ʏᴏᴜ ᴅᴏ ɪᴛ ɴᴀᴛᴜʀᴀʟʟʏ 

ᴍᴏᴠᴇ ᴍᴇ, ʙᴀʙʏ

*

ɪꜱᴇᴜʟ

Jimin belenyög a csókba, mikor a háta a zuhanykabinnak ütközik és én követem őt, szorosan hozzá simulva egy pillanatra sem szakadva el tőle. A mozdulatai elárulják, mennyit viaskodik magában. Kezei az arcom két oldalán, majd a vállaimon kúsznak le, áttérnek a csípőmre. Tétováznak a hátam mögött, ahol a melltartóm csatja várja, hogy Jimin ügyes ujjai szétpattintsák. Mikor megteszi, ez a ruhadarab is a lábunknál végzi, ám mielőtt a maradéktól is megszabadulhatnék, szorosabban von magához és a mellkasunk összeér. Felszisszen, mindkét tenyere a hátamon időzik.

Elhúzódik tőlem, kipirult arccal és fürkésző szemekkel néz rám, várja, mikor fújok visszavonulót. Felnyúlok az arcához, megragadom az állánál fogva. 

- Csináld tovább! - kérem őt, és a következő pillanatban már én vagyok az, akinek a háta a hideg üvegnek nyomódik. 

Még mielőtt belefeledkezhetnék a csókba, abba, ahogy Jimin nyelvét megérzem a számban, az ajkai elindulnak lefelé. Végig csókolja az állam, a nyakam, a kulcscsontom vonalát és időm sincs megnyikkanni, mert a melleimet veszi célba. Mindkét kezem tanácstalanul lóg mellettem, de ő segít és nemsokára már a haját markolom az ujjaimmal. Amit művel, az lassú és megfontolt támadás. Nem kapkod, igyekszik úrrá lenni magán és egy részem azt kívánja, bár ne lenne ilyen óvatos velem. A másik, okosabb énem azonban tudja, hogy ez így helyes és így kell történnie. Jimin oda figyel rám, minden rezdülésemre reagál és a hajánál fogva húzom fel magamhoz egy csókra, hogy aztán a szemembe nézve egyszerűen térdre ereszkedjen előttem. 

Ez az a látvány, amit soha nem fogok elfelejteni. 

A szoknyám cipzárjáért nyúl, lehúzza azt a harisnyámmal együtt.

- Rengeteg féle módon elképzeltem, ahogy ez megtörténik - a hangja meglepetésként ér el hozzám, tompán. Zúg a fülem az izgalomtól, a légzésünk egyformán szapora. - De most szeretném jól csinálni. Úgy, ahogy megérdemled, Iseul. 

- Jól csinálod...

- Szólnod kell! Amint egy olyan területre tévedek, vagy elkapnak az emlékeid, szólnod kell nekem! Abban a pillanatban talán a menekülés lesz az első reakciód, de tudd, hogy velem biztonságban vagy. Szeretném, ha biztonságban éreznéd magad velem annyira, hogy ne akarj elmenekülni tőlem. 

Mi ez? Mégis mi történik most közöttünk? Ez más, ez nem az a szexuális töltet, ami eddig feszült közöttünk. Nem tudom szavakba önteni. 

- Itt vagy velem? - néz fel rám aggódva. Megrémül, mikor meglátja az arcom. Akármit is lát rajta, az megijeszti. - Iseul...

- Rendben, szólni fogok neked - szólalok meg végül. Rájövök, hogy könnyek mardossák a szemem és talán kicsit az izgalom, meg a félelem együtt, de megint remegni kezdek. - Eddig minden jó, jól esik, amit csinálsz. 

A combom külső oldalát simogatja, megvárja, amíg picit lenyugszom. Az érzelmi hullámra nem számítottam, amivel a szavai járnak és minél tovább néz, annál nehezebb elfojtanom a sírást. Végül aztán elszakítja rólam a tekintetét, az ajkai pedig gyengéden megérintik a hasam és tovább haladnak le a combjaimhoz. Kérnie sem szükséges, kis terpeszbe helyezkedem. Az agyamba villámcsapásként ér a felismerés, hogy egyenes, szabad utat engedek neki azokhoz a hegekhez, amik így most szemmel láthatóak. Pár pillanatig tart a pánik csupán, mindössze addig, amíg két kézzel át nem karolja a combjaimat és belecsókol a bőrömbe ott, ahol a hegek kezdődnek. Összerándulok, mire megáll. 

- Semmi baj - nyugtatom meg. - Szeretném, ha nem állnál meg többet.

Nem ígéri, hogy nem teszi. Folytatja, amibe belekezdett és minden erőmmel rá koncentrálok. Gyengéd, puhatolózó. Nem olyan, mint azok a férfiak. Finoman simogat, hol az ajkaival, hol a nyelvével halad végig egy érzékenyebb területen. Nem okoz fájdalmat, vele nem fáj semmi. Arra eszmélek fel, hogy a bugyim már a bokámnál jár és figyelmeztetnem kell magam, mi is történik éppen. Össze akarom zárni a lábaimat, de ahogy Jimin felnéz rám és megvárja, amíg rendezem a gondolataimat; ez a kényszer elmúlik. 

- Meddig maradsz ott lent? - kérdezem, ő vállat von. 

- Határozatlan ideig. Nagyon jól érzem magam itt, gyönyörű látványt nyújtasz innen. 

- Ó! - zavarba jövök, és talán kicsit pont ez volt a célja. Ellazít, eltereli a gondolataim, maga felé édesget. - Nem lesz magas a víz számla?

- Magasról teszek a víz számlára - feleli, hangját elnyomja az, ahogy a szavakat a bőrömbe mondja. - Mit gondolsz, megemelnéd nekem a jobb lábad? - ráfog a bokámra, a testem könnyedén engedelmeskedik neki. - Ez az, pontosan így - mormolja elégedetten, mikor a lábam már a vállán pihen. 

És ekkor megnéz magának. Ha nem látnám, akkor is tudnám, mert érzem. Egyszerűen tudom, hogy néz, felméri mindazt, ami elé tárult. Bal keze a vállán lévő vádlimat simogatja, a másikkal viszont megérint. Előbb az ujjbegyeit érzem meg, aztán a tenyerével is bejárja ugyan azt a területet. A hegeken simít végig, újra és újra. 

Cigarettacsikk, égő gyufa, forró piszkavas. 

Az ő érintése, a hangja, a szája a bőrömön. 

Nem tudok a hegekre gondolni, mert a nyelve megérint ott és egy pillanatra attól tartok, hogy összecsúszom. Lehetetlen, ez nem lehet ennyire jó érzés! Mégis hogyan tudom még ezt érezni? Kimért, türelmes mozdulatokkal szoktat a helyzethez, és látom, amint lehunyja a szemeit, elengedi magát. Nem éget, nem bánt, nem aláz meg. 

Harapás, égetés, ütés.

A lélegzetvételei, a megkönnyebbült sóhaja, a nyögései. 

Képes vagyok az orgazmusra, emlékszem. Vele sikerült, de akkor a kezével csinálta. Ez most más, ez felemészt, csillagokat látok tőle. Gyakorlott, tudja, mit csinál és mégis úgy ízlelget, mintha még nem kóstolt volna nálam finomabbat. 

Van egy pont, ahol forróság kezd gyűlni bennem és oda összpontosul, ahol Jimin szája mozog rajtam. Elkap a szédülés, a pánik, hogy ezt nem fogom kibírni állva és szólnom kellene neki, hogy hagyja abba. Mielőtt ezt megtehetném, erőteljesebben szív meg, markol a bőrömbe és minden, az összes eddigi gondolatom egyszer csak kiürül a fejemből. Ez megtörténik, átélem. Elszabadul bennem a forróság, két kézzel Jimin fejéhez nyúlok és önkívületlenül igyekszem ott tartani őt, ahonnan ez a gyönyör kisugárzik. Kapkodom a levegőt, de csak forró pára jut a tüdőmig és még az orgazmus után is bizonytalan vagyok abban, vajon képes lennék-e megállni a saját lábaimon, ha elengedne. 

- Bemegyünk a szobába - közli mindenféle kérdés nélkül. Arra vagyok csak képes, hogy bólogassak. Homályos a látásom, a körvonalaiba kapaszkodom csak, az alapján tájékozódom. Egy törölközőt teker a testem köré, kitámogat a fürdőszobából és hamarosan a sötét, hűvös hálóban vagyunk. 

Egy pohár víz kerül a kezembe, amit készségesen az utolsó cseppig megiszok. A látásom tisztulni kezd, sokkal élesebben tudom kivenni az előttem guggoló Jimint. 

- Mondj valamit! - kéri, elveszi tőlem az üres poharat és leteszi az ágy mellé. - Szédülsz?

- Nem, már nem - megköszörülöm a torkom, kissé elveszettnek érzem magam. - Most mi jön? 

Először próbálja elnyomni, de aztán meglátom, ahogy a szája sarkában egy mosoly bujkál. 

- Az lenne a legjobb, ha elmondanád, milyen érzések vannak benned. Kommunikáljunk! 

- Eszembe jutottak - vallom be, a szavak könnyebben hagyják el a szám, mint a történtek előtt. - Az, ahogy...a hegeket szereztem. Cigarettacsikk, égő gyufa, forró piszkavas - ismétlem el hangosan is. Jimin arca megvonaglik. - Nekünk nem is volt kandallónk - de az a férfi büszkén mutogatta, mit hozott otthonról a szórakozás érdekében. 

- Heejin a csikkeket említette. Tudta, hol égettek meg vele téged. 

Mint mostanában olyan sokszor, most is elönt a szégyen. 

- Túl sokat látott - rázom a fejem hitetlenkedve. - Miért nézte végig?

- Van, amikor akkora sokkot kapsz, hogy nem bírsz mozdulni, nem bírod elfordítani a fejed másik irányba. Szerintem Heejinnel is ez történhetett. Tekintve, hogy milyen állapotba került első alkalommal, mikor rólad beszélt; mást nem tudok elképzelni. 

- Bárcsak elfelejtené! 

Az ujjaimat tördelem, Jimin két kézzel ráfog az enyémekre. 

- Szeretném, ha most lepihennél. 

- De mi még nem...

- Még nem. Lesz időnk rá. Hiba lenne elkapkodni és nem sietünk. Én nem sietek sehová, Iseul. 

Lepillantok rá. Nem az arcára, hanem lejjebb, az ágyékára. Nem rejtegeti magát előlem, nem tesz úgy, mintha zavarba jönne attól, hogy pislogás nélkül a merevedését bámulom. Nem tűnik olyan keménynek, mint a fürdőszobában. 

- Elvettem a kedved, igaz? 

- Nem. Csak ahogy neked, úgy nekem is szükségem van arra, hogy feldolgozzam a dolgokat. Nem tűnne helyesnek, ha azon nyomban megfeledkeznénk a történtekről, meg az érzéseidről és belevetnénk magunkat a folytatásba. Nem lenne egészséges. 

- Az én érzéseimről? Mi van a te érzéseiddel? 

Megváltozik az arckifejezése, felvonja a szemöldökét.

- Az én érzéseimmel? Mi van velük?

- Én is ezt kérdeztem. 

- Változatlanok - feleli tömören, elfordítja rólam a tekintetét. Változatlanok? Mihez képest? - Behozom a táskád, hogy fel tudj öltözni. 

Itt maradok az ágy szélén, felkavarva, kimondatlan kérdésekkel. Kintről a neszei hallatszanak be, de a szobában csak a saját szívverésemet hallom, dübörög a fülemben és az ággyal szemben lévő tükörben alaposabban megnézem magam. Az ő érzései változatlanok. Mivel sosem beszéltünk arról, hogy bármi is megváltozott volna benne a legelejétől fogva, így nem kérdéses, mire gondolt. Jimin továbbra is csak partnerként tekinthet rám, ami a szerződésünket figyelembe véve pont elég. De, ha az én érzéseimhez viszonyítunk, amik ebben a pillanatban is formálódnak, akkor kevesebb. Viccelődtem vele korábban, hogy mi lesz, ha véletlenül elkezd többet érezni irántam.

Úgy tűnik, ebbe a hibába én estem bele előbb.