Bomi szégyellte magát, amiért egyetlen köntösben bújt Chanyeolhoz, arról nem is beszélve, hogy a csókjuk miatt kényelmetlenül érezte magát mellette. Még Ő sem tudta megmagyarázni, hogy miért, de vágyott a fiú puha ajkainak érintésére, ami teljesen összezavarta. Soha nem vágyott még úgy semmire, mint Chanyeol csókjaira. Nem érzett még soha ekkora késztetést arra, hogy valaki közelében legyen.

Még Junsu sem tudott ilyen dolgokat kiváltani belőlem.

Gondolataiból visszatérve gyorsan magára kapta a ruháit, amiket nemrég hozott neki Baekhyun, majd megkocogtatta a nála sokkal magasabb srác vállát. Egy szót sem váltottak, mégis megértették egymást. Chanyeol a tokjából kiszakadt ajtó felé mutatott és Bomi derekát fogva bevezette szobájába, hogy aztán újra elkezdje bekötözni sebeit. A lány tűrte az alkoholos vatta érintését, végre nem szisszent fel. Egyre csak a colost bámulta, ahogy teljes figyelmét a vágások kezelésének szentelte. Kezei remegtek, ajkai enyhén szétnyíltak. Bomi nem tudta nem nézni a kisfiús arcot, a vörös tincseket, a rózsaszín párnákat. Szíve mindeközben egyre gyorsabban és gyorsabban vert, fájdalmasan ütődött bordáinak, mintha ki akarna törni megszokott helyéről. Meg akarta érinteni ajkait, ha nem is a sajátjaival, de legalább az ujjbegyeivel. Csak egy apró érintésről lenne szó, mégis tönkre tenne mindent. Hisz még Ő sem tudja, hogy mi történik az érzelmeivel, azt pedig végképp nem, hogy Chanyeol hogyan reagálna bőrük ilyenfajta, intim érintkezésére.

Bár úgy rémlik, hogy a csókunk nem volt ellenére.

Eleinte...

- Mi jár a fejedben? - szólalt meg mély hangján, ami olyan rekedtes volt, mint amilyen közvetlen ébredés után szokott lenni emberek ezreinek.

- Az igazat megvallva? - kérdezett vissza Bomi. Legszívesebben visszatért volna a csendbe, ami olyan harmonikusan körbe lengte Őket alig pár másodperccel ezelőttig. Chanyeol csak bólintott, egy pillanatra sem nézett barátja húgára.

- Csak az igazat akarom hallani...

- Rajtad. Azon, amikor először megmentettél, arra a napra. Az elrablásom előtti pillanatokra, amikor felhívtál. Azon, ahogy berontottál hozzám a fürdőbe, a csókunkon... - akarattal nem fejezte be a mondatot. Inkább hagyta, had lógjon a levegőben kettejük között. Talán, ha Ő is és Chanyeol is gondolkodnak rajta egy picit, könnyebb lesz róla beszélni. De az is lehet, hogy csak Bomi gondolta így, ugyanis a jelek szerint ajkaik találkozása nem az a téma volt, amit csak úgy fel lehetett dobni és feszengés nélkül elbeszélgetni róla.

- Figyelj Bomi, annak a csóknak nem szabadott volna elcsattannia...- a szavai fájdalmasan hangzottak, így Junmyeon húga nem is hagyta, hogy befejezze mondanivalóját.

- Tudom. Csak gondoltam megígérhetnénk egymásnak, hogy nem mondjuk el a bátyámnak. - zavarban volt, sőt, szomorú volt. Rosszul esett neki, hogy Chanyeol ezeket mondta. De mentenie kellett a menthetőt, ami azt jelentette, hogy nem mutathatta ki érzelmeit.

Ha olyan nagy hiba volt, akkor miért tette meg? Egyáltalán miért érzem letörve magam? Még csak nem is ismerem!

- Ne félj, egy szóval sem fogom említeni neki. - végre Bomira tekintett. Most először mutatta meg féloldalas mosolyát a lánynak.

- Hyung... szerinted Bomi rendbe fog jönni? - Sehun épp az épület körül elhelyezett kamerák felvételeit nézte, amikor megtörte a percekkel ezelőtt beállt csendet. Baekhyun fiatal barátjára nézett és kíváncsian fürkészte arcát.

- A sebei biztosan. Sokáig fog tartani, mire minden vágás beforrad, és hegek biztosan maradni fognak, de be fog gyógyulni az összes.

- Nem a külső sebeire gondoltam! - csattant fel az évekkel fiatalabb srác. Megint tiszteletlenül beszélt barátjával.

- Tudom...

- Akkor meg válaszolj normálisan! - tomboltak benne az indulatok.

- Nézd Sehun, nekem is fontos lett Junmyeon húga. A mi kis vezetőnk gondolom neked is adott egy feladatot Bomi megvédése mellé. - Sehun egy szót sem szólt, csak bólintott. Érdekelte, hogy mit akar neki elmondani Baekhyun.

- Nos... - az orvosnak tanuló fiú leült az ágyra és kezeit kezdte bámulni. - Nekem át kellett néznem a beszélgetéseit, a híváslistáját, még a naplóját is el kellett olvasnom. Sokkal jobban ismerem, mint közölünk bárki. Olyan titkokat tudok, amiket talán még Junmyeon sem. De tudod, Bomi igazán erős lány, hisz egyedül kiszabadult...

- Megölt egy embert. - Sehun Baekhyun szavába vágott. - Borzalmasan érzi magát. A sebei örökre emlékeztetni fogják arra, ami vele történt... Miattunk, Hyung! Érted? Ez mind miattunk történt!

- Előbb vagy utóbb de megtudta volna az igazat, ráadásul a saját tudta nélkül keveredett ebbe bele még évekkel ezelőtt... - egy pillanatra elhallgatott, hogy erőt tudjon gyűjteni és barátja a nézzen. - Sehun-ah, Bomi Lee Junsu barátnője volt. - a fiatal srác arcából minden szín kifutott, íriszei döbbenettől csillogtak.

- Ez baromság! - szólalt meg végül.

- Nem. A saját szememmel láttam a közös képeiket, olvastam Junsu leveleit, amiket Bominak írt. Évekig voltak együtt, pár hónapja hagyta el Junsut.

- Szerinted megtalálnak minket? - Kyungsoo sosem volt az az aggódó típus, most mégis csontjáig hatolt az érzés. Félt attól, hogy barátai közül valaki meghal. Érezte, hogy feladatuk ezerszer nehezebb lett és hogy ez a harc sokkal több emberi életbe fog kerülni.

- Remélem, hogy nem. Talán Junsu nem ismeri annyira Bomit, hogy tudja hol laktak régen. Viszont abban biztos vagyok, hogy a lakásainkra elmennek. - Jongin a falnak dőlve bámulta az eget.

Lassan felkel a nap.

- Remélem hamar végzünk Junsu bandájával. Kezdenek az agyamra menni. - Kyungsoo pisztolyával játszadozott. Jongin jelentőségteljes pillantást vetett legjobb barátjára.

- Tudom. Az anyukádért is bosszút kell állnunk. - Jongin bólintott alacsony barátjának válaszképpen, majd az ajtóhoz fordult. Sehun és Baekhyun jelentek meg, hogy leváltsák Őket.

Jongdae a liftet figyelte szüntelenül, hátha meglát valakit, akit lelőhet. Feldühítette a másik maffiabanda tagjai.

Hogy gondolhatták, hogy elrabolják Bomit? Junsu hogy merészelt egy ujjal is hozzáérni?

- Minden oké? - kérdezte Minseok a helyiség legtávolabbi sarkában ácsorogva.

- Semmi sem oké! Most már ideje lenne végleg leszámolni az egész bagázzsal! - dühös volt. A mindig viccelődő fiú tombolt. Elege volt abból, hogy Lee Junsu és a drága kis ölebei mindig a szeretteinket bántják.

- Azzal tisztában vagyok, de engem most az érdekel, hogy veled minden rendben van-e. - Minseok mindig is túl sokat aggódott. Már a középiskolában is ilyen volt. Betegre izgulta magát a meccsek előtt, vért izzadt a dolgozatok miatt, ha valaki legyengült körbeugrálta. Legidősebbként gondját akarta viselni az összes fiúnak.

- Csak véget akarok ennek vetni! - fordult barátja felé a fiatalabb. Minseok még mindig a sarokban lapult. Ijesztő látványt nyújtott, ahogy teljesen az árnyékba húzódott. Csak halvány körvonalai rajzolódtak ki igazán a sötétből, Jongdae mégis tisztán látta, hogy fejét pisztolyával vakargatja. Vagy legalábbis tudta.

Mindig ezt csinálja.

- Ahogy én is, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy az érzelmeink irányítsanak!

Megint okoskodik.

- Minseok, tudod, hogy a legjobb barátom vagy és elfogadlak úgy, ahogy vagy, de nem tudnád abbahagyni az okoskodást? Nem vagyok vicces hangulatomban. - Jongdae zsebre vágta kezeit és az idősebb fiúhoz sétált.

- Ahogy akarod!

Yixingnek nem kellett sokat keresgélnie. A lakáshoz legközelebb eső bárban talált rá Junmyeonra egy pohár wisky felett. A tág helyiség bejáratának ki- majd becsapódása tompán hallatszott csak a jazz zene kavalkádjában. Gazdag üzletemberek, vállalati igazgatók feleségei ültek szerteszét az asztaloknál és a bárpultnál is. Junmyeon is ott volt közöttük. Legurította az utolsó kortyot is italából, majd intett a csaposnak, hogy töltsön neki még egyet.

Egy jég, dupla adag wisky. Sosem változol, Kim Junmyeon.

Yixing nehezen dobta le magát a szabad bárszékre, ami kicsit megingott alatta. Legjobb barátja felé fordult, majd szemeit forgatva visszanézett az alkoholra, ami előtte várt arra, hogy végre megigyák.

- Mit keresel itt? - szólalt meg végül, de egy pillanatra sem nézett a kínai származású jövevényre. Helyette inkább az italával játszott. Az ízléses, talán méregdrága poharat ide-oda döntötte, hogy a benne lévő wisky kövesse a mozgást.

- Téged. - jött az egyszerű válasz, majd Yixing is intett a pultosnak. Sört kért. Amint megkapta italát nagyot kortyolt bele. Kicsit hangosabban tette le a zöld üveget, mint kellett volna, de senki sem figyelt fel rá, mindenki mással volt elfoglalva.

- Bomival kéne lenned. - Junmyeon végre legjobb barátjára nézett. Poharát szorosabban fogta, ujjai elfehéredtek a kifejtett erőtől.

- Látni sem akar. - felelte és két korttyal lehúzta a wiskyt. Újat kért, de a barna színű ital helyett most egy üveg sojut.

- Sokat iszol. - Yixing is ivott a söréből, amit aztán bár lerakott a pultra, mégsem engedte el.

- Nem tud érdekelni.

- És ha megtalálnak minket? Részegen akarsz Bomi segítségére sietni?

- Tudod, hogy sosem tennék ekkora marhaságot! - felelte indulatosan. A zene megváltozott, a jazz ismerős, jóleső hangzását felváltotta egy R&B beütésű dal.

- Akkor meg hagyd abba az alkoholizálást és gyere vissza velem! Mellette a helyed!

- Yixing, fogd már fel, hogy nem akar velem beszélni! - hangját felemelte, mire a közelükben lévő emberek rájuk pillantottak. Pár másodperc után viszont újra mindenki a saját dolgával foglalkozott és nem szenteltek figyelmet a dühös barátokra.

- Ez nem igaz! Egyszerűen csak nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy mocskos dolgokat művelünk! Hazudtál neki, ahogy mi is. Mindenki hazudott a biztonsága érdekében és most nem ért semmit. Szívesen elmagyaráznám neki a helyzetet, ha az segítene, de tőled kell hallania az igazságot! Tőled és nem mástól, hisz te vagy az egyetlen ember, aki törődik vele, aki nem hagyta magára, te vagy a bátyja. Nem én, nem Minseok, hanem te! - Junmyeon nem tudott mit válaszolni erre. Inkább legurított még két pohárral a sojuból, Yixing pedig tovább kortyolgatta hideg sörét, ami nem esett neki jól. Sosem volt az az igazán ivós típus.

Miután Chanyeol bekötözte Bomi sebeit elment, hogy megkeresse Sehunt. A hatalmas, feketére festett épület előtt találta meg Baekhyun társaságában. Barátja vállára tette kezeit, mire a szőke hajú fiú ránézett.

- Leváltalak. - szólalt meg mély hangján. Sehun megvonta a vállát, ám mielőtt még felmehetett volna a lakásba Junmyeon és Yixing alakja bukkant fel. Egyikük sem szólt egy szót se, csak elmentek barátaik mellett és a lifthez sétáltak. A fiatal fiú úgy érezte jobb, ha inkább a lépcsőt választja. Zsebre vágta kezeit és lassan elindult a legfelső emeletre.