- Huh végre meg találtalak titeket. - lépet át az ajtón Shou.

- Mit csináltok itt? - méregetett mindent tudóan.

- Semmit. - vágtam rá talán túl gyorsan. - mennyünk. - tetem még hozzá és elindultam a terembe.

Az órák unalmasan teltek most matek van, de nincs hangulatom hozzá. Hál istennek a csengő meg mentett. Ki mentünk az udvara leültünk egy padhoz ki nyitottam az üvegem, hogy igyak.

- Ti együtt vagytok ugye? - törte meg a csendet Shou én meg sugárba ki köptem a vizet.

- Mi? Dehogy is. - köhögtem.

- Csak hogy tud engem nem zavarna.

- De nem vagyunk együtt. - nevettem. Yukine fel ált mellőlem és ott hagyott minket.

- Yukine hová mész? - szóltam utána. Nem válaszolt el hagyta a suli területét vissza se nézet.

- Majd én utána megyek. - pillantottam rá. - majd hozd el a cuccainkat. - tetem még hozzá és Yukine után futottam. Egy elhagyatott utcán találtam rá.

- Yukine. - tettem a kezem a vállára mikor meg fordult sírt.

- Mi a baj? - vált aggódóvá a hangom.

- Nem mered fel vállalni, hogy együtt vagyunk. Tudod milyen régóta várok rád? Nem hibáztatlak érte hisz mindketten fiúk vagyunk ez nem könnyű. De lehet jobb lenne neked, ha nem bonyolítanánk a kapcsolatunk. Legyen vége még mielőtt elkezdődne. - miután befejezte el futott.

A sulihoz közeli parkba sétáltam nem tudom, hogy sikerült el keverednem idáig, de itt vagyok. Lerogytam egy padra és csak néztem magam elé.

- Meg találtad Yukinet? - huppant le mellém Shou.

- Elszúrtam. - temetem kezembe az arcom.

- Mért? - kérdezte barátom.

- Mert nem vállaltam fel előted hogy együtt vagyunk. - lassan elvettem az arcom elől a kezem és rá néztem.

- Beszélj vele biztos meg fogja érteni. - bólintottam és elindultam szerelmemhez. De nem nyitott ajtót az üzeneteimre se válaszolt.

*Másnap*

A suli kapujánál szobrozok egy ideje Shou mikor meg érkezett ott maradt velem.

- Ott meg várlak titeket. - bökött egy padra mikor meg látta Yukin-t közeledni.

- Yukine kérlek beszéljünk. - figyelmen kívül hagyott és elment mellettem.

- Yukine kérlek. - kaptam a keze után. Fel nézet rám látta, hogy addig nem engedem el amíg meg nem hallgat.

- Hallgatlak. - fordult teljesen felém így elengedtem a kezét.

- Sajnálom. Ha tehetném az egész világ előtt fel vállalnálak. Csak ez olyan új nekem. Én...szeretlek. - mélyen a szemébe néztem és vártam a választ.

- Én is szeretlek. De ha együtt vagyunk nem bírok úgy a közeledbe maradni, hogy ne érjek hozzád. Mások ezt nem értik ezért be szólogatnak vagy bántanak nem akarom, hogy miattam bajod essen. - hajtotta le a fejét.

Meg fogtam kétoldalt az arcát és felemeltem, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Nem számít ki mit mond csak az számít, hogy szeretlek. - közelebb hajoltam hozzá és meg csókoltam. Ott mindenki ellőt és nem érdekel, hogy mindenki minket néz. Szeretem és nem fogom szégyelni.

THE END!