ᴀʀᴇ ʏᴏᴜ ꜰᴇᴇʟɪɴɢ ᴛʜᴇ ʀᴜꜱʜ? 

ɪꜰ ꜱᴏ, ᴛʜᴇɴ ɪ ᴛʜɪɴᴋ ɪ ᴋɴᴏᴡ ᴡʜᴀᴛ'ꜱ ɢᴏɪɴɢ ᴏɴ

*

ɪꜱᴇᴜʟ

Szeretem, mikor Nabi velem tölti az idejét. Elfeledteti velem, hogy mennyi olyan dolog jár a fejemben, amikre gondolnom sem lenne szabad. Még Jint is elfelejtem visszahívni egy reggel, mert Nabi váratlanul beállított egy doboz pisztáciás süteménnyel és a festővásznával, hóna alatt minden más eszközével együtt. Méghozzá azzal az ürüggyel, miszerint muszáj lefestenie, mert egyenesen megálmodta a képet. 

- Azt akarom, hogy minél komfortosabb kompozíciót kapjunk, a te lelkedet szeretném megfesteni.

A lelkemet? Az most talán kissé feldúlt ahhoz, hogy komfortosnak lehessen nevezni.

- Mondd, mit csináljak! - természetesen megadom magam, mert kíváncsi vagyok, milyen Nabi az alkotói perceiben. - Átöltözzek?

- Van esetleg valami fehér, esetleg szürke darab a ruhatáradban? Ha igen, az tökéletes lenne, a többit addig én elrendezem itt kint.

Tanácstalanul kinyitom a gardróbomat. Egy fehér, vastag kötött pulóver és az ezüst színű ruhám közül választhatnék. Nem nagy felhozatal, de ezzel kell beérnie Nabinak. Döntésképtelenül nézegetem hol az egyik, hol a másik opciót, végül úgy határozok, hogy megkérdezem őt.

- Ugyan nem nevezném komfortosnak a ruhát, viszont nem tudom, ránézésre melyik színnel tudnád jobban elképzelni a képet... - be sem tudom fejezni a kérdést, Nabi felsikkant és az ezüst színű ruhára mutat.

- Azonnal dobd le a gönceidet és bújj bele abba a csodába! 

Ennyit a komfortról, gondolom. 

Nabi, mire kiérek, berendezi a nappalit. Az ablak elé húz egy széket, megkér, hogy üljek oda. 

- Most azt szeretném, ha mindkét kezeddel hátra nyúlnál a függönyért és tegyél úgy, mintha el akarnál rejtőzni benne! 

Addig igazgatja a pozíciómat, amíg nem lesz számára tökéletes. Megbizonyosodik róla, hogy meg tudom tartani a testem ebben a kicsit kényelmetlen helyzetben, aztán visszasiet a vásznához.

- Azt mondtad, komfortot szeretnél - emlékeztetem, Nabi legyint egyet a kezében fogott ecsettel. 

- Hát, sokat segítenél, ha valami olyan dologra gondolnál, ami megadja neked azt. Tudod, a szem a lélek tükre, ahogy mondani szokás. 

Ezzel alaposan feladja nekem a leckét. Komfortos emlékeket keresek, aztán az emlékek között tovább nem kutatok, mert megtalálom a személyt, akihez kötni tudom a legtöbbet. Jin arcára gondolok, miközben késő este hógolyóztunk a régi iskolánk udvarán. Arra az ölelésre, amivel megnyugtatott és biztosított a támogatásáról. Ő a komfort nekem. Az ő barátsága. Ó, basszus, vissza kellene hívjam! 

- Még nem is mesélted nekem, milyen volt a karácsonyi vásár - tesz szemrehányást Nabi, az ecsetet belemártja a fehér színbe és a vászonhoz érinti. Az a hang, ahogy a sörték súrolják a vászon felületét, egy idő után elálmosít. 

A kérdéséig. Ott lelki szemeim előtt rögtön a fagyöngy és a parkolóház jutnak eszembe. 

- Ez mi volt? - megáll a festésben, zavartan mozgolódni kezdek. Egy művész sem szereti, ha megzavarják alkotás közben. Márpedig én kizökkentem a modell szerepéből, Nari bizonyára azért állt meg. 

- Egy pillanat, én csak... - Jin. Gondolj megint Jinre! 

- Drágám, nem tudom, hová révedtél el az előbb, de maradj ott! - nagyon erősen koncentrál, aztán az arcizmai szépen ellazulnak és a keze gyorsan mozog a vászon mögött. 

Fél óra után enged nekem egy kis pihenőt, a félkész festményre azonban egy pillantást sem vethetek. Ez az ő szabálya, amíg nincs kész, nem láthatom. 

Készítek magunknak teát, Nabi kibontja a sütis dobozt és pár percre leheveredünk a kanapéra. A telefonom után kezdek kutatni, amit végül a konyhapulton találok meg. Jin a korábbi hívás óta még kétszer próbálkozott. Hogy ne zavarjam Narit az alkotásban, lenémítottam az értesítéseket, így esélyem sem volt hallani, mikor Jin keresett. Vissza akarom hívni, de a vonal foglaltat jelez. Ebben a pillanatban Nari telefonja is elkezd csörögni. 

- Ma nagyon keresett személyek vagyunk, kedvesem - sóhajt fel, aztán a kijelzőjére pillantva felvonja szépen ívelt szemöldökét. - Ó, ez Jimin! - talán csak magának mondta, talán nekem is szánta, édes mindegy. Jimin nevének hallatán akaratlanul is egy kis sóhaj hagyja el a számat. - Minek köszönhetem a megkeresést? - szól bele a telefonba. Amíg Nabi Jiminnel beszél, én veszek még egyet a sütiből és a mázat tanulmányozom rajta. - Értem, bár most nincs egyedül - ahogy Nari rám pillant, abból tudom, kiről beszélnek. Rólam. Én vagyok a téma. 

Zavartan a ruhámat igazgatom, belekortyolok a teámba. Hogy ne tűnjön úgy, mintha szándékosan hallgatózni akarnék - holott megesz a kíváncsiság, miért beszél Jimin rólam -, bemegyek a fürdőszobába és kezet mosok. Jó ürügy, mert a sütitől tényleg ragadnak az ujjaim. Bent maradok pár percet, letörlöm a csap szélét, meg a tükröt is, pedig tegnap takarítottam a lakást, miután megtudtam, hogy Nabi velem tölti ezt a napot. 

Visszamegyek a nappaliba, Nabi most már a teáját issza és kissé gondterheltnek tűnik az arca, míg észre nem vesz. Akkor eltűnik róla az aggodalom és a a helyét átveszi az öröm.

- Remélem, nincs ellenedre egy pizsiparti nálam - mondja, ezzel alaposan meglep. - Jimin azért hívott, mert a biztonsági rendszeredet beszerelő cég jelzett felé néhány problémát. 

- Problémát? - a konyhapultnál és az előszobában lévő kamerákra nézek, aztán az új zárak jutnak eszembe. Lehet, hogy eddig nem is voltam igazán biztonságban? 

- Igen, szeretnének visszajönni, orvosolni a hibákat. Mint kiderült, a kamerák új technológiák és az ő rendszerük szerint nem is működnek. 

Sűrűn pislogok, furcsa, hogy ezt a bakit eddig nem vették észre. 

- A biztonság az első, drágám, nem igaz? - Nabi leteszi a csészéjét az asztalra, mosolyogva néz rám. - Csak pár napról lenne szó, amíg kijönnek és megcsinálják. 

- Pár nap? Végül is, azt hiszem, rendben van.

- Sajnos nincs most azonnal kapacitásuk rá. Jimin azt mondta, a leghamarabb fognak intézkedni és azt kéri, hogy írj majd neki, ha már nálam leszel. 

Az utolsó mondatra adott reakcióm - akármi is ült ki az arcomra -, felkelti Nabi figyelmét. Mielőtt mondhatna bármit, nekem az ő biztonsága miatt kezd aggodalom nehezedni a vállaimra.

- Namjoon tudja, hogy nálad leszek? - kérdezem, Nabi az alsó ajkába harap. - Nabi! 

- Emiatt ne fájjon a fejed! Majd én beszélek vele. Különben is, tudnál máshová menni?

- Hát, azt hiszem... 

Jin említette, hogy mikor rajongók törtek be a lakásomra és az irodaházban húztam meg magam, Nabi előtte felajánlotta az ő lakását is. Namjoon azonban a barátnője biztonságát előre helyezve nem engedte, hogy oda menjek. Ami teljesen érthető. Az ő kapcsolatuk privát, nem tudnak róla az emberek. Pont ezért félek, hogy ez az ötlet csak utólag jut el Namjoonhoz. Ez olyan, mint egy hátbatámadás. Egész idáig óvta Nabit a figyelem és a lehetséges lebukás veszélye ellen. 

- Folytassuk a munkát, mit szólsz hozzá? Az egyik testőr eljön értünk délután. 

További két órán át ülök modellt Nabinak és elmondása szerint elégedett az eddigi eredménnyel. Szívességet teszek neki, a kedvéért Jiminre gondolok, hogy benne ragadjak abba a révületbe, amit végül Nabi meg akar festeni. Nem is tudom, akarom-e látni valaha is, mi lesz a vége ennek az alkotásnak. 

Délután kettő körül elkezdek összepakolni. Jimin Nabinak írt üzenetet, miszerint a testőr fél órán belül megérkezik, addig van időm eldönteni, mit viszek magammal. 

- Nem muszáj oda pakolnod az egész ruhatáradat. Tudok kölcsönadni ezt-azt - Nabi a kikészített felsőimet hajtogatja össze és az újonnan kapott utazótáskámba pakolja őket. Az agyam folyamatosan kattog, nem értem, hogyan siklott el a cég egy ilyen jelentős problémán. Nem is működtek a kamerák. Jimin ezért fizetett nekik olyan sokat, hogy aztán félmunkát végezzenek. - Mondd csak, mire gondoltál, miközben festettelek? 

Becipzározom a táskát és elveszem az éjjeli szekrényről a telefontöltőmet. Nabi türelmesen várja a válaszomat. 

- Csak arra, milyen jól éreztem magam a karácsonyi vásárban - és ezzel elárulom magam, ami csak pillanatokkal később esik le. Hisz ezt kérdezte, mielőtt elkezdett volna lefesteni. Összeszorítom a szemeimet, azért imádkozom, hogy Nabi ne kérdezzen részleteket. 

- Maga a vásár izgatott fel annyira? 

Csak most az egyszer nem történhetne az, amit én szeretnék? Olyan erővel kívánom, bárcsak Nabi ejtené a témát és akkor nem vörösödne az arcom úgy, mint egy paradicsom, hogy végül arra jutok, minden igyekezetemmel és üres próbálkozásommal csak még inkább elárulom, mi az igazság. Ezek után nehezen is tagadhatnám. 

- Nem, nem a vásár. De ez nagyon bonyolult.

- Vagy csak túlbonyolítod, mert nem akarod belátni, milyen egyszerű a képlet - Nabi megsimogatja a hátam, azzal könnyít rajtam és nem feszegeti a dolgot. - Bármikor szívesen meghallgatlak, ha beszélnél róla - mondja, és én legszívesebben rá is zúdítanék mindent, ami a szívemet és a lelkemet nyomja. - Menjünk, már várnak ránk. 

Jimin azt kérte Nabitól, hogy a lakáskulcsomat hagyjuk a testőrnél. Így is teszek. Hamarosan már úton is vagyunk, közel háromnegyed óra múlva pedig megérkezünk oda, ahol Nabi lakik. Szöul eme negyede a legszebbek közé tartozik, tökéletesen illik Nabihoz a környék. 

A második emeleten lakik, a lakáshoz tartozik egy kisebb erkély is. A nappaliban csillár, az összes helységben padlófűtés és a falakon szebbnél szebb festmények. Mielőtt megkérdezhetném, ki festette ezeket, Nabi elbüszkélkedik velük, ugyanis mindegyik az ő műve. Körbevezet, még a hálószobáját és megnézhetem. Fülig vörösödök a festmény láttán, ami az ággyal szemben lóg a falon. Egyszerűen túlságosan egyértelmű, hogy nem ecsettel festette azokat a mintákat, ráadásul nem is egyedül alkotta meg a végeredményt. Különböző testrészek lenyomatait látom, egy elkenődött kézlenyomattal együtt. Ez túl intim, nem is lenne szabad másnak látnia rajta és Namjoonon kívül. 

- Mit ennél? - csiripeli Nabi a konyhából. Kellemes meleg van a lakásban, épp a nappaliban kiaggatott portrékat nézem. Nem ismerem az embereket, akiket megfestett, de biztosan közel állnak Nabihoz. - Sorolom a lehetőségeket, jó? Aztán, ha egyik sem jó, rendelhetünk is.

Végül édes-savanyú tangsuyuk és tteokboki készül, Nabi igazán lelkesen vetette bele magát a főzésbe. Míg ő a rizstészta-rudacskákkal foglalatoskodik, én leülök az egyik törtfehér színű fotelbe és visszahívom Jint. Reggel óta tolódott ez és már attól tartok, a hatodik csöngés után talán fel sem veszi. Végül elérem, megkérdezi, jól érzem-e magam Nabinál és azt mondja, holnap még beszélünk. Épp valaminek a közepén tart, így nem sokat tudunk beszélni. 

Jimin neve fölött elidőzik az ujjam, de aztán csak egy üzenetet küldök neki, ahogy azt kérte. 

"Köszönöm, hogy megint intézkedsz! Remélem, Namjoon nem lesz mérges, amiért Nabinál vagyok."

És egyébként állandóan te jársz a fejemben, amiért gyűlöllek is, meg nem is. De nálad jobban talán ezt a bizonytalanságot gyűlölöm jobban, amibe bele kevertem magam. 

Két napja, mióta hazavitt a lakásomra a szombati próba után, nem beszéltünk. Ez természetes, hisz nem is szükséges folyamatosan tartanunk a kapcsolatot. Jimin élete zajlik, nekem pedig szintén van sajátom. Az mégsem kerüli el a figyelmem, hogy egyre többet gondolok rá, minél több idő telik el a legutóbbi találkozásunk, beszélgetésünk után. Ami a lakásomon történt és történhetett volna, jó okkal indokolja, hogy a lehető legszükségesebb alkalmakkor vegyük fel egymással a kapcsolatot. Jimin önuralma is véges és tudva, hogy ennyire vágyik rám, az enyém is fogytán van. 

 Mégis mi lehetne ebből? A józan ész alapján semmi. Mindez csupán munkakapcsolat, többnek nem szabad történnie. De ha nem vesszük alapul a józan észt...

- Bort innál, vagy esetleg valami olyat, amiben nincs alkohol? Van narancslé, kókuszvíz és természetesen tudok csinálni teát - észre sem vettem, mikor Nabi bejött a nappaliba. 

Rezeg a telefonom, üzenetem jött. 

- A kókuszvíz... - nyökögök, mint egy beszédhibás. - Még soha nem ittam kókuszvizet. 

- Nem? - Nabi csodálkozva kimereszti a szemeit. - Nos, akkor itt az ideje. Hozok neked. 

- Kimegyek érte, ne fáradj ezzel! 

- Te csak fejezd be, amibe belekezdtél - kacsint rám és ott hagy, újból a konyhában kezd zörögni és az illatok lassan eljutnak hozzám is. 

"Kell nekik pár nap, de ezúttal rendes munkát fognak végezni. Szükséged van valamire?" 

"Nem, minden rendben. Hamarosan vacsorázunk." 

"A desszert se maradjon ki!" 

Meg akarom kérdezni, mit csinál. Tudni szeretném, hol van és kivel van. Jimin azonban múltkor is eléggé kendőzetlen őszinteséggel vallotta meg, hogy szeretője van. Nem biztos, hogy tényleg annyira tudni akarom, vajon most is vele van-e. Nem kell tudnom, mert nincs hozzá közöm.

"Nem voltál még Puszanban."

Nem kérdezi, kijelenti.

"Soha."

"Csütörtökön terveztem hazaugrani a szüleimhez, pénteken jönnék vissza Szöulba. Lenne kedved velem tartani?" 

- Mi? - hangosan csúszik ki a kérdés a számon, pont akkor, mikor Nabi belép a nappaliba, kezében egy pohár kókuszvízzel. 

- Jól vagy? - kérdezi kissé ijedten.

- Nem. Vagyis igen. Én... - újból az üzenetre pillantok. Nabi leteszi a kis asztalra a poharat, de nem megy vissza a konyhába azonnal. - Nem tudom. 

Talán tényleg jó lenne, ha beszélnék erről a bennem kavargó viharról. Nabi, mint külső szemlélő, könnyebben átláthatja, mi a helyes és mi nem. 

Rá nézek, észreveszi szemeimben a kétségbeesést, mert csak annyit mond:

- A konyhában várlak, drágám. 

Újra elolvasom Jimin üzenetét, mielőtt visszaírnék neki.

"Szerintem nem illik bemutatni a szüleidnek az álbarátnődet."

"Vagyis, nem jó ötlet. Ez félreérthető és tiszteletlenség." 

Nem telik el fél perc, Jimin válaszol.

"Nem kötelező találkoznod velük és nem úgy mutattalak volna be nekik. Maradhatsz a lakásomon addig, csak néhány órát lennék távol. Utána lemegyünk a tengerpartra, másnap pedig jövünk vissza. Felesleges mindent túlizgulnod!"

Némi megkönnyebbüléssel fújom ki a levegőt. Aztán ez a megkönnyebbülés elmúlik. A lakásán lennénk. Nem lenne ott rajtunk kívül senki más. Jimin biztosan említette volna, ha társaságra számíthatnék, de nem tette. 

Mire megy ki ez az egész? Tényleg csak azt szeretné, ha látnám a tengerpartot? Bedobja a lehetőséget, ami ismét azt segítené, hogy többet lássak a világból, mint Szöul. Nem feltétlenül kell ebbe többet beleképzelni. Legalábbis akkor nem kellene, ha nem Jiminről lenne szó. Ha mindaz, ami az utóbbi időben közöttünk kialakult, nem létezne. Épp ezért muszáj bizonyos szabályokat lefektetni, csak a tisztánlátás és a saját magam megnyugtatása érdekében. 

"Vannak feltételeim." - írom neki.

"Meglepett volna, ha nem lennének. Szóval eljössz? Vagy előbb ismerteted a feltételeidet, amikbe úgyis belemennék, mert én szeretném, ha velem jönnél." 

"Később." 

Nem szeretném tovább megváratni Nabit, hisz így is vendégként vagyok nála. 

"Már alig várom, hogy megkösd a kezeimet!"

Le kell hunynom a szemeimet, ki akarom űzni ennek még csak a kósza gondolatát is a fejemből. Nyilván arra akart kilyukadni, hogy korlátozom őt és kíváncsi a feltételeimre. Csak épp úgy döntött, másképp fejezi ki magát. Előfordul. 

Ledobom a telefont a fotelba és válasz nélkül hagyva őt, kimegyek a konyhába. Ahogy Nabi beleönti a felkarikázott zöldhagymát egy edénybe, abban a pillanatban kopognak a bejárati ajtón. Kérdőn nézek rá, Nabi megtörli a homlokát.

- Kinyitnád, szívem? - kér meg, én pedig bólintok. Itt aligha van okom félni, hisz még a környéken sem jártam soha. 

Az ajtóhoz megyek, kinyitom. 

- Szervusz, Iseul.

Nagyot nyelek. A látogatónk arckifejezése sok fel nem tett kérdésemre választ ad, meg azokra is, amiket már feltettem Jiminnek és Nabinak.

Namjoon jött el a barátnőjéhez és bármennyire is kedvel, nem örül annak, hogy engem itt lát. 

- Ki jött? - kiabál ki Nabi a konyhából. 

- Esetleg beljebb engednél? - kérdezi halkan Namjoon, én pedig sűrűn elnézést kérve odébb lépek. Ő egyenesen a konyhába megy, még a kabátját sem veszi le. Hatalmasnak tűnik a lakás szűkös előszobájához képest, a fekete szövetkabátjában tekintélyt parancsoló a kisugárzása. Fülemet-farkamat behúzva lépek párat a konyha felé, de úgy érzem, most aztán semmi keresnivalóm ott, velük. - Kedvesem? - Namjoon Nabit szólítja, akinek hallom a meglepett sóhaját.

- Ó, Joonie, későbbre vártalak. Örülök, hogy itt vagy! - tényleg örül, hallom a hangján. Ezek szerint szó volt róla, hogy Namjoon átjön, Nabi bizonyára akkor szerette volna ismertetni vele a helyzetet. - Nemsokára kész a vacsora. 

- Ez remekül hangzik. 

Namjoon csupán annyi időre lép vissza az előszobába, amíg felakasztja a kabátját a fogasra. A félárnyékban meghúzom magam, ám ő nyilván észrevesz. 

- Sajnálom, nem az én ötletem volt és én nem... - kivételes esetek egyike, mikor egyből védekezni kezdek és tudom, hogy igenis komoly dologba rondítottam bele. Gondosan felépített védelmet kockáztatok. 

- Tudom, hogy nem a te ötleted volt - alig fogom fel a Namjoon hangjában megbúvó rosszallást. - Gyere, terítsük meg az asztalt. 

Megyek is, nem kell kétszer mondania. Kitesszük a tányérokat, az evőeszközöket, boros poharakat. Nabi mozdulataiban semmi jele nincs feszültségnek. Úgy gondolhatja, mindezt simán lerendezi a barátjával és gond egy szál se. Ami azt illeti, én ebben már nem lennék olyan biztos, ugyanis Namjoon tekintete azonnal dühtől vibrál, ahogy Nabi kiejti a száján Jimin nevét. Úgy tűnik,ő  mindenkiből más érzéseket hoz elő.

 Egy falat tteokbokit veszek a számba, Nabi a szájához emeli a borospoharát. Csodálkozom, hogy a vacsora végéig Namjoon nem is hozza fel a témát, még arra sem mondott semmit, mikor Nabi csak annyit említett, hogy Jimin kereste őt délelőtt ezzel a kis szívességgel. 

A dolgok akkor válnak feszültebbé, mikor elfogy az étel és Namjoon megköszörüli a torkát.

- Pontosan meddig marad Iseul nálad? 

- Jimin azt mondta, kell pár nap, amíg a szakemberek megjavítják Iseul lakásánál a biztonsági rendszert. Addig egészen biztosan, szívesen látott vendég nálam. 

- Miért nem hívtál fel? - ennél a kérdésre Nabi kezében egy halvány pillanatra megremeg a boros pohár. - Tudod jól, hogy...

- Joon, nem fenyegetett semmiféle veszély. Testőrrel jöttünk, aki alapos munkát végzett. Ha valaki tudná, hogy Iseul itt van, már rég kopogtatnának az ajtómon.

- Nem feltétlenül kopognának.

- Ne reagáld ennyire túl! - Nabi nem akar veszekedni, ahogy láthatólag Namjoon sem, de Jimin ismét kihúzta a gyufát. Bűntudatom van, mert ez az egész miattam történt és biztosra kellett volna mennem, hogy Namjoon tud a dologról, mielőtt egyáltalán elindultunk volna ide. - Jól meg leszünk mi itt, amíg  Iseul vissza nem mehet a lakására. A biztonsága a legfontosabb.

- Nekem pedig a te biztonságod - vágja rá Namjoon egy kicsit hangosabban. - Itt van Iseul, beszéljük át vele újra, milyen is volt, mikor rá törték a lakásajtót a rajongók és csak a csodán múlott, hogy nem történt komolyabb baja! 

Ezt a pillanatot választom, felállok a székemről. Ahogy gondoltam, egyikük sem néz rám, egymást figyelik. Nabi valaminek a határán van, hogy a sírás vagy a kiabálás határán-e, azt nem tudom. Namjoon mérges, aggódik és ezt meg kell tudniuk beszélni. 

Behajtom a nappali ajtaját, a sötétben ülök és várok. Nincs kedvem üzengetni Jiminnek, mert most rá is haragszom. Ez a veszekedés Namjoon és Nabi között elkerülhető lett volna, ha Jimin nem csak...ha nem csak rám figyel. De így tett, az volt neki a fontos, hogy én biztonságban legyek és emellett azzal már nem törődött, minek teszi ki Nabit. Hogy erre Namjoon miként fog reagálni, ha megtudja. Én voltam a fontos. Istenem, miért kell az érzéseimet még ennél is jobban összezavarnia?

Két óra telik el. Két óra múlva a konyhában lévő fények megszűnnek, én pedig az ajtóhoz osonok. Nem hallottam, hogy Namjoon elment volna. Kikukucskálok a résen, belátok Nabi hálószobájába. A látványtól földbe gyökerezik a lábam, óhatatlanul is könnybe lábadnak a szemeim. Csak azért látom őket, mert a redőny nincs teljesen lehúzva. Az esti fények beszűrődnek, árnyékot vetnek Namjoonra és Nabira, ahogy az ablak előtt állnak és egymást ölelik. Namjoon úgy szorítja magához Nabit, mintha semmi más nem tartaná a földön, csak ő. Nabi pedig a homlokát Namjoon mellkasának dönti, két karjával öleli a férfi törzsét, amennyire tudja. Nekik most semmi más nem létezik a másikon kívül. A síri csendben hallom a szavakat, amiket Namjoon Nabi fülébe súg, amiket az éjszakában ígér neki, és az a bizonyos szeretlek sokkal több mélységgel hat, mint bármelyik, amit valaha életemben hallottam bárki szájából. Kedvesemnek, szerelmemnek szólítja őt. Azt mondja, az egész világ ellen fordulna, felégetné az emberiséget érte, ha azzal megvédhetné Nabit. Bármit megtenne. Bármit és ebben egy fél pillanatig sem kételkedem. Az ő szerelmük a bizonyíték arra, hogy ilyen kötelék valóban létezhet.

Képes leszek valaha ennyire szeretni valakit? És engem szeret majd ugyan ennyire az, akit én fogok? 

Megrémiszt a gondolat. Ugyan annyira rettegek tőle, mint attól, hogy engedjek Jiminnek. Mert mi van, ha azután túl gyenge lennék? 

Mi történne, ha a szívem elkövetné a legnagyobb hibát, amit elkövethet és beleszeretnék?