- Tegyél próbára! - felelte a lány. Próbált olyan érzékien, olyan szerelmesen nézni az előtte álló férfire, mint még soha senkire. Hirtelen Chanyeol arca jelent meg lelki szemei előtt, ez pedig meghozta a várt hatást.

- Szóval azt mondod, hogy a múltkor csak játszottad a szereped és vissza akarsz hozzám jönni? - kérdezte Junsu felhúzott szemöldökkel. Nem akarta elhinni az egészet, de gondolatai olyan gyorsan kezdtek el cikázni az általa alakított és írt történetek között, hogy nem tudott magán uralkodni. Még erősebben szorította Bomi derekát. Magához rántotta és őrülten ajkaira tapadt. A lány számított erre a cselekedetre, viszont arra nem, hogy ennyire gyomorforgató érzés lesz. Szédülni kezdett a rosszulléttől. Egy rémálomban érezte magát, legszívesebben most azonnal fejbe lőtte volna Junsut, hogy aztán beülhessen az autójába és eltűnjön. Egy kis habozás után muszáj volt visszacsókolnia. Nem akart lebukni.

- Na szerinted mit akarok? - kérdezte mosolyogva a lány. - A bátyám közénk akar majd állni, ugye tudod?

- Tudom, de hidd el Bomi, engem senki sem fog tudni leszorítani a trónról!

- Őt is meg fogod ölni, mint ahogy az apámat is? - Bomi úgy érezte, hogy egy kis kíváncsiskodás és puhatolózás nem árthat senkinek.

- Csak ha nagyon muszáj és ha Te is úgy szeretnéd. - Junsu még egy csókot nyomott az ajkaira, majd ellépett a lánytól. Hirtelen előkapta fegyverét és egyenesen Bomi homlokához tartotta. Bár ez a lépés meglepte Őt, egy pillanatra sem törődött vele. Úgy érezte elég erős ahhoz, hogy ne féljen, és bár tényleg így volt lábai mégis remegni kezdtek.

- Mondj egy nyomós indokot, hogy miért ne eresszek a csinos kis fejedbe egy golyót és hagyjalak állatok módjára az út szélén! - nyakán kidagadtak az erek ahogy üvöltött Bomival. A lány érzelemmentes álarcot vett fel és úgy nézett Junsu szemébe.

- Olyan dolgokat tudok, amiket Te nem! Ha a trónodon akarsz maradni és engem is meg akarsz tartani muszáj bennem bíznod! Vagy velem, vagy ellenem, és ha már választani kéne, akkor inkább velem. Rosszul nem tudsz kijönni a helyzetből. Tálcán kínálom neked a bátyámat és a hülye haverjait!

- És mi van Park Chanyeollal? - Junsu kicsit oldalra fordította fejét, ebből pedig Bomi már tudta, hogy megvette a férfi bizalmát. A hatalom és a bosszú még nála is fontosabb volt Junsu számára. Na de ha a három dolog kéz a kézben jár, annak végképp nem tud ellenállni.

- Már játszani sem szabad? Elvégre szakítottunk, és nyilván Te sem fogtad vissza magad a nők közelében. - Bomi elmosolyodott.

- Édes, attól, hogy nem vagyok melletted, még az enyém vagy és ez soha sem fog megváltozni. A tulajdonom vagy, rajtam kívül senki mással nem lehetsz!

Sehun idegei egyetlen hajszálon táncoltak. A bár, ahova beült szinte kihalt volt, csak egy-két ember ivott. Ő a hely legsötétebb sarkába ült le, hogy egy pohár hideg üdítő mellett folyamatosan a nyomkövetőt nézze, de hiába telt már el másfél óra, Bomi még nem adott semmi jelet magáról és az autó is ugyanabban a pontban állt. Már kezdte átgondolni az egész tervet és nyúlt már a telefonjáért, hogy felhívja Baekhyunt, de abban a pillanat, ahogy a gondolat felötlött a készüléken villogó piros pont elindult vissza a város felé. Sehunnak több sem kellett, italának árát a pohár mellett hagyta és kiviharzott a bárból. Motorjára felpattanva beindította a kicsikét, sisakját fejére húzta és az út mellett várta, hogy Bomi autója felbukkanjon. Amint meglátta az ismerős BMW-t elindult az úton. Alig tettek meg pár métert, a mögötte haladó gépjármű hirtelen egy éles kanyart vett jobbra és satufékkel megállt. Sehun is így tett. Bomi kiszállt és összeesett az autója mellett. A fiatal fiú megrémült, szélsebesen mellette termett.

- Mi a baj? Mi történt? - kérdezte aggódva, ahogy letérdelt barátnője mellé. Tenyerét a lány hátára tette, hogy apró köröket írjon le vele, ezzel talán kicsit megnyugtatva Bomit.

- Borzalmasan hányingerem van!

- Oké, lélegezz nagyokat! Minden rendben lesz, csak próbálj meg megnyugodni!

- Látnom kell...

-Kit? Kihez vigyelek?

- Látni szeretném Chanyeolt. - Bomi csak úgy kapkodta a levegőt, tényleg borzalmasan érezte magát. Sehunnak nem kellett kétszer mondani, a kocsi túlsó oldalához sétált és tárcsázta a számot. Miközben füléhez tartotta a telefont folyamatosan Bomit nézte szemeivel, aki még mindig az autó mellett térdelt. Idegesen kopogott ujjaival a csomagtartón.

- Igen? - szólt bele a telefonba a Sehun számára oly' ismerős mély hang.

- Tudom, hogy nem vagytok a helyzet magaslatán Bomival, de borzalmasan rosszul van és Téged akár látni.

- Hol vagytok? - Chanyeol hangja aggodalommal átitatott volt. Sehun a készüléken keresztül is érezte, hogy a colos lépésről lépésre kezd beleőrülni abba, hogy ilyenkor nem lehet Bomi mellett. Gyorsan elhadarta, hogy egy órán belül elviszi hozzá a lányt, addig ne menjen el otthonról sehova, ha pedig nincs otthon, akkor menjen vissza a lakására. A hívás után Sehun egy gyors mozdulattal bontotta a vonalat, a zsebébe sülyesztette mobilját és visszasietett Bomihoz. Junmyeon húga tényleg rettenetesen nézett ki. Megpróbálta felsegíteni a földről és amikor sikerült neki, óvatosan beültette a volán mögé. 

- Tudsz vezetni Noona? - kérdezte lágy hangon. Bomi csak bólintott miközben vett egy mély levegőt. Tüdeje szinte ki akart szakadni a helyéről, szíve úgy vert, mintha már nem szeretne tovább bordái alatt pihenni. Még egyszer Bólintott majd Sehunra nézett. Bomi elmormolt egy halk köszönömöt, majd becsukta az ajtót. Várt, amíg barátja visszaül a motorra, majd beindította autóját és újra elindultak a város irányába. Junmyeon húga egész úton sírt és gyomrának tartalmával vívott harcot. Úgy érezte, mintha egy örökkévalóság lett volna, míg Seoulba érnek, pedig maximum fél óra volt. Szemei előtt újra és újra lejátszódott a Junsuval való találkozása, a csók, még az is, ahogy a férfi körmei bőrébe vájnak ruhája anyagán keresztül. Elengedte a sebváltót és oldalához kapott. Testrésze enyhén fájt, de nem annyira, hogy érintés nélkül is érezze.

Chanyeol tíz percig sem bírt a lakásban tartózkodni Sehun hívása után. Inkább felkapta pulóverét és lerohant az utcára, hogy ott várjon, amíg barátja meg nem jelenik Bomival. El sem tudta képzelni, hogy mi történt a lánnyal. Gondolatai egészen a legrosszabb dolgokig szárnyalt el, hogy aztán kiragadjon egy történetet a sok közül és azon kattogjanak fogaskerekei. Úgy érezte, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhat az agya. Türelmetlenül rugdosta cipőjének orrát. Még egy teljes nap sem telt el azóta, hogy Bomi mellette feküdt, mégis olyan volt, mintha hónapok teltek volna el. Sosem gondolta volna, hogy a szerelem ilyen erős tud lenni, így minden kisebb moccanása, lélegzetvétele, szava, aminek a lányhoz volt köze meglepte. Mindig is komolynak és érzelemmentesnek ismerte magát, most viszont teljes ellentéte önmagának. 

Cipőjének orráról az útra siklott tekintete, fülét ismerős motorhang csapta meg.

Sehun.

Hirtelen remegni kezdett és érezte, hogyha másodperceken belül nem érintheti meg Bomit megszűnik létezni. Amikor már elég közel volt a lány autója és barátjának motorja, elindult feléjük, hogy aztán türelmetlenül feltépje a vezetőülés felőli ajtót és behajoljon a járműbe. 

- Mi történt? - kérdezte aggódva. Bomi egy pillanatra sem nézett rá. Csak leállította a motort, kivette a kulcsot és hátradőlt az ülésben. - Bomi, mi történt? - Chanyeol hiába kérdezte, a lány csak nem akart neki válaszolni. Időközben Sehun jelent meg mögötte, hogy bal kézfejét vállára tegye és úgy húzza maga felé idősebb barátját.

- Adj neki egy kis teret! - amint Chanyeol ránézett már nyitotta is újra ajkait. - Ne kezdj el kiabálni és jelenetet rendezni a nyílt utcán! Csak lépj el innen, engedd, hogy Noona levegőt kapjon! 

Chanyeol beleegyezésként felemelte kezeit és elhátrált az autótól, hogy aztán a fehér jármű oldalának dőlve lenyugodjon. Sehun leguggolt a BMW mellé, jobb tenyerét Bomi combjára tette, mire a lány ráemelte tekintetét. Szemei vörösek voltak a szüntelen sírás miatt, úgy nézett ki, mint aki napok óta nem aludt. A rémület teljesen kiült arcára, Sehun látta lélektükreiben, hogy mennyire idegennek és félelmetesnek lát most mindent. 

- Most már tényleg biztonságban vagy! Ha úgy érezed, hogy haza szeretnél menni csak hívj és jövök érted, nem szeretném, ha ilyen állapotban tovább vezetnél! Most itt hagylak Hyunggal, rendben? - megejtette egy mosolyt, majd felegyenesedett. Bomi megköszörülte torkát, szólásra nyitotta száját.

- Köszönöm Sehun! - hirtelen ölelte meg a fiatal fiút, de Sehunnak mindennél többet jelentett Bomi érintése. Érezte, hogy Junmyeon húgának mennyire szüksége van jelenleg a törődésre, érezte a szeretetet, a bizalmat, ami mindennél fontosabb volt a fiatal fiúnak. Melegség járta át szívét ahogy arra gondolt, hogy megtalálta a hiányzó felét, a legjobb barátját. Lelke örömtáncolt járt és semmi sem tudta tőle elvenni a boldogságot amit abban a pillanatban érzett. 

- Ígérem, hogy ez az utolsó alkalom amikor így látsz! 

- Ezt akartam hallani! Most pedig az lesz a legjobb, ha elengedsz és felmész Chanyeollal. A végén még azt fogja hinni, hogy lecsaptalak a kezéről. - Bomi halkan kuncogott Sehun vállának rejtekében. Felemelte fejét és a fiú füléhez hajolt. 

- Ha nem a saját csapatodban játszanál és kicsit idősebb lennél még engedném is. - elhajolt Sehuntól és úgy nézett rá mosolyogva. 

- Csak szeretnéd. - nevetve hátat fordított a lánynak, Chanyeolra kacsintott, majd visszasétált a motorjához, hogy aztán felüljön rá és tovább száguldjon Gangnam utcáin. Bomi nem tudta, hogy innen hova vezet útja, de boldogan nézte egyre távolodó alakját egészen addig amíg el nem tűnt szemei elől. Sehun apró körvonalait Chanyeol magas alakja váltotta fel. Bomi szíve hevesen kezdett el dobogni, ahogy a fiúra emelte tekintetét. Arcára kiült a rémület, ahogy megpillantotta a lány kisírt szemeit. 

- Jézusom Bomi...

- Minden rendben! - gyorsan Chanyeol szavába vágott, nem szeretett volna tovább az autójában maradni. Csak fel szeretett volna menni a fiú lakására, hogy végre olyan helyen legyen, ahol senki sem látja Chanyeolon kívül. Belül hatalmas harcot vívott magával arról, hogy beszámoljon a fiúnak a történtekről, vagy maradjon hű tervéhez és tartsa a száját. Ha az első opciót választja borzalmas következményekkel kell szembenéznie a fiút illetően, viszont ha az utóbbi mellett dönt akkor nagyon gyorsan ki kell találnia valami hazugságot, amivel kimagyarázza a kisírt szemeit. Vett egy nagy levegőt és kiszállt az autóból. 

- Csak szeretnék felmenni és veled lenni. 

Chanyeol egy szót sem szólt csak megfogta Bomi derekát, mire a lány felszisszent. 

- Túl erős volt? - kérdezte ijedten, miközben elengedte Bomit. 

- Nem, csak most kicsit érzékeny pár ponton a bőröm... - Junmyeon húga tudta, hogy ennyivel nem ússza meg, hogy Chanyeol alaposan ki fogja faggatni. 

- Van egy sanda gyanúm, hogy titkolsz előlem valamit. 

Bomi a hatalmas fekete épület felé sétált, úgy nézett hátra a colosra. Szíve még mindig vadul kalapált. 

- Ugyan...

Chanyeol nem mondott semmit, csak követte a lányt. Lifttel mentek fel a fiú lakásához. Bomi ledobta magáról cipőjét, majd gondolkodás nélkül a konyhába ment, hogy egy pohár vizet töltsön magának. Ahogy a folyadékot kortyolgatta a pultnak dőlt, bal kezével támasztotta magát. Chanyeol is a konyhába sétált, hogy Junmyeon húgával szemben álljon meg. Ugyan úgy, mint Bomi, Ő is a konyhapultnak dőlt, lábait és karjait is keresztbe tette. 

- Tudni szeretném, hogy mi történt!

- Egyáltalán nem lényeg! Nem lehetne, hogy egyikünk sem beszél? Csak szeretnék egy kis időt tölteni veled...

- Bomi... Múltkor megbeszéltük, hogy megfeledkezel rólam, most mégis itt vagy, ahogy tegnap is itt voltál...

- Csak te beszéltél... 

- Egyáltalán nem lényeg, hogy ki beszélt és ki nem. Ez... - mutatóujjával kettejük között kezdett hadonászni. - Ami most történik egyáltalán nem megengedett. 

- Előző este érdekes módon semmit sem mondtál! - hangos koppanással tette le a pultra a poharat, majd olyan közel lépett a fiúhoz, hogy ha nagyon akarta volna ajkuk egyszerűen egymáshoz érhetett volna. - Akkor nem volt ellenedre a dolog, és Sehun sem hozott volna ide ha Te nem egyezel bele...

Chanyeol nagyot sóhajtott, aminek köszönhetően Bomi hajtincsei alig láthatóan, de megmozdultak. Érezte a lány bazsarózsa illatát, ami ismeretlen férfi parfüm illatával vegyült. 

- Kivel voltál? 

- Oh, hirtelen már féltékenyek vagyunk? - ellépett a fiú elől, hogy hátat fordítson és a nappaliba sétáljon, de pár lépés után Chanyeol ellökte magát a pulttól és a lány keze után kapott. Bomi összerándult, egy apró könnycsepp gördült le arcán. 

- Könyörgöm tedd félre ezt az egész viselkedést, mindent amivel megbántottalak és válaszolj a kérdéseimre! Sírva jöttél ide! 

- Ha elmondanám, hogy mi történt nem akarnál látni, és nélküled most nem tudnék meglenni... - Chanyeol maga felé húzta Bomit. Borzalmasan szerette volna látni a lány arcát. 

- Mindig látni akarlak... 

Bomi megfordult, hogy Chanyeol szemeibe nézzen. Teljesen lenyűgözte a fiú arca. Gyönyörűnek és könyörtelennek látta. Pont olyannak, mint amilyen férfit elképzelt kicsiként. Pontosan olyan volt, mint a pici Bomi képzeletében létező herceg azon a bizonyos fehér lovon. 

Szavak nélkül és értette Junmyeon húga, hogy a colos mit szeretne. Így hát odasétált hozzá és csak nézte. 

- Ha a szád nem is, de a szemeid, az arcod és ez... - óvatosan újra megérintette a lány oldalát, mire Bomi felszisszentett. - Ez mindent megmagyaráz. - Azzal már meg is ragadta pólójának alját és felhúzta pont annyira, hogy a friss sebek láthatóak legyen. Chanyeol egy pillanatra nem tudott mit mondani. Ledöbbent. 

- Azok...? Bomi ezek köröm nyomok az oldaladon? Megint elkaptak? 

- Most magamtól mentem...

- Hogy érted, hogy magadtól mentél? Miről beszélsz? - Chanyeol halk beszéde pillanatok alatt kiabálássá alakult át. Dühe egyre nagyobb és nagyobb lett. 

- Felhívtam Junsut, hogy találkozni akarok vele. Ma estére beszéltük meg a találkát... És mint látod ennyire jól sikerült. Mármint... Amit akartam azt elértem, de Ő őrültebb, mint volt. Az egyik pillanatban még megcsókol, a másikban már fegyvert tart a fejemhez...

- Hogy érted azt, hogy megcsókolt? - Bomi ha akart volna se tudott volna megszólalni, ugyanis Chanyeol elengedte pólóját, hátat fordított neki, öklével a szekrénybe ütött és kiabálni kezdett. Eddig bírta Junmyeon húga. Könnyei utat találtak maguknak és patakokban folytak végig arcán miközben Chanyeollal kiabált. Végtagjai remegtek, alig kapott levegőt, mégis ott állt a fiú mögött és kiabált. Úgy érezte, hogy ez a legjobb módja annak, hogy kiadjon minden érzést magából.