Reggel 4:40-re volt beállítva az ébresztő. Felkeltünk, átöltöztünk majd mind a ketten pakolni kezdtünk.

Mia és én levittük a cuccainkat a nappaliba ahol a nagyi várt minket 2 csomag szendvicsel, 1-1 kis doboz palacsintával és kávéval. Elpakoltuk a kajákat majd megittuk a kávét. Elköszöntünk a nagyitól majd hívtunk egy taxit ami pár perc múlva meg is érkezett és kivitt minket az állomásra.
Megvettük a jegyeket majd mikor megjött a vonat fel is szálltunk.
Mia amint leült egyböl enni is kezdett.
Én bedugtam a fülesem a telefonba majd bekapcsoltam egy zenét, az ablaknal döntöttem a felyem. El is aludtam.

Mikor felkelltem a vonat állt az egyik megállóban. Kikapcsoltam a zenét és Miához fordultam.

-Mi történt? - kérdeztem

-Már vagy 2 perce áll a vonat. Nem tudom. Azt mondták hogy kb 10 perc és indulunk. - válaszolta Mia.

-Ja. Oké. -mondtam majd én is enni kezdtem mert már kezdtem éhes lenni.
Mia már mindent megevett. De amikor én kezdtem enni nagy boci szemekkel nézett rám.

-Tessék te nyomi. - mondtam majd megdobtam egy szendvicsel.

-Köszi. Én is szeretlek. - válaszolta majd enni is kezdett.
Ez a lány mindig 0-24ben eszik, mégis olyan vékony mint egy ropi.

Mia elkezdte mesélni hogy milyen ruhákat vett tegnap, meg hogy talált nekem is egy pár ruhát amit majd otthon oda is ad. Majd nosztalgiázni kezdtünk régi vicces sztorikrol. Szinte csak tőlünk tengett a vasuti kocsi. A nagy vihogásba észre se vettük hogy ismét elindultunk.

Pár óra utazás után meg is érkeztünk Los Angelesbe az állomásra. Összeszedtük a táskákat majd leszálltunk. Miven nem messze lakunk az állomástól, nem hívtunk taxit. Inkább haza sétáltunk. Először bementünk Miáékhoz. A szülei vidáman köszöntöttek minket. Imádom Mia szüleit. Nagyon lazák. Felmentünk Mia szobájába, segítettem neki kipakolni majd oda adta a ruhákat amiket nekem vett.
Vett 3 rövid felsőt, egy pulcsit, egy kék szakadt farmert, egy rövidnadrágot, egy szoknyát.
Még szerencse hogy ugyan az a méretünk.

Elraktam a ruhákat amiket vett nekem. Kikisért, de mielött eljöttem volna, Mia anyukája jött oda hozzám és meg is ölelt.

-Jaj kis drágám. -jött oda Mia anyukája. -Én drukkolok neked és az énekes Csávónak.

-Köszönöm. De nem hiszem hogy ebböl bármi lehet. -válaszoltam.

-Ugyan. Ne mondj le róla ilyen hamar. -Mondta majd megölelt.
Elköszöntem tőlük majd indultam haza.
Nagy meglepetésemre anyumék nagyon örültek az érkezésemnek.
Anyu sütivel várt, apu pedig szorosan megölelt. Fura.

Felmentem a szobámba kipakolni. A telefont felraktam tölteni, mert a zene hallgatástól totál lemerül. Csatlakoztam az itthoni Wifi-re.
Mikor mindent kipakoltam apu szólt, hogy menjek le. 

Lementem a lépcsőn majd leültem a nappaliba. Anyu és apu velem szembe ülve figyeltek engem.

-örülünk hogy végre itt vagy. -kezdte anyu.

-Már hiányoztál kislányom. -mondta apa.

-Ti is hiányoztatok.

-Emili. Szivem. -kezdte anyu. -Kérlek ne haragudj ránk. Túlreagáltuk a dolgokat. Nem tilthatom meg neked, hogy ne találkozzatok. Mert tudom hogy ottvoltál Oaklandba a koncerten. Kérlek ne haragudj. - mondta anyu könnyes szemekkel.

-Ne anyu. Ti ne haragudjatok. Nem lett volna szabad elszöknöm. Főleg meg hazudnom nem kellett volna. Ti ne haragudjatok. -mondtam majd megöleltem őket.

Mindenki megbocsájtott mindenkinek. Viszont volt valami amit még tudniuk kell.

-Én...tegnap beszéltem vele és elbúcsuztunk. Többet nem találkozunk. -mondtam kicsit csalódottan. 

-De kislányom. -Kezdte anya. -Tudom hogy eltiltottalak tőle, de ha az ember nagyon szerelmes, akkor semmit sem ér a tiltás. És tudjuk hogy szeretitek egymást.

-Anyádnak igaza van. Az annyira nem tetszik, hogy nagy a korkülönbség köztetek. De inkább ő legyen az idősebb mint te. -mondta apa

Igazuk van. Az kicsit fura lenne ha én lennék idős, ő meg még fiatal. Jó azért ez a helyzet is elég szokatlan. Miért nem egy saját korombelivel? ...ugye? Fellehet tenni ezt a kérdést. A válaszom az,...hogy fogalmam sincs. De mindenesetre azt tudom, hogy nagyon szeretem őt és fáj, hogy nem lehetek vele. De ezt én akartam...

            #néhány hét múlva#

A szüleim tényleg megváltoztak. Egyre többet beszélünk. Végre. A médiában is kezd elcsitulni a sztorink, amivel egész Amerikát felforgattuk. Vannak akik drukkolnak nekünk és vannak akik nem. Facebookon regetek csoport jött létre, ugymond "rajongói csoport" aminek a középpontjában a mi történetünk van. Ez azért egy részt aranyom, viszont fura is.
Mia. Az én egyetlen, drága, bolond barátnőm körül is zajlik az élet rendesen. Multkor az egyik kávézóban jártunk, amikor meglátta a pultos csávót és egyböl teljesen totál bele is szeretett. Napokig gondolkodott hogy bejelölje e facebookon, mert eddig nem merte. Végül vette a bátorságot és jelölte. Amikor a csávó visszajelölte annyira boldog volt Mia, hogy egyből az esküvőjükröl ábrándozott és hogy hány gyerekük lesz, meg milyen házban fognak élni.... szóval. Értitek. Aztán találkoztak párszor és most végre együtt vannak. Nagyon aranyosak.

             #Billie Joe Armstrong#

Már 2 hete hogy Emili és én utoljára találkoztunk. Miután megcsókolt lelépett. Hiába írok neki, hívom telefonon. Semmire nem reagál.
Közben megvolt tegnap elött a vállás is. Drága ex feleségem még aznap elköltözött Texasba ahol elvileg már össze is szedett egy csávót. Szegény embert már most sajnálom.
Viszont az élet nem állhat meg. Dolgozunk a következő albumon. Egyfolytában a stúdióban vagyunk és zenélünk. Ez kicsit segítt is elterelni a gondolataimat.
Miután ma már vagy ezerszer kezdtük ujjra a próbát, nagyrészt hiattam mert elfelejtettem a szöveget, vagy rossz számot játszottam, ezért kis szünetet tartottunk.

-Minden oké? -ült le velem szembe Jason White a gitárosunk.

-Persze haver, csak kicsit fáradt vagyok. -válaszoltam.

-Vagy lehet hogy máshol jársz. -mondta Mike.

-Beszéltél vele azóta? -kérdezte Jason.

-Nem. Semmire se reagál.

Szerencsére sikerült megtudnom, hogy melyik utcában él Emili nagymamája, ezért próba után egyből oda is mentem.
Mikor becsengettem ki is jött a mamája.

-Jónapot. Billie Joa Armstrong vagyok. Emilit keresem. Ugye ön a Nagymamája?  -kérdeztem

-Igen én vagyok. Gyere csak be fiam. -nyitotta ki az idős hölgy a kaput és beengedett.
Leültünk a konyhába az asztalhoz.

-Ittvan Emili?

-Sajnálom fiam. Emili 3 hete hazautazott. Amikor magácskával találkozott utána másnap reggel indult a vonata és hazament. -közölte velem  

-ohhh....köszönöm. -mondtam csalódottan majd indulni akartam.

-Emili még kislány. Ne bántsa meg. -mondta a mamája majd a kezembe adott egy lapot amin Emili pontos címe szerepelt. -Sok sikert gyermekem. Vigyázzon Emilire.

-Nagyon szépen köszönöm. -Hálálkodtam Emi mamájának majd hazamentem összepakolni pár cuccomat.
Felhívtam a többieket, hogy pár napra elkell utaznom pár napra. Bezártam a házat, majd beültem a kocsiba és indultam.
Mikor megálltam tankolni írtam 1-1 sms-t a fiaimnak, hogy elkellett utaznom, de néhány nap mulva meglátogatom őket. Már kb 1 éve, hogy a fiaim megházasodtak és a feleségeikkel élnek a város szélés egy- egy nagyobb házban. Ezért amikor hazaérek egy nagyobb turnérol mindig meglátogatom őket, ami sajnos most elmaradt.
Tankolás után tovább indultam és meg semm álltam Los Angelesig.
Mivel már éjfél is elmúllott, leálltam egy benzinkútnál, bezártam a kocsi ajtait és próbáltam elaludni.

Néhány óra alvás után kicsit kipihentebb lettem, majd kiszálltam a kocsiból és bementem az épületbe. Vettem egy üveg vizet és egy szendvicset, megreggeliztem a kocsiba, és indultam is.
A Gps szerint már csak pár kilóméter és megérkezek.

Mikor odaértem a nagy emeletes ház elé, leállítottam a kocsit majd az időt néztem. 13:30. Összeszedtem a gondolataimat majd kiszálltam az autóból, megálltam a ház ajtaja elött. Majd kopogtam.

                        #Emili#

Épp a szobámba néztem az egyik kedvenc olasz sorozatomat, a Gomorrát(amit amúgy ajánlani tdok mindenkinak)amikor valaki kopogott az ajtónkon. Igazából annyira nem is érdekelt, biztos anyuék ismerősei jöttek. Ezért inkább a sorozatra figyeltem. Nagyon imádom ezt a sorozatot. Egyébként a Nápolyba történő drog kereskedelemről és a  maffiáról szól. A sorozat nagyon sok valós, megtörtént eseményt is feldolgoz. És valóban volt egy ilyen bűnszövetkezet, amit Camorrának hívtak. És lényegében arrol szól a maffia főnök után a fia és az ellenséges klánok hogyan érvényesűlnek. Amikor megnéztem az első évadot akkor egy blogot indítottam róla az interneten...Ejha de nagyon elkalandoztam, mert felse tünt, hogy anyu már ezerszer szólt. Megállítottam a sorozatot majd lementem. 
Mikor leértem a lépcsőn mindenre számítottam csak arra nem ami ott várt rám...pontosabban aki ott várt.

-Öhm...te mit csinálsz itt? -kérdeztem szinte azonnal

-Beszélnünk kell -kezdte Billie.

-Nem. Sajnálom. Nem lehet. -tiltakoztam.

-Nézzék, én nagyon szeretem a lányukat. Megtennék érte bármit. Engedjék meg hogy velem jöhessen. -kérte Billie a szüleimet.

-Nos. -kezdte apa. - Mi is nagyon szeretjük a lányunkat. De nem tarthatjuk itt örökre. Jól gondolom? - fordult anya felé apa.

-Teljesen. Mindig tudtuk hogy egyszer eljön a nap, hogy Emili elköltözik tőlünk. És úgy tűnik ez hamarosan be is következik.

-Mi? - mondtam én is és Billie is egyszerre.

-Anya, apa. Ezt nem csinálhatjátok. Nem megyek el innen. Billie menj haza. -mondtam.

-Emili. Nem akarlak elveszítteni. -mondta

-Gyűrüt hoztál? -kérdezte anya?

-Mi? Anya! Ne csinálj úgy mintha nem lennék itt! - akadtam ki.

-Azt nem hoztam. - válaszolta Billie.

Ekkor anya oda adta Armstrongnak azt a gyűrüt ami még a dédmamámé volt.
Billie elvette tőle majd a szemembe nézett.

-Lekellene térdelni. -súgta oda neki apa.

Billie letérdelt elém majd megfogta a kezem.

-Emili. Mikor először találkoztunk, tudtam hogy nem volt véletlen az a találkozás. Nagyon idegesítettél. Kellesz nekem Emili. Szükségem van rád, arra hogy szeress, hogy kiidegelj, hogy veled együtt éljek. Emili Coleman. Lennél a feleségem? -tette fel végül a kérdést. Késszen állok erre? Igen? Nem? Nemtudom.

-Nem. -válaszoltam majd Billie felkelt.

-De igen. -mondta

-Nem. -mondtam

-De igen. -folytatta miközben átölelte a derekam.

-Igen. -mondtam ki végül, majd letöröltem a könnyeim, amik persze örömkönnyek voltak.
Anya és apa is végül megbékéltek ezzel az egész helyzettel. Miután az ujjamra került a gyűrü, összepakoltunk néhány ruhámat, elköszöntünk a szülőktől és elindultunk. Egy új élet vár rám, ami kicsit sem hétköznapi, de együtt mindent megoldunk.
De ez már egy másik történet.
_______________________________
Nos...Ez a nap is eljött. A történet utolsó része.
Amikor kiraktam a 19.részt gondolkodtam, hogy írjak-e egy utolsó lezáró részt, vagy kegyen vége úgy, ahogy a 19-esnek vége van. De az ugy kicsit fura lenne, meg hát össze akartam őket hozni.
A történet persze nem itt és nem most ér véget! Megtalálható a 2.évad 1.része "Örökkön örökké" címen.
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki olvasta ezt a történetet! Persze a sok kommentet is köszönöm, arrol hogy mi a véleményetek és hogy várjátok a folytatásokat. Szeretlek titeket. A közeljövőben próbálok összeszedetebben írni és természetesen oda figyelek minden kis hibára(vagyis csak megpróbálok), mert a jövőben még nagy terveim vannak az itt "megjelent" sztorikkal. 
################################

És végül...az örök kedvenc. A zene, ami nélkül nem született volna meg ez a történet, akkor amikor 2015-ben egy véletlennek köszönhetően hallgatam meg ezt a zenét egy hosszú és unalmas úton Debrecen felé(ami nekem az ország túlfelén van mivel messze lakom onnan.) késöbb a szálláson megnéztem a klippet és abban a pillanatban bele szerettem ebbe az egészbe. Ez adott ötletet ehez a történethez. Így kezdődött Emili kalandja. De ezt már tudjátok.

Love you mindenkit aki olvasta a könyvem
❤️💚❤️💚❤️💚❤️💚❤️💚❤️💚❤️💚❤️