Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

Part 17

Piton korrepetálásáról 20 percet késtem a kviddics válogatás miatt. Kábé fél ötkor fejeztük be a meccset és a jelentkezők kiválasztását, így sietve igyekeztem fel a klubhelyiségbe, hogy a Kviddics mezemet levetve beessek a zuhany alá, megigazítsam a sminkem és átöltözhessek, de ígyis késtem, nem is keveset. Amikor az SVK teremhez odaérve bekopogtam az ajtón nem kaptam választ a teremből, ezért óvatosan benyitottam. Perselus nem volt a terembe. Megrémülve, de bementem ígyis a terembe és leültem az egyik székre, reménykedve, hogy felbukkan. Már egy jó öt perce ott ültem tétlenül, mire dühösen megráztam a fejem és kifelé indultam. Az ajtót magam felé rántva léptem volna ki a teremből, de ijedten vissza ugrottam. Piton állt ott, aki éppen nyitotta volna ki az ajtót.

- Jó estét, professzor! – feleltem a szám elhúzva. Most jöhet a lecseszés.

- Késett – felelte odébb lökve engem, majd belépve a terembe a pálcájával becsapta maga után az ajtót.

- Elnézést, kviddics válogatásom volt – mondtam.

- A legkevésbé sem érdekel!

- Tudom, csak megszerettem volna magyarázni – sóhajtottam.

- Ha nem veszi elég komolyan a korepetációt, akkor szerintem hagyjunk is fel vele – felelte kifejezéstelen arccal felém fordulva.

- Komolyan veszem, ezért is jelentem meg, még ha késtem is. Elnézést még egyszer! – feleltem összeszorított ajkakkal.

- 10 pont a Griffendéltől – mondta szikrázó szemekkel.

- Neked meg mi bajod? – förmedtem rá széttárt karokkal.

- Esetleg professzor! – kiáltotta rám.

- Nem. Esetleg nem! – kiabáltam vissza, miközben dühösen közelítettem felé, mivel én még mindig az ajtó mellett álltam. Piton előkapva a pálcáját összehúzott szemöldökkel rám célzott.

- Depulso! – mondta, majd a pálca végéből elindult felém a taszítóbűbáj, de időben előkaptam a pálcám és kivédtem.

- Na mi az, már megint varázslatokkal dobálózunk? – kérdeztem ironikusan nevetve.

- Hát, nem ezért vagy itt? – kérdezte dühösen. – Döntsd már el végre! Levicorpus! – kiáltotta és ismét támadt, de számítottam rá így kivédtem.

- Igen, természetesen ezért vagyok itt, csak nem értem mi a francért vagy kiakadva! Többé úgy sem fordul elő a késés! – ordítottam torkom szakadtából, mire Piton fortyogó dühvel a pálcát körbe forgatva maga előtt egy hangtompító varázst tett a szobára.

- Ha még egyszer rám kiabálsz...

- Akkor mi lesz? Nem folytatod többé a korepetálást? – fontam keresztbe a karom.

- Igen.

- Hisz ezeken az órákon az egyetlen hasznos dolog, ami történt, hogy párbajoztunk! Azon kívül csak a gondolataimban turkáltál és azzal mit értem el? – ráztam a fejem értetlenül.

- Azt, hogy megtanulod kizárni másokat az elmédből!

- Én Voldemorttal szemben nem vagyok veszélyben! Csak Harry és maximum te! – förmedtem rá, mire dühösen elindult felém. A lábam földbegyökerezett a bátorságomtól és összehúzott szemöldökkel néztem fel Perselusra, aki odaért hozzám. – Mi lesz? Megint torkon ragadsz? Netán megcsókolsz, hogy aztán ellökj magadtól, mert csak a diákod vagyok? Nem hiszem el, hogy ezt mondom, de nőj már fel Perselus! – néztem fel rá gyűlölettel a szememben, holott legszívesebben azt akartam, hogy csókoljon meg, de ezt neki nem kell tudnia.

- Takarodj innen, te neveletlen csitri! – köpte a szavakat, miközben végig a szemembe nézett.

- Miért, mi lesz, ha nem? – húztam félmosolyra a szám.

- Akkor kirángatlak innen és rád zárom az ajtót!

- Csak rajta – vontam meg a vállam, de Perselus nem mozdult.

- Hogy akarsz te rám egy évet várni, ha már most is veszekedünk? – kérdezte hirtelen, de arckifejezése még mindig nem lágyult meg.

- Nem hagysz más választást, veled máshogy nem lehet kommunikálni, csak kiabálva vagy sírva – feleltem elkeseredetten. – Őszintén semmit sem tudok rólad!

- Mégis mit akarnál rólam tudni? Csak a diákom vagy, nem tartozik rád az életem!

- Megint ez a duma – nevettem fel idegesen. – Akkor miért csókoltál meg, ha csak a diákod vagyok? – tártam szét a karomat idegesen.

- Egyáltalán mit akarsz rólam tudni? – kerülte ki a kérdésemet. Kifejezéstelen arccal bámultam rá.

- Jól van, hát legyen. Mondjuk... - gondolkoztam a teremben járkálva. - ...mik a terveid a közel jövőben? – kérdeztem random.

- Felkészíteni a keresztfiamat arra, hogy megölje Dumbledoret – vágta rá azonnal, mire a lábam földbe gyökerezett és lesokkolva néztem fel Perselusra.

- Ugye ez csak valamiféle sötét vicc? – bámultam rá.

- Nem szokásom viccelődni – sóhajtott fel, majd neki támaszkodott az egyik padnak 'ez hosszú lesz' arckifejezéssel.

- Draco...halálfaló lett? – tettem a szám elé a kezem.

- Nem volt más választása. A szülei azok, már csak idők kérdése volt, hogy Voldemort mikor parancsol rá Malfoyékra, hogy a legfiatalabb is csatlakozzon – meredt maga elé.

- Te ebbe, hogy keveredtél bele? – kérdeztem, miközben próbáltam elnyomni az arcomon kiülő csodálkozást, ahogy nyíltan kijelentette, hogy az egész Malfoy család halálfaló. Harry-nek ebben is igaza volt.

- Draco a keresztfiam. Narcissa az anyja eljött hozzám segítséget kérni, hogy vegyem a szárnyaim alá és segítsek neki. Természetesen igent mondtam, de Bellatrix aki szintén vele volt nem hagyta ennyiben.

- Úristen, mit csinált? – kérdeztem az ajakamba harapva és lassan közelebb sétáltam a padon támaszkodó Perselushoz.

- Tudod mi az a megszeghetetlen eskü? – fordította felém a tekintetét.

- Hallottam róla, de ugye nem...

- Ha Draco nem teljesíti a feladatát helyette kell megtennem... – fordította el ismét az arcát.

-...mert, ha nem akkor te halsz meg – hunytam be a szemem és akaratlanul is kihullott egy könnycsepp a szememből. – Ugye tudod, hogy nem fogja tudni megtenni? – léptem oda és magam felé fordítottam finoman az arcát.

- Igen, tisztában vagyok vele – mondta rám emelve a tekintetét. Nem tiltakozott az érintésemtől. –Dumbledore is ezt mondta, hogy nekem fog kelleni megtenni...

- De legalább már tudja a sorsát, viszont mi lesz a Roxforttal? – kérdeztem aggódva magam elé meredve.

- Ha Dumbledore meghal akkor a halálfalók átveszik az iskola felett az irányítást és több, mint valószínű, hogy engem tesznek meg igazgatónak – mondta. Ez nagyon szomorúan hangzott, de legbelül az önzőségem örült, hisz akkor senki se tudna beleszólni a kapcsolatunkba.

- Akkor...már nem fogsz mind a két oldalon állni, már csak halálfaló leszel – mondtam és egy pillanatra megláttam Perselus szemében a bánatot. – Ha titokban is, de én melletted állok most is és melletted is fogok. Én tudom, hogy jó ember vagy – simogattam meg még közelebb lépve hozzá. Felsóhajtva finoman átkarolta a derekemat és a homlokát az enyémnek támasztotta. – Annyira sajnálom, hogy ezt kell átélned – suttogtam neki.

- Én meg azt sajnálom, amit majd miattam át kell élned.

- Nem miattad, hanem tudjukki miatt. Te csak ebben szerepet játszol ugyanúgy, mint mindenki más – feleltem és elhajolva tőle a szemébe néztem. – Kérlek ne hibáztasd magad egy olyan dolog miatt, amit kötelességed teljesíteni. Dumbledore tudja a sorsát és nem haragszik rád. Te se légy dühös magadra, kérlek! – mondtam neki könyörgően a szemébe nézve.

- Ne aggódj, Mia. Egy dolog, amit az életben megtanultam, hogy semmi sem fair benne – mosolyodott el.

- Az sem fair, hogy várnod kell rám, ugye? – viszonoztam a mosolyát.

- Igen, az a legnagyobb igazságtalanság az életemben – felelte és szinte egyszerre hajoltunk egymáshoz, hogy megcsókolhassuk a másikat. Piton egyik kezével a tarkómat fogta meg amitől erőteljesen viszonoztam a csókot, a másik kezével pedig a derekamat egyre szorosabban húzta magához. Úgy tűnik egyikünk sem bírja türtőztetni magát a másik közelében.

Finoman az alsó ajkába harapva felkuncogtam, amikor egy halk nyögés jött ki a száján. Sikerült Perselus Pitont egy nyögésre késztetnem? Nem hittem a fülemnek. Az elégedettségemet érezve bosszúból a derekamnál fogva felemelt, ezért halkan felsikoltva kapaszkodtam Perselus vállába, aki megfordulva letett a háta mögötti padra. Vadul csókolózva átengedtem magam a vágynak és finoman ellökve magamtól lehúztam róla a fekete talárját, amitől oly sok diák félt és a gallérjánál fogva visszarántottam magamhoz, majd a lábammal szorosan magamköré szorítottam annyira, hogy éreztem a lábam között a keményen kidülledő férfiasságát. Piton felül kerekedve rajtam szintén levette rólam a taláromat, de ennyinél nem állt meg, nagy erővel, szinte már erőszakosan lehúzta rólam a szűk fekete hosszujjú pólómat és a mellem felszínét kezdte el csókolgatni. Halkan felnyögve a hajába markolva felemeltem a fejét, hogy ismét az ajkaimmal birtokba vehessem az övét. A kezei lassan a hátamon vándorolva elért a melltartómhoz két kézzel kikapcsolva azt. A karom leengedve hagytam, hogy az lecsússzon rólam és Piton elszakadva tőlem vággyal a szemében végignézett a felső testemen.

- Tetszik a látvány? – haraptam az alsó ajkamba a kezeimmel a padon támaszkodva.

- Az a gond, hogy nagyon is – hajolt ismét közel hozzám, majd a mellbimbóm a szájába véve elkezdte az csókolni majd egy idő után kéjjel megtelve szívni azt. Egyre hangosabban vettem a levegőt míg nem felnyögtem amikor finoman meg is harapta azt. Amikor ismét visszatért az ajkaimhoz az ujjaimmal a testén végig simítva elkezdtem a nadrágövét kicsatolni, hogy a szerelmünket újabb szintre emelhessük.

- Kérlek ne – szakította meg a csókunkat.

- Ne tedd ezt velem – suttogtam az ajkamba harapva.

- Várnunk kell ezzel, tudod jól... - mondta, majd egy sóhajjal leengedtem a kezem a nadrágövéről.

- Tudom – feleltem szomorúan, miközben kínosan érezve magam próbáltam fél kezemmel eltakarni a melleimet a másikkal pedig a melltartómat kerestem. Perselus mögém nyúlva elkapta a melltartóm, majd finoman a pántokat felcsúsztatva a kezemen bekapcsolta a hátamon, miközben szinte végig a szemembe nézett. A mellemen eligazítva lesütött szemmel a padlót tanulmányoztam. Úgy éreztem magam, mint akivel csak játszadoznak, pedig legbelül tudtam, hogy nem.

- Ne nézz így – felelte hűvösen Perselus. Felvont szemöldökkel felnéztem rá, majd a közömbös tekintetét látva felpattantam a padról és a földre leesett pólómat felvéve ismét rá emeltem a tekintetem.

- Néha jól tudna esni, hogy ha kedvesen is rám tudnál nézni nem csak közömbösen, dühösen vagy sajnálkozva!

- És miért tenném ezt? – húzta félmosolyra az arcát.

- Ez egy visszajelzés nekem, hogy nem csak kiakarsz használni – feleltem semleges arckifejezéssel. Nem érdemelte azt, hogy kimutassam az igazi érzéseimet. Nem fogok neki itt siránkozni, mint egy kislány.

- Most mondtam el neked egy titkot, amit csak Dumbledore tud. Ez nem elég visszajelzés? – vonta fel a szemöldökét.

- De. Csak ahányszor megcsókolsz vagy én csókollak meg utána úgy nézel rám, mint akit a hátad közepére sem kívánnál – mondtam, miközben felvettem a talárom.

- Évek óta így nézek mindenre és mindenkire.

- Akkor ezen kicsit változtass. Én mindennél és mindenkinél többet érek – kacsintottam rá, mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

- Nem feltűnő a Griffendéles önteltség – felelte, de mosolyát nem tudta elrejteni.

- Nem feltűnő a Mardekáros elfogulatlanság – mondtam, majd elfordulva tőle az ajtó felé indultam.

- Ne feledje tanár úr... - fordultam vissza még az ajtóból. - ...mindenki csak egy bábu ebben a játékban és ezért nem lehet magunkat hibáztatni – mondtam komoly tekintettel és ott hagytam a magába forduló Perselust.

***

- Itt van a mi kis terelőnk! – köszöntött Harry mosolyogva felpattanva az egyik karosszékből.

- Köszönöm még egyszer, hogy bevettél a csapatba! Húha...micsoda buli kerekedett itt – néztem csodálkozva körbe.

- Erezd el a hajam van itt, sokan Ront ünneplik, mivel nagyon jól védett ma. Kissé elszállt magától, de hát még belefér, hagy tombolja ki magát – nevetett. – Hermionéval nem futottál össze? – kérdezte.

- Nem, miért? – néztem rá kérdőn.

- Lavender megcsókolta Ront és kissé kiakadt rajta...szívesen utána mennék, de szerintem most egy lány barátnőre van szüksége – felelte elhúzva a száját.

- Tudod nagyjából hová futott? – kérdeztem szomorúan.

- Biztos a könyvtár közelébe mehetett – vonta meg a vállát, mire bólintva Hermione után indultam.

***

- Hát, itt vagy! – sóhajtottam fel örömömbe amikor a könyvtár melletti lépcsőn megtaláltam őt. Hermione nem nézett fel rám, így arra következtettem, hogy sírt vagy még mindig sír. – Annyira sajnálom a történteket – ültem le mellé átölelve őt. Pár percig így ültünk néma csendben, majd elhúzódva tőlem rám nézett.

- Neked milyen érzés lenne mással látni azt, akibe szerelmes vagy? – kérdezte kisírt szemekkel.

- Fájdalmas – feleltem egy kis gondolkozás után magam elé meredve, miközben elképzeltem, hogy Perselus beleszeret másba...egy vele korombélibe. – Ha az megnyugtat Hermione még csak 16 éves vagy...Ron és Lavender nem maradnak örökké együtt, sőt...nem jósolok nekik hosszú jövőt – ráztam a fejem, mire Hermione halkan elnevette magát.

- Köszönöm, hogy utánam jöttél – nézett rám megtörülve a szemét.

- A barátnőm vagy, ez a dolgom – mosolyogtam rá őszintén, mire halk kuncogásra lettünk figyelmesek, majd hirtelen befordult Ron és Lavender, akik egymás kezét fogva indultak volna a lépcső felé.

- Ó, hoppá! – torpantak meg. – Úgy néz ki ez a lépcső már foglalt – kuncogott Lavender, majd egy puszit nyomva Ron arcára visszafelé indultak el. Ron mielőtt befordult volna a folyosóra még visszanézett a kisírt szemű Hermionéra értetlen arckifejezéssel, de nem tartott túl sokáig, mert húzta maga után Lavender.

- Ribanc – forgattam a szemem.

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro