Cressida csodálkozva torpant meg az ajtóban, ahogy beléptek a Három Seprűbe. Edwinnek igaza volt, nem lehetett habozni, már így is rengetegen voltak a helyiségben.
– Foglalj helyet, én majd hozom a vajsöröket – mondta kedvesen az egyik eldugottabb asztal felé bökve, mire Cressa tekintette követte a fiú mutatóujját.
– Ami azt illeti, én nem vagyok odáig a – kezdett bele vissza nézve a fiúra, akinek addigra már nyoma sem volt – vajsörért – suttogta csalódottan majd sarkon fordulva elindult az üres hely felé.

Dawsey leülve, csendben figyelte a diákokat, akik mind jól érezték magukat. A helyiségben akkora hangzavar volt a tanulóknak köszönhetően, hogy a lány azért aggódott, hogy nem fogja hallani majd amit Edwin mond, így egy kínos szituációba hozva magát.
A szöszi idegesen csavargatta a csuklóján levő karkötőt miközben lassú mély lélegzeteket vett, hogy azzal csillapítsa zakatoló szívét. Már csak egy dolog miatt aggódhatott, vagyis úgy lett volna ésszerű. Mivel McGalagony elfogadta a kérelmet, még csak kérdőre sem vonta annak bizonyosságát. Elhitte, hogy Cressidának ezúttal sikerült aláírattatnia a papírt. Mi oka lett volna gyanakodni? Nem vallott rá a csalás, így semmiféle gyanú nem merülhetett fel a professzorasszonyban. Vagy legalábbis reménykedett benne.

– Hűha, ez gyors volt – mosolyodott el Cressa a vele szemben levő hely felé pillantva ahol nemrég valaki helyet foglalt.
A hollóhátas arcáról gyorsan lefagyott a mosoly ahogy, az ismerős szőke fürtök helyett egy meglehetősen sötét hajat pillantott meg.
– Mi szél hozott Regulus? – könyökölt az asztalra.
– Tegnap találkoztam Cuthbert-tel – kezdett bele rekedten – Azt mondta nem tud osztályzatot adni az esszénkre – folytatta mire a szőke szemöldöke az égbe szökött.
– Hogyhogy? – kérdezte feszülten.

– Azt mondta teljes mértékben megegyezik egy másik páros munkájával – mondta.
– Név szerint? – hajolt közelebb.
– Agatha Hughes és Mustyro Wright esszéjével – válaszolt halkan. – Hogyan szerezhették meg a beadandónkat? – érdeklődött.
– Én... – gondolkodott el.
– Hol fejezted be az esszét? – tett fel egy újabb kérdést, minek hatására Cressa kezdte úgy érezni magát mintha egy vallatáson lenne.

– A Griffendél klubhelyiségében – nyögte ki, mire Black halkan sóhajtott.
– Van rá bármi esély, hogy ott is hagytad? – kérdezte fáradtan.
– Van – bólintott szégyenkezve – James-nek kellett utánam hoznia, mert elfeledkeztem róla – vallotta be. – Most mi lesz?
– A professzor azt mondta ezúttal elnézi nekünk, amennyiben írunk egy másikat.
– De hisz ők vették el a miénket! – háborodott fel a lány a kelleténél hangosabban, mire páran feléjük fordultak.

– Nincs bizonyítékunk, a szavunk pedig semmit sem ér anélkül – rázta a fejét lemondóan. – Újra meg kell írnunk, keddre kész kell lennie – tette hozzá.
Cressida mérgesen fújta ki a levegőt, majd rémülten kapta fel a fejét, amikor egy hangos krákogás ütötte meg a fülét. A szöszi zavartan dőlt hátra a helyén, majd Regulus pillantását kerülve, megvárta amíg ő felkászálódott a helyéről és vissza ment a barátaihoz.
– Mit akart Black? – kérdezte White leülve a nem sokkal még Regulus által elfoglalt széken.

– Csak informált a házi dolgozatunkról – vont vállat a szőke, mire a fiú gyanakodva nézett rá.
– Azt mondtad azt már leadtátok – jegyezte meg kissé sértetten.
– Így is van – bólintott egyetértően – Viszont akadt vele egy kis probléma, amit igen hamar meg kell oldanunk.
– Mi történt? – érdeklődött.
– Nem akarom ezt firtatni – legyintett. – Inkább beszéljünk valami másról – mosolyodott el magához húzva az egyik poharat.

Cressida az innivalóra nézve elfintorodott. A barátai által hőn áhított vajsört Dawsey ki nem állhatta. Amikor még kicsi volt Frances-szel mindig azt itták, mindenhol, azonban a nővére halála után már valahogy soha nem tűnt finomnak az ital, így felhagyott annak fogyasztásával.
– Szóval... ha nem veszed tolakodásnak, megkérdezhetem, hogy mióta vagy jóban a Tekergőkkel? – kérdezte udvariasan, mire Cressa feszülten húzta fel a vállait.
– Négy éve – válaszolt szűkszavúan. Nem hitte volna, hogy Edwin egy ilyen kérdéssel kezdni majd az első randijukat.

– Mióta a testvéred... meghalt? – folytatta lassan.
– Igen – biccentett feszülten.
Szeme sarkából látta, ahogy a négy fiú - akik időközben megérkeztek és nem messze tőlük helyet is foglaltak - rosszallóan néz a vele szemben ülőre. Habár nem hallották, hogy miről van szó, a lány testbeszédéből azt szűrték le, hogy az nagyon nincs neki ínyére.
– Nem akartam feltépni a régi sebeket – rázta a fejét realizálva, hogy ez a téma mennyire kényelmetlen a partnere számára. – Csupán, gondolkodtam rajtad... vagyis rajtatok és arra jutottam, hogy rendkívül szerencsésnek mondhatod magadat – mosolyodott el halványan.
– Mi-miért? – kérdezte a lány értetlenül.

– Mivel volt melletted valaki, akire számíthattál a legnehezebb időkben – válaszolt komolyan. – Ez nem mindenkinek adatik meg. Nézd meg például Regulus-t – pillantott hátra a válla felett mire Cressida is így tett.
Az említett fiú feszülten ácsorgott a barátai mellett, s annak ellenére, hogy a mellette álló három diák vidáman beszélgettek, ő meg sem próbált becsatlakozni a beszélgetésbe. Ha Cressida nem tudta, volna, hogy milyen kapcsolatban áll a három fiú egymással, simán arra következtetett volna, hogy Black csak egy idegen, aki jobb ötlet híján odaállt az egyik baráti társasághoz.

– Sirius ott hagyta őt, abban a szörnyű házban. Soha nem voltam jóban Black-ékkel, de ahogy hallottam nem sok jó dolog élt meg a két fiú otthon. Arról már ne is beszéljünk, hogy Walburga és Orion nyíltan támogatják Tudod kit. Így valószínűleg a Sötét Nagyúr iránti hűség is az ifjabbik Black vállát nyomja – avatta be a lányt, mire ő nagyot nyelt.
Soha nem gondolt bele abba, hogy habár Sirius sikeresen elmenekült a családjától, Regulus-nak ez soha nem adatott meg, ami szörnyű következményekkel járhat számára.

– Erre nem is gondoltam – vezette vissza a tekintetét a szőkére – Gondolod, hogy csatlakozna a... Halálfalókhoz? – kérdezett rá megszeppenten.
– Őszintén, fogalmam sincs, de ha úgy tesz... akkor azzal Tudod ki az egyik legerősebb varázslót tudhatja magáénak – mondta halkan, mire Cressida ismét nagyot nyelt.
A szőke lány elmerengve figyelte a pultnál ácsorgót, s bármennyire is próbálta, nem bírta elképzelni, hogy Regulus támogatná Voldemortot. Persze, akadt bennük közös vonás bőven, mint például Regulus aranyvér vagy felsőbbrendűségi mániája, amely erősen hasonlított a gonosz varázslóéra.

– Ezt a szőke úri ember küldi magának Miss Dawsey – rakott le az asztalra Madam Rosmerta egy kupa töklét ezzel megzavarva a beszélgetést.
Cressa meglepetten pillantott a nőre, aki csak a pult felé biccentett. A lány sietve nézett annak irányába majd egy unott pillantást küldött a rá vigyorgó Evan felé.
– Black és a barátai nem bírnak békén hagyni? – kérdezte Edwin irritáltan, mire a szőke csak megrázta a fejét.

– Sajnálom, nem tudom mi van ma velük – morogta megfogva a poharat. – Vissza tudná vinni Mr. Rosiernek? – emelte fel a kupát majd a nő felé tartotta azt, aki csak nemlegesen megcsóválta a fejét.
– Azt mondta ragaszkodik hozzá, és semmiképpen nem vihetem el, sajnálom – mosolygott kedvesen – És azt is mondta, hogy adjam át az üzenetét – tette hozzá egy fokkal halkabban, hogy csak ő halhassa.

Rosmerta óvatosan a lány tenyerébe ejtett egy kis papír cetlit, majd mielőtt ő bármit is kérdezhetett volna, hátat fordított és vissza sietett a pult mögé. Cressida hangosan fújtatva nézett  utána majd megforgatva a szemét lepillantott a kezében lévő üzenetre.
Dawsey felvont szemöldökkel hajtogatta ki a papírt majd csodálkozva nézett annak tartalmára.

Ahogy látom nem vagy oda a vajsörért, csak hogy tudd, a töklét Regulus állta ; )

– Mi az? – érdeklődött White, próbálva átlátni az asztal fölött.
– Semmi fontos – legyintett a lány a zsebébe dugva a cetlit – Ha szeretnéd, átmehetünk máshová – ajánlotta fel kedvesen, miután látta a partnere arcán a feldúltságot.
– Nem mehetünk – rázta a fejét, majd mint aki elszólta magát elkerekedett szemekkel pillantott rá.
– Miért nem? – érdeklődött Cressida értetlenül.

White nem válaszolt, helyette némán elvette a poharát majd bele ivott a vajsörébe, ezzel is időt nyerve magának. Dawsey csendesen figyelte a fiú minden egyes mozzanatát, így sikerült rajtakapnia, ahogy Edwin az ivás közben lopva a Tekergők asztala felé lesett.
– Ugye nem? – rökönyödött meg a lány, összerakva a dolgokat.
– Mi? Mi nem? – kérdezett vissza a fiú lerakva az italát.

– Blackék állnak emögött az egész mögött, jól sejtem? – kérdezte fáradtan megdörzsölve az orrnyergét.
– Blackék? Nem beszélek Regulus-szal és a barátaival – tagadta rögtön.
– Nem az a Black, Sirius Black és a többiek – magyarázta feszülten. – Beszéltek veled, igaz? – nézett rá kérdőn.
– Nem – vágta rá gyorsan – Vagyis nem Black, inkább Lupin – vallotta be.

– Lupin? – döbbent le Cressa, majd mérgesen a társaságra pillantott. – Nem hiszem el – motyogta dühösen. – Biztos, hogy ő volt az? Nem Sirius? – kérdezett rá gyanakodva, ám csak egy fejrázást kapott válaszul.
– Potter is ott volt – tette hozzá.
– James? – kerekedett el a szeme. Azok után, amit előző héten mondott neki a szemüveges, nem bírta elhinni, hogy valóban megfenyegették Edwint. – Mit csináltak?

– Semmi rosszat – rázta a fejét – Csupán leszögeztek néhány dolgot.
– Ezeknek el ment az eszük – motyogta, ismét a társaság felé pillantva.
Cressida egy pillanat erejéig elkapta Remus tekintetét, ám ő gyorsan elnézett róla, nehogy gyanút keltsen.
– Menjünk innen – dünnyögte a szőke felállva a helyéről.

– Mégis hova akarsz menni? – kérdezte meglepetten, a lány karja után kapva.
– Bárhova – vágta rá dühösen.
Edwin nagyot nyelve fürkészte a lszöszi arcát. Tekintete kétkedést tükrözött. Nem akart ellenkezni, viszont konfliktusba sem akart bonyolódni a négy fiúval.
– Nem tudom, hogy jó ötlet-e... – morfondírozott.
– Isten szerelmére – dörzsölte meg fáradtan az orrnyergét, majd mérgesen a közelben lévő asztal felé indult.

A baráti társaság hangosan nevetése töltötte be a teret, ám gyorsan alábbhagyott ahogy a lány megállt az asztal mellett.
– Ezúttal mit tettünk? – kérdezte fáradtan James, mire Cressida egy lesújtó pillantással jutalmazta.
– Edwin és én elmegyünk körbe nézni a faluban. – jelentette ki nyugodtan – Este találkozunk – biccentett visszafogottan majd sarkon fordulva a kijárat felé sietett.

Edwin sietve itta meg a saját, majd Cressida vajsörét, majd a töklével mit sem törődve felpattant a helyéről és a szőke után sietett. A társaság asztala mellett elhaladva egy bocsánatkérő pillantást küldött az ott ülőknek, majd mielőtt még túlságosan is szem elől vesztette volna a partnerét, ő is kisétált a fogadóból.
– Cressie! – kiáltott White amint kilépett az ajtón.
– Nem hiszem el, hogy nem bírnak a saját dolgukkal foglalkozni – bosszankodott a lány a griffendéles felé fordulva.

– Hé – ragadta meg a karját finoman – Ne foglalkozz velük. Inkább gyere, nézzünk körbe. Nem messze innen van egy könyvesbolt, vagy a kviddics boltba is benézhetünk – ajánlotta fel kedvesen.
Cressa csendben bólintott majd csodálkozva pillantott a felé nyújtott kézre. Edwin türelmesen várakozott, nem akarta erőltetni a dolgot. Habár mindennél jobban örült volna ha Cressida elfogadja a kezét, tiszteletben tartotta volna amennyiben a lány elutasítja az ajánlatot.
 A hollóhátas pár pillanatig bizalmatlanul meredt a fiúra majd végül megfogta a kezét.
– A kviddics bolt jól hangzik – mosolyodott el lágyan.
– Akkor kezdjünk ott – somolygott a fiú, elindulva az utcán.

✧˚ · .

A két fiatal az egész délutánt boltokban töltötte, Edwin szinte mindenhol vásárolt valamit, a kviddics boltban például új kesztyűt, a Mézesfalásban pedig rengeteg doboz édességet. Cressida vele szemben szinte semmit nem vett egy csoki békán és egy új csillagászattal foglalkozó könyvön kívül. A lány amúgy sem szeretett sok pénzt költeni, főleg nem feleslegesen. Ami pénze volt azt mindig hasznos dolgokra költötte, mivel pénz szűkében nem engedhette meg magának a legújabb kviddics felszerelést, vagy éppen öt doboznyi Bogoly Berti-féle mindenízű cukorkát.

A páros csendesen ült a hintóban, későre járt, így a diákok nagyja már visszament, köztük Pandora és Dorcas is. Cressida nem látta James-éket de szinte biztos volt benne, hogy amint vissza ér az iskolába a fiúk letámadják majd kérdésekkel.
– Mielőtt visszatérünk a kastélyba – kezdett bele Edwin, mire Cressa érdeklődve fordult a fiú felé, aki idegesen babrált az ujjaival – Szeretnék bocsánatot kérni azért amit a Három seprűben mondtam – motyogta zavartan. – Rosszul érzem magam azért amiért felhoztam a nővéredet, tudom, hogy ez egy érzékeny téma, nem lett volna szabad ezzel kezdenem a beszélgetést. Tényleg nagyon sajnálom – mosolyodott el keserűen, mire Cressida azt hitte megszakad a szíve.

– Semmi gond – füllentett a fejét rázva. Értékelte a fiú bocsánatkérését, csupán nem tudta mire vélni az egészet. Frances halála nem tartozik a legkedveltebb témái közé. Habár most a fiú bocsánatot kért tőle, nem volt benne biztos, hogy ezzel el is tudja felejteni a dolgot. Volt benne egy olyan érzés, hogy ez a beszélgetés rányomta a bélyeget az egész kapcsolatukra.

– Tudod ismertem a nővéredet – szólt halkan. – Nagyon kedves lány volt. Néha egy csoportba osztottak be minket. Nagyon okos volt, ő és Lily mindig versengtek egymással. Vagy legalább is harmadikig, utána Frances megváltozott. Furcsán viselkedett, amit először nem tudtam mire vélni, de egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy miért lett olyan amilyen. Sirius volt a változásának hátterében. Mindenhol együtt voltak. A nővéred bele volt bolondulva Blackbe – mesélte halkan.

Cressida elképedve meredt a vele szemben ülőre. Fejében ezernyi kérdés kavargott. Nem értette Edwin miért osztotta ezt meg vele, azok után, hogy azt mondta nem fogja tovább firtatni a témát. Azt meg még inkább nem értette, hogy Sirius miért nem mondott semmit sem a Frances-szel való viszonyáról. Ő maga soha nem látta őket együtt, még arról sem tudott, hogy jóban voltak. A nővére soha nem mondott semmit. Egy szóval sem említette, hogy tetszene neki valaki, arra meg végképp nem gondolt volna, hogy az a valaki Sirius Black lenne.

– Megérkeztünk – dörmögte a griffendéles kilesve az ablakon.
Valóban úgy tűnt, hogy megérkeztek, mivel White mondata után a hintó megállt. Cressa megvárta amíg a szőke kiszállt a kocsiból majd kisegítette őt is.
Dawsey csendesen állt meg a fiúval szemben, mindketten egymást fürkészve várták, hogy a másik megszólaljon.
– Nagyon kellemes volt a mai nap – mosolygott zavartan a lány – És köszönöm szépen, hogy beszéltél nekem Francesről. Habár ez nálam tabu téma, azért kicsit örülök neki, hogy láthatom egy olyan oldalát amiről eddig nem tudtam – mondta őszintén.

– Örülök, hogy jól érezted magad – bazsalygott Edwin. – Esetleg lenne kedved valamikor megismételni? – tette fel a kérdést reménykedve.
– Persze, szívesen – mondta vidáman a szöszi.
– Szuper! – örvendezett – Következő hónap megfelel? – érdeklődött.
– Tökéletes – bólogatott beleeggyezően.
– Remek – értett egyet vele a fiú.

A páros csendben ácsorgott pár pillanat erejéig, egyikőjük sem tudta, hogy mit kéne mondania így jobb ötlet híján a  csendet választották.
– Te merre mész? – kérdezte végül Edwin, ezzel megtörve a csendet.
– Úgy hiszem a saját klubhelységembe – adott választ a hollóhátas.
– Akkor elkísérlek – jelentette ki boldogan majd elindult az iskola felé.

✧˚ · .

Dawsey és White hamar beértek az iskolába. Az út nagy részét csendben töltötték, csupán néha hoztak fel egy-egy témát, ám azt gyorsan kivégezték, így egy idő után már nem is próbálkoztak a társalgással, inkább csendben élvezték egymás társaságát.

Cressa az ismerős folyosóra kanyarodva összeszűkített szemekkel nézett az ismerős alakra aki a folyosó sötétebb részén várakozott.
– Köszönöm szépen, hogy elkísértél – torpant meg a lány Edwin felé fordulva, aki csak zavarodottan pillantott le rá.
– Szívesen – kapkodta a tekintetét a lány és a tőlük jó pár méterrel arrébb lévő ajtó között.
– Pandorának megígértem, hogy teszünk egy sétát még ma este – köhintett a szöszi, ezzel magára vonva a fiú figyelmét – Nem lenne értelme bemenni, nemsokára úgy is ki jön – folytatta az improvizációt.

– Esetleg megvárjam veled? – érdeklődött White, nem igazán bízva a lány szavaiban.
– Ó, kedves vagy de nem kell, megleszek egymagam is. Nyugodtan pihenj le, biztosan fáradt vagy, igazán nem kell itt maradnod – mosolygott kedvesen.
– Biztos? – kérdezte gyanakodva – Szívesen teszem – erősködött tovább.
– Tényleg nem kell. Menj nyugodtan – noszogatta tovább.
– Hát jó – adta be végül a derekát. – Akkor holnap találkozunk – mosolygott közelebb hajolva a lányhoz, mire ő megszeppenve nézte a fiú egyre közeledő arcát.

– Igen, persze – bólogatott zavartan.
– Akkor jó éjt – nyomott egy csókot a homlokára, majd a füléhez hajolt – Üzenem Blacknek, hogy legközelebb jobb búvóhelyet válasszon – mondta halkan, majd sietősen távolabb hajolt.
Dawsey megrökönyödve meredt a griffendélesre, aki csak egy gyilkos pillantást küldött a folyosó távolabb eső részén várakozónak, majd egy édes mosolyt varázsolva az arcára, intett egyet a lánynak és elindult a saját klubhelysége felé.

Cressida halkan sóhajtva fordította fejét  az egyik távolabbi oszlopnál támaszkodó alak felé, majd pár pillanat fürkészés után, rávette magát, hogy közelebb menjen hozzá. A személy csendesen álldogált, fel sem nézett amikor a lány megindult felé. Cressa hunyorogva nézte a fiú kezében lévő kis tárgyra, amivel egy ideig babrált mielőtt egy apró láng jelent meg előtte. A tűz enyhén megvilágította Black arcát, ezzel egy melegebb tónust kölcsönözve az alapból sápadt bőrének. Szemei a fényforrásra fixálódtak és egészen addig azon is tartotta, amíg a hollóhátas meg nem érkezett.

– Nem is tudtam, hogy dohányzol – hümmögte Cressida megtorpanva a fiú mellett.
Regulus lassan a lányra pillantott, szemében továbbra is tükröződött a láng, ezzel kissé megolvasztva jeges tekintetét.
– Nem is – mormolta – Csupán el kellett vennem Barty-tól, annyit cigizett, hogy már az egész szobánk füst szagú, már a ruháim is kezdik átvenni azt a förtelmes szagot – forgatta a szemét.
– Én sem szívlelem különösebben – jegyezte meg halkan a szőke – Sirius mindig az arcomba fújja, hogy bosszantson. Igazán felnőttes viselkedés – mondta a mellette állóra pillantva. – Miért jöttél? – vezette el a tekintetét a fiú arcáról, s inkább a lobogó tüzet kezdte el vizslatni.

– Le akarom tudni az esszét. Most csend van, így gyorsan végzünk majd vele – magyarázta.
– Ilyenkor? A könyvtár már rég bezárt, meg amúgy is ha elkapnak minket, büntetést is kaphatunk – fonta keresztbe maga előtt a kezét mérgesen.
– De csak akkor ha elkapnak minket – vágta rá rögtön. – Ami pedig a könyveket illeti, amíg te White-tal romantikáztál, én kikölcsönöztem az összes szükséges könyvet – vont vállat.

– És hova mennénk? – kérdezte Cressa sértetten, próbálva figyelmen kívül hagyni a fiú kifigurázó hangnemét.
– A csillagvizsgálóba, ott biztosan nem találnak ránk – vont vállat.
– Jó – bólintott beleegyezően miután végig gondolta a dolgot.
– Jó – biccentett a fiú. – Akkor menjünk – hajolt le a földön heverő táskájáért majd azt felkapva megindult a folyosón.