ɪ ᴅᴏɴ'ᴛ ᴡᴀɴɴᴀ ᴘʟᴀʏ ᴛʜɪꜱ ɢᴀᴍᴇ ɴᴏ ᴍᴏʀᴇ 

ɪ ᴅᴏɴ'ᴛ ᴡᴀɴɴᴀ ᴘʟᴀʏ ɪᴛ

*

ᴊɪᴍɪɴ 

Már vagy fél órája azt hallgatom, amint Heejin kissé túlreagált sóhajokkal forgolódik az ágyban. Szó se róla, alaposan kifárasztottam, de nem volt ellenére. Csak ne akarná ilyen feltűnően kikönyörögni a harmadik menetet! 

- Gyengült az állóképességed? - kérdezi felvont szemöldökkel, deréktól felfelé nem fedi semmi. Heejin telt idomait már évekkel ezelőtt észrevettem, nehéz lett volna elmenni a mellei mellett szó nélkül. Bár akkor még csak barátság és ártatlan flört volt közöttünk. Talán jobb lett volna mindössze annyinál maradni? 

- Az állóképességem változatlanul jó - felelem unottan, a plafont bámulom. Heejin megérinti a bordáimnál húzódó tetoválás sarkát, legszívesebben a takaró alá menekülnék az érintése elől. - Nincs jó kedvem.

- Azt látom. Mi bánt?

- Úgysem értenéd. 

Nem azt mondom neki, hogy semmi köze hozzá. Heejin tulajdonképpen semmit sem tett ellenem, nincs szükség bántóbb szavakra. 

- Tehetnél egy próbát. A szex sok problémára megoldás, de nem mindegyikre. 

- Ehhez most tényleg nincs kedvem - ránézek az éjjeli szekrényen lévő órára. Hamarosan megbeszélésünk lesz az irodában, jó lenne, ha nem késnék megint. Sejin már így is orrol rám és minden oka meg is van rá. 

- Hozzám sincs már kedved? - ezt óvatosan kérdezi. Már nem ér hozzám, csak a takaróját öleli magához és mintha némi csalódottságot hallanék ki a hangjából. Nincs, akarom mondani, ehelyett megint tompítok az igazság élén:

- Ez bonyolult. 

Heejin felül az ágyban, nem takargatja magát előlem. Nincs olyan négyzet centimétere, amit ne láttam, ízleltem volna már korábban és pont ezért olyan átkozottul nehéz ez most. Azt hittem, ha kicsit is úgy érzem majd, hogy nem jó érzés vele lenni, könnyű lesz véget vetni neki. Csakhogy Heejin és én korábban barátok voltunk, ez a sok extra pár hete alakult ki közöttünk. Nem egyszerű megbántani őt, nem szívesen teszem. 

- Feltűnt, hogy furcsán viselkedsz.

- Furcsán? - nézek rá, mire csak bólint. - Ez mit takar? 

- Hogy jó ideje nem nézel a szemembe, mikor elélvezel - húzza el a száját. - Valaki másra gondolsz, nem?

- Pont ez a bonyolult benne. 

Megfenyegettem magam még a tervem legelején, hogy profihoz mérten fogom véghez vinni ezt a közel egy évet. Könnyűnek tűnt, már-már nevetségesen egyszerűnek, hisz nincs időm igazi kapcsolatra, hiába arra vágyom. Ehelyett mi történik? Képtelen vagyok kiverni a fejemből Iseult. Valószínűleg a felém tanúsított igyekezete a távolságtartásra csak olaj a tűzre. Felkelti a kíváncsiságom és emiatt mocskosul mérges vagyok magamra. És mindezt beismerni esetleg valaki másnak? Ki van zárva. 

- Oké. Amennyiben véletlenül bele találnál szeretni abba a valakibe, aki a fejedben jár, miközben megdugsz, legalább annyi legyen majd benned, hogy azután nem jössz el hozzám többé. Ez vele és velem szemben is valamelyest fair játék lenne. 

- Ne gondold túl, Jinni! - hívom a becenevén, ahogy a régi baráti társaságunkkal hívtuk. - Az nem fog megtörténni.

- Mi? Hogy beleszeretsz, vagy az, hogy amellett beállítasz majd ide?

- Nem fogok beleszeretni. 

Heejin lassan bólint, látszólag elfogadja a tényeket. Úgy tűnik, a téma attól még elvette a kedvét a szextől, ezért magamra hagy és kimegy a fürdőszobába. Hallom, amint megnyitja a csapot, ez pedig egy jel arra, hogy ideje lesz indulnom. Nem igazán szoktunk összebújni egy-egy alkalom után, bár azért volt, hogy Heejin igényt tartott rá és elmentem vele fürdeni. Ha most erre kérne, valószínűleg belemennék, már csak azért is, mert nem tudtam nem észrevenni azt a csekély megbántottságot, mikor kérdezgetett. 

Senki sem szeret pótlék lenni és senki nem is érdemli meg, hogy az legyen. 

Én mégis pótléknak használom őt. A bűntudat pedig szép lassan belém eszi magát, mert tudom, hogy ezután is így fogok tenni. 

***

Az irodaházhoz érve látom Jeonggukot a bejáratnál, megint cigaretta van a kezében. Csak rosszallóan megrázom a fejem, mikor összeakad a tekintetünk, de felesleges lenne bármit is mondanom. Iseulnak igaza volt, ez Jeongguk élete. 

- A többiek már itt vannak? - kérdezem tőle, mire bólogat és valamiért a hátam mögé néz. - Vársz még valakit?

- Azt hittem, Iseul is jött veled. 

- Miért jött volna? 

- Ja, nem tudom - von vállat, aztán valami eszébe jut, mert halkan elneveti magát. - Én bírom. 

Ezt szó nélkül hagyom. Ácsorgok még vele egy darabig, aztán inkább elindulok a tárgyalóba. A szokásos jövő havi beosztásokat beszéljük át, remélhetőleg nem fog olyan sokáig tartani. Kezdem fáradtnak érezni magam és attól tartok, tizenkét óra alvás is kevés lenne, hogy ezt a fajta kimerültséget kiheverjem.

- Jimin! - ettől a hangtól automatikusan mosolyogni támad kedvem. 

- Szia, Nabi! - ölelésre nyitom felé a karjaimat. Ahogy megölel, összerezzenek. Iseul illatát érzem rajta, pedig tegnap volt nála. - Milyen volt a kiállítás?

- Mesés! - ebben az egy szóban annyi érzelem van, amennyi belőlem abszolút hiányzik, ha a festőművészetről van szó. - Képzeld, mint kiderült, Iseul remek érzékkel rendelkezik a lakberendezést illetően és ma ő választotta ki a festményt, amit megvettünk. 

- Hogy mi? - szóval ma is találkoztak. - És hol van az a festmény? - igyekszem terelni a gondolataimat is és nem hagyom, hogy Iseul illata elködösítse az agyam. 

- Hát Iseul lakásán, elvégre abból a célból vettük, hogy valamivel feldobja azokat a fakó falakat - fel sem tűnik, mikor lettünk hárman a beszélgetésben. Namjoon éppen átkarolja Nabi derekát. - Ugye, milyen szép képet választott? 

- Igen, a színek remekül passzolnak a konyhabútorokhoz. 

Nabi vidáman, elégedetten bólogat, nekem pedig több kérdés is megfordul a fejemben: Csak Nabi volt Iseul lakásán, vagy Namjoon is? Ha az utóbbi, ráadásul Jin ezer százalék, hogy már járt nála, akkor én miért egy távolabb eső buszmegállóban veszem fel minden alkalommal, mikor érte megyek? Emlékszem, ő kötötte ki ezt és ragaszkodott hozzá, de vajon csak abban az esetben, ha rólam van szó? Esetleg Jeongguk is járt már nála és én nem tudok róla? És mire fel ez a pokoli féltékenység, meg düh? 

Kezd elmenni az eszem, ráadásul elég korán. Ha már mindenképpen meg kell történnie a túlgondolásnak, legalább történhetett volna pár hónappal később. Így nevetség tárgya vagyok önmagam számára.

- Srácok, befelé! - jelenik meg Jin a semmiből, elkezd minket a tárgyaló felé terelgetni. - Nabi, egy percre, kérlek! 

Félrevonja a lányt, hallótávolságon kívülre kerülök tőlük. Namjoon megköszörüli a torkát, ezzel is magára vonva a figyelmem. Szúrós tekintettel néz, én pedig egy szó nélkül lépek be a tárgyalóba, próbálok nem arra gondolni, éppen miről beszélgethet Jin és Nabi. Persze tudom, egyértelmű. Itt mindenki kedveli Iseult, talán még Yoongi is, bár még sosem láttam őket beszélgetni. 

Leülök a helyemre, Sejin öt percet kér, amíg elsiet a szükséges papírokért. Kiveszem a telefonomat a zsebemből és sokáig csak a sötét képernyőt nézem, mielőtt elkezdenék üzenetet írni. 

"Milyen érzés volt nem a négy fal között lenni néhány órát?" 

Iseul nem siet a válasszal, már javában a menetrend ismertetésénél járunk, mikor válaszol. Őszintén meglep, hogy küld egy képet a festményről és még csak kérnem sem kellett. 

"Igazán szép. Jól választottatok." - válaszolom, aztán valahogy eszembe jut, ami még korábban felmerült közöttünk: "Mikor tanítasz meg sakkozni?"

Mégis mit művelek?

- Jimin? - Sejin szigorúan néz, a kezei alatt nagy kupac papírok hevernek. - Megtisztelnél minket a figyelmeddel még pár percig? 

- Aha, elnézést kérek! 

Legközelebb csak a megbeszélés után nézek rá a bejövő üzeneteimre, de Iseul nem válaszolt. Ideges vagyok, nehéz lenne megmondanom, konkrétan miért. Még korán van aludni, hiába a fáradtság, ezért úgy döntök, teszek még rá egy lapáttal. A szobámban átöltözök és lemegyek az egyik táncterembe. 

Két órán át gyakorlok anélkül, hogy megpihennék. Kifacsartam a testemből minden energiát, izzadtan, lihegve fekszem a padlón. 

- A vége erősen hasonlított a Hattyú halálához - ki más, ha nem Hoseok jelenik meg kora este, gyakorlásra készen a táncteremben. Az is kész csoda, hogy eddig nem jött be. - Nem ártana pótolnod a...

- Megyek, lefürdök. 

Felkelek, magamhoz veszem az átizzadt pólómat és már majdnem ki is lépek a teremből, de Hoseok elkapja a karom. 

- Valami nagyon nem stimmel veled - mondja, akaratlanul is forgatom a szemeimet. 

- Igen, ezt ma már hallottam egyszer. Nincs semmi, csak kimerültem.

- Akkor nem három órán át nyúztad volna magad.

- Három? Azt hittem, csak kettő.

Hoseok a fejét rázza.

- Lassan hét óra. Mit fogsz csinálni?

- Eszek és holnap délig fel sem kelek. 

- Hétfőn lesz a következő randitok, ugye? - látom rajta a szándékot, hogy beszélgetne. Egyszerűen nincs pofám minden magyarázat nélkül, vagy épp hazugsággal kimenteni magam. 

- Kamurandi és igen. Honnan tudsz róla? 

- Miután kimentél a tárgyalóból, Sejin mondta. Szerintem kicsit aggódik érted.

- Nem értem aggódik, hanem Iseul miatt. 

Mintha csak a nevét kellett volna kimondjam, ott virít tőle a bejövő üzenet a telefonom kijelzőjén. A késztetés hatalmas, hogy egyből elolvassam, de Hoseok még nem végzett. 

- Mikor jön legközelebb? - erre a kérdésre nem számítok és nem is tudok rá válaszolni azonnal.

-Erről nem esett szó közöttünk. Nincs tervben, hogy ide hozzam. 

- Kár, pedig Jeongguk felvetette egy következő filmes este ötletét. Azt hiszem, Iseult is mindenki szívesen látná. Hallom, nem sok barátja van és...

- Jimin! - a hang irányába kapom a fejem, Taehyung szalad felénk. - Azonnal gyere! 

- Mi történt? - Hoseok előbb kapcsol, mint én, nekem túlságosan elvonja a figyelmem az újabb üzenet, amit kapok. A telefonom egymás után rezeg ötször, majd hatszor is és nincs időm ránézni így, hogy Taehyung is megjelent. 

- A lány lakásánál vannak. 

Ettől a gyomrom olyan erős görcsbe rándul, kis híján elhányom magam. 

- Sejin már intézkedik, két testőr és a rendőrség is úton vannak oda - Taehyung hadar, nekem pedig majdnem kiszalad a lábam alól a talaj. Kettesével, aztán egy idő után már hármasával szedem a lépcsőfokokat, izzad a tenyerem és mire felérek a negyedikre, már szédülök is. 

A menedzserünk telefonál, Jeongguk valami olyasmit mond Nabinak és Namjoonnak, hogy valakik megpróbáltak betörni Iseul lakásába, miközben ő is otthon volt. 

- Jól van? - kérdezem, senki nem hallja meg. - Ő jól van? - megemelem a hangom, mire Namjoon és Jin rám kapják a fejüket. Sejin leteszi a telefont, gondterhelten az orrnyergét masszírozza és, ha tehetné, felnyársalna a tekintetével. 

Ekkor megnyitom az üzeneteket, a harag újult erővel taglóz le. Az embereknek semmi sem szent. 

"Valaki kopog az ajtómon. Folyamatosan, öt percenként és nem adja fel." 

"Kinéztem a kulcslyukon, de nem ismerem egyik lányt sem." 

Nem sokkal később újabb üzeneteket küldött és én egyiket sem láttam időben.

"Be akarják törni az ajtót!"

"Már négyen vannak!"

"Jimin, vedd fel a telefont, kérlek!"

Hívott is, kétszer. Nem hallottam meg, túl hangos volt a zene a próbateremben. 

Azt mondtam neki, hogy minden tőlem telhetőt megteszek és vigyázni fogok rá. Az első adandó alkalommal kudarcot vallottam. 

- Mi lesz most? - Nabi kétségbe van esve, az asztalnál ül, Namjoon védelmezően és nyugtatóan öleli magához fél kézzel. - Ő annyira félt, már tegnap is láttam rajta. Ott reszketett a földön és...

- Iseul? - Jin kapja a füléhez a telefonját és őrült nagy önuralmat kell tanúsítanom, nehogy elvegyem tőle. - Indulok! 

- Nem! - Sejin az asztalra csap, tajtékzik a dühtől. - Senki nem megy sehová, mert most rohadtul nem biztonságos! Iseulra vigyázni fognak, intézkedtem. 

Ekkor Sejin rám néz, vele együtt mindenki más is.

- Mi lesz a következő lépésed, Jimin? - kérdezi, a hangja tele van számonkéréssel, csalódottsággal és aggodalommal. Ő is tudja, mekkora bajba kevertem Iseult és nem tudtam segíteni rajta, mikor kérte. A francba is, hiszen könyörgött és én nem vettem észre! Elkéstem.- Ajánlom, hogy kurvára megfontold, mit teszel ezek után. A bejárati ajtajának zárját tönkretették, erős tárggyal kárt is tettek az ajtó többi részében és egészen a nappaliig jutottak, mire oda értek a rendőrök. Az a mázli, hogy ilyen gyorsak voltak, különben nem is tudom, mi történhetett volna. 

- Hányan fognak vigyázni rá? Csak ketten? - Namjoon arcán látom, milyen komolyan gondolkodóba esett. - Nem kellene eljönnie onnan? Szerintem az lenne a legjobb. 

Ekkor kisebb harc alakul ki arról, hová is mehetne Iseul. Jin hallgat, pedig esküdni mernék rá, hogy bőven van mondanivalója. 

- És, ha hozzám jönne? - Nabi halkan kérdezi ezt, tulajdonképpen csak Namjoontól, de mindenki hallja. - Rólam nem tudnak. 

- Pont ezért veszélyes - érkezik válasz a felvetésére és Nabi szomorúan nyugtázza, hogy Namjoon ebből nem engedne. Nem fogja kockára tenni a párja életét. 

- Hozzák el ide! - Yoongi eddig csöndes megfigyelő volt, ám az egyetlen ésszerű ötlet az övé. - Nyilván nem maradhat itt örökre, de legalább lenne idő kitalálni valamit. Van elég szabad szobánk.

- Arra az esetre, hogy Jimin szar ötlete miatt szenvedő kamubarátnőket rejtegessünk? - nevet fel keserűen Sejin, amitől kénytelen vagyok egy pillanatra lehunyni a szemeimet, nehogy valami olyat mondjak, aminek nincs itt a helye. Egyáltalán nem vagyok nyerő pozícióban, azzal járok jól, ha befogom a számat. - Rendben, akkor legyen így. 

- Elmegyek érte - mondom, Sejin már visszakézből válaszolná a nyilvánvalót, de leintem. Leintem a menedzserem, egy nálam sokkal idősebb, sokkal tapasztaltabb ember reakcióját. Ezért még felelni fogok, de keményen. - Én kevertem ebbe bele, az én felelősségem. Ha bárki meg akar ebben akadályozni, csak rajta. Tanultam önvédelmet. Mivel nekem nem fogja felvenni a telefont, valaki szóljon Iseulnak, hogy hamarosan ott vagyok érte.

- Már miért ne venné fel, ha hívod? - kérdezi Taehyung, ám erre a fejemet ingatom, nem akarom hangosan is kimondani. 

Azért nem felelne a hívásomra, mert én nem tettem, mikor neki szüksége lett volna rá. Valószínűleg az utolsó ember vagyok, akit látni akar, de akkor is az én dolgom ezt elintézni. Megígértem neki és megígértem magamnak is. Iseul haja szála sem görbülhetett volna, erre rárontják az ajtaját és megtámadják a saját lakásában. Ha valamire nincs bocsánat, akkor az ez. Kicsúszott a kezemből az irányítás, az őrült rajongók ismét határt léptek át és nem hagyhatom, hogy ez újra megtörténjen. 

- Nemsokára jövünk - mondom, azzal ott hagyom a többieket a tárgyalóban. 

Miután visszaveszem az utcai ruháimat, sietős léptekkel haladok a parkolóház felé. Újra és újra az olvasatlan üzenetei jutnak eszembe, káromkodva ülök be a kocsiba és szitok szavakat fröcsögök akkor is, mikor kikanyarodok az útra. 

Iseul lakásának környéke szinte üres. Több rendőrautó is áll az utcában, de nem egymás mögött, talán azért, hogy kerüljék a feltűnést. Sapkát és kapucnit húzok a fejemre, aztán egyszer csak megállok a hófödte járda kellős közepén. 

Nem tudom, hol lakik. 

Zsigeri üvöltés mardossa a torkom, legszívesebben addig kiabálnék, amíg el nem megy a hangom. Nem számítottam arra, hogy ilyen hamar elbaszódnak a dolgok. Iseul egy viszonylag nyugodtabb környéken lakik. Attól tartok, túl nyugodt is, mert nem hiszem el, hogy senki nem hallotta meg az ajtaján való dörömbölést. És, ha sikított is? Arra sem jött elő senki abban a kurva lépcsőházban. 

Felhívom Jint, aki mindenféle vonakodás nélkül elmondja, melyik háztömb és hányadik emelet lesz az, amit keresek. Ha nem abban a helyzetben lennénk, amibe kerültünk, biztosra veszem, hogy nem mondta volna meg ilyen könnyen, vagy inkább sehogy. 

Ahogy megyek fel a lépcsőkön, az egyik testőr jön le velem szembe. Felismer, kurtán köszönünk egymásnak. 

A látvány elborzaszt. Sejin még egészen visszafogott volt, ez az ajtó szinte alig van a helyén, nagy darabok hiányoznak belőle. Nem kopogok, nem használom a csengőt sem. Némán átlépem a küszöböt, először és valószínűleg utoljára. Itt már nem lenne Iseul számára biztonságos. 

A nappali és a konyha egyben van, kis méretű étkezőasztallal és két székkel. Az asztalon egy sakktábla hever, a bábuk szanaszét vannak a földön. Mintha valaki leverte volna őket. A lakásban sötét van, a lépcsőházból bejövő fény ad némi világosságot. Gyertyák égnek a konyhapulton. Tétován oda nyúlok az egyik kapcsolóhoz. Semmi. Nincs áram. 

- Iseul? - Hol van? Hol bújt el? - Én vagyok az, Jimin. Azért jöttem, hogy...

Nyikorgás hangjára fordulok meg. Iseul ott áll a - feltételezem -hálószobájának ajtajánál. Nem mozdul és én sem merek moccanni, fogalmam sincs, mit tegyek. 

- Összepakoltál? - kérdezem óvatosan, ebből a szögből csak még inkább látni, milyen állapotban van a lakása. A ma vásárolt festmény viszont a helyén van, látom a falon a sziluettjét. - Sajnálom! - bukik ki belőlem, ismét rá nézek, a sötét alakját figyelem. - Tudom, hogy féltél és én nem... Én nem ezt akartam. Nagyon sajnálom, Iseul! 

- Megígérted. 

Ostorcsapás a hangja.

- Tudom.

Mi van, ha ezután szerződést akar bontani? 

Nem lenne jogom megállítani. Az életére törtek. 

- Mindennek ára van - mondja halkan, majd visszalép a szobájába és egy táskával a kezében jön ki. 

Minél több fény éri az arcát, annál inkább látom rajta a sírás és a rettegés nyomait. Mielőtt ellépne mellettem, megfogom a kezét. Semmi rosszindulat, vagy piszkos gondolat nincs bennem, egyszerűen csak meg akartam tenni, mintha ezzel biztosíthatnám számára, hogy nem kell félnie és biztonságban lesz. 

- Ne ígérj többet olyat, amit nem tudsz betartani! 

Kitépi a kezét az enyémből. A sakktáblához lép, elkezdi összeszedegetni a földről a bábukat. Mozgásra bírom a testem, lehajolok és két gyalogra markolok rá. Iseul megmerevedik. A sötétben összenézünk, hallom, ahogy reszketve kifújja a levegőt. 

- Az összes bábu kelleni fog, különben nem fogunk tudni sakkozni - leheli a szavakat, a sírás határán áll. 

- Iseul, én...

- Ha még egyszer ajánlatot mersz tenni, vagy csak célozni rá, akkor befejeztük. Nem akarom hallani, mert ezek a lányok ma... Ezek a lányok azt mondták, mocskos, gerinctelen kurva vagyok, amiért hagyom, hogy a pénzedért megdugj, mert másra nem is vagyok jó, és én nem leszek az a mocskos, gerinctelen kurva, Jimin. Érted, amit mondok? - annyi feszültség, elfojtott düh árad felém belőle, hogy a válasz a torkomon akad. - Nem leszek.

- Értem. 

- Soha. Soha nem érhetsz hozzám, soha nem hagynám. Ha csak egyszer is újra próbálkozol, én... - elakad a lélegzete, a hangja megbicsaklik. Úgy öleli magához a sakktábláját, mintha azzal bármelyik pillanatban leüthetne. - Undorodom tőled.

- Tudom - képtelen vagyok bármi mást mondani. - Gyere, muszáj lenne végre lepihenned - és nekem is. 

Ölni tudnék azért, hogy az alvás kiszabadítson a valóságból. A legrosszabb, hogy az csak átmeneti megoldás lenne. Iseul akkor is gyűlölni fog, ha holnap felébredek. De azt hiszem, így a legjobb. Gyűlöljön csak. Legalább ez közös lenne bennünk, mert én is gyűlölöm magam.

Jelenleg mindennél jobban.