bungou stray dogs ➴ dazai osamu x (female) reader

┏━━━━━━━━━━━━━━━━┓

┗━━━━━━━━━━━━━━━━┛

yokohama rendszerint már az egyszerű lakosok szemében is különös helynek számított. és legtöbben talán ennek ellenére is meglepődtek volna, ha egy vöröslő alak elrepül az ablakuk előtt, vagy ha valakinek teljesen magától mozog a kabátja, de te már immunis lettél ezekre az évek során.

elvégre ismerted az iroda minden tagját, senki nem tudott volna neked elég furcsát mutatni. az életedben normálisnak számított nemcsak a repkedő alakok és mozgó kabátok ténye, de azon sem lepődtél volna meg, ha ezek mind a fürdőszobádban történnek.

a kicsivel több, mint két éves kapcsolatod során dazaijal sok mindent láttál, sok mindent tapasztaltál és annál is több mindent toleráltál. kezdve a kezdeti, fura, mániákus öngyilkosságaitól, a maffián és a múltján át, egészen a random orosz terroristákig.

aznap viszont elég közel kerültél egy kisebb idegösszeroppanáshoz, miután a lakásod legalább öt pontjáról szedtél össze ott hagyott, elhasznált kötszer darabokat.

a héten harmadjára.

- megölöm - morogtad magadban, miközben azon gondolkoztál, hogy mégis milyen életszituációban tud valaki véletlenül otthagyni egy féltekercs kötszert a barátnője hűtőszekrényén.

- (NÉV)-CHAN! - a hirtelen hangra a bejárat felől kisebb szívrohamot kaptál, és ezzel a vérnyomásod lassan köszönthette volna a holdat.

- miért adtam neki kulcsot? - masszíroztad a mellkasod, miután sikerült normalizálnod a légzésed.

- kedves, itt vagy? - nézett be dazai a konyhába, ahol te is álltál. amint meglátott elmosolyodott, de te bosszúsan néztél fel rá és kinyújtottad az üres kezed, hogy ezzel meggátold abban, hogy megölelhessen. - kedves?

- ne hívj így! - az arcodon durcás kifejezés futott végig és mérgesen fújtál ki egy odakeveredett hajtincset az arcodból.

- mi a baj? - dazai őszinte értetlenséggel az arcán próbált megérteni téged, de te válasz helyett nemes egyszerűséggel fogtad a kosarat, amibe a nálad maradt kötszereit gyűjtötted és lábujjhegyre állva a fejére borítottad annak tartalmát.

- ezt elhagytad.

- mi? - a férfi leemelt egy vállára hullott darabot a kosarad volt tartalmából és fura tekintettel pillantott rád.

- mióta hazaértem a munkából, azóta csak ezeket szedem össze! - csattantál fel. - azt ott - mutattál a kezében tartott darabra. - az erkélyről hoztam be. nem is voltunk tegnap az erkélyen!

- sajnálom?

- sajnálod? a héten ez a harmadik alkalom!

- jó, de-

- osamu, kedd van.

- tényleg sajnálom - mivel leengedted karjaid, így már semmi nem gátolta abban, hogy ténylegesen a karjaiba zárjon és halvány csókot hinthessen a homlokodra, így élt is a lehetőséggel.

- mit? hogy a lakásom random pontjain vetkőzöl? ha el tudod vinni a pólóidat, akkor ezeket se hagyd itt! - bár nem törtél ki az öleléséből, tekinteted így is határozott maradt.

- zavar, hogy vetkőzöm? - mosolyogva lentebb hajolt, hogy összeérintse az orrotokat, téged viszont ez sem tört meg.

- eléggé! de erre rájöhettél volna az elmúlt öt percben magadtól is a százezres iq-dal!

- költözzünk össze! - dobta fel az ötletet a semmiből, mire minden dühöd különös zavartságba futott át.

- ennek semmi köze ahhoz, amit mondtam - néztél ráértetlenül, miközben a kezeid mellkasára vezetve húzódtál hátrébb néhány centit.

- tudom, de szeretlek és egy veled töltött pillanatot sem szeretnék elhalasztani - simított az arcodra, de a te arcodra bár halványabban mint azelőtt pár perccel, de újra felköltözött a dac.

- ne próbálj megpuhítani, semmi kedvem egy életen át szedni utánad a szemetet.

- egy életen át? - futott át az arcán egy kisebb pimasz mosoly a szavaid hallatán. - megkérjem a kezedet is?

teljesen összezavarodtál ezt hallva és ellökve magad tőle kitörtél a karjai közül.

- ne mondj ilyeneket, teljesen eltértünk a témától! - motyogtad zavartan, és enyhén el is fordítottad az arcodat, ami halványan vörösödni kezdett.

- ez igaz, de komolyan mondtam, hogy összeköltözhetnénk - dazai újra közelebb lépett hozzád, ezúttal viszont nem vont ölelésbe, hanem csak a derekadra vezette egyik tenyerét, hogy ruhán keresztül apró köröket írhasson a bőrödre.

- miért? - kérdeztél vissza megrökönyödve.

- mert szeretlek? - a férfi válasza inkább hangzott kérdésnek, mint kijelentésnek.

- j-jó - motyogtad halkan. - legyen, de- azokat te szeded össze! - mutattál az újból földön heverő kötszerekre, amik bár ezúttal miattad kerültek oda, ez nem nagyon hatotta meg a lelked.

- rendben - dazai halványan megcsókolt, te pedig már ekkor tudtad, hogy az életed ennél már csak furábbá válhat, de talán végsősoron ez tesz majd téged a világ legboldogabb emberévé.

•⋆↬ kérte: Junko-chan19 ;;

szeretem, hogy ezután a oneshot után a telefonom minden "köt" szótővel kezdődő szót át akart javítani "kötszerre", pedig a word helyesírás-ellenőrzője legalább kétféle toldalékolásnál meg akart győzni, hogy a "kötszer" nem egy létező szó.

2021 / 07 / 21