Korán keltem ez az ára, ha az ember suliba jár. Koharu vagyok 15 éves gimnazista. Bementem a fürdőszobába elvégeztem a reggeli rutinom majd lementem reggelizni. Mikor végeztem vissza mentem a szobámba felöltöztem és elindultam. Lassan sétáltam a suliba bőven volt időm beérni így nem sietem. Lassan itt a félév. Hallottam, hogy ma elvileg jön valami új osztálytárs. Hangos lépteket hallottam a hátam mögött.
- Kooou- ugrott a nyakamba Shou.
- Eresz el. Hallod? - mindig ezt csinálja csak tudnám mért. Páran még csatlakoztak hozzánk majd együtt mentünk tovább.
- Hétvégén nem jösztök át bulizni hozzám. Hívok pár csini lányt is. Na gyertek. - hát igen Shou mindig bulizna.
- Én ott leszek. - egyeztem bele nincs mit tenni végül is legjobb barátok vagyunk vagy mi a szösz.
- Tudtam, hogy számíthatok rád Ko-chan. - vigyorogva karolta át a vállam.
- Megmondtam, hogy ne hívj így. - lelöktem magamról a kezét. Utálom, ha így hív. Csak ő hívott így annak is már 5 éve. Közbe beértünk a suliba felmentünk a terembe leültünk. Hamarosan jött Mai-sensei. Egy negyvenes éveiben járó nő.
- Jó reggelt. - köszönt.
- Jó reggelt. - mondta az osztály kórusba.
- Ma új osztálytársatok jött. Gyere be kedvesem. - szólt ki az ajtón. Az ajtó ki nyílt majd belépett. Teljesen úgy néz ki, mint Yukine. Nyugi ez még nem biztos lehet csak hasonlít rá. Még egyáltalán nem biztos, hogy ő az. Nem lehet ő.
- Ahw. - olvadoztak a lányok mikor meg látták.
-Sziasztok! - köszönt a jövevény.
- Ő itt Natsume Yukine. - ő az mostmár biztos.
- Legyetek vele ke...- nem tudta befejezni. Felpattantam és ki rohantam a teremből. Még hallottam, hogy utánam szól.
- Ko-chan, várj. - de én csak futottam ki a teremből ki az iskolából. Az udvaron egy eldugott helyen leültem a földre.
- Mért kellet ide jöjjön? - kérdeztem hangosan.

*5 éve (vissza emlékezés) *

- A szüleimmel el költözünk. - mondta lehajtott fejel miközben a hintába ültünk. Rá néztem ő is felém fordult. Ez biztos csak vicc.
- Mi? Mért? - ugrottam fel. Csak elfordította a fejét, nem válaszolt.
- A legjobb barátom vagy. Mért? - szememből elkezdtek könnycseppek folyni.
- Sajnálom. - megfordult és elment.
- Nem vagy többé a barátom felejtsd el, hogy azok voltunk. - ordítottam utána sírva.

*Vissza emlékezés vége*

Nem akartam ilyen szörnyűségeket mondani neki. Nem tudok így a szemébe nézni. Bocsánatot kérni meg nincs bátorságom. Elindultam vissza a suliba, de nem mentem be a terembe felsétáltam a tetőre. Neki támaszkodtam a korlátnak és néztem a várost. Meg szólalt a csengő. Néhány perccel később ki csapódott az ajtó. Hátra fordultam, hogy meg nézem ki az.