Ha mindenáron kellek neki, hát itt vagyok! Lássuk ki húzza a rövidebbet.

Bomi ellökte magát a faltól, és miközben leegedte kezeit Minseok-ra nézett, majd a folyosó felé intett a fejével. Minvel a többiek Taekwoon kikérdezésével voltak elfoglalva nem is vették észre, hogy Ők ketten eltűntek a nappaliból. Bomi szobájába érve Minseok leült az ágyra, és várt, amíg a lány becsukja az ajtót, csak azután szólalt meg.

- Mit szeretnél mondani, amit a többiek nem hallhatnak?

- Csak egy eldobható telefonra lenne szükségem. Tudom, hogy Baekhyun nézi a híváslistámat és minden mást is, viszont nagy szükségem lenne most egy mobilra, amiről fel tudnék hívni valakit. - látva a fiú arcát, sóhajtott egyet és folytatta. - Nem fogom magam bajba keverni, viszont egy fontos dolgot kéne elintéznem, amit személyesen ugyebár nem tehetek meg, tekintve, hogy el sem hagyhatom a lakást. És mivel ez komolyan magán dolog nem szeretném, hogy még ezt is kikutassátok az életemben. Csak egy pár perces telefonbeszélgetést kérnék egyedül.

- Egymás telefonjait nem piszkáljuk, bármelyikünkét elkérhetnéd. - Minseok kezeit hátra tette az ágyon, ezzel megtámasztva felsőtestét.

- Minseok. Nem kérnék tőled ilyet, ha nem lenne életbevágó!

Percekig csend volt a szobában, végül a fiú bólintott.

- Nem tudom miért olyan fontos nekem hazudni, de legyen. Egyenlőre nem kérdezek többet, nem szólók róla a többieknek sem. Megkapod holnap a telefont, de amint elintéztél mindent szeretném tudni, hogy mi ez az egész! - pillantása határozott volt és hangjában érezhető volt, hogy nem tűri a titkolózást. Bomi kénytelen lesz elmondani neki mindent, ha végzett a tervével.

A játék most kezdődik... Készülj fel Junsu, jövök!

Minseok barátja húga nélkül távozott a szobából. A lány gyorsan át akart öltözni, ugyanis a fejében kirajzolódó terv, két hét után végre teljes lett és nem akart többet várni arra, hogy elkezdhesse. Vagy most teszi meg az első lépést, vagy soha. Egyszerű fekete farmert és egy ugyanolyan színű garbót vett magára, majd kisétált a szobájából. A fiúk szinte egyből észrevették, Taekwoon pedig még jobban nevetni kezdett. Bomi egy szó nélkül sétált oda hozzá, hogy egy pofont tudjon neki adni, majd teljesen betolakodva a fiú magánszférájába megszólalt.

- Engedjétek el! - hangja határozottan csengett. Kiegyenesedett és testvérére nézett. - Gyere velem egy pillanatra! - a választ nem várta meg, egyszerűen csak elindult a szülei szobája felé, Junmyeon pedig követte. Az ajtót alaposan becsukta maga mögött, majd húgára tekintett, aki telje nyugodsággal helyezte magát kényelembe a Kim szülők ágya szélén.

- Nem fogom azt az idiótát elengedni! Teljesen megbolondultál, ha azt hiszed, hogy ezt megússza ennyivel!

- Márpedig el fogod engedni Junmyeon! Mi nem úgy játszunk, mint Junsu, nem ejtünk fogjul senkit és nem vetjük alá ilyen kihallgatásnak. Mi nem játszunk jó zsaru, rossz zsarut! Szépen elvisszük ahhoz  szeméthez és megüzenjük vele, hogy ennyivel nem kap meg!

- Hogy érted hogy...

- Nem elég világos? Engem akar, és én nem fogom a könnyen kaphatót játszani! Ideje szembenéznem a saját démonaimmal, és az egyik bizony Ő az. Addig nem lehetek biztonságban, amíg rács mögé nem kerül és fel nem számolunk mindent, amihez köze van! És nem, nem hagyhatsz ki semmiből! Innentől kezdve minden, még a legapróbb részletet is tudni akarom. Hogy ki mit csinál, hol van. Részt akarok venni a tervezésben és minden egyéb dologban! Ez az én harcom is, és nem engedem, hogy a háttérbe szoríts, mintha nem tudnék semmit. Nem fogok szemethunyni előtted csak azért mert a testvérem vagy. Junmyeon szeretlek, de nem taszíthatsz el ezektől a dolgoktól, közöm van mindenhez!

- Rendben... Legyen!

- Oh és még valami. Nem akarok egész nap a négy fal között lenni! - az idősebb fiú már épp ellenkezni akart, de látva húga tekintetét meggondolta magát. A határozottság ami teljesen átvette Bomi felett az irányítást nem tűrte meg az ellenvetést, ezért Junmyeon csak bólintott és kinyitotta az ajtót. A kint várakozó barátai árgús szemekkel nézték Őt. Valahol érezték, hogy főnökük megadta magát Bominak, de sosem gondolták volna, hogy ehhez elég tizenöt perc. Végül a lány is követte bátyját.

Chanyeol a lakásán fel és le járkált a nappaliban, miközben egy nagy bögre kávét szorongatott. Zsebében ott lapult mobilja és két percenként elővette, hogy egy pillanatig bámulhassa azon gondolkodva, hogy vajon Bomi hívni fogja, vagy esetleg Ő tárcsázza a lány számát. Órák teltek így el, de végül egyik opcióra sem került sor. A kijelző ugyanolyan sötét maradt, mint eddig. A colos halálra aggódta magát a lány miatt és legszívesebben még ilyen részeg állapotban is a lakáshoz futott volna, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem történt vele semmi. Ugyanis amióta Baekhyun hazavitte semmit sem hallot a barátai és Bomi felől. Végül úgy döntött, hogy jobb lesz, ha leül, ugyanis lábai kezdték feladni a szolgálatot és a legkevésbé sem akart a nappalija kellős közepén összeesni csak azért, mert a kelletténél több alkoholt ivott. Bögréjét lerakta a dohányzóasztalra, fejét pedig a háttámlára döntötte. Szemeit lehunyta és próbált megnyugodni. Nagyokat lélegzett és arra koncentrált, hogy ne szédüljön. A kávé és a hideg zuhany amit hazaérkezésekor vett ebben sokat segítettek, ugyanis most már inkább érezte magát becsiccsentve, mint berugva. Már alig szédült és nem is érezte magát olyan borzalmasan rosszul, mint két órával ezelőtt. Végül felpattant a helyéről és kinyitotta az ablakot, hogy friss levegő töltse be a szobát, ezzel is még jobban kitisztítva agyát. Ahogy a város esti fényeit nézte a csendet három apró, halk kopogás törte meg. Autómatikusan megérintette a fegyverét, ami még mindig az övtartójának hátsó részére volt illesztve, majd elindult az ajtó felé. A kukucskálón kilesve Bomi ideges alakját pillantotta meg. Ajkait harapdálta és csak bámulta cipője orrát. Chanyeol szíve vadul kezdett el verni hasfalának rejtekében, és szinte egyből teljesen kijózanodott. Az összes zárat kinyitotta a kulcsaival, majd kitárta a bejárati ajtót. Bomi hirtelen nézett fel a magas fiúra, és bár legbelül borzalmasan örült annak, hogy a fiú fogadja Őt, mégsem tudott mosolyogni, ugyanis hosszú ideig, sőt talán soha többet nem fog a fiúval találkozni, beszélni. El fogja felejteni Bomit és élni fogja az életét úgy, mintha soha nem is ismerte volna Őt. Chanyeol egy szót sem szólt, csak odébb állt, hogy a lány be tudjon menni a lakásba. Az esti, hűvös levegő teljesen lehűtötte a lakást és Bomi egy kicsit reszketni kezdett, bár nem egészen volt biztos abban, hogy ez a hőmérséklet okozta. Sokkal inkább gondolta azt, hogy a colos váltja ki belőle. Chanyeol gondosan becsukta az ajtót. Még mindig nem hitt a szemének és azt mondogatta a belső hangja, hogy ez csak egy álom. Végül megfordult, hogy szembe kerüljön a lánnyal, aki hosszú idő után megdobogtatta a szívét. Bomi egy percig sem habozott, a fiúhoz rohant és karajival átkarolva felsőtestét fúrta bele arcát Chanyeol mellkasába. Úgy szorította Őt, mintha az élete múlna rajta, mintha ez lenne az utolsó dolog amit életében megtehet. A colos gondolkozás nélkül viszonozta az ölelést, arcát a lány vállába rejtette.

- Csak mondd azt, hogy örülsz, hogy nincs semmi bajom és hogy aggódtál értem! - suttogta Bomi. - Csak ennyit mondj...

- Pontosan ezt akartam mondani...

- Aztán pedig azt, hogy nem lehetek itt és hogy tartsam be azt, amit kértél tőlem. Ígérem, hogy megteszem, de nem ma! Ma még itt akarok lenni veled Chanyeol...

A fiú még ennél is jobban magához szorította a lányt, kezével óvatosan simogatta Bomi puha haját.

- Hogy...?

- Kerültem ide? Elkértem Baekhyuntól a címet és taxival eljöttem.

Chanyeol eltolta magától a lányt, de karjait továbbra is fogta.

- Ne aggódj, csak Ő tud róla!

- Nem érdekelt, inkább azt mondd meg, hogy mi történt? - Bomi nagy levegőt vett és magassarkúját lerúgva lábairól leült a kanapéra. Chanyeol követte, de nem ült mellé, inkább állt karba tett kézzel és figyelte a lányt.

- Taekwoon betört, de szerencsére Sehun időben észrevette, így tudtunk cselekedni még mielőtt újra elvitt volna. Aztán a fiúk próbáltak kiszedni belőle bármit ami hasznos, de végig csak engem bámult és mosolygott. Végül pár lőtt sebbel és egy-két lila folttal kidobtuk Junsu lakása előtt egy üzenettel, aztán idejöttem. - a dohányzóasztalra pillantott és amint meglátta a koffeines italt minden porcikája elkezdett érte könyörögni. - Megiszod még azt? - kérdezte a bögrére mutatva, de nem várta meg a választ, inkább megragadta és nagyot kortyolt a kávéból. Bögréje rejtekéből felpillantott Chanyeolra, aki olyan arcot vágott, mint aki pillanatokon belül ki akarja dobni a legidegesítőbb teremtményt a lakásából. Bomi megpaskolta a kanapé bézs színű ülését maga mellett. A colos leült, mire a lány odabújt hozzá, fejét a vállára döntötte és nézte a bögre fekete tartalmát.

- Esetleg... Nem bánnád, ha... Talán...

- Itt maradnál? - kérdezte Chanyeol és mielőtt még Ő maga is észrevehette volna egy apró puszit nyomott Bomi fejére. - Nem. Szeretném, ha maradnál.

- Rendben. - felnézett a fiúra, tekintetük találkozott. Legszívesebben elsírta volna magát, de nem akart gyengének tűnni Chanyeol előtt. Inkább közelebb hajolt hozzá és egy apró puszit nyomott ajkaira. A colos jobb kezét Bomi arcára vezette, hogy megérintse puha bőrét, majd egy csókba invitálta barátja húgát, amiből aztán kettő, majd három lett. Végül az egész egy csókcsatává nőtte ki magát. Bár Chanyeol nem akarta elengedni a lányt, mégis meg kellett tennie. Zihálva váltak el egymástól. Bomi arcát vörös pír borította, a fiú pedig egész testében remegett.

- Szeretnél...

- Enni? - kérdezte a lány, mire mind a ketten elnevették magukat. - Igen. Mellesleg miért ittál? - kérdezte, miközben felpattant a kanapéról és a konyha felé kezdte el húzni Chanyeolt.

Taekwoon alig tudott eljutni a liftig, sebei borzalmasan fájtak és nem akart szembenézni főnökével, de meg kellett tennie. Mindent el kell neki mesélnie. A legfelső emeleten áldogáló társai furcsán néztek rá amikor a lift ajtaja kinyílt és kitántorgott belőle. Rájuk ordított, hogy a bamba tekintetek helyett inkább nyissák ki az ajtót. Ahogy belépett a lakásba elordította magát, mire pár perccel később Junsu sétált ki az egyik szobából idegesen.

- Hol a pokolban van Kim Bomi? - üvöltötte.

- Nem sikerült elhoznom, nem volt egyedül. Viszont van egy üzente a számodra.

Junsu először értetlenül nézett, majd kezével mutatta, hogy barátja beszéljen csak tovább.

- "Hamarosan hívni foglak! Együtt kitaláljuk, hogy mit csináljunk a bátyjámmal. Hiányzol!" Azt mondta ezt mondjam meg neked... De nem hiszem, hogy...

- Hallgass! Menj haza és szedd magad rendbe, borzalmasan nézel ki!

Chanyeol és Bomi a tévé előtt heverve ették a ramyeont, amit pár perccel ezelőtt dobtak össze maguknak. Értelmetlen műsorokat bámultak, legalábbis a lány. A colos csak nézte a mellette ülő Bomit. Legszívesebben ebben a percben maradt volna örökre, hisz boldog volt. Melegség töltötte meg egész szívét, ha Bomira gondolt. Szerette volna, ha minden estéje ilyen lenne, de a lányra egy egész banda vadászik és talán nagyobb veszélyben van, mint ahogy azt Ők gondolják. Lehet, hogy valaki nem éli túl ezt az egészet és Chanyeolnak muszáj lesz búcsút mondania Bominak, ha felkelt a nap. Ez a dolog kettejük között szabályellenes és bár reménykedik abban, hogy Junmyeon talán meggondolja magát és enged nekik, de akkor is túl veszélyes most minden ahhoz, hogy teljesen boldogok és nyugodtak legyenek.

Chanyeol gondolataiból feleszmélve nézett az órára, ami már a hajnali négyet ütötte. A mellette ülő Bomi békésen aludt. A colos kezében szorongatott levest a dohányzóasztalra tette és óvatosan felemelve a lányt a szobája felé vitte, hogy hatalmas ágyára fektesse és az íróasztal székére terített pokróccal betakarja. A nappaliban szándékozott aludni, de még mielőtt egy lépést is tehetett volna az ajtó felé Bomi megragadta a karját és álmos, fáradt szemekkel nézett fel a fiúra.

- Maradj! - csak ennyit mondott és beljebb húzódott az ágyon, hogy helyet adjon maga mellett Chanyeolnak. A fiú egy pillanatnyi habozás után lefeküdt az ágyra. Bomi közelebb húzódott hozzá, fejét mellkasára hajtotta és ujjaival pólójának anyagát szorongatta. A colos először csak feküdt és plafont nézte, majd óvatosan simogatni kezdte a lány haját.