Sehun és Chanyeol teljesen feketébe öltözve viharzott Bomi után. Még időben leértek a lépcsőn, így szinte ugyan akkor foglalták el helyüket az autóban, mint amikor a lány is. A holló színű kocsi motorja halkan búgott fel, ahogy beindította a colos. Percekkel később már tisztes távolságból követték az előttük haladó Hanat és Bomit.

- Teljesen elment az esze ennek a lánynak! - Chanyeol beleütött a kormányba, majd megelőzött két autót, hogy kicsit közelebb kerüljenek a szemmel tartott járműhöz, ami épp befordult jobbra, hogy aztán Szöul egyik szűkebb utcáján guruljon végig.

- Nem értelek...

- Mi az, hogy nem értesz? - vágott Sehun mondatába kiabálva, amitől a fiatal fiú kissé megijedt. Sosem szerette, amikor barátja felemelte a hangját.

- Mit nem értesz azon, hogy saját magát keverte bajba azzal, hogy elárulta hol van? Az meg már csak hab a tortán, hogy lelépett szórakozni! Otthon kéne ülnie!

- Ezzel teljesen tisztában vagyok! - kiabált most már Sehun is. Ha Chanyeol megteheti, akkor Ő miért ne? - De abba még nem gondoltál bele, hogy milyen neki ott ülni úgy, hogy ki se teheti a lábát a négy fal közül? Hogy ott kell lennie velünk? Könyörgöm hyung, idegenek vagyunk a számára! Tönkretettük az életét!

A colos nem mondott semmit, inkább erősen koncentrált arra, hogy ne veszítse el a fehér autót.

Sehunban tombolt a düh. Csak bámult ki a szélvédőn, mint egy durcás kisgyerek. Nem tudta felfogni, hogy Chanyeol miért nem érti meg Bomi helyzetét. Hisz ha az Ő helyzetében lenne, akkor ugyan ezt tenné. A colos sem bírná ki, ha négy fal közé lenne zárva. Sehun úgy érezte, hogy van itt valami, ami miatt az idősebb fiú nem tud tisztán gondolkodni. Elméje elködösült, ami miatt minden döntése bajba sodor valakit. Nem tetszett a fekete hajú srácnak ez az egész. Végül az utca forgatagáról leemelve tekintetét újra barátjára sandított.

- Miért vagy vele ennyire rideg?

- Mert a munkámat kell végeznem! Itt most nincs hely a barátkozásnak... - szólalt meg végül mély hangján Chanyeol. Sehun nagy levegőt vett, amit szinte egyből ki is fújt tüdejéből. Bűzlött számára ez az egész.

- Itt többről van szó, úgyhogy ki vele! Lehet, hogy nem barátkoznunk kéne, de Noona közel került a szívemhez, és nem hagyom, hogy tuskó legyél vele...

- Megcsókoltam, érted? A rohadt életbe is, megcsókoltam Junmyeon húgát és kibaszottul hiányzik az érzés Sehun! - Chanyeol már akkor megbánta, hogy elmondta titkát barátjának, amikor a szavak elhagyták a száját, de már nem volt mit tenni. Kinyögte azt, ami a szívét nyomta és bármennyire is szerette volna, nem tudta visszaszívni. Maga elé meredve, megsemmisülve nézte az előttük haladó járgányt.

- Mikor? - kérdezte a fiatalabb. Chanyeol nem akart válaszolni, nem akart erről beszélni. El akarta felejteni, el akarta rejteni érzéseit mindenki elől. Azt kívánta bár ne mondta volna el Sehunnak, hogy bár sosem történt volna meg az a csók. Nem akart szerelmes lenni, nem akart közel kerülni Bomihoz, még is hozzá húzta a szíve, nem tudott nem rá gondolni. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből a lányt.

- Ne mondd el senkinek kérlek!- nyögte ki végül, mire barátja bólintott.

Hana a visszapillantótükörből figyelte a mögöttük haladó, fekete autót, ami már barátnője házától elindulva követte Őket. A mosoly levakarhatatlan volt arcán.

Minden a terv szerint halad. Most megvagy Kim Bomi!

- Szóval, hogy-hogy így eltűntél? - tette fel a kérdést legjobb barátnőjének, miközben egy pillanatra levette szemét az előttük kígyózó autókról, hogy a lányra sandítson.

- Sok munkát sóztak a nyakunkba a cégnél. Teljesen elönt minket a papírmunka, a telefonhívások... Már belebolondulok az egészbe! - Bomit is meglepte, hogy szemrebbenés nélkül hazudott legjobb barátnőjének. Ez sosem volt rá jellemző. Az ablakon kibámulva a város esti forgataga, a bárokból, szórakozóhelyekből kiszűrődő zene, az emberek sokasága ismerős barátként köszöntötték a huszonéves lányt. Jó érzés öntötte el, ahogy újra eszébe jutott, hogy - igaz, csak pár órára, de - sikerült megszabadulni a fiúk nagy részétől és végre kiengedheti a gőzt Hanaval. Persze akármennyire is akarta, Chanyeolt nem tudta kiverni a fejéből. Folyton a hatalmas, szinte fekete íriszekre, a vörös hajra és a mérhetetlenül puha ajkakra tudott gondolni. Látni akarta Junmyeon barátját, újra érezni akarta, ahogy párnáik összeérnek.

- Örülök, hogy tudtál rám időt szakítani. - szólalt meg ismét Hana, miközben a szórakozóhely mögötti parkolóházban keresett szabad helyet.

- Rád mindig tudok, Hana. - fordult immáron a név tulajdonosa felé, hogy megmutassa neki azt a jól ismert mosolyt, amit csak a bulik előtt szokott. A szőke hajú őrült vigyorral nézett vissza barátnőjére, akinek még mindig nem esett le, hogy bizony ez az este más lesz, mint a többi.

Junsu fel-le járkált a hatalmas luxuslakás egyik szobájában, miközben a kezében lévő pohárban lötyögtette vörösborát. Összezavarta a szőke lány üzenete.

"Ne aggódj Bomi miatt, én majd mindent elintézek."

Mégis hogy tudjon nyugodt maradni, egy ilyen után? Ismerte a nőt, nagyon jól tudta, hogy mire képes, és az, hogy szerelme ügyében Ő akar cselekedni, nem jelentett jót.

Mohón kortyolt bele italába, amitől enyhén megrázkódott egész teste. Kezei remegtek az idegességtől. Nem tudta, hogy mit tehetne, vagy hogy hol lehet a lány, ahogy azt sem, hogy mit akarhat Bomitól, bár Őt ismerve semmi jót.

Aggódott szerelméért.

Végül az utolsó cseppig is kiitta az alkoholt, majd egy hangos csattanással letette az üvegasztalra kiürült poharát. Egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy talán tölt egy újabb adagot, de inkább elordította magát. Pár másodperccel később a legjobb embere viharzott be a hatalmas szobába. Illedelmesen meghajolt és várta, hogy megkapja a mai legfontosabb feladatát.

- Azonnal keressétek meg Park Hanat és Kim Bomit! - adta ki a parancsot, majd az ablakhoz fordult, hogy a város forgatagát bámulhassa Gangnam egyik legnagyobb és legdrágább üvegépületének valamelyik ablakából.

Bomi a harmadik tequilat húzta le, amikor megpillantotta az ajtón belépő Chanyeolt nyomában a fekete  hajú Sehunnal.

Mit ne mondjak, sokáig tartott...

Sötét szemeikkel hol mohón, hol pedig alaposan pásztázták végig a táncoló tömeget. A lány úgy sejtette, hogy Őt keresik, de amikor tekintete találkozott a fiatalabb fiú szemeivel, egyből elvetette ezt a gondolatot, ugyanis Sehun csak bólintott egy aprót, majd tovább vizslatta a nagy forgatagot.

Junsu embereit keresték. De hiába, a legmocskosabb, legelvetemültebb embert egyikük sem tudta kiszúrni, pedig az orruk előtt volt.

Bomi úgy döntött, hogy nem foglalkozik velük tovább. Megragadta Hana karját, kikért még két tequilat, amit villámgyorsan le is húztak, majd a táncparkett felé vették az irányt. A lüktető zene, a vibráló fények és az a négy feles, amit alig tíz perc alatt legurított a torkán megadták neki a kezdő löketet ahhoz, hogy minimális szinten képes legyen elfelejteni a gondjait. A zene teljesen magával ragadta. A vonagló testek forgatagában, alkoholmámorban úszva táncolt a zene ritmusára. Tekintete akarata ellenére is Chanyeolra tévedt. Erős késztetést érzett arra, hogy odamenjen és addig csókolja amíg el nem tűnik a világ és csak Ők maradnak. Rettentően vágyott a fiú érintésére.

A szőke hajú lány egészen a mosdóig követte az alkoholmámorban fürdő Bomit.

Boldog volt, amiért terve sikeresen haladt előre. A tükörhöz fordulva vizslatták arcukat. Junmyeon húga épp egy kis szájfényt vitt fel a szájára, amikor a mellette lévő szőkeség megszólalt.

- Hogy érzed magad? - hatalmas, szinte feket szemeivel ártatlanul fürkészte Kim Bomi arcát, abban reménykedve, hogy az a pár csepp altató, amit a koktéljába tett már kezd hatni.

- Kicsit szédelgek, de örülök, hogy végre kimozdultam otthonról. - nevetett fel hangosan. A mellette álló lány csak nézte barátnőjét, majd mikor Bomi elrakta szájfényét megragadta barátnőke karját, hogy aztán boldogan kivezesse a mosdóból. A szűk helyiségből kilépve úgy döntöttek, hogy kimennek levegőzni. Lépteiket megszaporázták, ahogy a tömegen próbálták átverekedni magukat. Az idősebb lány reménykedett abban, hogy Park Chanyeol és Oh Sehun nem szúrja ki Őket, így amikor a két fiú irányába fordult megnyugodva konstatált, hogy háttal állnak neki.

Az utcára kiérve már nem szólt olyan fülsüketítően a zene, nem dübörgött a basszus miatt fülükben a vér és végre hideg fuvallat simogatta lágyan fedetlen testrészeiket.

Hana táskájából előhalászott egy doboz cigarettát. Miután felpöccintette a tetejét Bomi felé nyújtotta.

- Még mindig nem szennyezem a tüdőmet. - felelte mosolyogva. Barátnője csak megvonta vállát, kivett egy szálat és meggyújtotta. Nyugodtan szívta a szervezetére károsan ható mérget. Várta, hogy megtörténjen az, amit oly' annyira szeretett már volna.

Percek teltek el, a szőke hajú lány az utolsó pár slukkot pumpálta tüdejébe amikor Bomi hirtelen megragadta karját és végre elvesztette eszméletét.

Többen is feléjük rohantak, de Hana mindenkit azzal nyugtatott, hogy barátnője csak túl sokat ivott és elaludt, amíg rá várt.

Bomi vékony karját átdobta saját vállán, majd az autója felé kezdte el vonszolni, hogy végre elvihesse és közölje a történteket Junsuval.