ᴍɪɴꜱᴜɴ

Kiszolgáltatottnak érzem magam, védtelennek. Hiába igyekszem a lehető legjobban takarni az arcom, a melleim ettől függetlenül még tisztán látszódnak és a chat túloldalán egy tőlem legalább húsz évvel idősebb pasas éppen a második orgazmusa közelében jár. Hányingerem van, el szeretnék bújni és sírni, amíg valaki meg nem talál. Hogy a bátyám, vagy más, nem számít. Csak ezt hagyhassam abba! 

- Vedd le a bugyidat is, kislány! - hangzik a kérése, amitől majdnem hangosan felsírok. Nem akarom! - Gyerünk már! 

- Azt nem veszem le - a határozottságom nevetséges, még a hülye is kihallja a hangomból a kétségbeesést. Ez a pasasnak is feltűnik, mert szigorúbban bámul a kamerába és én a melleim elé kapom a kezeimet. 

- Már feleslegesen takargatod magad. Így is tudom, mekkora ribanc vagy. Élvezed, hogy mások rád verik ki, mi? 

A könnyeimtől alig látok. Megnézem hányan várakoznak még a sorukra, szerencsére csak egy valaki. Semmi baj, Minsun! Ő lesz az utolsó, és aztán mára vége. Mély levegő! Sikerül elmennie másodjára is anélkül, hogy a melleimen kívül látott volna többet is. Cifrán káromkodva küld el melegebb éghajlatra és még legalább kétszer a ribanc és kurva jelzővel illet, mielőtt kilép a beszélgetésből. 

Nincs időm szusszanni, mert a várólistámon lévő utolsó taggal dob össze az oldal. Csakhogy amint megpillantom a felhasználónevét a fekete kameraképe fölött, megfagy bennem a vér. 

- Minsun, mi a...?! 

ᴊᴇᴏɴɢɢᴜᴋ

Tudom, hogy olyat látok, amit nem szabadna. Nem azért, mert vakságot fogadtam, hanem mert Minsun nem akarná, hogy lássam. Mégse tudom levenni róla a szemem, még akkor sem, mikor pánikszerűen tűnik el a kamerája elől és gondolom egy felsőt keres, amivel takarhatja magát. 

Nem láttam még az ő testénél tökéletesebbet. Ennyi épp elég volt ahhoz, hogy fel tudjam mérni és beigazolódott, amit múltkor gondoltam: a legformásabb mellekkel van megáldva. Olyanokkal, amikről más lányok álmodozhatnak csak. Beharapom az alsó ajkam és most tényleg minden erőmmel azon vagyok, hogy az eredeti célomra koncentráljak. 

- Úgy teszek, mintha nem láttam volna semmit - mondom, de még mindig nem látom őt. - Minsun, légyszíves! Beszélni szeretnék veled. 

- Mit akarsz? 

- Beszélni.

- De miről? - olyan a hangja, mint aki menten elsírja magát. Lassan kúszik vissza a képernyő elé, kezeit mellei előtt fonja össze, ezzel is elrejtve magát előlem, pedig a pólója mindent takar. 

Hunyorogva közelebb hajolok a kameraképéhez, hogy biztosan jól látom-e, amit látok. A gyér fényben is jól látszik, hogy foltok tarkítják mindkét kezét. Ezeket tegnap este nem láttam. Biztosan a rosszabb fényviszonyok miatt. Most viszont szinte kiszúrják a szemem, az meg rátesz egy lapáttal, hogy nem leplezi a könnyeit, csak ajkába harap, nehogy hangosan is elsírja magát. 

- Szeretnék bocsánatot kérni a tegnapi miatt. Azért, amit mondtam. Igazad volt, szemét húzás volt tőlem, amiért kiegyenlítésként beszéltem rólad. Sajnálom. 

Általában nehezemre esik bocsánatot kérni, még ha valóban hibáztam is. De vele könnyen megy, folynak belőlem a szavak és látom, ahogy az arca kemény vonásai kezdenek megenyhülni. A tartásán is lazít, ölébe vesz egy párnát és törökülésbe helyezkedik. 

- Nem csinálhatod ezt a barátnőddel. A háta mögött, a tudta nélkül...

- Miért, ő közölte velem, mikor először megcsalt? 

- Ne viselkedj úgy, mint ő! Nem leszel több ettől, se jobb.

Sunhee-ra terelődik a téma és semmi kedvem róla beszélni. Megint csak a foltjait bámulom, szótlanul nézem, ahogy megigazítja a haját, még mindig zavarban van. Megköszörülöm a torkom, hátha rájön, hogy most rajtam a sor a tématerelésben. 

- Miért nem volt rajtad az előbb semmi? - kérdezem óvatosan. Vállat von, amitől égnek emelem a tekintetem. Tipikus Minsun. Alig ismerem, de ezt az idegesítő szokását már megtanultam. 

- Nem tartozom neked magyarázattal.

Makacs, mint az első beszélgetésünkkor. Nyilván nem is bízik bennem, ami teljesen érthető, hisz nem adtam okot rá neki. Amint kicsit is elgyengült előttem, tönkre tettem még azt a pillanatot is. Ismeretlenül irányíthattam őt tegnap, még ha csak rövid ideig is, de bízott bennem annyira. Most meg megkérdezem tőle, miért engedte, hogy más lássa azt, amit nekem nem lehetett eddig és jogosan vág vissza. 

Hirtelen ötlettől vezérelve lejjebb hajtom a laptop tetejét, hogy nyaktól lefelé látszódjak csak, majd bekapcsolom a webkamerát. A semminél több és remélem, hogy Minsun is így gondolja. Meglátom magam a képernyőn, ő is észreveszi a változást. 

- Ennyit mutathatok csak és kérlek, ezt vedd annak, hogy én kezdek bízni benned. Tudom, mennyire nem könnyű valakinek megnyílni. Azt is tudom, hogy csak pár napja beszélünk. Viszont szeretném, ha nem éreznéd magad feszélyezve velem, annak ellenére sem, ami történt közöttünk. 

Le kell döbbenjek magamon, amiért így beszélek. Szokatlan látnom magam, hiába nem látszik az arcom. Minsun emészti a szavaimat.

- Nem foglak újból arra kérni, hogy vetkőzz. Nem erőltetek rád semmit. Viszont nem mondhatom azt sem, hogy bűntudatom van a tegnapi miatt, mert én élveztem. Szóval ha ezt szeretnéd hallani, mert a lelked ettől könnyebbülne meg, sajnálom. 

Kész, ez volt az igazság. Nem bántam meg, hogy Sunhee háta mögött élveztem Minsun - úgymond - társaságát. Ő is élvezte, felesleges lenne tagadnia. Jól éreztük magunkat, még látatlanba is eljuttattuk a másikat a csúcsra. Elég volt csak hallanom a hangját hozzá, minden mást a fantáziám intézett el és cseppet sem bánom. 

- Azért tettem, mert ezt kell tennem - válaszol a korábbi kérdésemre röviden. - Ne kérdezz erről többet! 

- Rendben van - bár nagyon szívesen faggatnám tovább, mégis miért kellett ezt csinálnia, mi miatt szorul rá arra, hogy a testét mutogassa. Nem olyan lánynak tűnik, mint aki felettébb örült neki, sőt. - Minsun...

- Ami tegnap történt, nem történhet meg újra, mert nem teheted ezt a barátnőddel - mondja keményen, határozottságot erőltet magára. 

De csak erőlteti. Ha látná magát most az én szememmel, rájönne, hogy én már rájöttem. Bármennyire is tetteti, hogy bánja, amit csináltunk, rossz színésznő. Tetszett neki. Imádta.

 A bűntudat nem egyenlő a megbánással. Valami azt súgja, még ő sem hiszi el, amit mondott. Ám, hogy kissé csökkentsem a rossz érzését, egyetértek vele.

- Oké, Minsun. Nem fog megtörténni.

°°°

Nem sokat beszélünk, viszont egyikőnk sem lép ki a chat szobából. Érdekelne, vajon vannak-e nála megint várólistán, mert én már nem látom, de valahogy azt érzem, ezzel a kérdéssel az amúgy sem rózsás hangulatot még kellemetlenebbé tenném. 

- Mi a neved? - töri meg a csöndet, meg is lep vele. - Én még a nevedet sem tudom. 

- Elmondod, miért vagy még mindig szomorú? - megrázza a fejét. - Akkor én sem mondom meg a nevem.

- Ez nem fair.

- Az élet ritkán az, cica. 

Arca megrándul a becenév hallatán, én elfojtok egy nevetést. Kicsúszott, nincs rá mentségem. Mindenesetre nem tűnik úgy, mintha nagyon zavarná, ezért nem javítom ki magam. 

Nézi a kameraképem, tanulmányozza, amit lát belőlem. Megjegyzi, mennyire széles vállaim vannak és a testalkatom alapján arra tippel, hogy amikor nem a gép előtt ülök, a kondiban töltöm az időmet. 

- Azért túlzás lenne azt mondani, hogy egész nap, de néha szoktam edzeni.  

Az órára pillantok, későre jár. Igazság szerint még maradnék és beszélnék vele, de ásít egyet és úgy döntök, nem leszek önző. 

- Aludjunk - mondom neki, mire bólint egy aprót. Mielőtt kilépne a beszélgetésből, megszólalok, ezzel megakadályozva őt, hogy itt hagyjon. - Tényleg sajnálom. Te nem vagy kiegyenlítés, Minsun. 

- O-oké - zavarba jön, gondolom az emlékektől. Vajon mennyit gondolt rá azóta? Most is az jár a fejében? - Akkor már hivatalosan is együtt vagytok a lánnyal? 

- Igen.

- Sok boldogságot nektek! - halványan elmosolyodik, ekkor látszik csak rajta igazán a kimerültség. Nézem őt, próbálom még jobban megfejteni. - Jó éjszakát! 

Azzal elsötétül a kameraképe és néma csönd kezd nyomasztani. Szeretné tudni a nevem, de nem árulhatom el neki. Hívhatnak mást is úgy, mint engem, viszont tartok tőle, mi lenne a reakciója, ha megtudná, ki is vagyok valójában. Mégis őszinte szeretnék lenni vele, amennyire tehetem. De nagyon kell ügyelnem arra, hogy még véletlenül se lásson meg. Legalábbis még egy ideig semmiképp. 

°°°

1. Nagyon introvertált típus vagyok. Ha valamit nem akarok megtenni, általában nem teszem meg, ebből itthon sok háború van, még így 23 évesen is. Lázadó személyiségem van, ha valami nem tetszik, ellenzem, ütközik az én elképzeléseimmel, akkor nagyon bunkó, lekezelő vagyok és nem, nincs bűntudatom. Durván oda tudom mondani a véleményem. De amúgy alapból mindenkivel kedves vagyok, tényleg.

Viszont, hogy valami jót is mondjak azért, imádom a művészetet. A festészet és a zene, könyvek csak a töredékei annak, amikért oda vagyok. Nagyon szeretnék eljutni a Van Gogh múzeumba. Kedvenc festőim Vincent Van Gogh (ki gondolta volna?), Monet és a magyarok közül Munkácsy. Ó, és imádok sütni. :) 

2. Akivel beszélgettem is, illetve együtt is megtapasztalhattuk a League of Legends szépségeit, az k_lianna4.

3. Nekem ez a függőségem, komolyan. Amikor időm engedi, írok. Boldoggá tesz, ahogy a visszajelzések is. (Épp ezért én sosem teszem csillagozás és komment-függővé a részek közzétételét. Nincs értelme. )Már lassan több, mint 10 éve csinálom és közel két év kihagyás után beláttam, hogy tényleg ez az, amit szeretek csinálni. Ebben szeretnék fejlődni még, hiszen van hová. 

4. Próbálok elsősorban magamnak, hiszen nagyon élvezem. Sokszor viszont azt veszem észre, hogy az "elvárások" szerint írok, olyankor kevésbé tetszik a történet és vennem kell egy nagy fordulatot, amivel visszatérek az eredeti tervemhez. Ez általában akkor történik, ha úgy érzem, valamivel csalódást okoztam az olvasóknak. 

5. Ki akartam próbálni magam. 

6. Nincs közös könyvem senkivel és nem is tervezek. Sose szerettem osztozkodni, sajnos ebből a szempontból is önző vagyok. 

7. Rossz szokásaim közé tartozik, hogy ezt sosem teljesítem. 

Köszönöm a kihívást, @SWAG__Boy :)