Hoseok több, mint tíz órán keresztül fekszik eszméletlenül a földön. Nem mozdítom el onnan, Goo szerint jobb, ha hozzá sem érek, nemhogy a helyzetén változtassak. Szerinte így nagyobb eséllyel kerüljük el azt, hogy Hoseok összehányja magát, miután magához tér. 

- Nem értem - Goo Sookie-t bámulja, próbálja megérinteni, de ő nem képes rá. Én viszont igen, az előbb kitapogattam a csuklóján a pulzusát. Muszáj volt, mert úgy nézett ki, mint aki szörnyethalt és Hoseok teste mellett ül azóta is mozdulatlanul. - Ennek nem szabadott volna megtörténnie. 

- Mondd még el párszor, nem hallottuk elégszer! - morgom az orrom alatt, a konyhapultnak támaszkodok. - Inkább azt találd ki, hol keressük Ryeo-t. 

- Nem kell keresnünk, tudom, hol van. 

- Ébredezik! - szól Sookie izgatottan, de tele aggodalommal. 

Igaza van, Hoseok mozgolódik, fájdalmasan nyöszörög. Nem képes átfordulni az oldalára, ami akkor válik aggasztóvá, mikor hányni kezd. Sookie próbálja jobbra dönteni, de segítenem kell neki, mert egyedül nem bírja. Kis híján én is kiadom a gyomrom minimális tartalmát, csak időm nincs rá. A következő pillanatban Hoseok kinyitja a szemeit, hunyorogva méri fel mindazt, ami körülveszi. Majdnem fél napig eszméletlen volt. Több időbe telt magához térnie, mint nekem. 

- Most a... - öklendezni kezd két szó között. - ...saját hányásomban fekszem? 

- Gusztusos - sóhajt fel Goo gondterhelten. - Adj neki egy jégkockát, rágja szét! 

- Nincs jégkocka - felelem, Hoseok furán néz rám.

- Te meg kihez beszélsz? 

Bár nem láthatja Goo-t, attól még valahogy kénytelen leszek megmagyarázni neki, hogy nem tud kilépni az ajtón. Ha újra megpróbálja, megint elájul és azzal nem mennénk semmire. A másik dolog, ami aggaszt, az Sookie. Még mindig hulla sápadt. Megvárom, amíg Hoseok őt is észreveszi és újból ledöbbenek: még mindig látja Sookie-t. A lány pedig továbbra is szilárd formában térdel a padlón. 

Segítek felkelni Hoseoknak a földről, a kanapéhoz támogatom. Amíg feltakarítok utána és felmosó vizet engedek, addig kihasználom a Goo és köztem kialakult köteléket.

Ezt mégis hogyan kellene megmagyaráznom neki? Bocs, de mostantól nem hagyhatod el a lakást és jövő hónaptól felezzük a lakbért? 

- Azt kihagytad, hogy a csaj, aki menten térdre borul neki, hátha egy szopástól jobban érzi majd magát, igazából egy szellem.

Azt egyelőre nem kell tudnia.

- És, ha Sookie egyszer csak eltűnik? Azt mivel fogod magyarázni neki? Kiugrott az ablakon? 

Lövésem sincs. 

- Talán próbáljuk meg azzal, hogy máskor is meghívod ide.

Most csináljak komplett idiótát magamból? Az előbb megígértettem vele, hogy nem jön ide többet.

- Melyik a jobb? Összehányja még párszor a lakást, mikor megpróbál újra és újra elmenni innen, talán még az ablakkal is tesz egy kísérletet; vagy máskor is ide jön és akkor majd kicsit jobban figyelsz rá. Téged meg tudlak védeni, de ekkora hatalmam a barátod felett nincs. 

Elzárom a csapot, a tükörben látom Goo alakját, ahogy mögöttem áll és a falnak dől. 

- Mi az?

Neked nincs hozzá hatalmad. Mi van akkor, ha Sookie-nak viszont van? 

- Az...

Meg tudta érinteni és látja is. Ezek után nekem ne mondd, hogy lehetetlen. 

Felmosom az előszobát, végül aztán az egész lakást. Még időre van szükségem ahhoz, amit nem húzhatok már sokáig. Hoseok lassan megissza az asztalon hagyott pohár vizét és kissé bizonytalan mozdulatokkal megkísérel felállni. 

- A helyedben még várnék ezzel - tanácsolom neki, nem is kell kétszer mondanom. 

- Meddig voltam kiütve? 

Meddig volt? - kérdezem Goo-t.

- Meg kell mondanod neki. Ha ránéz az órára, úgyis rájönne, hogy hazudtál. Ennek nincs értelme.

- Basszus, haver, nem is emlékszem arra, pontosan mi történt. Megcsúsztam volna? - vakarja a fejét Hoseok, felszisszen, amikor a koponyája fájó pontját éri. - Nem sokat ettem ma, talán azért.

- Majdnem tizenegy órát feküdtél ott - bököm ki végül, mire Hoseok megint lesápad.

- Te most szórakozol? Miért nem hívtál mentőt? Vagy úgy egyáltalán... 

- Goromba dolog volt tőlem, amikor azt mondta, ne gyere ide többet - szakítom félbe, mert nem tudok ésszerű magyarázatot adni neki a kérdéseire. Valóban, ha a barátod annyira kifekszik, hogy órákig nem tér magához, az a logikus, ha mentőt hívsz hozzá. Erre mit mondhatnék? - Visszaszívom.

- Mi van?

- Gyere el jövő héten! - vetem fel, de legbelül tiltakozom ez ellen. Nincs itt biztonságban. Se ő, se senki. - Jól esne egy kis társaság, igazad volt. 

- Nehezen tudlak követni - jegyzi meg, de a hangulata némileg javul. - A fene, pokolian fáj a fejem! 

Mivel nincs fájdalomcsillapító a lakásban, felajánlom neki, hogy hazakísérem. A történtek után az a minimum, hogy sérülten, legyengülve nem sétálgat egymaga a lépcsőházban. Olyan érzésem van, mintha itt több baj érhetné, mint az utcán.

- Mert így is van - reagál Goo a gondolataimra. 

Keresek magamnak egy pulóvert, addig Sookie tartja szóval Hoseokot. Nem tudom, miről pusmognak, mikor a hálószobából kilépek a nappaliba, de nem kerüli el a figyelmem Sookie arcának ragyogása. Van valami az alakjában, amit én már észreveszek, Hoseok viszont még nem. Ahogy közelebb megyek hozzá, rájövök, mi az: Sookie kezd halványulni. 

- Siess! - Goo rám szól. 

- Indulhatunk? Kocsival jöttél? - már a cipőmet veszem, egy véletlen mozdulattal pedig lenyomom az előszobai fényeket. Hoseok igennel felel. - Add ide a kulcsokat, így nem vezethetsz. 

- Örültem a találkozásnak, Sookie - fordul a lány felé, ekkorra már azonban Sookie is észreveszi, mi történik. Hátrál, kedvesen int nekünk. - És még egyszer boldog születésnapot!

- Köszönöm! Én is örültem, Hoseok. 

- Születésnap? - kapja fel Goo a fejét, de mire bármi mást mondhatna, kilépek Hoseokkal a lakásból. 

Ezúttal nem rántja be a dimenzió, hogy aztán kiokádja magából. 

***

Nagyjából fél óra múlva már gyalog tartok hazafelé. Buszra is szállhatnék, de a mai nap izgalmai után jobb a friss levegőn sétálni. Szinte azonnal tudom, mikor bukkan fel Goo. Amúgy is mínusz három fok körül van a hőmérséklet, a tarkómat szúró hideg viszont egyértelmű jele annak, hogy itt van, csak még nem látom. 

- Sookie újra szellem - mondja, én pedig a hangja irányába fordulok. Mellettem lépked, jól láthatóan didereg. Felhúzom a kabátom cipzárját, pár perc múlva már sokkal komfortosabban érzi magát. 

- Ma van a születésnapja? 

- Igen. Erről sutyorogtak Hoseokkal, de akkor nem rájuk figyeltem, nem hallottam. 

- És, szerinted van bármi összefüggés a kettő között? - kérdezem, Goo elgondolkodva hallgat. - Neked mikor van a születésnapod? 

- Augusztus harmincegy. A tiéd?

- Március kilenc. 

- Hoseok mikor született? 

- Február tizennyolcadikán. 

Goo a fejét rázza, keresi az értelmet a dátumokban. Felérek a dombon, de megállok a háztömb előtt, nem megyek be a lépcsőházba.

- Hol van Ryeo? - fordulok Goo felé. 

- Gondnokként dolgozik abban a temetőben, ahol Harint eltemették. 

- Tudod, melyik az? - kérdezem, Goo bólint. - Oké, holnap oda megyünk. 

- Van egy másik hely is, ahová el kellene menned.

- A Saint Pleasure, nem felejtettem el. Viszont előbb Ryeo-val akarok beszélni. Nem tetszik, hogy Hoseok is belekeveredett ebbe az egészbe. 

- Mielőtt a Saint Pleasure-be mész, beszélnünk kell az ottani dolgokról és arról, mire számíts. Egyre kevesebb az emlékem, de fontos, hogy minél hitelesebben alakíts. 

- Szóval el fogod mondani, milyen fétiseid vannak és hogyan élted ki őket ott? 

- Igen, el. Ahogy azt is, miként viselkedj a nagybátyámmal szemben akkor is, ha Yu már bekavart a képbe. Jó lenne, ha csak egyszer kellene oda menned. 

- Ennyire rossz a hely? - kérdezem, mintegy mellékesen. Goo a szemembe néz. 

- Azzal, amilyen vagy, megtestesíted az ottani domináns felek minden vágyát. Nagyszájú, ugyanakkor sebzett, elesett, szereti, ha irányítják és van egy sajátos bája? Akire ez illik, tökéletes alávetett is lehetne. 

- Nem szeretem, ha irányítanak.

- Mégis átadtad a gyeplőt Sookie-nak és élvezted. Az, ahogyan Yu-t megdugtad, inkább okot adna annak feltételezésére, hogy switch vagy, de ezt majd az ebben jártasabb emberek megállapítják. Meg ott van az, amikor önkielégítést végeztél és... Hagyjuk. Örömmel elemeznének és tanítanának a barlang látogatói, ha hagynád. Mindenesetre, egy este is elég lesz neked a barlangban. Nem akarom, hogy megtörjenek. 

Mindez további magyarázatokra szorulna, főleg az, mikor Goo szemében tüzet látok felvillanni. 

- Menjünk, Sookie már vár ránk - indul meg ő elsőként a lépcsőház felé. - Van egy B tervem arra az esetre, ha Ryeo nem akarna beszélni velünk. 

- Mi az?

- Tudod, mikor először találkoztunk, azzal fenyegettél, hogy kiűzöl. Valami ilyesmi volt, ha jól emlékszem. Nos, a kiűzés tényleg nem könnyű. Nagy lelki erőt és határozottságot követel, meg sok mást is, aminek híján vagy. Idézni sem egyszerűbb, elég veszélyes. Szerencsédre ebben jártasabb vagyok. 

- Remélem, rosszul értem azt, amit mondani akarsz ezzel - torpanok meg a lépcső tetején, Goo megrázza a fejét. 

- Megidézed Harint. Ez a B tervem.