Goo állja a szavát, két dalt is felénekel. Nem a hangja miatt, de egyik sem tetszik. Hiányzik belőlük valami. Nem panaszkodik, mikor újra és újra azt kérem, énekelje el az egyiket. Kellett egy kis idő, amíg rátaláltunk arra a hangzásra, amit elképzeltem, viszont minden igyekezet ellenére sem olyan a végeredmény, mint amit akartam. 

- Jó, hagyjuk - sóhajtok fel, leteszem a gitárt az ölemből. - Csiszolnom kell rajtuk. 

Ezután se szó, se beszéd, Goo felszívódik. Nézem a hűlt helyét, keresem a szavakat. Oké, időre van szüksége. Megbántottam. Vagy pedig más társaságra vágyik és megy a szellem-haverjaihoz. Akárhogy is, nem bánom, hogy nincs a nyakamon. 

A kopogások este tizenegy körül kezdődnek és reggelig nem maradnak abba. Goo nem bukkan fel, hogy rászóljon a kopogókra, nem zuhan a hőmérséklet tíz fokot egyik pillanatról a másikra. Nem jelenik meg az ágyam végében, se a nappaliban, miután felkelek. 

Két kávét is iszom, aztán elkezdek készülődni. Megnézem, merre találom a Piaget Boutiqu ékszerboltot, amit Goo említett és, ahol a legjobb barátnője dolgozik. Tömegközlekedéssel is majdnem egy óra lesz, amíg oda érek. Várok, hátha Goo előjön. Nem történik semmi. A kabátomat veszem és az ajtóhoz lépek.

- Most fogok elindulni - mondom hangosan, néma csend a válasz. - Te nem jössz? 

Ha nem, hát nem.

Csípősebb a tél, mint tavaly. A buszmegállóban ácsorogva az eget kémlelem. A hőfelhők szürkén merednek le rám, biztos vagyok benne, hogy később már havazni fog. 

Felszállok a buszra, beülök a leghátsó sorba, ahol nincs senki. Vár rám egy átszállás, de addig még legalább húsz percem van. Eszembe jut a terápia. Azt mondtam, készen állok, mégsem tudom, hol kezdhetnénk a dolgot. Ahhoz túlságosan elbaszott az egész helyzet. Az elmúlt másfél évem nem állt másból, mint leejtőkből. A legkevésbé visszaemlékezni akarok erre az időszakra. 

- Mínusz hat fok van, te meg csak egy vékony kabátot vettél a pólód fölé. 

Ijedtemben majdnem leesek az ülésről, még egy hangos "Baszd meg!" is kiszalad a számon. Két idős férfi néz rám lesújtóan, de persze nem látják a lányt, aki felbukkant mellettem. 

- Ezt fejezd be! - szűröm a fogaim között, Goo viszont cseppnyi együttérzést sem mutat. - Végig itt voltál?

- Ha nem látsz, kevesebbet beszélsz - vonja meg a vállát. - Nem volt kedvem hozzád.

- Ez kölcsönös. Akár fel is szívódhatnál újra.

Goo csak bámul ki az ablakon, rövidnadrágja és a kardigánja mit sem ér az ellen, ha én elkezdek fázni. Egyelőre, amíg a buszon vagyunk, ezzel nem sok gondja akad. Az átszállásnál már igyekszik minél jobban körbe ölelni magát, bár mindketten tudjuk, hogy semmit nem ér.

A következő buszra öt percet várok, ez idő alatt jó párszor elátkozom magam, mert tényleg öltözhettem volna rétegesebben is. Az ékszerbolt előtti utcánál szállunk le, közel fél óra elteltével. A hely puccos, lerí róla, hogy bizonyos összeg alatt még csak rád sem fognak nézni az eladók. A cipőm viharvert, egy majdnem két éve taposott fekete Vans, hozzá a farmer nadrágom, amit már túl sokszor kimostam és csak a szent lélek tartja egyben. A kabátom pedig...

- Jó, ha majd nem küldenek ki, amint átlépem a küszöböt - mondom, felnézek az ékszerbolt bejárata felett csillogó feliratra. - Alul öltözött vagyok ide. 

- Yu a hosszabb hajú srácokat kedveli. Ő aztán nem fog kiküldeni téged - Goo reszket a hidegtől, morcosnak tűnik. Nem tudom, vajon a tegnapi miatt, vagy azért, mert miattam fázik. 

Nagy levegőt veszek és próbálom kizárni Goo zavaró jelenlétét, miközben besétálok az üzletbe. Nem látok eladót a pultnál. A hely ki van világítva, nagy a választék mindenből. Ugyan nem állok rosszul anyagilag, de amikor meglátom, mennyibe kerül a legolcsóbb férfi karóra, hirtelen nincstelennek érzem magam. 

- Üdv! Segíthetek valamiben? - kedves, kellemes hang felé fordulok és Goo arcából ítélve Yu az, aki rám néz a pult mögül. Mögötte ajtó, gondolom, eddig valamiért ott volt bent. 

- Nem tudom - összeakad a nyelvem, ez a szituáció sokkal nehezebbnek tűnik, mint a rendőrségen való próbálkozásom. - Jó reggelt, azt hiszem.

- Te jó ég! - sóhajt fel Goo fájdalmasan. - Kapd már össze magad! Azt fogja hinni, hogy zavarba jöttél tőle és elkezd veled flörtölni.

- Én igazából csak remélem, hogy jó helyen járok és te vagy Yu Hae-Jung. 

A lány meglepődik, oldalra dönti a fejét és végig mér. 

- Ismerjük egymást? - feltűnik, amikor Yu a helység sarkaiba szerelt kamerák egyike felé pillant. Aha, azt hiszi, hogy hátsó szándékkal érkeztem és talán rá is akarok támadni. Ha jól tudom, az ilyen drága helyeken a pult alatt van vészhívó. Örülnék neki, ha azt nem nyomná meg. 

- Nem, ami azt illeti, mi nem találkoztunk eddig. Csak hallomásból ismerlek - fogcsikorgatva próbálom rendezni a gondolataimat és hamar letudni a dolgot. - Goo Young-Soon mesélt nekem rólad.

Goo nevének hallatán Yu elsápad. Már nem a pult alatt van a keze, hanem a márvány felületen pihen. 

- Honnan ismered őt? - kérdezi Yu, a szemében egy pillanatra bizonytalanság ébred. - Mi a neved? 

- Min Yoongi vagyok - futólag Goo felé nézek, várom, hogy kisegítsen, mégis ki voltam én neki, mik voltunk mi egymásnak. Aztán rájövök, mennyire nem lenne érdemes tovább bonyolítani a sztorit. Így tehát azt mondom, amit a rendőrségen is mondtam. - Goo és én jártunk...egy darabig. 

- Igen? Sosem mesélt nekem rólad. 

A picsába! Legjobb barátnők voltak, nem? Azok megosztják egymással, mikor kivel jönnek össze. 

- Nem tettük hivatalossá, de komoly volt a dolog. Talán csak emiatt nem szólt róla, mert még mi sem mondtuk ki. 

Gyenge magyarázat, Yu nem is elégedett teljesen. 

- Mostanában nagyon sokat gondolok rá és nem tudtam, kihez fordulhatnék - a szavak ömleni kezdenek belőlem, próbálom valahogy megszilárdítani a bizalmát felém. - Alig jutott idő nekünk és aztán már nem volt. Úgy érzem, ez az egész nem zárult le bennem és nem bírok tovább lépni az életben. Goo rengeteget beszélt rólad és ezért azt gondoltam, talán te is mesélhetnél róla, hátha... Tudod...

- Ezt nevezem alakításnak! - jegyzi meg Goo elismerően. - Be fogja kapni a csalit. Meg a farkadat is, ha nem veszel vissza a szomorú őzike tekintetből.

- Elhiszem, hogy ez furcsán hangzik így a semmiből, sosem találkoztunk, nem is hallottál rólam és itt állok előtted a munkahelyeden. Nem maradt más ötletem. Ne haragudj, ha ezzel az egésszel most felzaklatlak.

- Nem haragszik, örömmel venné, ha megnyugtatnád - Goo megint teszi a hozzáfűznivalóit és el kell ismernem, tényleg jól ismeri Yu-t. A lány tekintete kicsit megenyhül és már nem néz rám olyan bizalmatlanul, mint az előbb. - Jézusom, szerintem hagyná, hogy a pultra fektesd! 

- Igen, nos... - Yu rendezi a vonásait, megnyalja az alsó ajkát. Nem gondolnék ebbe a mozdulatba semmit, ha nem a pillái alól nézne fel rám újból. Goo igazat mondott, akár itt és most megdughatnám Yu-t, ha akarnám. - Nincs most vásárló, úgyhogy talán akad pár szabad percem. 

Miközben tesz-vesz a pult mögött és várok, hogy elkezdhessük a beszélgetést, megfigyelem Goo-t. Ő a legjobb barátnőjét nézi, nem kerüli el a figyelmét az, ahogy a lány néha felém les és egyre furábbnak tűnik. Nem, nem is a fura a legjobb kifejezés rá. Yu szimpatizál velem, talán egy kicsit még sajnál is. Annak ellenére, hogy ő és Goo a haláleset előtt legjobb barátnők voltak és Goo még mindig így hivatkozik rá, csodálkozom, milyen könnyen oda adná magát nekem. Hisz elvileg én voltam Goo partnere, mielőtt meghalt. Ez lenne a barátság Yu részéről? Vigaszdugásban részesítene? Ez nekem inkább hátbatámadásnak tűnik és, ahogy elnézem Goo-t, neki is. Ezt már nem mondja ki, csak elfordul tőlem és a kirakatban lévő nyakláncokat kezdi nézegetni. 

Sajnálom - mondom neki magamban, mire egy horkantás a válasza. 

- Esetleg menjünk ki a friss levegőre - Yu hozza a kabátját, elővesz a zsebéből egy ízesített e-cigarettát és én követem őt. 

Fél óránk van, mielőtt egy vásárló felbukkanna. Ennyi idő alatt megtudom, hogy Goo és Yu még az egyetem előtt ismerkedtek meg, valóban közös workshopokra jártak és Goo meglehetősen népszerű volt a karaoke klubokban. Az emberek szerették, ha ő énekelt és Yu sem fukarkodik a dicséretekkel. Yu sokszor próbálta rávenni Goo-t, hogy engedjen kicsit a merev tanulási szokásaiból és lazítson többet. A lány nyelve megered, olyan információkat mond el, amit normál esetben egy idegennek nem mondana az ember, főleg alig fél órányi ismeretség után. Én is beszélek Goo-ról, arról, amit tudok róla. Megemlítem, hogy büszke voltam rá az egyetemi tanulmányai miatt és azért, mert ilyen odaadóan azon volt, hogy másoknak segíthessen. A zenei ízlését is felhozom, visszaemlékszem rá, milyen volt hallgatni, mikor a Smooth Operatort adta elő nekem. Ezt legalább nem kell megjátszanom, mert valóban ledöbbentett a hangi adottsága. 

Az utolsó pár másodpercben azonban Yu megkínál a fekete levessel. 

- Igen, sok mindenben tehetséges volt. Néha abban is, hogyan tegyen keresztbe másoknak, de állítólag mindig a jó szíve vezérelte. 

- Ezt hogy érted? 

Látom Goo alakját a szemem sarkából. Közelebb lép hozzánk, a teste olyan közel van Yu testéhez, hogy a lány tetőtől talpig beleborzong a hidegbe. Ezt nem csupán a mínusz fokok okozzák. 

- Volt egy kis nézeteltérés közöttünk - Yu szeretne még egy cigarettát elszívni, de a potenciális vásárló felbukkanása miatt zsebre teszi inkább. - Nem nézte jó szemmel, hogy összejöttem a nagybátyjával. 

És te ezen csodálkozol? Nem tudom eldönteni, hogy butának tartom-e a lányt, vagy tényleg ennyire mindegy neki, kinek a farkára ül rá. 

- Miért? Nem volt hozzád illő?

- Te tényleg nem tudtál róla semmit - néz Yu a szemembe, mire belém mar az idegesség. - Goo féltékeny volt rám.

- Mi van? - szalad ki belőlem hirtelen. - Azért, mert te jöttél össze a nagybátyjával? Elég bizarr lenne, ha emiatt lett volna rád féltékeny.

Yu felsóhajt, elhúzza előttem az avasodott mézes madzagot. 

- Nézd, nekem most nincs több időm, de máskor is szívesen beszélgetnék veled - mondja, rá mosolyog a középkorú nőre, aki bemegy előtte az üzletbe. - Akár erről, akár másról. Mit szólsz a holnap estéhez? Nem dolgozom.

Goo felém fordítja a fejét és dühtől izzó tekintettel bólint, jelezve, hogy mondjak igent.

- Rendben, a holnap este jó. 

- Nagyszerű! - Yu előveszi a telefonját, elkéri a számom. - Remélem, sikerül rendbe hoznunk a lelki világodat. Igyekszem segíteni - villant rám egy kedvesnek tűnő, kissé túl félreérthető mosolyt. - Örültem a találkozásnak, Yoongi. 

Azzal ott hagy az üzlet előtt, hátra sem néz. Ekkor veszem észre az első szállingózó hópelyheket. 

Goo nem szól hozzám, néma csendben indulunk vissza a buszmegállóhoz. Kavarognak a fejemben az információk, a félszavak és nem tudok nem Yu sokat sejtető mosolyára gondolni. Nem lesz vele egyszerű dolgom. Ezt Goo is megerősíti.

- Szerintem dugást kér majd a beszélgetésért cserébe. 

- Nem fogom megdugni - vágom rá, Goo karba font kézzel a menetrendet olvassa. Legalábbis úgy tesz. 

- Yu elég meggyőző tud lenni. Hidd el, ostromolni fog. Már a hajadtól majdnem a pult alá élvezett. Legközelebb kösd össze a felét. 

- Miért akarsz rábeszélni arra, hogy meg akarjam fektetni a volt legjobb barátnődet? 

Addig nem válaszol, amíg a buszon nem ülünk. A hó sokkal sűrűbben hullik, holnapra akár vastagon meg is maradhat. 

- Yu valamit valamiért alapon él és élt mindig. Betegség miatt lemaradtam néhány előadásról és voltak közös óráink a karon, ezért elkértem tőle az anyagot. Tudod, mit kért cserébe?

- Mit?

- Hogy vigyem haza magammal a karácsonyi időszakra. A többit szerintem készséggel és egy szopással megspékelve szívesen elmeséli majd holnap. 

- Ott ismerte meg a nagybátyádat? - kérdezem, Goo bólint.

- Én mutattam be őket egymásnak, azt hiszem, még a karácsonyi összejövetelünk előtt. Halvány az emlék. 

- Tényleg féltékeny voltál rájuk? 

Erre Goo rám mered.

- Nem. Ilyen érzelmekre nem emlékszem. Jóban voltam a nagybátyámmal, de sosem volt közöttünk feszültség, nézeteltérés, viszony pedig pláne nem. Az beteges. 

- Akkor mire gondolhatott Yu? 

Goo összeszorítja az ajkait, gondolkodóba esve egy bizonyos pontot kezd bámulni az előttünk lévő ülésen. 

- Majd neked elmondja.