" melyben Stefi és George összebútoroznak "

2019. március

- 𝓚öltözz hozzám - suttogta George Stefi ajkaira két csók között. A pár este 9-kor a fiú autójában ülve búcsúzkodott, de a pilótának — mint az elmúlt egy hónapban általában — nagyon nem akaródzott elengedni a magyar lányt.
- Szó sem lehet róla - közölte az egyetemista lágy mosollyal, végigsimítva a brit arcélén.
- Miért nem? - George kiskutyaszemei rettentően megnehezítették Stefi ellenállását, azonban a józan esze szerencsére oldalba bökte, amikor már a nyelve hegyén volt a beleegyezést jelentő szócska.
- Négy hete randizunk, George - a lány elhúzódott barátjától, hátát a kocsi ajtajának döntötte. - Azért ez nem lenne túl észszerű, ha jövő héten mégiscsak szakítasz velem, akkor meg cuccolhatok vissza - rázta a fejét, próbálva elviccelni legsötétebb gondolatát.
- Ezt meg sem hallottam - vonta össze bozontos szemöldökét a pilóta - De sokkal több értelme lenne, ha az én lakásomban élnél - tért vissza előző eszmefuttatásához - Amúgy is mindig ott vagyunk, nálam tanulsz, és múltkor még úgyis ott aludtál, hogy én nem is voltam otthon - érvelt George. Teljesen logikusnak találta az ötletet, sokkal több idejük lenne együtt, ha nem kéne Stefit folyamatosan szállítmányozni a kollégium és a lakás között.
- Bírom azt az apartmant, na - somolygott Stefi - bár jobb, amikor te is ott vagy - vallotta be szégyenlősen, a fiú pedig úgy érezte, hogy szíve azon nyomban, túlmelegedés következtében felrobban.
- Jahj, Stefi - csókolta meg újra barátnőjét George, és utána meg még jó néhányszor, emiatt a lány az autó leparkolása után csak fél órával később csapta be maga mögött a jármű ajtaját.

Az igazság az, hogy a páros az elmúlt egy hónapban túlságosan is összenőtt. A magyar lány kicsit aggódott, nem jöttek-e össze túl hamar (ugyanis a harmadik találkozásukról már egy szerelmes pár tagjaiként mentek haza), de azóta is sülve-főve együtt vannak, képtelenek elszakadni a másiktól, tehát egyelőre nem tűnik úgy, hogy hibás döntést hoztak volna.

Stefinek persze nem lett volna ellenére George lakásában tölteni minden idejét; már nem az egyetemi kollégium és a csodaszép oxfordi otthon minőségi különbsége miatt, nem, az ok egyes-egyedül a fiú volt. Azért a lány kicsit meg is volt illetődve, semmit nem akart elsietni, túlságosan is megszerette (ez alatt a rövidke idő alatt is) a pilótát, ahhoz, hogy utána hirtelen elveszítse, csak mert kapkodtak. Hiszen még a szüleinek és a barátainak is csak nagyvonalakban mesélt az egészről, fura lenne a következő telefonbeszélgetésük alkalmával azt újságolni az édesanyjának, hogy Emlékszel a fiúra, akiről múltkor meséltem? Na, most nála lakom, és...

-——————-

- Költözz hozzám - kérte újra George, egy hétfő reggelen, amikor ágyából, két könyökére támaszkodva figyelte, ahogy Stefi készülődik az egyetemre.
- Nem lehet - közölte szórakozottan mosolyogva a lány, miközben méterhosszú tincseit kedvenc, ezüst színű scrunchie-jával lófarokba kötötte.
- Miért nem? - kérdezte mélyet sóhajtva a pilóta, visszavetve magát a párnákra. - Még vonattal is, a sulid csak másfél órára van innen, csak egy kicsit több, mint most a város másik végéről ingázni. Így legalább mindig hazajöhetnél hozzám.
- Másfél óra azért nem kevés idő. Ráadásul, alig vagy itt - rázta a fejét hitetlenkedve a magyar.
- Te meg alig vagy a kollégiumi szobádban. Ha itt laknál, legalább amikor itt vagyok, akkor minden időt ki tudnánk használni, együtt.
- Ezt már megbeszéltük - zárta le a beszélgetést a lány. A pár mondatos konzultáció Stefi és George témái között mostanában egyre többször került elő, töretlenül tartva a toplistán elfoglalt első helyét. - Elindultam - nyomott gyors puszit barátja durcás arcára, majd lerobogott a lépcsőn.

Természetesen, Stefi elfelejtette, hogy barátja aznap utazik a szezon első versenyére Ausztráliába, és egy pillanat erejéig maga a pilóta is, így a következő pillanatban már brit léptek dübörögtek lefelé az emeletről.
Szerencsére George még utolérte barátnőjét, mielőtt kilépett volna a lakásból. Az ajtó és a lány közé lépve ölelte magához a magyart, akinek csak ekkor esett le, mire fel kapja a hirtelen szeretetrohamot — persze, erre még jobban szorította a fiút.
- Egy hét múlva jövök - mormolta az angol Stefi hajába, majd utoljára megcsókolta, aztán az egyetemista bánatos mosollyal távozott.

-——————-

- Költözz hozzám - sóhajtott fel újra a fiú, amikor barátnőjét magához húzva ült a kanapén tévézve Ausztráliából való hazatérése után, a lány sötét hajzuhatagának hosszú tincseivel játszva.
- Eszemben sincs - jelentette ki Stefi szigorúan, mire George aprót megilletődött.
- Miért nem? - kérdezte összezavarodott arckifejezéssel.
- Azért - bontakozott ki a magyar barátja öleléséből, így már törökülésben, szinte szembefordult az angollal - mert ha most beleegyezem, hogy na jó, George, nem bánom, lakom veled mostantól, amíg ki nem dobsz, - az utolsó tagmondata miatt a fiú rosszallása jeléül aprót szorított a lány combján, aztán pedig az említett testrészen is hagyta a kezét, hüvelykujjával simogatva Stefi bőrét - akkor sajnos sohasem fogsz már rám ilyen szépen nézni - vágott fancsali képet az egyetemista.
- Várjunk, várjunk - döbbent le George, szintén feljebb ülve a szófán - Akkor most, jól értem, hogy...?
- Ühüm - bólogatott cinkos félmosollyal a lány - De aztán karácsonyig csönd van!
- Meg vagy te bolondulva - nevette el magát a fiú, hátradöntve barátnőjét a kanapén.

Stefi, persze, korántsem ilyen önfeledten hozta meg ezt a hatalmas döntést, mint ahogy előadta. Azóta őrlődött a témán, hogy a pilótája először felhozta, de csak most jutott el addig cikázó gondolatai rengetegében, hogy igen, talán ez egy jó dolog lesz, és abban a pillanatban, ahogy meglátta barátja arcán a diadalittas, őszintén boldog vigyort, biztos volt benne, hogy a lehető legjobb ötlet volt elhatározni magát erre a lépésre.

-——————-

A tényleges költözésre azonban csak egy hét múltán került sor, amikor George egy egészen jó bahreini hétvége után visszautazott Nagy-Britanniába.

- Képtelen vagyok elhinni - dünnyögte a fiú, amikor az utolsó dobozok egyikét hozta be a lakásba - hogy te ilyeneket Magyarországról elhoztál - bökött a fejével arra a kartonládára, amiből Stefi egy vázát halászott ki épp.
- Nem muszáj kitennünk őket - szabadkozott a lány azonnal - Maradhat a dobozban, végülis annyira nem fontos - vonta meg a vállát, amitől George-ban persze kiakadt a bűntudatmérő.
- De, dehogynem. Jól mutat, csak azt nem értem, hogy minek cipelted ki ide - mondta, és leült barátnője mellé a nappali puha szőnyegére.
- Szeretem - mosolyodott el szentimentálisan a magyar - Ezt a vázát az első olyan kiállításon kaptam, amin kinnvolt egy képem - magyarázta - Ezek pedig - húzott maga elé egy másik rekeszt - minden olyan megjelent magazin, amibe valaha fotóztam.

De nemcsak ezek a némileg felesleges tárgyak jöttek Stefivel: beköltözött továbbá 5 különböző méretű, de egységesen fehér cserépben lévő növény, két-két darab fali- és homokóra, egy bazinagy, lapos kavics (khm, szikla) és George első tippje szerint olyan negyven-ötven díszpárna.
Természetesen, az egyetemista mindenről részletes eredettörténettel számolt be, miközben helyet kerestek a létfontosságú használati eszközöknek (szerencsére a legtöbbjének találtak is, úgy, hogy mondjuk az életteret se vegyék el), kivéve a párnákat. Stefi egyszerűen betranszportálta az összeset a hálóba, majd újra kivitt néhányat a nappaliba, amikor rájött, hogy ott is muszáj lennie legalább hatnak, csupán annyit kijelentve, hogy ezek nélkül nem élet az élet, ezt a megállapítást a nyolc takarójára is vonatkoztatva. George meg kénytelen volt tudomásul venni.

A lány lakásváltásának tervezgetésekor pedig az is kiderült, hogy ha már mostantól együtt tengetik a mindennapjaikat, akkor nyilvánvalóan kell egy kisállat is — na jó, igazából ez a magyar ötlete volt, és addig rágta barátja fülét (majd megfenyegette, hogy nem költözik be mégsem), amíg az angol beleegyezett két aranyhal vásárlásába.
Így a pilóta nem egy, hanem rögtön három új szobatárssal lett gazdagabb - Stefi, Tommy (Hilfiger után, természetesen) és Robert Cápa (ezt a névadást a lány elképesztően viccesnek tartotta, de beletelt némi időbe még elmagyarázta George-nak a humor forrását) személyeiben, bár a két vízi jószág már a magyar lány előtt pár nappal hívhatta otthonának az apartmant (illetve az azon belüli csinos kis akváriumot).

-——————-

- Hé, George - szólt halkan Stefi, pont amikor az angol elaludt volna, de persze barátnője hangjára kipattantak a szemei: Mi van, ha már most megbánta a költözést?
- Hm? - hallatta a hangot a fiú, mire a magyar a pilóta mellkasára támaszkodott, barátságosan átrendezve pár bordáját. - Minden oké? - kérdezte, aprót arrébb téve a lány karját, hogy a könyöke ne szúrja ki a tüdejét.
- Aha, csak - vizslatta barátja arcát az egyetemista - csak az, hogy most már nem gondolhatod meg magad - húzta el a száját.
- Mármint mivel kapcsolatban?
- Velem - bökte ki Stefi - Most már maradok, jó?
- Rendben - mosolyodott el George, végigsimítva a lány tarkóján.
- Még valami - emelte fel a mutatóujját figyelmeztetőn a magyar, de ekkorra szintén vigyorgott - Azért örülök, hogy itt lehetek - jelentette ki, és lágyan megpuszilta a fiú arcát, majd visszatért eredeti, barátja oldalánál összegömbölyödve fekvő pozíciójába.
- Én meg örülök, hogy itt vagy - válaszolta a pilóta levakarhatatlan mosollyal - meg a halak is jó fejek.