- Ne merészelj így beszélni róla! - üvöltött a lányra, de Őt nem ijesztette meg sem a fiú hanghordozása, sem hangereje, sőt még a homlokának szegezett revolver sem.

- Mert mi lesz? Agyon lősz? Lehet azzal jobban is járnék, mert így csak egy szellemmel versenyzek.

- Vele sosem tudnál versenyezni... Ő gyönyörű, kedves, harcias, okos, olyan ártatlan, akárcsak egy földre szállt angyal.

- Mást nem látsz azon a szukán kívül, ugye? - kérdezte a szőke lány.

- Bomi az életem. - Junsu fegyverét lassan leeresztette, majd hátat fordított a nőnek és az italok felé indult. - De nem várom, hogy ezt megértsd. Minket valami olyan köt össze, amit nem lehet szavakkal elmondani, megmagyarázni vagy egyáltalán felfogni. - jin-t töltött magának. Úgy érezte, hogy mára elég wisky-t ivott, ideje volt a váltásnak.

- Nem foglak feleségül venni, ezt jobb ha az eszedbe vésed. Hamarosan visszajön hozzám, és akkor már nem lesz rád szükségem.

- De a szüleink... - a lány kétségbeesett. Nem tudta elképzelni az életét Junsu nélkül. Csak arra tudott gondolni, hogy milyen tökéletes volt minden mielőtt rá nem bukkantak Kim Bomira.

El kell tüntetnem! Nem állhat az utamba, nem veheti el tőlem Junsut! Ő az enyém! Elcseszte. Elhagyta. Nem érdemel második esélyt!

- Egyáltalán nem érdekelnek a szüleink. Megkapjátok a nektek ígért pénzt és gondoskodni fogok rólad, de édesem, sosem foglak szeretni. Nincs helyed a szívemben.

Sehun hirtelen nyitotta ki a bejárati ajtót amivel a frászt hozta barátja húgára. Bomi kezében pihenő bögre a padlón tört darabokra, ahogy leejtette a lány.

- Lehetnél ennél is ügyetlenebb? - kérdezte a fiatal fiú, miközben becsukta maga mögött az ajtót.

- Lehetnél egy kicsivel kedvesebb? - Bomi letérdelt a padlóra és szedegetni kezdte a bögre maradványait, amik a kávé tócsában hemperegtek.

- Talán majd karácsonykor. - Sehun is csatlakozott Bomihoz. Miután felszedték a szilánkokat a lány a felmosóért indult, a fiú pedig a kukához lépdelt, hogy kidobja a maradványokat. Miután visszatért Junmyeon húga és felmosta a koffein bombát, leültek a pulthoz. Sehun az előtte elhelyezett szatyor tartalmával kezdett el játszani.

- Lehetne egy kérdésem?

- Már megvolt. - mosolygott Sehun a lányra, majd pillanatokkal később újra a reggeli alapanyagaira fordította figyelmét.

- Megtanítanád nekem, hogy hogyan kell lőni?

A cég fiatal igazgatója egy pillanatra sem tudott az előtte heverő papírokra összpontosítani. Csak az járt a fejében, hogy hogyan tudna bosszút állni Lee Junsun amiatt, amit testvérével tett. Végül felkapta az asztalon heverő telefont és tárcsázta Baekhyun számát. A harmadik csöngés után fel is vette a fiú.

- Junmyeon? Minden rendben?

- Persze, vagyis nem, de mikor volt itt utoljára bármi is rendben? Merre vagy most? - kérdezte, miközben a cég nevével ellátott tollal kopogott a faasztalon.

- Most jöttem ki az egyetemről. Miért?

- El tudnál menni Bomi laptopjáért és táblagépéért?

- Persze, de mi történt? - Baekhyun hangján hallani lehetett, hogy nem érti miért kell újra átnéznie a kütyüket.

- Csak érdekel a Junsuval való kapcsolata, ennyi az egész. - ezzel már le is tette a telefont. A következő hívását a coloshoz intézte, akit az irodába hivatott egy munka miatt. Az ilyen dolgokat mindig Yixinggel intézte, de jobbnak látta, ha most inkább Chanyeol végzi el és kínai barátjuk figyel a húgára. Nem akarta, hogy a vörös hajú srác Bomi közelében legyen.

Túlságosan is izzik köztük a levegő. Nem kerülhetnek közel egymáshoz!

- Jobb lesz, ha ezt azonnal kivered a fejedből! Hyung sosem engedné meg hogy...

- Nem érdekel, hogy Junmyeon mit engedne és mit nem! Ő nem az apám és már nem vagyok gyerek! Tudok vigyázni magamra! - vágott a fiú szavába Bomi fennhangon. Egy alig huszonéves "gyerek" ne akarja neki megmondani, hogy mit verjen ki a fejéből, és mit ne.

- Oh tényleg? Felsoroljam azokat a pillanatokat, amikor nem tudtál vigyázni magadra? Kezdhetném azzal a majdnem autóbalesettel húsz évesen, vagy azzal amikor...

- Mit mondtál? - a lány egyből felkapta a fejét, amikor meghallotta az autóbalesetet.

Erről még Junmyeon sem tud...

- Hogy nem tudsz magadra vigyázni... - Sehun tudta, hogy elszólta magát, de nem akarta bevallani. Nem tőle kell megtudnia, hogy mennyire az életük részévé vált a lány megvédése.

- Az után. Honnan tudsz az autóbalesetről? Senkinek sem mondtam el...

Mégis el kell neki mondanom...

- Emlékszel a srácra sapkában, napszemüvegben és maszkban aki nekiment a másik autónak? - Bomi bólintott. - Én voltam az. Nekem köszönheted, hogy nem végezted a négy kerék alatt, vagy a szélvédőn vérbe fagyva.

- Te követtél engem?

- Csak néha, amikor Yixingnek más dolga volt. Csak a munkámat végeztem! - kezdett el védekezni, amint meglátta Bomi szemeiben a feltörő düh jeleit. Sehunnak egy cseppnyi hangulata sem volt ahhoz, hogy egy mérges, nála pár évvel idősebb lányt kezeljen. Az Junmyeon feladata.

- És mégis hogy gondoltad ezt? Ti komolyan betegek vagytok! - a lány kezeit felemelve indult meg a szobája felé, hogy végre egyedül lehessen. Túl sok információhoz jutott és agya nem igazán tudta befogadni őket annyira, hogy épp ésszel fel tudja fogni jelentésüket.

- A bátyád utasított rá! Azért kaptam a fizetésem, hogy néha-néha rád nézzek. Bomi, mi mind azon dolgoztunk, hogy nyugodt életed legyen! Nem vonhatsz minket felelősségre azért, mert védelmezni próbáltunk a bajtól! - a lány megállt a sarkon, válla felett nézett vissza Sehunra. Egy pillanatra elgondolkodott az eddigi történteken és rá kellett jönnie, hogy Junmyeon barátjának igaza van. Ha a fiúk nincsenek kitudja, hogy mi lenne vele.

- Taníts meg lőni! - nyögte ki végül, ahogy megfordult, hogy ne álljon háttal a srácnak.

- Junmyeon...

- Teszek rá arra, hogy mit gondolna, vagy mit engedne! Azt mondtam, hogy taníts meg lőni! Nincs arra szükségem, hogy kilenc fiú a nyakamba lihegjen minden egyes nap, amikor nem a négy fal közé vagyok zárva. Huszonhárom éves vagyok, nincs szükségem babysitterekre. - Sehun csak bólintott, mire Bomi elmosolyodott.

Végre valaki.

Hana már gondolkodott azon, hogy elviszi magával Bomit a kedvenc szórakozóhelyükre kicsit kikapcsolódni. A múltkori találkozásuk alkalmával fáradtnak és megviseltnek látta barátnőjét, így arra a következtetésre jutott, hogy ideje elmenni bulizni. Előre ki is vett a hétvégére egy szabadnapot és a szombati műszakját is elcserélte, hogy biztosan el tudjanak készülődni, pont úgy, mint régen, amikor megismerkedtek.

Miután kilépett a The Coffee Bean üvegajtaján előhalászta zsebéből a kocsi kulcsait és a telefonját is. A névjegyek közül kikereste Bomi telefonszámát, majd egyből tárcsázta is. Sokáig csengett, de Hana kitartó volt, és kis idő után barátnője végre felvette a készüléket.

- Bomi! A hétvégén elmegyünk szórakozni! Múltkor olyan nyúzottnak tűntél, ideje, hogy felpezsdítsük egy kicsit a véred! - a vonal túlsó végéről hallotta a lány sóhaját.

- Szívesen mennék, de az igazat megvallva nagyon sok dolgom van. Még nem tudom Hana-yah.

- Könyörgöm! Már a szombati műszakomat is elcseréltem és vasárnapra kivettem egy szabadnapot. - a beszélgetés egyből kérlelésbe ment át. Hana reménykedett abban, hogy barátnője nem hagyja cserben.

- Legyen. De csak mert már elintéztél mindent. - Bomi elmosolyodott. Mindig is imádta legjobb barátnőjében azt, ahogy rávette az embereket dolgokra.

Sehun a kanapén ült és kérdően nézett az idősebb lányra. Nagyon szerette volna tudni, hogy miről beszél és kivel. Arra gondolt, hogy bemegy Junmyeon szobájába és lehallgatja Bomit, de hamar elhessegette a gondolatot, hisz ma már egyszer kihúzta nála a gyufát és az igazat megvallva kezdte megkedvelni a lányt, így nem akart még nagyobb idiótának tűnni a szemében.

Már így is őrültnek néz minket.

Miután Junmyeon húga letette a telefont a fiú mozgolódni kezdett a kanapén. Feltérdelt és a háttámlán támaszkodva nézett a lányra.

- Mibe egyeztél bele? - kérdezte kíváncsian. Tényleg érdekelte, hogy miről beszélt a lány telefonon.

- Szombaton végre kinyújtóztatom a lábam és a hátam mögött hagyom pár órára ezt az őrületet, amibe belekevertetek. - felelte miközben a konyhába sétált, hogy narancslevet töltsön magának.

- Először is te keverted bele magad akkor, amikor az ujjaid köré csavartad Lee Junsut! - a név hallatán Bomi ereiben megfagyott a vér.

Soha többet nem akarom hallani a nevét.

- Másodszor pedig szó sem lehet arról, hogy elmész bárhova is! Célpont vagy, ami annyit jelent, hogy nélkülünk ki se teszed a házból a lábad! Kizárt, hogy kilépj azon az ajtón!

- Oh kérlek, ne akard nekem megmondani, hogy mit csináljak! - Bomi inkább ki se töltötte magának a narancslevet, csak beviharzott a szobájába, mint egy sértődött tinédzser.

Chanyeol komótosan baktatott fel a lépcsőn barátja irodájába. Semmi kedve nem volt vele találkozni azok után, ahogy a hajnali órákban méregette. Látta Junmyeonon, hogy nem tetszik neki az, ahogy Bomihoz viszonyul.

Meg persze az sem, ahogy Ő néz rám... Nem tehetem ezt sem vele, sem pedig Junmyeonnal. Tisztáznom kell velük a dolgot.

Az ismerős fekete ajtóhoz érve intett a titkárnőnek, aki már emelte is a telefont, hogy beszámoljon érkezéséről a főnökének. Chanyeol egy gyors "nem kell" intéssel le is zárt mindent, majd lenyomta a kilincset. Junmyeon az ablak előtt állt zsebre tett kezekkel. Testtartása magabiztosságról árulkodott, vállának íve pedig a vezetői képességeiről zengett ódákat.

- Junmyeon. - szólalt meg a vöröshajú fiú. Barátja meg se mozdult.

- Hamar ideértél. Lenne számodra egy munka, amit örülnék, ha megcsinálnál. Yixing sajnos nem ér rá.

Hazudik. Yixing nagyon is ráér.

- Persze, szívesen. - leült a dolgozóasztallal szemben elhelyezett székre, de tekintetét egy pillanatra sem vette le legjobb barátjáról. Junmyeon végre megfordult. Az asztalhoz sétált és Ő is helyet foglalt a falap túlsó végén.

- Keresd meg nekem Junsu legbizalmasabb emberét. Tudj meg róla mindent és kövesd! Minden nap számolj be nekem arról, amit megtudtál! - Junmyeon olyan erőteljesen fúrta bele tekintetét az övébe, hogy Chanyeol szemei kezdtek belefájdulni.

Bólintott.

- Rendben. Már ma elkezdjem? - kérdezte mély hangján, Junmyeon viszont nem felelt.

- Bomi! - Sehun hangosan dörömbölt az ajtón, de megint nem kapott választ.

- Sehun, mégis mi a jó fenét csinálsz? - kiabált ki a konyhából Baekhyun. Már kezdte nagyon idegesítani a zaj, amit a fiatal barátja csinált.

- Próbálok bejutni Junmyeon őrült húgához! - kiabált vissza a fiú, mire az ajtó hirtelen kinyílt előtte és Bomi mérges szemeivel találta szemben magát.

- Vigyél el valahova! - förmedt rá Sehunra, aki csak megszeppenve állt a küszöb túloldalán.

- Hova? Minek?

- A lőtérre. Ideje elkezdeni a tanulást, és egy fegyvert is szeretnék. - jelentette ki Bomi, majd lehajolt, hogy felvegye hátára az ajtó mellett heverő fekete táskáját. Odébb tolta a tiltakozni akaró Sehunt és elviharzott.