Mint minden reggel – kivéve hétvégente – az ébresztőmre keltem. Morogva kikeltem az ágyból, és elkezdtem felöltözni. Mikor kész voltam kifésültem a hajam, majd össze fogtam egy ló farokba. Le mentem a konyhába, és az egyik felső szekrényből ki vettem egy tálat, amibe bele öntöttem egy kis müzlit utána pedig a tejet. Jó ízűen meg ettem.

Az előszobába ballagtam ahol fel vettem a cipőmet, és egy pulcsit. A füllhalgatóm a fülembe dugtam, majd el indítottam egy lejátszási listát. Fel kaptam a táskám. Ki léptem a házból, és be zártam az ajtót. Elindultam a suliba. Ütemesen lépkedtem a járdán az iskola felé, miközben a gondolataimba merültem.

Az anyám lassan 1 éve kómában van, egy vonat baleset miatt. Akkor költöztünk el. Az orvosok nem tudják, hogy mikor fog fel ébredni. Szerencsére meg engedték, hogy haza vigyük, annak ellenére hogy kómában van. Így úgymond házi őrízetben van. Ezért nagyon is hálásak vagyunk az apámmal. Az apámnak a munkája miatt utazgatnia kell. Postán szokta küldeni a pénzt.

Ki szakadva a gondolataim közül, eltettem a fülhallgatóm, majd az udvaron keresztül be mentem a bejáraton. A szekrényekhez érve át vettem a cipőmet, és a termembe mentem. A padomnál letettem a táskám, én pedig le dobtam magam a székbe. Kipakoltam a cuccom, és vártam hogy be lépjen az ajtón a tanár.

Ismét egyedül. Néha úgy éreztem magam, mint egy magányos farkas, aki egyedül töltötte minen napjait, a vadonban.

Senki se figyelt rám. Mindenki figyelmen kívül hagyott, és el került. Minden nap olyan voltam mint egy szellem. Egy szellem farkas, aki magányos és láthatatlan. De nagyon jól tudtam, hogy miért. Egyszerű az ok. Semmilyen érzelmet sem mutattam ki. Rideg voltam mindenkivel. Nem mutattam gyengeséget.

Be jött a tanár, és el kezdődött az óra. Minden szokásosan unalmas volt.

***

Kicsengettek. Most lesz ebéd. Komótosan össze pakoltam a cuccom. Fel álltam a helyemről, és lementem az ebédlőbe. Ki kértem a saját ételem. Kerestem egy helyet ahova leülhetek. A sarokban meg láttam egy üres asztalt, így oda mentem és leültem. Csendben enni kezdtem.

-Nem is értem, hogy miért élsz még. Hisz senkinek sem kellesz. Haszontalan kis senki vagy. -A hang irányába néztem. Egy csapat lány volt ott, akik gúnyosan mosolyogtak és röhögcséltek, miközben valakit körbe álltak. -Jajj ne. Most sírni fog. -Néhányan csak gúnyosan nevettek, míg pár lány önelégűlten és lenézően nézték a gyengébbik félt.

Nekem ennyi elég is volt. Meg fogtam a kakaós dobozom, amit ebédhez kaptam. Fel álltam a helyemről és oda mentem a lány bandához. Átfurakodtam rajtuk, és a földön lévő lányhoz sétáltam. Felé nyújtottam az egyik kezem.

-Gyere. -Mint mindig most sem mutattam ki semmilyen érzelmet sem. Bizonytalanul és félénken elfogatta a kezem, majd lassan fel állt.

-Hogy merészeled?! -A "vezérhez" fordultam. Meg vető pillantásokkal néztem rá.

-Sajnálom, de a kutyák ugatását nem értem. -Egyre idegesebb lett, amit szórakózottan néztem végig. Persze nem mutattam ki.

-Te kis.... -Félbe szakítottam.

-Jajj elnézést. Nem akartalak meg bántani. -Úgy csináltam, mint aki tényleg bánná dolgot. Pedig egyáltalán nem bánom. hogy hitelesebb legyen a kis játékom, enyhén meg is hajoltam. -Hadd engeszteljelek ki a gorombaságom miatt. -A lány egy öntelt, és lenéző vigyor kíséretében bólintott. Ki bontottam a kakaós dobozt, ami egész végig a kezemben volt. Feje felé emeltem, majd fejjel lefelé fordítottam, s így a kakaó a fejére pottyant. -Kezdj a saját súly csoportodal. Akkor meg látjuk, hogy mekkora a szád te kis ribanc. -Idő közben, elég sokan körénk gyűltek. El indultam az emberek felé, akik utat adva ki engedtek. Az a kis ringyó hisztirékusan el rohant, míg a csicskái követték.

Ezek után vissza indultam az osztály termünkbe.

-Oi! Várj meg! -Hallottam meg egy ismeretlen hangot. Meg álltam és az ismeretlen felé fordultam. Az a lány volt az, akit az előbb megvédtem. -Köszönöm, hogy meg védtél. Mivel hálálhatnám meg?

-Nem kell semmivel sem meg hálálnod. -Ismét elindultam. Ő követett.

-Natsuko Yukina a nevem. Téged hogy hívnak? -Kedves mosoly volt az arcán. Nálam alacsonyabb volt egy kicsit. Fekete haja, egészen a derekáig ért. Zöld szemei csillogtak a kedvességtől, és a szeretettől.

-[Teljes Név] -Mostmár Yukina társaságában mentem az osztály teremhez. Ki derült, hogy ő egy évvel alattam jár. Meg beszéltük, hogy iskola után megvárjuk egymást a kapuban.

***

Az utolsó óráról is kicsengettek. Össze pakoltam. Lementem a szekrényekhez és  vissza vettem az utcai cipőmet. Lassan rá érősen sétáltam a kapuhoz, ahol meglepetésemre egy srác állt. Vagyis az egyik osztálytársam. Iwaizumi Hajime. Nálam sokkal magasabb volt. Sötét barna haja, már már feketének tűnt. Arca kifejezéstelen. Mint az enyém.

Oda érve mellé, köszönésként csak bicentettünk egymásnak. Utána vártunk.

Yuki Oikawa társaságában érkezett meg hozzánk.

-Iwa-cha~n csak nem csajozol? -Kérdezte Oikawa Iwaizumitól, aki pírral az arcán adott neki egy tockost Oikawának.

-Itte! Olyan gonyosz vagy Iwa-cha~n. -Nyavajgott a mogyoró barna hajú. Én csak meg forgattam a szemem, és el indultam haza felé. Yuki utánam futott, és mellettem sétált. Mindenféléről beszélt. Én csak rövid válaszokat adtam, vagy bólintottam.

Egy ideig együtt sétáltunk, majd elváltunk.

Haza érve letettem a cuccaimat a nappaliban lévő kanapéra, levettem a cipőmet és bementem a konyha melletti szobába, ahol anyám volt. Le ültem a székre, és el meséltem neki a mai napom. Az utolsó mondatom mindig az volt, hogy "Remélem hamarosan fel ébredsz". Még pár percig szótlanul ültem mellette, majd felálltam és el kezdtem csinálni a teendőimet.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

1. sorban.: Bocsánat hogy nem adtam élet jelet. Csak szarakodott a telefonom. Elvileg nem sokára megkapom az újat.

2. sorban.: Az IwaOi-al kapcsolatban. Ne haragudjatok. De. Nem tudom, hogy mikor fogom folytatni TwT.

Most megyek és elásom magam.