Cressida a tömegbe bolyongva próbálta megtalálni a leghangosabb csoportot az egész pályaudvaron. A családok közt cikkcakkozva ment a hangos nevetés irányába, ami egyre közelebbről hallatszott. Megkönnyebbülten mosolyodott el, amint meglátta a neki háttal álló fiúkat. A szőke bocsánatkérések közepette slisszolt át a búcsúzkodó emberek között, célirányosan a barátai felé tartva. A lány a táskáját szorongatva igyekezett feléjük, le sem véve róluk a szemét.
A fiú mintha megérezte volna az erős szugerálást, érdeklődve fordult hátra majd végignézett az embereken az őt figyelő tekintet után kutatva. Barna szemei felcsillantak, ahogy megpillantotta az ismerős, enyhén hullámos szőke tincseket.
– Cressida! – szólt boldogan, ahogy a lány a közelükbe ért.

Remus mogyoróbarna szemei vidáman fürkészték a lány arcát. A név hallatára a másik két fiú szeme felragyogott, ahogy az imént érkezett felé fordultak. James egy percet sem habozva borult az éppen csak megérkező nyakába, amit ő egy nevetéssel díjazott. Boldogan dobta le az utazótáskáját a földre majd vissza ölelte az egyfolytában beszélő barátját.
– Neked is szia Potter – veregette hátba a fiút aki megállíthatatlanul mesélt arról, hogy már találkozott Lilyvel az állomáson, és még gyönyörűbb volt mint ahogy arra ő emlékezett.

A lány próbálta felfogni a tömérdek információt, amit James a semmiből rázúdított, de nem nagyon sikerült neki mivel a barátja olyannyira hadart, hogy a mondat felét nem is értette.
Sirius a szemét forgatva lépett közelebb hozzájuk majd a fiatal fiú kezét lehámozva Cressidáról arrébb tolta azt és boldogan vonta az ölelésébe a nála egy évvel fiatalabbat.
– Ezer éve nem láttalak – szorította meg erősen ezzel kipréselve az összes levegőt a lány tüdejéből.
– Két hete találkoztunk – forgatta a szemét Cressida próbálva normálisan lélegezni a nagy szorítás közepette.
– Ezer éve – ismételte meg somolyogva a fiú, hátra pillantva a türelmetlenül toporgó Remusra.
– Na, menj már odébb! – tolta el az útjába kerülő Jamest majd Siriust is megpróbálta ám ő makacsul ragaszkodott a lányhoz így Remusnak nehéz dolga volt. Végül aztán pár perc bökdösődés és rángatás hatására sikerült lehámozni a fekete hajú szorító kezeit a lányról.

– Mennyit változtál ebben a két hétben – mérte végig tetőtől talpig az előtte állót, majd összeborzolva annak szőke haját átölelte őt.
– Semennyit? – kérdezte végig gondolva az elmúlt pár napot.
– Na és felkészültél a hatodik évedre? – vonta fel a szemöldökét Lupin.
A lány kissé eltávolodott tőle, hogy bele tudjon nézni a fiú szeretetteljes szemeibe.
A szőke a szája szélét rágva sütötte le a szemét, s habár még nem mondott semmit, a fiúk rögtön tudták, hogy mi jár az eszébe.
Ez lesz az utolsó évük együtt, utána Cressida egyedül lesz. Ismét.

A lány mérhetetlen boldogsága fölött hirtelen átvette a hatalmat a kétely, és félelem. Torka összeszorult, gyomrában csomó keletkezett a gondolattól, hogy ismét magára marad.
– Nem lesz gond – mosolygott rá bátorítóan Sirius mire Remus és James egyetértően bólintottak.
– Amúgy is addig még rengeteg időnk van, simán lehet, hogy megutálsz majd minket és repesni fogsz az örömtől, hogy nem kell még egy évet kihúznod velünk – vont vállat Remus, Cressida arcára pedig apró mosoly ült ki.

– Nem akarom megzavarni a beszélgetést – köhintett James ezzel megzavarva a pillanatot – De Peter foglalt nekünk helyet, és nem kéne megváratni – biccentett a vagonok felé majd a cuccait felkapva elindult az ajtó irányába, Sirius is így tett.
A szőke lány egy ideig nézte a két fiú távolodó alakját majd tekintetét vissza vezette Remusra, aki elgondolkodva fürkészte az arcát.
– Túl hamar felnőttél – rázta meg a fejét a barnahajú mire ő elmosolyodott.

– Csak 17 leszek – nevetett fel majd egy pillanat alatt abba hagyta amint eszébe jutott valami.
17. Fraces soha nem töltötte be a 17-et, épphogy 14 volt, amikor életét vesztette.
A lány arcán halvány fintor jelent meg, szíve pedig összeszorult.
– Srácok gyertek már! – kiáltott ki Peter az egyik lehúzott ablakú kabinból.
Cressida sietősen megköszörülte a torkát majd a barátját elengedve a táskájáért nyúlt. Gyorsan felkapta a cuccait a földről majd a vagon felé sietett Lupinnal a nyomában.

Felszállva a vonatra a lány a sok kíváncsi tekintetet kerülve indult meg a kabinjuk felé. Lassan kezdte megszokni az állandóan őt figyelő alsóbb évfolyamosokat, hiszen minden évben ugyan az történt. Az elsős diákok mindig egytől egyig kíváncsiak a mostanra egészen nagyra cseperedett lányra. Mindenki tudott Frances Dawsey tragikus történetéről, ebből következően pedig mindenki ismerte Cressidát. A szegény, mindössze 13 évesen magára maradt lányt.

Cressa megtalálva a kabint hálásan mosolygott Jamesre aki az ajtóban várakozva a táskájáért nyúlt majd azt elvéve tőle felrakta a poggyásztartóra. A szőke a karját masszírozva kerülte ki a csomagokkal ügyetlenkedő fiút majd helyet foglalt az ablaknál Sirius mellett. Egy halvány mosollyal az arcán köszöntötte a vele szemben ülő Petert, aki egy barátságos mosoly és egy apró intéssel üdvözölte.

James és Remus a cuccok felpakolása után leültek a kényelmes ülésre majd egy percet sem várva, nevetve kezdték el egymásnak mesélni, hogy mikről maradt le a másik. Cressida egy ideig hallgatta a beszélgetést bár elég nagy volt a katyvasz, - mivel egyszerre próbálták elmesélni, hogy mik történtek velük a nyáron -, így a fejét a baráti társaságról elfordítva az ablak üvegének támasztotta és elkezdte figyelni a tájat miután a vonat lassan elindult.
A szőke lány a mellette elsuhanó fákat figyelte majd, mint akibe villám csapott hirtelen felugrott a helyéről. A négy fiú értetlenül pislogott fel rá de, ő ezzel nem is foglalkozva próbálta meg kikerülni a sok - labirintusként tekergő - lábat. Bukdácsolások közepette végül sikeresen elért az ajtóhoz, amit aztán kinyitott majd sietősen hátra pillantva ennyit mondott.
– Pandora – nyögte ki gyorsan a lány nevét mire a fiúk felvilágosodva bólintottak.

Cressida szapora léptei halkan dübörögtek a földön, minden kabinba belesve kereste az ismerős arcot, de ez igen nehéznek bizonyult mivel a lány bárhol lehetett. Több percig járkált a kabinok között, ám nem lelte azt, akit keresett.
Már éppen azon gondolkodott, hogy majd az iskolához érve megkeresi Pandorát és sűrű bocsánatkérések között megmagyarázza, hogy miért nem volt ott a megbeszélt helyen, amikor is, egy ismerős angyali nevetés ütötte meg a fülét. A szöszi elmosolyodva indult meg a kabin felé, majd megállva annak ajtaja előtt egy apró lihegést hallatva nyúlt a kilincsért. Csakhogy miközben ő nyúlt afelé valaki a túloldalt megelőzte őt, így az ajtó kinyílt. Cressa meglepődve nézett fel az előtte álló személyre, akinek jellegzetes mentolos illata rögtön megcsapta az orrát.

A göndör éppen azon volt, hogy hátrább álljon ezzel utat engedve neki, de mielőtt bármit is csinálhatott volna, a vagon megdöccent így a lány elvesztette az egyensúlyát és neki esett.
Cressida élesen beszívva a levegőt eltolta magát a támaszt nyújtó mellkastól, majd felnézett annak tulajdonosára, akinek szürke szemei unottan pasztázták a lányt.

– Jobban is figyelhetnél – morogta az orra alatt kilépve a kabinból.
Cressida dühösen fordult felé, alaposan végig mérve a személyt, aki - nagy meglepetésére - ugyan ezt tette vele.
Habár nem igazán szívlelte őt, átkozta magát amiért ezt gondolta, de Regulus Black, helyesebb volt, mint valaha. S ha ez még nem lett volna elég, a tavaly még vele egymagas fiú mostanra már egy, ha nem másfél fejjel magasabb volt nála. Sötét göndör tincsei, mint mindig, most is rendezetten álltak, keretet adva az arcának. Jeges tekintete továbbra sem árulta el miféle érzelmek uralkodnak benne.
– Mogorva – motyogta magának a lány, ahogy elfordult a fiú felől és belépett a kabinba ahol pár igen ismerős személy tartózkodott. Pandora vidám tekintettel pillantott fel a régóta nem látott barátnőjére.

– Cressida! – vidult fel Dorcas a lány jelenlétére, majd boldogan ugrott fel a helyéről megölelve őt – Te jó ég, milyen szép vagy! – forgatta körbe, hogy alaposan szemügyre tudja venni.
– Sajnálom, hogy nem jöttem hamarabb – állt meg a forgásban – Teljesen kiment a fejemből, hogy megbeszéltük a találkozót. Túlságosan lefoglaltak a srácok – vallotta be leülve a két lánnyal szembe.
– Ó ugyan már, nem gond – legyintett Pandora – Amíg vártunk rád, Regulus szórakozatott minket – vont vállat csintalan mosollyal az arcán, majd izgatottan közelebb hajolt Cressidához – Láttad, milyen helyes lett? – kérdezte a szája szélét harapdálva mire Dorcas meglökte a vállát.
– Lehet, hogy jól néz ki, de attól még ugyan olyan, mint a Black család többi tagja – vont vállat a lány hátra döntve a fejét.
– Sirius is családtag! – háborodott fel Panda – Mégis beszélgetsz vele.
– Sirius más tészta – vágott vissza.
– Mégis miért? – vonta kérdőre – Valld be, hogy csak ezért nem kedveled Regulust mert még tavaly jobb eredményt ért el az egyik Bűbájtan esszéjével, mint te – fonta keresztbe a karjait maga előtt rosszallóan.
– Annak semmi köze nincs hozzá! – szólt mérgesen Cressa, továbbra is fájlalva azt, hogy a fiú semmiféle komolyabb erőlködés nélkül legyőzte őt az egyik kedvenc tantárgyában.

– Oké – suttogta a barnahajú a két barátnő között kapkodva a tekintetét.
Cressida a mennyezetet figyelte élesen beszívva a levegőt, ezzel jelezve, hogy nagyon nincs ínyére a beszélgetés témája, amit Pandora kezdeményezett.
– Nos, milyen volt a szüneted? – köhintett Dorcas megpróbálva oldani a feszültséget az apró kabinban.
– Elment – válaszolt visszafogottan, továbbra is a plafont figyelve.
– Naaaa – bökdöste meg a barna hajú a szöszi lábát majd izgatottan át ült mellé – Panda azt mondta, találtál valakit – vigyorgott.
A zöldszemű most először vette le a szemét az égről, lassan letekintett a mellette ülő lányra, akinek barna szemeiben kíváncsiság csillogott.
– Ezek szerint igaz? – tapsikolt izgatottan, mire a szőkeség pisszegve fogta meg a kezét.

Pandora érdeklődve pillantott a barátnőjére, ő sem tudott sok mindent az illetőről.
– Ne mondjátok el senkinek – nézett felváltva a szőkére és a barnára.
– Hogy hívják? – kérdezte izgatottan Pandora.
– Edwin – mosolygott Cressida.
– Te jó ég! Nem ő az a végzős srác, a szőke hajú, kék szemű macsó? – vonogatta a szemöldökét kacéran Dorcas mire a szöszi elpirult.
– Szóval ő az! – visított Pandora.
– Ó Merlin, teljesen megtudlak érteni – sóhajtott fel Dorcas visszaemlékezve a fiú kinézetére.
– Főnyeremény – értett egyet Pandora – Na és, hogy történt? – kérdezte izgatottan a lány felé hajolva.