Piton korrepetálásáról 20 percet késtem a kviddics válogatás miatt. Kábé fél ötkor fejeztük be a meccset és a jelentkezők kiválasztását, így sietve igyekeztem fel a klubhelyiségbe, hogy a Kviddics mezemet levetve beessek a zuhany alá, megigazítsam a sminkem és átöltözhessek, de ígyis késtem, nem is keveset. Amikor az SVK teremhez odaérve bekopogtam az ajtón nem kaptam választ a teremből, ezért óvatosan benyitottam. Perselus nem volt a terembe. Megrémülve, de bementem ígyis a terembe és leültem az egyik székre, reménykedve, hogy felbukkan. Már egy jó öt perce ott ültem tétlenül, mire dühösen megráztam a fejem és kifelé indultam. Az ajtót magam felé rántva léptem volna ki a teremből, de ijedten vissza ugrottam. Piton állt ott, aki éppen nyitotta volna ki az ajtót.

- Jó estét, professzor! – feleltem a szám elhúzva. Most jöhet a lecseszés.

- Késett – felelte odébb lökve engem, majd belépve a terembe a pálcájával becsapta maga után az ajtót.

- Elnézést, kviddics válogatásom volt – mondtam.

- A legkevésbé sem érdekel!

- Tudom, csak megszerettem volna magyarázni – sóhajtottam.

- Ha nem veszi elég komolyan a korepetációt, akkor szerintem hagyjunk is fel vele – felelte kifejezéstelen arccal felém fordulva.

- Komolyan veszem, ezért is jelentem meg, még ha késtem is. Elnézést még egyszer! – feleltem összeszorított ajkakkal.

- 10 pont a Griffendéltől – mondta szikrázó szemekkel.

- Neked meg mi bajod? – förmedtem rá széttárt karokkal.

- Esetleg professzor! – kiáltotta rám.

- Nem. Esetleg nem! – kiabáltam vissza, miközben dühösen közelítettem felé, mivel én még mindig az ajtó mellett álltam. Piton előkapva a pálcáját összehúzott szemöldökkel rám célzott.

- Depulso! – mondta, majd a pálca végéből elindult felém a taszítóbűbáj, de időben előkaptam a pálcám és kivédtem.

- Na mi az, már megint varázslatokkal dobálózunk? – kérdeztem ironikusan nevetve.

- Hát, nem ezért vagy itt? – kérdezte dühösen. – Döntsd már el végre! Levicorpus! – kiáltotta és ismét támadt, de számítottam rá így kivédtem.

- Igen, természetesen ezért vagyok itt, csak nem értem mi a francért vagy kiakadva! Többé úgy sem fordul elő a késés! – ordítottam torkom szakadtából, mire Piton fortyogó dühvel a pálcát körbe forgatva maga előtt egy hangtompító varázst tett a szobára.

- Ha még egyszer rám kiabálsz...

- Akkor mi lesz? Nem folytatod többé a korepetálást? – fontam keresztbe a karom.

- Igen.

- Hisz ezeken az órákon az egyetlen hasznos dolog, ami történt, hogy párbajoztunk! Azon kívül csak a gondolataimban turkáltál és azzal mit értem el? – ráztam a fejem értetlenül.

- Azt, hogy megtanulod kizárni másokat az elmédből!

- Én Voldemorttal szemben nem vagyok veszélyben! Csak Harry és maximum te! – förmedtem rá, mire dühösen elindult felém. A lábam földbegyökerezett a bátorságomtól és összehúzott szemöldökkel néztem fel Perselusra, aki odaért hozzám. – Mi lesz? Megint torkon ragadsz? Netán megcsókolsz, hogy aztán ellökj magadtól, mert csak a diákod vagyok? Nem hiszem el, hogy ezt mondom, de nőj már fel Perselus! – néztem fel rá gyűlölettel a szememben, holott legszívesebben azt akartam, hogy csókoljon meg, de ezt neki nem kell tudnia.

- Takarodj innen, te neveletlen csitri! – köpte a szavakat, miközben végig a szemembe nézett.

- Miért, mi lesz, ha nem? – húztam félmosolyra a szám.

- Akkor kirángatlak innen és rád zárom az ajtót!

- Csak rajta – vontam meg a vállam, de Perselus nem mozdult.

- Hogy akarsz te rám egy évet várni, ha már most is veszekedünk? – kérdezte hirtelen, de arckifejezése még mindig nem lágyult meg.

- Nem hagysz más választást, veled máshogy nem lehet kommunikálni, csak kiabálva vagy sírva – feleltem elkeseredetten. – Őszintén semmit sem tudok rólad!

- Mégis mit akarnál rólam tudni? Csak a diákom vagy, nem tartozik rád az életem!

- Megint ez a duma – nevettem fel idegesen. – Akkor miért csókoltál meg, ha csak a diákod vagyok? – tártam szét a karomat idegesen.

- Egyáltalán mit akarsz rólam tudni? – kerülte ki a kérdésemet. Kifejezéstelen arccal bámultam rá.

- Jól van, hát legyen. Mondjuk... - gondolkoztam a teremben járkálva. - ...mik a terveid a közel jövőben? – kérdeztem random.

- Felkészíteni a keresztfiamat arra, hogy megölje Dumbledoret – vágta rá azonnal, mire a lábam földbe gyökerezett és lesokkolva néztem fel Perselusra.

- Ugye ez csak valamiféle sötét vicc? – bámultam rá.

- Nem szokásom viccelődni – sóhajtott fel, majd neki támaszkodott az egyik padnak 'ez hosszú lesz' arckifejezéssel.

- Draco...halálfaló lett? – tettem a szám elé a kezem.

- Nem volt más választása. A szülei azok, már csak idők kérdése volt, hogy Voldemort mikor parancsol rá Malfoyékra, hogy a legfiatalabb is csatlakozzon – meredt maga elé.

- Te ebbe, hogy keveredtél bele? – kérdeztem, miközben próbáltam elnyomni az arcomon kiülő csodálkozást, ahogy nyíltan kijelentette, hogy az egész Malfoy család halálfaló. Harry-nek ebben is igaza volt.

- Draco a keresztfiam. Narcissa az anyja eljött hozzám segítséget kérni, hogy vegyem a szárnyaim alá és segítsek neki. Természetesen igent mondtam, de Bellatrix aki szintén vele volt nem hagyta ennyiben.

- Úristen, mit csinált? – kérdeztem az ajakamba harapva és lassan közelebb sétáltam a padon támaszkodó Perselushoz.

- Tudod mi az a megszeghetetlen eskü? – fordította felém a tekintetét.

- Hallottam róla, de ugye nem...

- Ha Draco nem teljesíti a feladatát helyette kell megtennem... – fordította el ismét az arcát.

-...mert, ha nem akkor te halsz meg – hunytam be a szemem és akaratlanul is kihullott egy könnycsepp a szememből. – Ugye tudod, hogy nem fogja tudni megtenni? – léptem oda és magam felé fordítottam finoman az arcát.

- Igen, tisztában vagyok vele – mondta rám emelve a tekintetét. Nem tiltakozott az érintésemtől. –Dumbledore is ezt mondta, hogy nekem fog kelleni megtenni...

- De legalább már tudja a sorsát, viszont mi lesz a Roxforttal? – kérdeztem aggódva magam elé meredve.

- Ha Dumbledore meghal akkor a halálfalók átveszik az iskola felett az irányítást és több, mint valószínű, hogy engem tesznek meg igazgatónak – mondta. Ez nagyon szomorúan hangzott, de legbelül az önzőségem örült, hisz akkor senki se tudna beleszólni a kapcsolatunkba.

- Akkor...már nem fogsz mind a két oldalon állni, már csak halálfaló leszel – mondtam és egy pillanatra megláttam Perselus szemében a bánatot. – Ha titokban is, de én melletted állok most is és melletted is fogok. Én tudom, hogy jó ember vagy – simogattam meg még közelebb lépve hozzá. Felsóhajtva finoman átkarolta a derekemat és a homlokát az enyémnek támasztotta. – Annyira sajnálom, hogy ezt kell átélned – suttogtam neki.

- Én meg azt sajnálom, amit majd miattam át kell élned.

- Nem miattad, hanem tudjukki miatt. Te csak ebben szerepet játszol ugyanúgy, mint mindenki más – feleltem és elhajolva tőle a szemébe néztem. – Kérlek ne hibáztasd magad egy olyan dolog miatt, amit kötelességed teljesíteni. Dumbledore tudja a sorsát és nem haragszik rád. Te se légy dühös magadra, kérlek! – mondtam neki könyörgően a szemébe nézve.

- Ne aggódj, Mia. Egy dolog, amit az életben megtanultam, hogy semmi sem fair benne – mosolyodott el.

- Az sem fair, hogy várnod kell rám, ugye? – viszonoztam a mosolyát.

- Igen, az a legnagyobb igazságtalanság az életemben – felelte és szinte egyszerre hajoltunk egymáshoz, hogy megcsókolhassuk a másikat. Piton egyik kezével a tarkómat fogta meg amitől erőteljesen viszonoztam a csókot, a másik kezével pedig a derekamat egyre szorosabban húzta magához. Úgy tűnik egyikünk sem bírja türtőztetni magát a másik közelében.

Finoman az alsó ajkába harapva felkuncogtam, amikor egy halk nyögés jött ki a száján. Sikerült Perselus Pitont egy nyögésre késztetnem? Nem hittem a fülemnek. Az elégedettségemet érezve bosszúból a derekamnál fogva felemelt, ezért halkan felsikoltva kapaszkodtam Perselus vállába, aki megfordulva letett a háta mögötti padra. Vadul csókolózva átengedtem magam a vágynak és finoman ellökve magamtól lehúztam róla a fekete talárját, amitől oly sok diák félt és a gallérjánál fogva visszarántottam magamhoz, majd a lábammal szorosan magamköré szorítottam annyira, hogy éreztem a lábam között a keményen kidülledő férfiasságát. Piton felül kerekedve rajtam szintén levette rólam a taláromat, de ennyinél nem állt meg, nagy erővel, szinte már erőszakosan lehúzta rólam a szűk fekete hosszujjú pólómat és a mellem felszínét kezdte el csókolgatni. Halkan felnyögve a hajába markolva felemeltem a fejét, hogy ismét az ajkaimmal birtokba vehessem az övét. A kezei lassan a hátamon vándorolva elért a melltartómhoz két kézzel kikapcsolva azt. A karom leengedve hagytam, hogy az lecsússzon rólam és Piton elszakadva tőlem vággyal a szemében végignézett a felső testemen.

- Tetszik a látvány? – haraptam az alsó ajkamba a kezeimmel a padon támaszkodva.

- Az a gond, hogy nagyon is – hajolt ismét közel hozzám, majd a mellbimbóm a szájába véve elkezdte az csókolni majd egy idő után kéjjel megtelve szívni azt. Egyre hangosabban vettem a levegőt míg nem felnyögtem amikor finoman meg is harapta azt. Amikor ismét visszatért az ajkaimhoz az ujjaimmal a testén végig simítva elkezdtem a nadrágövét kicsatolni, hogy a szerelmünket újabb szintre emelhessük.

- Kérlek ne – szakította meg a csókunkat.

- Ne tedd ezt velem – suttogtam az ajkamba harapva.

- Várnunk kell ezzel, tudod jól... - mondta, majd egy sóhajjal leengedtem a kezem a nadrágövéről.

- Tudom – feleltem szomorúan, miközben kínosan érezve magam próbáltam fél kezemmel eltakarni a melleimet a másikkal pedig a melltartómat kerestem. Perselus mögém nyúlva elkapta a melltartóm, majd finoman a pántokat felcsúsztatva a kezemen bekapcsolta a hátamon, miközben szinte végig a szemembe nézett. A mellemen eligazítva lesütött szemmel a padlót tanulmányoztam. Úgy éreztem magam, mint akivel csak játszadoznak, pedig legbelül tudtam, hogy nem.

- Ne nézz így – felelte hűvösen Perselus. Felvont szemöldökkel felnéztem rá, majd a közömbös tekintetét látva felpattantam a padról és a földre leesett pólómat felvéve ismét rá emeltem a tekintetem.

- Néha jól tudna esni, hogy ha kedvesen is rám tudnál nézni nem csak közömbösen, dühösen vagy sajnálkozva!

- És miért tenném ezt? – húzta félmosolyra az arcát.

- Ez egy visszajelzés nekem, hogy nem csak kiakarsz használni – feleltem semleges arckifejezéssel. Nem érdemelte azt, hogy kimutassam az igazi érzéseimet. Nem fogok neki itt siránkozni, mint egy kislány.

- Most mondtam el neked egy titkot, amit csak Dumbledore tud. Ez nem elég visszajelzés? – vonta fel a szemöldökét.

- De. Csak ahányszor megcsókolsz vagy én csókollak meg utána úgy nézel rám, mint akit a hátad közepére sem kívánnál – mondtam, miközben felvettem a talárom.

- Évek óta így nézek mindenre és mindenkire.

- Akkor ezen kicsit változtass. Én mindennél és mindenkinél többet érek – kacsintottam rá, mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

- Nem feltűnő a Griffendéles önteltség – felelte, de mosolyát nem tudta elrejteni.

- Nem feltűnő a Mardekáros elfogulatlanság – mondtam, majd elfordulva tőle az ajtó felé indultam.

- Ne feledje tanár úr... - fordultam vissza még az ajtóból. - ...mindenki csak egy bábu ebben a játékban és ezért nem lehet magunkat hibáztatni – mondtam komoly tekintettel és ott hagytam a magába forduló Perselust.

***

- Itt van a mi kis terelőnk! – köszöntött Harry mosolyogva felpattanva az egyik karosszékből.

- Köszönöm még egyszer, hogy bevettél a csapatba! Húha...micsoda buli kerekedett itt – néztem csodálkozva körbe.

- Erezd el a hajam van itt, sokan Ront ünneplik, mivel nagyon jól védett ma. Kissé elszállt magától, de hát még belefér, hagy tombolja ki magát – nevetett. – Hermionéval nem futottál össze? – kérdezte.

- Nem, miért? – néztem rá kérdőn.

- Lavender megcsókolta Ront és kissé kiakadt rajta...szívesen utána mennék, de szerintem most egy lány barátnőre van szüksége – felelte elhúzva a száját.

- Tudod nagyjából hová futott? – kérdeztem szomorúan.

- Biztos a könyvtár közelébe mehetett – vonta meg a vállát, mire bólintva Hermione után indultam.

***

- Hát, itt vagy! – sóhajtottam fel örömömbe amikor a könyvtár melletti lépcsőn megtaláltam őt. Hermione nem nézett fel rám, így arra következtettem, hogy sírt vagy még mindig sír. – Annyira sajnálom a történteket – ültem le mellé átölelve őt. Pár percig így ültünk néma csendben, majd elhúzódva tőlem rám nézett.

- Neked milyen érzés lenne mással látni azt, akibe szerelmes vagy? – kérdezte kisírt szemekkel.

- Fájdalmas – feleltem egy kis gondolkozás után magam elé meredve, miközben elképzeltem, hogy Perselus beleszeret másba...egy vele korombélibe. – Ha az megnyugtat Hermione még csak 16 éves vagy...Ron és Lavender nem maradnak örökké együtt, sőt...nem jósolok nekik hosszú jövőt – ráztam a fejem, mire Hermione halkan elnevette magát.

- Köszönöm, hogy utánam jöttél – nézett rám megtörülve a szemét.

- A barátnőm vagy, ez a dolgom – mosolyogtam rá őszintén, mire halk kuncogásra lettünk figyelmesek, majd hirtelen befordult Ron és Lavender, akik egymás kezét fogva indultak volna a lépcső felé.

- Ó, hoppá! – torpantak meg. – Úgy néz ki ez a lépcső már foglalt – kuncogott Lavender, majd egy puszit nyomva Ron arcára visszafelé indultak el. Ron mielőtt befordult volna a folyosóra még visszanézett a kisírt szemű Hermionéra értetlen arckifejezéssel, de nem tartott túl sokáig, mert húzta maga után Lavender.

- Ribanc – forgattam a szemem.