Az órák unalmasak voltak. Megbeszéltük a holnapi bulit. Nem leszünk sokan csak pár barát. Most értem haza le pakoltam aztán bedőltem az ágyba. Néhány óra múlva csengetek. Ki a fene lehet az? Kinyitottam az ajtót és Yukine ált előttem.

- Szia. - köszönt.
- Szia. Te, hogy hogy itt? - kérdeztem.
- Erre jártam gondoltam benézek. - mosolygott. De szép mosolya van. Nem, miket gondolok. Én nem vagyok meleg.
- Gyere be. - fére álltam, hogy be tudjon jönni. Leült a kanapéra zavarba voltam csak tudnám mért.
- És most mit csináljunk? - kérdeztem.
- Nézünk filmet. - ajánlotta fel.
- Oké. - bekapcsoltam a tv-t el kezdtem váltogatni a csatornákat. Végül találtam egy filmet leültem Yukine mellé és elkezdtük nézni. A film felénél el kezdet homályosodni minden és elaludtam.

Egy teljesen sötét helyen ébredtem. Nem láttam semmit. Hirtelen egy fehér fényből egy ember lépet ki. Mikor közelebb ért felismertem Yukine volt az letérdelt mellém. Valamit mondott de semmit nem hallottam csak láttam hogy mozog a szája. Végig simított az arcomon és megcsókolt. Még el se váltunk egymástól minden el tünt. Egy új helyszín bontakozott ki körülöttem. Zuhogó eső fák és két gyerek nevetés ahogy szaladnak menedéket keresni. Egy kis faházba mennek be össze bújnak mert fáznak.
- Maradjuk együtt örökre. - mondja a gyerek énem a melletem lévő Yukinenek.
- Úgy lesz. - ölelt magához szorosabban. Megint megváltozott a táj. Most azon a játszótéren voltunk, ahol elváltak útjaink.
- Nem vagy többé a barátom felejtsd el, hogy azok voltunk. - kiabálta a kicsi én.
- Sajnálom. - mondta a kicsi Yukine aztán ott hagyta kis énem. Mikor megfordult sírva ment el mellettem.

Lassan kinyitottam a szemem.
A kanapén feküdtem Yukine nem volt sehol.