön sötétedni kezdett, Jaehyun pedig nem bírta visszafogni kisfiús félmosolyát. Újfent csönd telepedett közéjük, hagyták leülepedni az előbbieket. - Nem vagyok beteg, Taeyong. Nem fogom megmondani neked, hogy mit, mikor és hogyan csinálhatsz - néhány esetet leszámítva - de mivel a társam vagy, szeretnék tudni róla miket csinálsz. Remélem ezt megérted. Én hűséges leszek hozzád, mert annál nincs embertelenebb dolog, mikor valaki nem tiszteli annyira a kedvesét, hogy megmondja neki, ha ő már nem élvezi a kapcsolatukat.

- Egyetértek. Ígérem, hogy nem hozlak kínos helyzetbe ilyen dolog miatt, nem kell aggódnod. Viszont... Jaehyun én nem szeretem a fiúkat. Természetesen te pedig egy felnőtt férfi vagy, kielégítettlen vágyakkal, ezért... - Jaehyun kíváncsian figyelte, ahogy Taeyong keresi a szavakat. Kezdett érdekes irányba menni a beszélgetésük. - Nem fogok megharagudni, ha néhanapján megkérsz valakit, hogy segítsen neked...

- Édesem, ugye nem gondolod, hogy egyszer nem foglak téged is istenesen megdugni? Önuralmat vársz tőlem, mikor egy házban laksz velem? Baba, szűz vagy, minden vágyam megrontani téged! - Büszkén fürkészte a másik leejtett ajkát, és arcára kiülő érzelmeit, ahogy azon agyal min akadjon ki először.

- Honnan veszed, hogy hozzád költözöm? És a megrontásomról most azonnal felejtkezz el! Biztosan nem adom neked magam, de másnak sem megnyugodhatsz.

- Taeyongie hyung, majd meglátjuk... Majd meglátjuk!

- Szerintem is. - Ezután egy félperces intenzív farkasszemezés következett köztük. - Mindenesetre az első feltételem: ne jelenj meg többet a munkahelyemen!

- Mégis miért?

- Mert látták a... a... puszinkat. Mit gondolsz, hogy nézne ki, hogyha mostantól mindig ott lennél? Rosszul. Azt kezdenék gondolni, hogy eltunyulok. Hogy el akarod venni az irányítást tőlem. Arra te nem állsz még készen, ezért egy kicsit a te érdekedben is kérem. Kérlek Jaehyun.

- Hm...

- Kérlek, kérlek, kérlek!

- Ezek után, hogy mondhatnék nemet? - Taeyong-ból kiszökött egy megkönnyebbült sóhaj. - De cserébe, mint mondtam hozzám költözöl! - Bólintás. Jaehyun most már meg sem próbálta elrejteni győztes mosolyát. - És szeretném, természetesen miután bejelentettük a dolgot, ha velem jönnél és veled mehetnék, ha valami médiajelenlétre van kötelességünk. Mivel Johnny-shi jobbkeze vagyok nekem is akadnak ilyen "partijaim". Remélem nem jelent bajt. - Sokadik sóhajtás az idősebbtől és egy bizonytalan bólintás volt a válasz.

- És az interjúk? Semmit nem tudok rólad... És te s-

- Én elég jól ismerlek. Johnny Seo minden üzlettársának alaposan utánanéz, mielőtt találkozna velük. Szóval én elég sok mindent tudok rólad.

- Ettől én még nem ismerlek. Szeretnék ezen változtatni. Szóval minden héten foglalj le egy estét, amikor randizunk! Nem nyitok róla vitát.

- Neked bármit szépségem.

- És elég ezekből az örült becézésekből! Neked csak hyung, Jaehyun!

A nevetésük megtöltötte a kis helyiséget, a többi vendég arcára is mosolyt csalt.